---------------------------------------- 2020 - 2025 ----------------------------------------

eletversek4.htm


Jobbra jó!
-----------
El-elégedettség fusztrál,
minden fronton, hogy már bántson,
javul amire jut, vagy más miatt áll,
elzsongít, mi megvan, sok ok ne okozzon,
ki nem keres, nem is talál - Talán
továbbállít a vágy csiklandta kívánság;
keresd, tedd, felejtsd el idejében,
használjon, ne ártson,
a néhasági léhaság!
- 2020. 1. 7.


Hullás és múlás
-------------------
15 fokban írok, síruhában.
Nem sokat, ahogy síelni sem.
Kényszerszokás ez a hűdés-hűlés,
vagy oda nem figyelés,
szótlan, hótlan,
fázás és keveslés.
A jeges-forró siklás kéne,
és a jól sikerült írás -,
ja, ma csak fogvacogás,
remény és emlékezés.
Azok lennének most a jók,
aha, csak a kánaáni kánikula,
és a líra rágta próza legyen
a borzasztó!
Nyár vár és tél él,
átmenet áll és köztes lét ugrál,
hisz annak a jónak egyik fele
elolvad, a másik, ha utat talál,
talán használ, de ki, s elárul(t),
s valaki belefirkál, bár, ha már,
s ha megértő olvasóknak…
mosolynak, és a rokon bajnak.
Jó szó, s a következő hó…
Mindegy, azok is otthagynak.
- 2020.1, 8.


Kor-pocsolya
---------------
Hideg, nedves, esős, kint,
attól tartok, beteg, vagy rideg
leszek tőle, testi ramatyban,
tré hangulatban, hiába vagyok,
ha nagyzolok, viszonyaimhoz
képest, erős. A tollforgató hős
a férfikor csúszdáján, kesergős
szinttartón, túl a lányok álmán,
önmagát elkenőn átverőn, a
vénség purgatóriumát el sem
fogadón, értőn, de nem érzőn.
A hátha, s a pillanatért akarás bántja
való, közzé valló struccpolitikája.
Elkéső, de ígérő-igéző jobbulásában
a szellemi anyagi arány tótfordulásában.
Tartson ki, húzzon ki, legyen ki…
Akár a lényeges lényemes, szellem-es
fellengzős, szellentős vigyorában!
Elfogadó, belenyugvó? Úgy feladó -
A lefutó jutó, s a jó… Hogy harmónia?
Ahogy két szétcsúszó korcsolya a fagyott
pocsolyában! Persze, nem vagyok kezdő,
már befejező, léthasadt; időrab, szószabad,
remény-merénylő, most-ja kavart sorsa
fáziskéső párhuzamosa, s akkor
kor(po)csolya!
- 2020. 1. 9.


Te-end (Én, nem)ő
----------------------
Fakó, gyenge, öregemberes ma a fény,
ősz-öreges, nem télhavas-élesüveges,
és még szerencsés helyzet, amit kell, lehet.
Etetni, olvasni, tanulni, írni, aztán szerelni,
bánni, hogy nem szeretni, vásárolni, várni…
Ennyi! Lusta tömörítés, az olvasó nem is
sejti, ez teljesítve, (vagy rontva, halasztva,)
mennyi!
Recipe: Csak amit kell,
- öreg harcsa nem rakéta -,
a kéne úgyis ezzé fog kényszerülni!
Sosincs vége, tenni, ismételni,
s néha, ha nem lehetek átlagtalan léha -,
ennyi csak a lenni!
- 2020. 1. 10.


Folyamatábra
----------------
Átlaglétben a meteorológia lényegesebb,
szükséges, és fedőpanel -,
de öregedő káros korban a meteurológia!
A fő különbség a ki folyamatok
folyó-szabályozottságában van.
Volt, hogy azt lestem hajnalig, folyik,
vagy nem folyik… hátha a megérzés,
mégse-megelégedettségé változik,
most, kétszer egy éjjen a keltetőbb kell,
és néha elcsöppen egy kicsit. És még
másrészről, jobb a háromszor egy héten,
(igaz nem naponta, mint régen,)
akkor, ha felkeltik, jól viselkedik,
s lényegtelen ehhez képest, ha másik
ikre előtte, utána, kifolyó fontosságában
megbántva, sértődötten vizelkedik!
- 2020. 1. 14.


Részesként
-------------
Úgy vagyok most, mint a nap, próbálkozom,
na, nem az ég, hanem saját fellegeimmel,
hogy írom lomha hurcolt lommal, tompa tollal át.
Fényt szeretnénk adni, s a létfenntartóén túl,
ritmusomban, stílusomban, dacos létfeleletként
eljuttatni még. Melegítsen fel, az én 36,8-ammal
is, néhány létért-szép sugárnyaláb -, akár
január telén, és e dolgom nehézségén tovább,
hogy magunk adva teljesedjünk!
Meg, hiányzik, parazitás együttünkért -, az
az egybefűző, felderülő nahát!
- 2020. 1. 20.


A kultúra napján
--------------------
A dolgok hullámoznak,
mint a köd a fejem fölött,
kis füst és napsugár, mi
furkálódva közéjük szökött,
jónak, re-reménynek,
s a téveszmének az időről,
a sarkos sár, a jég beszakadt
szűzhártyája, s a déllel is
dermedő dér között.
Hó nincs, és még mennyi minden,
nem is a pénz, történhetne ingyen,
csak már annyira késik, csúszik,
akár kutyám a lejtőn saját szarába,
persze azt várva, hogy mossam le,
oldjam meg, nekem fontos és kész,
mindez, - nem aminek ma kéne -
engem illet, illetve illetne,
míg viszketősen múlik az egész -,
és a rádióból végszóra szól;
„mit remélsz?”
- 2020. 1. 22.


Bizomány
-----------
A bizalom inkább a buzgalom
kédése-i és iránya.
Bizz-alom, értsd, de a helyén használd!
(F)elértet, talán árt? Jó, ha van, bár
csupán általad, betölthetetlen hiány.
Inkább romlandó automatizmus,
hullagyalázza a csalódás, s a magány!
Kétágú rossza; hazugság-igazság,
vagy ha unt a múlta. Megoldása;
a kom(iszkui-promitál)promisszum.
Pillangózás a hullámzásra!
- 2020. 1. 24.


Az öregedő, lepedőn epedő félelme és öröme
-----------------------------------------------------
Még bármi várhat, de félő, hogy csak
langyos, öreglányos, őszülő picsák várnak,
tán vénasszonyos, félkomfortos ágyak,
hogy ellenükre álmot kívánjak, és
elsülés előtt, máshol-másra baciláljak?
Csintalan-csupaszon már csupán a vált(ó)atlan,
hiánygazdálkodás vártat, netán felvéve néhány
véletlen (amiben én persze elcsábított vétlen)
mature-genantomán csáb-csinos csodácskákat,
mert az aszúsodott, bár otthon jóltartott,
ráeső malasztot erkölcs(ön)ért nem halaszt,
csak a tehetetlen és a vak szerelmes áltat -,
rajtam javítana, marasztana, hogy nyugodva
továbbálljak, s vállat rántva hazataláljak,
és állva várjak termőre metsző vágyat!
De ez a reggel jól kezdődött,
szexszel és verssel, időt, telet beelőzött
a fellélegző lélekzet testesülésével!
- 2020. 2. 5.


Változás várós reménnyel
------------------------------
Már tán csak erős széllel beszél a tél,
ronda esőkkel és embrió jéggel, hogy
ellessék és kövessék az éles történések,
amik még mindig enyhébbek, mint
a rég megszokott bumeráng-rossz,
emberi romlások, késések, fél képződések,
minthogy e végtél úgyis leél, s a tavasz
a legszebb gonosz, hisz a változás halált
is hoz. Üresedik a már, és a még üres,
és voltkísértő átmenetükbe vész az éltető,
míg iker korcsukba valósul a félő és értő,
és a talán, történésbe semmisedik, vagy
a lét meglepetéseitől a tér – idő megtelik.
Másnap ujjá születik pár ember, ahogy
az alkonyt, a hajnallal egy napra elfeledik,
s a kipréselt jó hóvirágzik nekik.
- 2020. 2. 9.


Re-pesszim…pro-optim…
-------------------------------
Akár a forgalmas országút innen,
olyan távoli az élettől a létem.
Jól – rosszul megélem, csak
hiányzik - ahogy öregszem -
halkuló hangsebességgel múlón
fény után futó testes-lelkes,
jól élt életrészem. Legalább volt.
Most meg kezeimen és pofámon
emléket olt a májfolt, meg kamasz-
rügyeket hoz, hogy ne legyen
kevesebb e minden, ami még van
csak kurválkodik velem.
Megértem, elnézem, (bár tükörtelen)
de más témát nem nyújt a helyzetem
e reggelen, mitől viszketni kezd a
testem és a kedvem, netán egy kis
egyenlítésért, nehogy az időversenyt
a boldog perccel összekeverjem.
Pedig, ha nem is, mint régen, de jobb
most, mint régebben, harmóni(k)ál
aki, ami, sorssal sózta el sasszézgató
végem. De tavasz jön, aztán teljesedik
a nyár, és a versmag-vető a végefelén
regényrügyet és tavaszkás nyárnyanyát
talál! Re-pesszim… pro-optim…
élegetek a lába közin!
- 2020. 2. 14.


Hasonulások
--------------
Rossz nap jó napja alatt ültem,
februári létem első napfürdőjében,
olvastam, bambultam, bámultam,
majd a postás után káromkodtam
az általam makacsul nem akaratlan
teljesíthetetlen tartozás láttán, Aztán
felhő jött, és ezzel, az és „leszarom”
döntő döntéseltolás döntött, a fiktív-
relatív szegénység veszteni is nincs-e,
így tehetnek egy szívességet…és
rühelőzve felsoroltam a parazitákat
és kiszolgákat, de hagyjuk, inkább
a napfényt kérem, e dolgokat majd
megoldom, (vagy nem,) győzzek
és győzzem, fontosabb, hogy örömet
ad a versem, a szeretteim, és
összeváltozó létezésem, s onnan
mindegy, hogy mit és honnan,
csak az számít, jóra, jól használjam,
vagy ezt higgyem, boldogabban.
Hisz télszabadult, tavasz magjával
ázott, élményásott föld a lelkem, létem
vegyeseivel rendemre bevetettem,
lény-lényegeim termőre metszettem,
és gyomvirágait is megszerettem!
Na, íme, e nap egyelt színtézise,
és a napozás hátamon hátulütője,
a nincs kincse és az érték verejtéke!
- 2020. 2. 18.


Messziről csillogók
----------------------
Kinek Vénusz, másnak vacsoracsillag,
ilyen, olyan ember elnevezést választ,
hovatartozási felfénylés a csillogásnak.
Rövid esthajnal, mint az öregedés, utána
vihar lesz, porzik a föld, twistelnek a fák,
lőn össz-világi finisbe futás, és a kocsim
hetek óta nincsen készen, ázok, de ihatok,
tehát, minden rosszban… na nem, csak
e rossz gyógyszere lenne, ellazít, átjavít,
és fertőtlenít talán. Hat kilométer gyalog,
magamon kívül mindentől messze vagyok.
Kénytelen szobába húzódok, holt csillagra
csillogok, míg tudok zavarnak a párhuzamok.
Persze, hogy túlzok, de a megkevert ember
realitása fusztrált, ha még kiszolgáltatott.
Nem jött be, sem az „el” reménye, se a pia
eredménye, a készre kész az ész, a toldalék
kérdése a remény elképedése. (F)utólag
seggbe rúg, mért is van az eszem, s öklöm?
Más részem oktat; a jövőt mondtad,
én meg, hogy hatvanhat….
És csillagporra csillagpír maradt.
- 2020. 2. 24.


Várakoz(ási)ó idő
---------------------
Ültetni szeretnék, és elmenni is,
egyik sem megy, se kocsi,
sem tavaszbemenet. Várni kell!
Ez, meg az alvás a szükséges,
és a rontópál helyettes, felezik
az életemet! A vissza, előrefelé
rákja, ahogy az időtől maradékot
is felzabálja, vagy minek tenné,
csak kivárja, hogy megértsem
mért hagyjam gyorsabban abba,
mintsem, hogy végigszenvedjem,
amit Anyámmal, Apámmal
kényszeredtem, idő elől, időben -
És ez tölti ki most a várakozást,
míg elkerülhetetlen a tehetetlen
a tettben.
- 2020. 2. 25.


Írás
----
Ezért, és ezzel vagyok jobbra más,
szép-szeplőzés, jó-javítgatás, igaz(am)mondás,
e valamiktől valaki, szikár lét-lélek alaki.
Nekem önbizonyítás, a többségnek passzivitás,
az élet könnyítő nehézsége és öröme gyönyöre,
fogyó oázisokba kiáltozás, de életem értelme,
meglétem lényege, szellemi elsülés és a megérte
után-rengése, szerelmem, parazitám, túlhordott
ruhám, görbe tükröm, lefogyott harmóniám,
jobbrészem, veszteségem, állandó talán…
Ha többre lennék, abba is hagyhatnám,
elkerülném néhányos, prímszámos csodám,
s a sok tudatos hiába hibát, de alkotás nélkül
unalmas ez a világ, szikra, luft, tömegcikk,
termés nélküli virág!
- 2020. 3. 4.


Kora tavaszi reakcióim
--------------------------
Porlik már a tiszafa pollenje,
apró friss zöldek törekednek
a kitárulkozó föld fölébe,
izgulnak a rügyek virágok, vagy
levelek lesznek, vidám, bandázó
krókuszok a rögökre kiülnek, én meg
túlzott nedvkeringve tüsszögök
a tavasz még kétszínű szemeibe.
Allergia a tavaszra… olyan, mint
egy öregember sértett káromkodása
a halasztott halálra -, rossz vicc,
lanyhuló létszerelmek szortyogó,
viszkető válasza az elhagyó életre,
a lemaradó önsajnálata, savanyú
ha-ha. Ahogy félig-meddig ez is!
Pedig kitavaszodik, az ég a földre
nyílik, s a felélő létformák a napot
köszöntik, a természet éled, nagyon
belekezdett, és a jóban csak egy
bégető „b” ez a fentebb jelzett egyéni
helyzet, mert nem tudom ilyenkor
mi a kor, s csak a rosszkor?
- 2020. 3. 9.


Nemzeti leünneplett
------------------------
Március tizenöt ma elmaradt,
a vírusfélsz legyőzte,
nemzeti leünneplett, a nincse
lett a kincse. De azért is, ha
ezért se! A szívem érte a régi,
duzzadt is meg hasadt!
4 kamra, az övé melyik marad?
- 2010. 3. 15.


Átvágott csomó
-------------------
A majdnem, a mégsem, a most lehetetlen,
a nem teljesülő várakozás, a semmiért
megalkuvás gyakran rosszabb, mint a már
a rosszon túljutás, csak kérdés, hogy
melyik lesz (a) tovább? Legyünk hűek
magunkhoz! Jó, de ez a megosztó, fosztó
folyamatokban objektíve nem oszt, sem
szoroz, csupán minket, (jobban, mint, hogy
melyik inget -) meghatároz, ha mások is a
lényegek. Csak, ha magunkban a világ -,
és így döntő választ tudunk, ettől lezárt
kérdésekben. Vagy gyakoribb gyakorlatban
hagyjuk a francba, és a tett történésével
vágjuk át a programozott és rosszérzett
talányt!
A gordiuszi egy huss, de maradsz, vagy jutsz?
- 2020. 3. 16.


Vírus-vágta vártán
----------------------
Beért, hát ismét elért a tél.
Napokra, de ki tudja milyen gyakorta?
Fázom, reszket a magányom, míg a
méggel teljes tavaszt és a szabadulást várom.
Tudom, ma mi kell, de nem érdekel,
unom a korona-vírus mizériát, akár az
isten átka, tán kreált ez a vírus-vágta várta,
lehet, hogy halálos, (engem hozzásegítene
az ön-vég tagadáshoz,) de már korlátoz
létezésben, szabadságban, kevésbé engem itt
fenn az erdőszélen, a többieket igen, magamat
nem féltem, nekünk a vírustalan, 600 éve van.
Gyere már változás, e létfennkapkodásból
gyógyíts ki tavaszka, a kéj énekét haljam,
ne azt, hogy maradj otthon, magadra,
vágyvirág piros bimbóit inkább az arcomba,
csak a létszerelem hozzon lázba,
s a szűrőket akasszuk a májusfákra!
Addigra hátha lecseng, vagy végez -,
most, mint az agónia, sem élet se a vége,
sem az, sem ez! Várás, helyben járás,
elfagyott (r)ügy, megakadt hajtás, de
talán, és remény(ü)rügy az ismétléshez!
Teljes létet! Kell, ha mégse -,
egyedülléthez, emlékezéshez…
- 2020. 3. 24.


A neve: Sziáma Csiszi
---------------------------
Új macska hangja, karma
hasít magamba, és
csábul, szisszen, ámul,
e bekerített, beetetett,
tilalmasított, óvszerszerün
óvott, de vele pótszerszerűen
gazdagított színváltó karma,
mert e még cukicska csacska
friss léte feladata, hogy
majd zöldeskék felségsért -,
a programozott, beígért
időítélt halálba, és hátha,
tavaszvarázslat hamisít a mánkba!
- 2020. 3. 26.


Tilalom hej!
-------------
Romlik, bomlik az élet
és ezért megkötik.
Értem létszükséglet, de
én a rögzült renitens,
a tán tilalmas szabadság
egyedi idealistája, mit
tesz, beáll, ellenáll, vagy
még messzebbre szökik?
A kell, a kötelező, a nem -
s ellene a kéne, hogy megérje,
s ahogy teszem… az egyén
kötelessége és létérvénye,
az élet hossza és minősége,
és a szabadon választott belőle;
a teremtő egyetlen engedménye?
Ez se, így sem sokáig fog menni,
legyen vége, bárhogy kéne,
tilalom hej(!) túlélőnek kell lenni
és most nem költői értelemben -,
ha a maradék elég érte!
- 2020. 3. 27.


Ismétlések
------------
Nem voltam, s vagyok piás, de
alkohol nélkül sem voltam, s vagyok,
aki voltam, s amit hagyok,
magamra találó más.
- 2020.3. 30.


Kín vicc
---------
Ez az egyénvédő a közösségtől
vírus-előzetes, lakh. elh. tilalom,
olyan, mint a kintről okos,
lent „Kintornázni tilos!”
Tornázz bent!
- 2020. 3. 30.


Bolond(os) életkép
----------------------
Mint megannyi alkalmi tollseprű
(sok szegény fehér kakas….)
kivirágzott a tájon tavaszkoszorúra a
láz korai csokra, nászizgult ringló, szilva,
bokor és fa, boldogítva beleakadva
a szembogaraimba, a zöld-sárga föld
időtört alapjába állva, szelet, méheket várva,
márciust anyázva, áprilist kiabálva.
Őket a fagy, minket a vírus pusztíthat,
talán csak áprilisi tréfa és magnak hagy -,
nyárra, őszre, ki tudja még…
évelő lét, vagy pillanatkép?
Érzem mindenképp, a Besztercei kék,
langyos édes, élet-éhes ízét.

(Lásd: Szilva. A legjobb puszilva…)
- 2020. 4. 1.


Lehetnék én is
-----------------
Életet szavalt és sorsot nevelt,
tette, teste-lelke virága lett,
magából magának költ, meg
akiknek köllött, az ezért kör
azért összejött és jöjjön,
ahogy szívének szeme tártan
földes, csak majdnem zöld.
Szerelmeit csodához tagadta,
volt szerencséje és szigorítottja,
múltját túlfűszerezte, jövője öli,
jelenét múlja, jelenléte lába-közi.
Mindenségéből épen, az éppeni
ma maradt, de szórt szeretetéből
vers és gyermeköröm fakadt.
Élete kinőtt, túl szűk ruha, szóba
foszlik, formájába szakad,
az álma szabad, hajnalba hasad.
Örökölt, örökített, özönlött, főleg
ő-körbe, inkább felrúgta vederbe,
de kövezett mederbe nem közölt.
Mert tényköltő volt, s így önköltő -,
szavait tán túlélt előzményeivel
befogadja és kiadja az időnek a föld.
Megérte, elérte, és ha kell,
újat is élne, vagy el, érte!
Hogyha mégse, és másként lenne,
azért az önkörforgás, időszorulás,
a lélekzet és versvándorlás
hite a hibás.
- 2020. 4. 2.


Öltő
-----
Megzavar e le-léttől létvesztő,
vagy e esélytől ijesztő,
még a normált is lehetetlenítő,
tavaszt felejtető, télre készítő,
- vesszen aki nem vető - rideg,
mintha gépi… semmisítő.
Mert olyan ez a zavar,
mint a tavalyi avar,
már folyt, nemcsak takar,
s bár e tavasz ellene, volt,
gyönyöre virággal szegett folt.
Nem a vég, hanem a vége, mikor
lesz végre, és életterem is túlélje,
én túlélő vagyok, ameddig akarok,
vírusra virtus -, önét, s a tőlem övét,
szexszel, szesszel szerencsével segélyző,
csak a tönkretett idő, s csorbult jövő,
az elvesző, s vissza így nem jövő,
de gondárkokkal öregítő köp szemen;
hát nem lehet nekem sem, békében,
szörnyűségtelen, emberöltenem
ez embertelenedő létezésben?!
- 2020. 4. 15.


Megrángat
-------------
Megrángat e kor.
Megrágott korom gyógyírét fosom,
az élet e kunkori vége hátrafelé soroz,
okoz, és foszt.
Verse sem stílusgyakorlat, ide baszom
mi basztat, az életvers koktélja helyett
kavartként kavartat, a túlélt élet-ismétlet
e kevertje, elejének végévé is válhat,
magnak, búcsúzásnak, másba továbbnak.
Túl sok ok fokoz és a lett kevés az eléghez,
okosodtam a léthez, s majd bölcsülök
a még-léttől és tőlemtől kevéshez.
Írni? Hol van az a nap az érte alkonyatban,
Sírni? Grimaszt takarni a rajta hahotában.
Minek, kinek? Mert könny(ít)eztetett a
kosztolányis hajnali áhítat(?) de ma
kifejezheti e egy görcsberándult nyúlgerinc
(a nyúlpaprikás ízét? Lófaszt!
Szenvedély? Mimikri, egyenként egyedi.)
a gyermekágytól a halálosig,
hula-hullámzástól a hullámig,
a létlefelé ívét?
- 2020. 4. 16.


Refluxxal
-------------
Hajtatott növény szinten élegetem
szintvesztőn színtelenedő életem,
vírusveszély korlátja, elvonása,
és létsietség; - ezeket még – hajt,
a lázadás, a szarok rá, s az önhit,
hogy dolgom van még itt, meg e
fáradt fatal lefoglal, időmet, késői
teljesedésem, lényegemet fedi.
Mindenki ekörül agyal, rémül, ágál,
ami meg kéne, az áll.
Mondhatnám, de nem biztos, hogy
hallanám, hát leírom, s kibírom,
ha ez sem váltja ki-meg, a
beültetett, halálra-vált talánt.
Ilyen mostban, akárha karanténban,
a csökkenő csökkentése holtfosztás,
idősödő emberségem megsértése,
a maradék élhetőség lehetetlenitése,
éltető édeseim savanyú keserítése,
önrendelkezésem öntelenitése e vélt
kisebb bajban, öregkori szigorítottban
a majdnem semmiért?
Hogy szokjam a halált? Mást nem hagyok
úgysem, a cselvetőknek és pótcselekvőknek
meg post mortem nyasgem, ha
a hasam elrontottam, ami jóval tudtam!
- 2020. 4. 20.


Értem-ellenem
-----------------
Megmosdottak az áprilisban a fák,
friss, ígérő, fénylő zöldek,
mára a gyümölcsösök lefehéredtek,
de megmozdultak az orgonák.
Én meg csupán várok, formálódó
vesztegzárban, állok, de élek, csak
félek, élhetetlenebben, s öregebben
még idő-vesztesebben. A végeredmény
jó is lehet, de a részletek… Jó-sorsom
segítsen, hogy közben türelmes legyek.
Meg lenne hozzá majdnem minden,
csak nem élhetek vele, vírus-cirkusz -,
s dől értem-ellenem a tehetők tehetetlene!
- 2020. 4. 22.


Rossz idő a jó-időben
--------------------------
Rosszidő a jó-időben,
gond, baj árnya, a létre ébredőben,
s csak idősödöm e őrült falanszban,
míg tavaszodnék táncoló szavakban,
ide-oda e félre meghatározókban.
Nem hittem volna, hogy még
siettetném az időt az intézet, s a
sereg után, pedig e vírusnyomottban
túllennék már, mielőtt minden leáll, bár
az élet (minőség, méret) végleg meg nem
áll, nehogy lejárt jelzőket élesztgessek,
ide irányított halál-közeli állapotban,
és kapaszkodjak akár pünkösdhossznyi,
május szép, majálisi mondatok után.
Azértis, azért is, ami utána vár!
Aztán pont, pontok, vagy kettőspont
hiába az írás csak színbe, szintbe
kopíroz a megvolt nyomán.
- 2020. 4. 23.


Rokonszenv(edés)
---------------------
Átváltozott mámorok,
tárgyiasult álmok,
lettek, amik voltak,
megbánt megvalósultak,
csodacserepek, mik csak
valódi helyet foglaltak,
haszontalan hasonultak.
Ma mégis róluk írok,
lényeimből lényegest
szósorból sors kitalálóst,
de sorsos, ki megért!
- 2020. 4. 24.


Megférek
-----------
Milyen jól megfér pár Hóbor, Szász Bandi,
s a gyermekrajzok a falon a lányoméi,
örömeim felfénylései, szép-múltam érintései,
alkonyi magányom pillantásnyi felmelegedései.
A többi mégi-régi, mindennapi hangulatboraim,
sötéteim, létcsokraim, a továbbot megérik,
talános fényjátékok lelétem árnyékán, a holnapoki
szélszembe finisbe fordulás, jóba-rosszba csomagolt
várakozás, élt jelenből vélt jövőbe átváltozás.
Körüli halálfélelem szárít a tavaszba,
s csábít alanyi jóérzés, hogy abba nem hagytam,
versről versre életben maradtam, hisz ölel a világom,
jönnek mindenségem holnapváltó metamorfózisai
nyomrögzítő szavakban, létmegérő mondatokban.
Megvagyok, így-úgy leszek, saját olvasatban.
- 2020. 4. 28.


A rend kegyetlenje
----------------------
Kéményfüst üt az április finisébe,
külső, belső fázás a női természetű hónap
és a vírusbénultság életütő, kétségkeltő
semmi(sül)sítésébe, a magányos vackokba,
a tavaszbazárt kényszerű tél-ténybe.
Csemetét hoztam a kertbe, vöröset, illjen
a zöldbe, névbe, én-jellemző jelképbe,
védekezésül, e múlt idős jelenbe, hintás
jön e jövendőbe, az élőhalál realitás,
vén-gyilkos számítás, akárki más ellenébe.
Kell, mert itt a rend kegyetlenje, s bár
a jó hazugság a rossz igazság szükséglete
és a politika a pokol lika -, az élet az idővel
elfújja, ha az előre fele vissza!
- 2020. 4. 30.


Feltisztulás
-------------
Szépek a kertemben a fák,
virágok, füvek sajna nincsenek,
ja, a kutyák..., de színesek,
vagy örökzöldek e istenszerű
emberszikűek, ablakaim alatt,
a meztelen föld felett.
Rossz gondolataim lennének
e-napi nem megérte megéltek
szürkéjében, így inkább csak
elnézek és megértek, s ha nem
megy, majd ablakomban-ból
fejen-állok, valamilyen koszorút
én is, és ha olvasnátok, ti is
megérdemelnétek!
„Ültess fát, nemzz gyermeket,
védd a hazát…” Megtettem -,
és még remélek; békében,
szeretetben, lejegyző létezésben
élhetem tovább.
Milyen egyszerűen, őszintén
gyermeki a túl-lett ember,
ha éli és belevési, amit tán
nem érdemes, de kell -,
elhallgatni nem mer,
másként tenni szégyell!
- 2020. 5. 13.


Eset
-----
Halványul, lassan be-árnyul
a nap sápadtsága, lehuny,
alig látszik már az ég
fény égette forradása.
Szép, talán a békés öregedés
szinonimája, ha félreértett,
féltékeny dühöd nem sötétedett
és nyitott volna rá a feldicsért
elmúlásra.
Pedig élet és szeretet szülte
mind a kettőt...,
most egy üzenet jött -, hogy
átperdüljek a negatív csapásba,
s te szidhatod a költőt,
hogy nincsen gondja másra!
Valami lehet benne, régebben
reggel írtam, most meg,
hogy elfedjen az este.
Fenyő csúcsán énekel a rigó,
- most mindegy, hogy miért -
együtt, és külön is lehet jó.
- 2020. 5. 14.


Vezérelv
----------
Élményben, létsikerülésben;
keresd, szerezd, szeresd,
felejtsd el idejében!
Milyen kár, hogy nőkkel sem megy,
a vége meg sehogy-sem…
- 2020. 5. 19.


Végzések
-----------
Már értem, mit is ér még-i életem,
ahogy veszejtenének, vesztem és vesztegetem,
az idővel fogy az én, (vírus virtus cirkusz
veszélyezettjeként -,) s az enyém velem.
Na, még (mit nem,) nem dobom el önként,
mint hittem rossz időnként, utolsó lehetőségként,
de megtartom őrizem, jóját jól teszem,
s fel sem fogom, hisz csak kesergő gondolatom,
hogy ezzel, ez végső esélyem sem marad nekem!
Ha végül veszteni kénytelenedem,
előbb szépen élem el, ráérek eldönteni,
akár megbánni, felejteni, mikor, mért, mivel?
Mert az életet, amíg érdemes, s lehet,
kiélni kell!
Vélt végzések elő-ítélettel.
- 2020. 5. 21.


Május 21.
-----------
Nyári napéjegyenlőség, s a Lányom születésnapja,
kint napsütés, bennem gyönyörűség, ahogy látom,
készül, kiteljesedik a vérem, génem, a jövő arca,
szépül, érik, egyénül, lét-élvül, lehetőségül,
az élet áldása, és énem hatása rajta, érdemes,
erős, kedves, színes színtézisül. Mit mondjak…
Ó, az ilyen szavak, már mind elhangzottak,
de mi tudjuk mik, miért, s hogy megmaradnak,
a tovább lépcsőjeként, egy újat élő magnak!
Így, ezeket kívánom, s amit szeretnék, tudok
apás okon; boldogság, egészség, siker, szeretet,
mindennapi verses imádságom, Neked,
nem is kell leírnom, közünkben nyílottak,
csak úgy változtatom, hogy hagyom magunknak,
s te majd megbocsátod, ha mégis mormolom.
- 2020. 5. 21.


Szeles időben
----------------
Sohasem szerettem az erős szelet,
szembe szúrt, hajat, hajót, fát,
termőszert kergetett, persze enyhülve
enyhet, beporzást, tisztítást segített,
de jelenleg, eddig nekem nem, így most,
ebben az időkben eléggé rühellem.
Úgy, ahogy a fogyasztó időt öregedve,
hiába ellentétben vele, bár amit tudok
ellene téve! Ma, ilyen témáim vannak,
amilyen gondjaim, idő és szél…
Lehet, már belőlem a telhetetlen beszél,
nemhogy örülnék a tavaszodó nyárnak,
tehető rész-szabadságnak, napsugárnak,
vírus megúszásnak, olykori megoldásnak,
a vélt révnek, s a révből továbbnak…
Jó, holnapi napon, a napon, merőn
belenézek, s ha könnyezem, és izzadok,
majd a szellőt, és a hűsbe múló időt
hiányolom. Ezzel kerek. S hol a költészet?
Hogy a szépet észre, a többit viselve,
szépen tedd és vedd! S amit így nem megy,
egyszerűbben, megtéve jelezd és jegyezd
lét-bezárójelbe a következőnek, ne érezd
dolgod e nagyját, ha nem is éled hasznát
tehetetlenségnek, e világ máshallgatását,
vétlen érdektelenségét, a köz közönyét -,
se lényed lényegének elhivatottságából
a lélek tisztulását, az írás kényszerét!
- 2020. 5. 24.


Szerelem és szeretet viszonylata
a természet természetességével
--------------------------------------
Esőcsepp a napon a szerelem,
ami fényezi, az szárítja fel.
Tévedhetek, vagy rosszul emlékezek,
régen volt, ha volt -, s nálam már a
szeretet tölt, a túlfeszültség helyett.
Jó, az a az eső a sivatagban is eshet,
évek után egyszer, ha a nap tüze
az alanyt épp nem égeti el, de
párájával égig emel -, s a fénye,
vagy a fényezése, mindenképpen
örökérvényű, az emlékezetben,
így, vagy úgy, ha engedi az ember.
De a szeretet létszükség, egyenértékű
a lélek lélegzetével -
Meg, értelmetlen, következetlen ez
az összehasonlítás, mint anyát a
lányával, az emelkedést és esést,
születést, kiteljesedést, metamorfózist,
és reinkarnációt, akárha ezek túlzók…
Ez itt, az e(l)ső szerelem képzete,
a szeretet napfényével.
- 2020. 5. 28.


A nyesett nyesetlenje
-------------------------
Egyelőre nem lesz -
Van. (Le)létben, opciós végben.
Volt egy élet és lehet,
mi megtalál, vagy
mit még köztük találtam.
Hátha szép keretben, élhetően,
vélem, s tán meg sem jegyzem.
Éltem a szeretettel és szerettem
létszerelemmel!
Csak már „le” a maradás a
gyorsuló időben, s hite életverés -,
meg ez a rag(ály) zavar a még
meg sem élt múlt-időkkel…
A nyesett nyesetlenje; küzdelem,
egyenlőtlen kénytelen,
az időző, az időzítővel!
- 2020. 6. 2.


Sötét látás
-------------
Öregedő, de lét-fi férfi
ki nem akarja, s nem is érti,
mért lett a világából tiltott zóna,
s e alkonyfény már más éj határa,
miért megy minden csúszva hátra,
bár a kéj az évekkel lázadásba, de
tán majd megszokásból áthallásba,
s a lehetőség nem szentül élménybe,
csak szaruló létből szomorúló versbe.
Nincs új szerep, s ő nem szinkron-celeb,
sem ami van, s volt, a verse is megvolt,
s a holnap munkája csupán a múlása,
szegényes, botló legényes -
Melódiából melodráma!
- 2020. 6. 3.


Ma
----
Ma, se szex, se nevetés, se vers,
tehát elvesztegetett -
Csak csaló örömök, szentségelések és ez,
a mögött és között, életszerűen elszökött.
Mégis, sok–sok behelyettesíthető ilyet,
s elég macskakörmöt!
Ilyen könnyen megalkuvó lesz az ember,
ha az élet szökik, s a sors ráver,
mert lenni is több mint a semmi,
bár, ezért elsősorban,
az a három elsősorbani kell!
- 2020. 6. 4.


Eltévedve kísértésbe
------------------------
Csupán félmúlt van, van,
s nincsen hova, idestova
ide-oda talánt vonz a holnap,
és utált utánt hoz aztánnak.
E csupaszra szintetizált ma
szakad darabokra, és hullik,
míg majd nevesedik a semmi,
s ellenében lehet újra lenni,
nagyot múlni, kicsit tenni,
lábon állni, élni menni,
s öregedve tengni, lengni,
időt hámozni, s a jövőt enni…
Ezért a miért, így mérve a mért ne,
ennyi a mennyi, s az esély értve élve;
máshogy, másért esni tévedésbe!
- 2020. 6. 11.


Di(lis)lem(aradt)ma
----------------------
Koszos pohár ráncolt kézben,
szeretteim többen égben, földben,
mint velem, e szigorított jelenben,
s a magány vagány huszonötben,
de szar ám az elfelejtettben,
múlik a múlt is, s ami kinéz, lenézettben.
Lehet…, talán…, az ám babám,
együtt, értünk, vagy ezeket is elfelejtjük,
megértjük, ha megérjük -
Persze, jó sors oltsa virágba, termőre,
hogy a rosszat kiállja, lefőzze,
mert kéne! De ideánk ne sértse,
ha az utunk másba menne, akkor is legyen
örömünk, elégségünk, okunk a továbbra
benne… Jajj, ha tudnám, és estém
bízhatnám rá(d), jutó-futó, botló-rogyó,
fél(lét)álmú reggelente!
Az élet játszik velünk, vagy nem
és elveszítjük, játszunk tehát életképet,
tréfát, tragikomédiás melodrámás kimértet,
együtt -, s ha külön, egymást és egy mást,
de rendezünk.
- 2020. 6.12.


Ellopták a strandot is…
-------------------------
Nyárfák, fűzek összebújása, hullámutánzása
fedi a vizet, két, három kis rést enged szememnek,
látni, ahogy kénytelen elengedni részéből a létem
jóérzésem, vigaszom, strandos gyönyörűségem…
Hagyjuk, a – vissza - nyerhetetlen, fejezzük be,
mielőtt ők fejezik be, én e versem, és ezek,
még életrészemben lévő szép benne levésem!
Nem bírom hagyni, merthogy én is mehetek -,
elmulatlan maradékaimmal, s túlzott túl-jaimmal
a levesbe. Legalább kóstolót, hogy beleegyek előtte!
Egy csillanás jusson, ha majd cseresznyéért
nyújtózom, vagy a kötelet csomózom,
fejemre nőtt fámon!
- 2020. 6. 14.


Zen(g)e
---------
Megérkezett a fenyőm csúcsára,
szóló szerelme dalos pódiumára
a dél-digó rigó, s fújja, trillázza,
cifrázza, míg kamaszvágya még
magányos dala becsodálatozza
az alkony árnyékba konyulását -,
várja taláni párját.
Csak egy csilló villanás, a napszállta
szálló szikrája, ahogy elcikkan előtte,
hogy lássa, imádata tollvarázsa egy
aranymálinkó, csak villó crescendo,
tűnt találka, hisz a mása várja -,
de hála érte, hogy erre vitte röpte,
s a blues-ost megigézte, mert szenvedélyével
köz élvezhetővé, bár ön-érthetővé vált
az ácsorgó csodával csodált elérhetetlensége,
és tőle szépséggel, érzéssel telt meg az este,
s a leesett állú, ki telve leste!
- 2020. 6. 17.


Napok, s lapok
------------------
Mára már másra jár az agy,
tegnap verseit írni nem hagy,
a ma meg párás üveggé üresedett,
de nem a lélek, vagy a lényeg,
a puszta létezés párájától szürkélt,
múlóvá érdektelenedett.
Talán a holnap, tán az után,
hogy a napok és róluk a sorok
sem soroljanak bután,
nem próbálgatok, végbe rovok -,
hogy időt, vért fröccsennek a lapok,
(ha csak az enyém is, akkor is genezis)
értük, velük is, tettem amit fogok,
bár pillanattal múló, s perceiért futó,
itt fából, foszló, s papírra fásuló,
magamnak címzett, s bele szakadó,
lehetnek hagyott, s nyitva maradó,
telő, ürülő, kellő, felejthető,
lényegét rejtő és észbesítő -,
boríték vagyok.
- 2020. 6. 18.


Megérte(d)?
--------------
Igaz, múlik, az idő, a lehetőség,
de értékét, értét veszed, ha sietteted,
lehet ismételhetetlen veszteséged, de
se kielégülés, sem sikered, ha elengeded.
Akkor most mért teszem? Mert kell,
nekem, ez van, megtettem, megfelelésem,
ami érdemesíthet, ennyi jutott, s élem,
írom, míg bírom, sors-sorom, életversem,
önképzett jelenlétem, remeklésreményem,
e felcsillanó homokszemem, s jövőjelem,
elért elégségesem… S hogy aztán mi lesz
ezzel, nem az én térfelem, akár egy szerelem
utóélete, a szerző tehetetlen -, persze addig
a megtettig, megírtig, az életem, s ez követel,
meglehet megmarad, mint halálfejen a kalap,
de az alap makacs; akkor is fáziskésett tett!
És itt még a megértett megérte kérdése;
lesz, vagy lett?
- 2020. 6. 23.


Megalkuvás
--------------
Már fájnak délben a fények,
mint zsugorított fejek koraérett almák
széltől szélről, fövő földre esnek,
a nyár forrón belekezdett,
perdülnek, meredtek a levelek,
a természetnek, s e embernek
öntöznie kellett.
Baj az akár szárazon nő, de nyílnak
a jók is, na, ez-idejű szimbiózis,
bennük megyek, teszek, csak
amit igazán kéne verset élve -,
kevesebbet. Egy hét alatt ez lett,
s e minőség sem fedezi a hiányzó
mennyiséget, csupán, ahogy az
önkielégítés idézi, nincs jobbal
igézi, se-percével ígéri, az
élethossznyi szerv-szerelmet.
- 2020. 7.4.


Leváltozás
------------
Amim még van, szórom, vagy felejtem,
azt is, hogy épp-létem ép verse éltető szerelmem,
kopok, múlok, átfestem és rosszúlok a restbe,
pedig csak valósul, hogy (el, ki)költ(öz)ő vagyok,
széthúzó, létversem és le-lényem az ok -,
mattból pattá, oroszlánból ordassá változok.
(Az elme nem lesz élesebb, a szabály változott,
a gerincek meszesednek, a gerezna kopott.)
- 2020. 7. 7.


Mosolyogva, fintorogva
----------------------------
Ami ragadt, azért rám is,
a dallamok, a hb,-k, a majális,
csak, mint a gejl, gines cukros tej,
besokal tőle a szív – ész - érzék
testi szentháromság, és a máj is.
Vagy csupán elszoktam, magamat
ízesebbre, többre szoktattam,
s csak néha, az ellentétbe romolva,
engedem titkolva az elmúltat,
jót-rosszat egyenruhákban, arra,
hogy marasztaljon, bárha fintorogva,
egy másik ágon megélt, elélt világom
időtoló nosztaligában vissza.
- 2020. 7. 8.


Rejtjelzés
-----------
Mindennapi boldogságunk, megvalósulásunk,
elvigyorodásunk legyen meg, hogy kompenzáljuk,
amiktől ezek különlegességek lehetnek, a
bajokat, problémákat, elrosszúlásokat, a
gondokat, nemsikerüléseket, hát megint nem mi,
hogy az isten bassza meg! Néha ez is elég, és
én le írom még, s aztán lenyugodva, ráértek arra,
ellenpontok nélkül csak cél nélkül utaztam és…
elröhögöm magam, hogy most milyen ráhagyó,
megalkuvó, öncsaló, csodaváró voltam!
- 2020. 7. 14.


Válasz
--------
Értem, lehet, hogy tőlem
rossz választ kérdezel,
mert nincs több édes kéjed…
A vesztés természetes, bár ha
csak képzeled, fejben képezed,
az lét-félreértés -,
mással, máshogy, bárhogy,
de férfiként, s erről nincs több
(tett helyett) kérdés!
- 20 20. 7. 15.


A gyökerem mélyen
------------------------
Gyermekeim, társam, állataim,
haverjaim vannak. Régebben sem volt
más, csak több. S akik megalkottak.
És versem, élményem, egészségem,
eszközöm, épp elég, de már nem
mindértelműen, véglegesen, fogy, ahogy
folyik, ki, s elszámítódik, s marad a
hit, hogy ennyimből a lényegem érvénye
kitolódik. Amíg körötte a létgyökök,
reményrügyek termőre-valósulása
újra tavaszodik. Végül is, a többi sem
kísér (tán majd lehagy) végig, bár
alulról a fák nőnek az égig, ha választani
kell, az, az életem verssel, s ezekeimnél
többet lékes lényem sem érdemel,
csak a létem, a kimért mennyiségem félem,
hogy mint az önző nő a középszerben,
túlnő a minőségen, mivel közérthetőbb,
emlékezőn mesélhetőbb, takarja, felejteti,
léttükröző, én értelmű emberségem.
A magjaim kiköltöttem, a gyökerem mélyen,
megmaradok, ha nem így, úgy amiért éltem,
mert lett cimbi-szimbiózis, lét-mimikri, és
élet-vers metamorfózis így-tettel, egyben az
előttével és külön(b)ben. Mégsem egészben,
hisz élek, s néhanap egészen!
- 2020. 7. 16.


Rá-mondat
-------------
Mondták, s nem tetszett, de
így lett; úrnak (nemcsak) születni,
(lenni) kell, vigasz, ha igaz.
A költőrész éli és mondja, ha
a tudása, tapasztalata hagyja,
ez a dolga! Ezt, és mást is,
ahogy kéne, s hogy van,
nagy bolt a volt -, ja,
régen politikailag megbízhatatlan,
ha költő(?) munkakerülő voltam,
ma hiány-színtézis!
Igéz, ígér, éltet, mint zombit,
s a holt-volt köszörült szavakban,
pedig a jövőm is harc,
lélekzet a kimondatban!
- 2020. 7. 20.


Vágyódások
--------------
Előttem a szomszéd telken, melósok
tántorogva tesznek, a nyarat, meg
az idegeimet tönkre, ahogy elnézem,
jövőre is itt lesznek, vissza (dehogy a
hegyeimet, csak őket szombathelyre,)
nekem a szép, csendes (tudja minden
vitorlás, itt pillanatonként változhat
a helyzet,) kedvemre békémet!
Épp verset ellek, ezek meg karepelnek!
Így megy, itt még egy lét-záró gát lesz,
én meg eléletlen reményt vesztek.
Néha lehetnének szegregációs lettek,
szégyen, vagy nem, de most így érzek.
Fontos az ok, kinek a bűne (na, ne!)
nagyobb, ők gányolnak, s én ilyet
tolok, lehet, hogy lehetetlen alak,
de ezektől önidegen vagyok. Persze,
magánzó érdek a vágy, de én csak
üdülni akarok, se hó-rukk burgyiba,
sem vidéki kricsmikbe nem vágyok.
S frászt várok értetlen ítéletet, csak amit
szeretek, és csendet! Keveregnek, akik
maguk ellen keverednek, hosszú távon
(túl az ágyon) csak a zsák a foltját,
se vasból, papírból, sem műanyagból.
Ez okát csupán képtelen és kénytelen
tizenöt méterről tapasztalom, és durván
haragszom, tudod mit… úgy van. ahogy
gondolod, csak múljon!
- 2020. 7. 24.


Esős szombat Badacsonyban
----------------------------------

A hulljon–múljon folyamat ma megakadt,
az eső csak hull, nem múlik, sőt megújul,
s az csak hiába-remény, hogy az idő is
belefúl. Csupán jó-időm és a kedvem,
mai vágyvárásom, tervem, a tó melletti
pocsolyába pusztul.
Na persze, ihatok, s így harmóniában,
kívül, belül elázva bulizhatok!
- 2020. 7. 25.


Hasonlítások
---------------
Mint kívülről megvilágított lámpaernyő,
olyan most a nagy juhar, egyből sok kis fa
búrája a lemenő nap útjában, áttetsző és
lángol akár egy jövőlátomás, s a végén
végdarabolt tüzelőrakás, mi majd melegít,
és most elvarázsol. Ezért is tetszik így,
elegem van a tologatott várakozásokból,
az áttett, módosított időpontokból,
a mégsem, s a talán okokból! Ez ilyen,
tiszta sor, megnyugtat, nálam még sincs
szó ily feláldozásról, létben, versben sem,
ilyen az életem, legfeljebb ék(ezet)telen
sziszegnek mások, a fás hasonlításhoz!
- 2020. 7, 27.


Toporogva
------------
Ritkul a szavam, ahogy a fogam, s a hajam,
van még elég, csak amin múltkor röhöghettem,
mára mosolyogtam, csendes társ lettem,
pedig egykor milyen hóhányó, szóhányó voltam!
Húsz méterről most is, klumpában, farmerban.
Jó, ilyen korban (többértelműen) mások kopaszok
és műfogsoruk van, de kit érdekelnek, én sem őket,
a korszak is béna, és csak néha léha, elélünk
egymás mellett, és ilyes éveket kérünk, ahogy
akkor boldog percet! Nálam még a voltam a
gyakorlat, de mi van, ha meghallgatnak…,
hogyan elfelejtem, akkoriban ki és lehallgattak.
Lejt már, bár tart még az utam, csak a vissza az biza
zárva van. Így, ritkulok, múlok, ide-oda toporgok,
azt a létet kényszer-élem, amit régen felszarvaztam!
- 2020. 7. 29.


Szülinapom
--------------
Nem félek, s kesergélek, élegetek, eligézek,
bár öregedtem ezzel az eggyel
ki tudja hány évet, de még mindig közelibb
az élvezet, mint a végzet.
50-en felköszöntöttek, ketten személyesen,
a bulin majd többen. Most egyedül pezsgőzök,
ezen a számtévesztős ünneplemsemen, ki nem
számolom…, van még egy üvegem,
a lényeges győzelme a lényegtelenen.
Mindenkinek megköszöntem, csak elküldeni
felejtettem. Olvassanak itt! Azt a mindenségit,
és még ünnepeljem a régikkel a részit!
- 2020. 7. 30.


Fény-tény
-----------
Elfolyik az esővel az al(uszé)kony, s ahogy
a szivárvány oszlik színeiket össze-vesztik,
míg harcuk párájába halványul a napcsík.
Kormozódik az ég alja, túlnő az árnyék rajta,
gyönyörködtet, de múlik, amint e fény-tény
éjjé feketéllik, és napot hantol a sáron -,
siratós, tapogatós sötét lesz e létrész,
míg az égőt kicserélik.
- 2020. 8. 5.


A semmi lövései
--------------------
Nincs mit, mi érdemít szót szórni
a mairól, azon túl, hogy megvolt,
azért ennyit, ezért meg pardont
próbál a dolgom, talán enyhít
az elhalasztott lényegekért, az
elgrimaszolt nevetésért, az elvetélt
jóérzésért, az elpazarolt alkalomért,
a fel sem fogott visszahozhatatlanért!
A helyettük így idecinizált hiányjelek
lét-üres fekete lyukaiért,
a semmi lövéseiért a halántékomon.
- 2020. 8. 12.


A kör vége féle
(Nem megy az ékezetcsere zárójelekkel,
de nem is kéne véges jelentése.)
----------------------------------------------
És ha értelmetlen az egész?
Akkor az életem is -,
s az nem lehet, hisz itt van a még,
s a lehet, a könyveim, és a gyerek(ek),
de a vitás vitál-rész se hulljon,
meg amim, jóm, végleg ne múljon!
Aha, aztán ha végzed, hogy melyik a jobb
részed, ki vállalja fel? Merthogy ez ma,
egy ítészt sem érdekel, meg téged se rég,
a kompromisszumos vetélő körítésekkel.
Az a volt hagymáz fakó máz már, kellett
a kezdetekkel, de ma nem kell, s ez az út,
bár lefelé, egyenes lett, a nagy része e-részt
meglett, a lap aljára értem, amit véltem, értem.
Énem szerint, meg ami körint, lélekeztem,
írtam, éltem, és kiröhögtem, amitől most féltem,
hogy más ok, mások döntsék el, mennyit is értem.
- 2020. 8. 13.


Entitás
--------
Létem fénye, éle,
teljesedése, öndicsőítése,
értelme, öröme, lénye,
entitás; életvers, létírás,
olyanból ilyen, mint te!
(Na Nárcissus, ezt tedd zsebre!)
- 2020. 8. 14.


Élvezés után
---------------
A költő meztelen, egy fesztelen
szeretkezés szerepe után,
az ablakban ül báva kielégítetten,
meredten les a betűkre lemerevedve,
mi lesz ezekből így összekeveredve,
hagyja, vagy javítsa, melyik most
a dolga; a létezés fején élvezés,
vagy az örökülés farkán kiengedés?
A tudata mámor, a félálma rendezés,
majd pár percnyi ellebegő teljesedés
és kész. Minek a felesleges utánérzés?
Már így is vers, kéjrándult létcseppenés!
- 2020. 8. 17.


Esély az esettben
--------------------
Ellétezgettem e közelveszettben,
nem örültem, inkább őrültem,
sem élményeltem, írtam...,
éltem?
Elvesztegettem, vesztettem, múltam,
ittam, feledtem, időrángatottan.
Ön-loptam, s újra, másra próbáltam,
és az értelmetlen premierben
tapsot, hatást keveselltem,
magyaráztam, haragudtam, vertem,
romlásban, lehetben, talánban lehettem.
További esélyem; szó-szárny az esésben -,
ilyen, 37 szavas tettben!
- 2020. 8. 26.


Határzár
----------
Nem (az a) nyár már, sem ősz,
csupán a múlás előz,
időhatár(t) -
Hűlő napot, öregedő fényt,
és határzárt kínál,
élményből éleményt,
hogy a vesztőnek eszébe jut
él e még?
Csügged a össz-szürkületben,
és leküzdés közben,
mélyen az eső(s) esélyben,
csak sarat és csalánt talál.
Valami rosszabb szép színét
színleli, s ő a telet és a véget
érzi, pedig még nem így van,
félig-mért „még” kísérti, míg
létvégi nyavalyás nyarát éli,
bár 50 fölött hosszabb az ősz,
tudja, vagy vágyja vélni?
Hisz az ismert váltás is idegesíti,
hú, hogy menne, otthagyná magát,
záródik az út és fél(t)i a hovát,
meddig az útközben, és ki mondja
az állj-t, mert kifogyóban a szufla
és féken tartott láb a tovább!
- 2020. 8. 31.


Kutya egy idő…
------------------
Budakeszit az éjjel,
felemelt lábbal levizelte
az ősz!
Eláztató özön-öntözés,
villámos dörgős, eróziós,
a tv-t, s az álmom kiütötte,
és e dadogó ébredésre, a kert
harmóniáját le-fel keverte, agyő,
nyáréji öröm-kéji szépség,
s reggelre megözvegyült az ég -,
erős belépő volt szept. elsejére.
Ronda nap volt mindig,
suli kezdés, bevonulások,
most meg…
Végül is semmi ez,
csak hangosított 3 perces
azokhoz a régiekhez képest,
ott vége lett a nyárnak,
itt még öregesen, vénasszonyos
szokott-szökős nyárörömök
várhatnak, ha megvárnak,
meg nem is mindegy,
miért, mibe mártod a pennádat…
- 2020. 9. 1.


Visszatért a nyár
--------------------
Nappal, a nappal visszatért a nyár,
csak tegnap este megőszült egy tincse,
ahogy az épp-idő rádöbbentette
útjelző a nincse, s berzenkedett egy éjt
szeptemberre.
Napoztam, ültettem, életet az elmenő létnek,
s Ő visszaintegetett, mindegy, hogy közben
ki, de még nevet.
Kacsintottam, grimaszoltam egyben,
köszönettel, s idősödő megértéssel,
éreztem amint simogat és belenyugtat;
nagy élmény helyett pihenés jön,
amit szeretek, s ami szeret -,
velem élő társ szeretők helyett.
Régen Őt is nőnek hittem,
és beleszeretkeztem behelyettesítetten,
most barátom e végben.
Csak lehessen, nyárható utószezon
az őszben, s e szép keveredésben
hagyja, hogy élvezzem, éljem,
jövő (f)utós jelen-időben!
- 2020. 9. 2.


Helyben-futás
----------------
A válasz választ szül, jelen esetben inkább vetél,
az ember elhalásra döbben, pedig azt hitte, hogy él.
E minden azt vélte, hogy bárki, így nem viseli, hogy
egy senki előzi, bár az csak úgy lehet akárki, és e
kénytelen lemondás értetlen röhögést ürül. Nehéz mi?
Lehetne kocsma szlengbe is; mi a fenét előzöl, hogy
a túrós farkad legyen kolbász a levesedben, ha én
adtam szabad utat, és ha kéne, (mert belekezdtem,)
hagyom az enyémet, ami maradt, hogy ne maradjak
el, s azt hittem ennyit azért hagy nekem az élet,
de miért ne?! Pár dolgunkat sajnálom, de nekem
az egész jövőm kell, - nagyon, akármennyi – és ha
érted érvényét veszti, kevésbé véled. -
Lehet, egybe hasonlunk, és kompromisz-maradunk,
de az már más, jobb nincs értékmegmaradás, és
köszönjük egymásnak, tán másképpen egy másnak,
mert kevés az esély, hogy jobb, több lesz az a más,
mint zsákutcás megalkuvás. Csakhogy majd minden
az volt, vagy magányos -, ittas vagyok a döntéshez,
de nem engedem, hogy te tedd, láb kell a futáshoz,
a fej majd ritmusra leng. Hisz vágy és szeretet van,
de önfel-le tett kéne az elismeréshez.
Nagynak való nélkülemnek is kéne lennem,
hogy úgy tegyem, hogy mindkettőnkének látsszon!
Itt ülsz és kommerszet olvasol, engem meg ugyanúgy -,
ha ezen is átjutsz közelebb érsz a sekélyig, de talán
egyszerűbb mással, a követőbb imádással, uralhatóbb,
tiedebb boldogságba futhatsz, s hiányomból tudod,
könnyű láb és igenlengő fej kell a futó harmóniához.
- 2020. 9. 5.


Megbuktam
-------------
Megbuktam, spontán perdülés -,
az erős széllökés és a kevés felkészülés,
vagy tán az öregedés… Bizonyára ezért a
fél talánért zavar ennyire, hisz jobb időmben is
majd minden kín-kollokviumom pótvizsgával zajlott,
de ebből is láttam, ilyesmiben a végeredmény számít,
a vizsga csak átvitt, ha átvitt, a jogosítvány az ami
fényképpel, pecséttel, eredménnyel érvényel, ámít,
pedig a gyakorlat, s az ért tudás lesz majd
mi kapitánnyá tesz, egyszemélyes, mint lényegében
a kezdetben, s a végben majd minden, önértelemben,
kikötött, széllökött, á, mégis társas, (egyedül széttöröd)
kivárt és megbánt, - eddig csak a károm Káron -, ahol
tavi kilátásom, sorskijátszásom várom, saját hajómon.
Mert vigyen a vízen, akár vizesen, jobb az koszos lábon,
féljem, vagy élvezzem, de majd az új utam legyen,
hogy a ponton túlsegítsen. A tengeren, (a lényegi terv
lelényemnek,) már nem, e okozat felfalta az okot -,
de a Balatonon bárhol, kedvtelési célú,
Hedon és Krisztus-csavargáson.
- 2020. 9. 7.


A baj hibája
--------------
A baj hibája, hogy mindig rosszabb, ahogy van,
bábája az élet, és vesz(t)ett vész a baba.
Hiába kergeted, mint az elöregedett kapcsolat
esélye, nem megy. Hiheted és hitetheted, hogy de,
és épp ez a baj! Bár ez fel se merül az öntévesztett
szerencsésnek. Örülj, ha magadénak érzed.
Bátyja, húga a gond, a fenét, megellett korcsa!
Mért írok erről, mert sajna sokat tudok róla. Na,
ennyit, picsába a részletekkel! A megelőzöttekben
már mindegy, a jövőben meg kénytelenség, akár a
remény vadhajtása, és a megváltoztathatatlanba
belenyugvás halál közelben. Pedig, végül (is)
dönthetsz, az utolsó emberi jogod az életeddel, persze
csak a jó-rossz ritkábbik felével szemben, ha hiszel.
És az lesz a végső, akárhogy végzel, haj-jaj…
ahogy a megérő idő fogy, és a haj…
Azám az arány! Esély, vagy szerencséd, ha
épp kedvedre, vagy legalább feledésbe,
mozdul a határ!
- 2020. 9. 8.


Ősz esti lilulásban
----------------------
Szavak az időhuzatban,
lét-füst a ködben,
jelek az ősz esti lilulásban,
vihogás a ravatali csendben.
Ilyesmikért éltem
tetteim szótükrében, míg
ideértem túlért lemenőben.
Emlékes versérzet,
és fejben képzett végzet,
élmény és vers nemzette élet
a volt, lett, az - akkor és most -
készülőben, tisztít, tartósít,
nem szűznemzés és múlik,
de az igen-nem nemézise is,
velem, bennem, nélkülem -,
a múlt jövőlehetőségével.
Nyárzáras szeptemberben.
-2020. 9. 15.


Nincs erre elv
----------------
Nincs elv, csak élv,
fél-lét, hogy véld,
a lényeg, hogy(an) éljed,
s a hétközszer sem sértő,
ha féltő, csak téveszt -,
de ha nem lesz lét-vers,
nincs miért ezt ismételned!
Miért lettél lét-tény költő,
több ma már a tette-lette,
a toldott, ötlött meséknek,
mert a lelétezés verse,
ami neked eredményed,
most éltető lét érvényed -,
idegesítő, és félreérthető,
az azt se tudja, mint, miért
élegetőknek, és a tudálékos
egymást ismétlőknek!
- 2020. 9. 15.


A sors sora
-------------
Haragszom, nehezen illeszteném,
de az enyém, s hogy én…, lehet,
most nem szeretném,
a sors sora, emberi csapda;
a szabadság újra vágya,
s a szeretet szolgasága!
A szerencsésnek jön jobb,
az átlag valakinek hazudni fog,
a fölösen gondolkodó
mindet kiállja!
- 2020. 9. 17.


Farvízen
----------
Furcsán ismerős látvány,
tükrében tótágast áll -,
pedig folyton változik; a fák,
a fény, a víz, e nézhető zárvány,
ami innét, terasz, táv, szemfáradtság-
hátrány, vélt szokottságig látszik.
Jó, duplán belátható, eltehetőbb életkép,
így írva, akármeddigi örökítésig,
a Balaton, e sövénytörés és két fűzfa,
egy szomorú, meg kecske, (ne morogj, fajta)
közötti lukon. Szeretem, bár most is csupán
úszva hódítom, a vitorlásom áll, mikor
uralhatom, rohadtul nem tudom, még
csak a víz az úr, s a vizsgabizottság,
max. rajta alszom, spontán perdülés okon.
Ez inkább fura, mint a bevezetés,
s van pár hiány oka, és nem az öregedés.
De túl leszek rajtuk, és irány a nyílt víz,
mert itt a kényszerítő ellentét, hogy hidd;
előbb lett hajóm, mint mire vele tehessek,
de ez a húzós kötés tuti, hogy segít, meg a
makacs vágy, s hogy abba nem hagyom…,
addig, fizetek és tanulok, ha lehet, s tudok.
Mára marad a látvány, csak a szépsége, a
partján várván, s a hit, hogy vízen vízre jutok,
ha motortalan (nem modortalan) menteni tudok,
na és e vers a számla hátán.
- 2020. 9. 20.


Nemes és Nemzetes
------------------------
Minek, ha már egyszer megvan,
kutatni az elveszettben és a
kénytelen lemondottban.
Elvett és elhagyott név, cím és rang,
felveheted, ha érzed, és éled,
ma már mindegy-könnyebb,
dicsőség, s már nem kötelesség -,
de ha csak kivagyiság, hagyd!
Késett idézet, hisz egyedül téged illet,
s nem szerezted attól, ha viseled.
Járni jár, és jó, hogy tartást ad,
de azt ellene is használd!
Nemes és Nemzetes…
Ne tetováld, de ledd!
- 2020. 9. 22.


Egészseggel
---------------
Aminek ki kell jönni, az kijön -,
hogy regény lesz, vagy versözön?
Tán novella, ha arra van idő, s a
kellő pénz, erő, élmény és egészség,
mert fél seggel nem lehet -, határozat,
l(t)ehetőség, és élesztő akarat…,
hát akkor, akit én imádok, jól válassz,
és jó sokat adj!
- 2020. 9. 29.


A tehetetlen esélyei
------------------------
Naphasadás az alkony színfolyásán,
az idősödő láng árnyalatain, és
szürkés-sárga alhasias hasadékán.
Reményláng a színtézis-dúlt hétvégére,
hogy illőbb idő lesz végre; gyakorlásra,
barátkozgatásra, buli utánzásra, lehessen
a siker után félrészegen elheverni,
a bújócskázó napot kedvesemnek hinni,
bármin csak nevetni, és csupán jól lenni -,
a szept(ikus) emberből, az okt(ondi és)óbori,
érzékjátszó tél oda, nyár visszában.
Személyesítgetem az őszelőt, s a kölök őszt -,
a tehetetlen esélye kénytelen alsó madárfogásban,
mért, van felülrendelésünk e alkalmazkodásban?
- 2020. 10. 1.


„Jó szelet kapitány”
----------------------
Bizodalmat és megnyugvást ad
a tegnapi kapitány-nyitány -,
ahogy ma az ébredési nap,
és feloszlott az éjsötét rossz rész,
az öncsalódás és a tehetetlenség,
s e kamasz estében is úgy hiszem
a jobba indulás jövőbe ifjulás,
és egyensúlyba hoz.
Pedig csak egy újabb cím,
mi mögött csúszkál a tudás, de nő
a tehetőségem és megy még a tanulás.
Mégis, többé nem vizsgázom,
lehagy a múlásom -, s csak ami eltart,
megtart, azt csinálom,
mentem magamból a jómat,
élem-írom, és ha máshogy nem megy,
- sorsos áldozat -
beáldozom mismásolt másom.
- 2020. 10. 8.


Ősz képére
--------------
Ősz képére múltat idézek,
és búcsú-rőtjébe jelent égek,
még lehető jövőt, jelet teszek.
Meg futok, esek -, megálltam,
megéltem, megérte helyett.
Ősz alkonyban csillogok, de
át nem vett elvártam, s azért is
jólétem, fakó emléke vagyok.
Mindez a húsommal múlik,
de csont a szó, s a vers a veleje!
S a vége új eleje, ha tavasza lenne!
Múlt ennyimből elég van,
de mást is szoktam, ezért aggódtam,
s ültettem fát, nemzettem gyermeket,
nem bíztam csak a versre,
hogy maradandó legyek…
Csodál majd a tiszavirág,
s röhögnek a hegyek!
- Életversek-3 poeta-va@freemail.hu


A fonákja
------------
Már nem csak a jónak örülök,
annál azért többet röhögök,
hanem a javuló rossznak is,
ha nem ismétlődik.
Pedig dehogynem, csak bízom
az öregedésben, hogy a reakcióm
rá, és a memóriám romlik.
Ezekből az ikes igékből áll fel
a mai cselekményem,
és kapaszkodom keményen,
hogy a most-múltam mondatát
megírjam és holnap is megértsem!

A semmitmondó kimondta a semmit,
ezzel nevesíti és semmisíti,
mert olyannak kell amilyen,
s nem éri meg, ha sem -,
minek körülírni,
- jobb a nagyító fonákja -
akár egy szóval; ennyi.
- 2020. 10. 22.


Őszbe javuló
---------------
Lassan helyre, sőt előre rázódik
a mostanában helyezetlen helyzet
és így rendbe, csak az ideje ment el,
mi úgy tűnt variálható, de a miénkben
visszahozhatatlan, bár szerintem nincs is
kimérve, csak szabadon engedve, így
meg furcsán-váltván folyik, ha játszani
van kedve. Nekem is sok mindenhez lenne,
és megváltás, csodavárás, ünnep-öröm
nem is lenne benne, csupán élményes,
én-élhetőbb élet, egészség, erő, lehetőségek,
az időről (már elszúrtam,) most nem beszélek,
na, ilyenek, meg ami ezekhez kellhet…
A többivel elvagyok, (az) első-sorban erre
gondolok, amire nem, az nem is lenne ok!
Akárhogy lesz, azok csak fokozatok,
ami lehetek, már régen az vagyok!
- 2020. 10. 23.


A vesztés virágzása
-----------------------
Még mindig jár(t)műveimnél tartok,
de azt majd prózában, túl-lett létjavított
megnyugvásában, versben nem érdemes,
más érdekes? Különben zsebileg könnyebben,
testileg, lelkileg, ahogy lehet, jól vagyok.
Az ember, ki végéig emberkedik,
esik, emelkedik, a játéknak örül, mert tudja,
hogy veszít, így, a vége fele, mire emberedik?
Békés elmúlásra?
Akkor már jobb a vadállat ösztönbe zártsága
a rokoni szájnyitásra, csak szavak helyett
harapásra!
Ugyan, próba a szó valósulására?
Inkább a vesztés virágzása -,
példa a történet-végei foghullásra.
- 2020. 10. 27.


Az ősz érzete
----------------
Folytatod, búvópatak folyamatod,
de idő és fényvesztés ellen a szó?
Teszem, amit tudok, vélő való -,
máshogy is szeretném, kéne,

de végleg, magammal számolok.
Hiszem, hogy teljes kört futok,
s ilyenkor hittel remélem,
még csak az egyikfelénél vagyok.
A múlás és a színek…
Az ősz érzete, hogy örökítsem,
neked, ki még a hajad is
visszafested?
Leköveted, elköveted…,
elégeled, vagy megszenveded,
ez a dolgod, magadból, magadtól,
illó -, mint az ősz érzete,
sorsod lélekzete, a télnek,
minek, mennyinek!?
Vannak, amik fogynak,
lesznek, mik növekednek.
Itt emberléten túl is költő vagy,
s ha így, örülj csak a versnek!
- 2020. 10. 29.


Az ősz misztikája
---------------------
Húzódzkodó, halvány, tétova,
ősz-öreges lett ma a napfény,
sejlik, kiviláglik, talán megél
a tájon, e fázós, nyálkás, nyúlós
délutánon, mikor hiánya szürke
burája misztikus magányba zár,
hogy kifohászkodjam; jó, csak
fénye, színe legyen, ha ereje nem,
október határára árnyra öregedten.
Fiatalon az őszt is szerettem,
ifjú vággyal, nyíló tűzzel bennem,
ma zsarnok zsarátnokkal, belepő
hamuval is szükséglő, csendesebben.
A vágy megvan, csak az iránya más,
ebből-elegemből más melegség felé,
szépségét kérném, teljesedésünk elé
és akadó lét-dadogásomért, más,
elért november-átok lehet a hibás.
Ez ma nem megy, mit adjon gyenge a
gyengédnek? Azért jó, dics és dicsekvő
fény nélkül is látnom a tér-testen lett
rőtsörtés hátat, zöld-sárga hullámzást,
vérlomb takarta hasaalja barnás árnyékát,
éreznem, ahogy kitárnak a fák…,
naposabb csodát vágytam, és maradék
ennyink nyárba újulását, de nem e tőlem
visszát, hozzáőszülésem szürkülő, szűkölő
hatását, az akármennyi szembe valóságát.
Indokot, kifogást, hibát keresek, hogy
napomhoz, kihűlve, felöltözve megyek…,
ugyan már, kiöregedett nyári gyerek,
ilyenkor az ilyesmi kályhával, borral kerek,
ha kamasz-nyarad forró szabadszerelmét
keresed, tán a vírusválság meg hülyített.
Szeresd, aki szeret, e nyárért könnyező
környezet, hideg helyzet, langyos nap helyett,
e vásott vágy melegágyi metamorfózisát,
kedvesedbe valósulását!
- 2020. 10. 30.


A céhtelen
------------
Nem is annyira az írás,
inkább a rávárakozás,
a révülés, s az intenzitás,
a békés beléépülés
és rácsodálkozás emel túl
és ad érvényt nekem,
ezen a tottyadt - lottyadt,
ázó, fázó hétfő reggelen.
Bár hétfőn még a fű se nő -,
a nő segített, de már elment,
se testiség most, se társaság,
menekülés a vers,
mindezek terméké érése
remélem nedvesen nem ég
el, talán csak a nyárs -
„S” nélkül jöhetne
na, megint ez a vége,
ki hitte, hogy a búra boldog,
létbolond tragikomédiásból
céhtelen, magát próbáló,
kontár múlást purgáló lesz,
idővesztő, verssel védekező,
haszontalant használó
álom-nosztalgiás.
Meg a leírttal, már más…
Megtartás az elveszettben,
kondenzcsík a szürkületben
le, a lehetben.
- 2020. 11. 2.


A hiánya valaminek a bizonyítéka is
-------------------------------------------
Futó-jutó volt a legtöbb
tehát emlékek nem,
szeretkeztem, élveztem,
így szerettem -,
s ma is a másnapi hiány,
ami maradt tőlük bennem.

De a hiányuk, bizonyítékuk,
gólok az egyérintőben,
sok arc együ(ttü)nkért,
napszikrák a ködben.
Harc a magány ellen
és a magányért -,
s nem lett híd
egy sem.
- 2020. 11. 4.- 9.


E-szemlélet
--------------
Olyan ez a fakó, télbeszoktató
zord november nekem, mint egy
vergődő, szeretettelen szerelem-sem,
múlós, nyúlós, piszkos pléhszürke,
tudva sajnált pia-vidám, hű-hogy
megvagyok ám, az ám lazán,
aztán nézek körbe, a környékre,
s tükörbe, ez lett a színekből,
és ezzé vált a pofám…?
Jön az ősz rosszabbik vége,
s remélem mindennek mégse,
lehetne még… Többé, nemcsak
kevésbé, lehetnék!
Vágyszavak e tespedt csendbe,
túl lágyak a decemberbe,
de majd keményre fagynak,
hogy aztán, az idő –a plusszán,
ért(ő) virágba lágyuljanak,
s anyaian, nyarat teremjenek,
s egy ősszel úgy emlékezhessek;
megérte -, és lesz mire, kire,
hogy érte.
S röhögésetek nyomában a hála,
hogy ez a fény-árva szemle,
szemlélődésből szemlélet lett,
versbe.
- 2020. 11. 11.


Végletes végleges
----------------------
Merni lenni,
félni nem lenni,
közöttük a sors,
meg az összejátszó élet
irányok, s a döntésed,
a lehető tehető,
a végletes végleges -,
vagy más, ha nem mered,
ez van, s ennyi mindig
lehet, ha nem megy az „is” -,
csak a mégsem-még nem,
s a vissza felé színtézis,
míg ez csupán halál-ok,
s valahogyan éled!
Vagy marad a belenyugvás
a tovább hiábavalóságába,
hogy ne elfeküdve, de állva!
Bár a semminél több a kevés,
mint az ösztönnél az ész,
a mennyiségnél a minőség,
s a végnél a még…
Akármi dönti el,
hű magadhoz légy!
- 2020.11.13.


Alakul
--------
Mintha az élénkülő fények
színlelnének őszi színezéket,
felsejlenek hamisító csali-csodák,
s hogy írd, ne csak csodáld,
a vershez révülés segít, s a belső
öröm ugrott az üröm közegén át,
vagy a whiskys-teás bambulás,
valami változtató jó jön végre,
s nemtörődöm röhöghetek az égre,
és füstök, ködök között rám talál
a szószépített, lényegőrző valósulás.
Ez kéne, de ha mégse,
egy kis szőrözés még beleférne,
izgult bugyiba és versbe!
- 2020. 11. 16.


Ha elkerülhetetlen
---------------------
Csak azért bánts, hogy ne bántass,
és úgy, hogy ne aláztass!
A harc, ha véd, ha kell, sehogy se jó,
de még rosszabb a gyáva alázat!

Harcos, vagy költő,
vagy egymásban a kettő -,
kipróbált ismétlett,
s közéjük bújik a lényeg,
testet ér, vagy verset -,
melyiket éred, vagy veted,
pusztít, vagy túléltet?
Hedonulj, míg kiborul,
amit teszel, az a léted,
jót, jól? Ki-ki tükörnézet,
mindegy, csak mindig
megéld a reggeleket,
és a következő megérte
verset! Ettől eldőlhet, de
ha harctalan, beletörődötten
bevégzed, vagy arctalan
tehetetlen szélbe engeded
lényegeidet mik túléltethetnek,
azokat te, veszted.
- 2020. 11. 30.


December 1.
--------------
Egy kicsit előrébb,
jótól, rossztól távol,
hogy a poros tükörtől
kérded; alatta látszol?
És félő a még -,
s kéne több, de hányszor?
A fájó hiány kerget,
az érzett vágy hiányol.
Nézed a téli kerted,
s egyre jobban érzed,
ahogy magadból hiányzol.
- 2020. 12. 1.


Önbeszéd
-----------
Nem érted, érzed át az öregséget,
így minden reggel rádöbbent -,
és mint az eszement, hiányzó
magadért károlsz és gyászolsz,
itt-hagyó perceknek vallasz
érdek-szerelmet, meg ez ellen
még tehetetlen verset, és
többet álszol már az ágyban,
mint álmodsz, vagy játszol.
Aztán megérzed, s megérted,
az élet ellépett, s nem lesz
könnyebb, ha a tovább helyett
a visszát idézed.
Mert a sok nem mindig több,
s a kevés, ha teljesebb, megérőbb,
ne számold, úgy tedd, hogy jól-tedd
akármennyi léted, és foszd meg így,
és úgy, hogy másokkal oszd meg,
és mielőtt a múló elmegy,
nevess, nehogy elvesztegesd, és
lopj el mindent a lekőrözött mától!
- 2020. 12. 7.


Este a hegyen
----------------
Szemben egyre-másra kigyúlnak a fények,
életterem nem kért lét sűrűje, s idő múlása
rossz-hatása, negyed sorshossz mióta itt élek.
Ide jöttem, hogy magunkban legyek,
most körbevesznek köszönők, s idegenek,
rászorulások, és érdektelen emberek,
haverok, társak, szeretők, ellenségek helyett.
A szeretet rotációja és a csonka család
itt is megvan, Anyám rég bennem van,
s már az Apám is, bár előbb néha kijött,
a lányom látogat, a fiam a világba szökött,
a barátnőmmel kibírunk itt heti 3 napokat,
mást meg én nem, időmet fák közt,
állatokkal élem. Mindez hiába volt?
Néha vélem, mégsem, verseket létírtam,
de nem lett regényem, ennyi tán otthon is
ment volna, kiérdemelt csere-szerencsémben,
sőt több is, de inkább más -,
és a magunké a legnagyobb cserbenhagyás.
Persze több nő, zene, s ami kellett, bulizás,
sok osztódó – oszló barátkozás,
meg az élvezet robot, s a belefáradás….
Most már késő, túlképzelt csodacsalódás lenne,
és kiábrándulás. Hisz ez hozott erre a helyre,
mire a visszavágyakozás? Fél óra alatt
visszamehetsz Pestre, emlékezhetsz, ihatsz,
s keseredhetsz, hogy nem érte meg, aztán
mehetnél - hiányból a valóságba öregedve -
társas magányból az egyedüllettbe.
- 2020. 12. 8.


Minősítés
-----------
Addig jó, míg az ember,
ha létesít, lényesít -,
magát, át, utódokat,
jövőt és hasonlatokat,
így aktív!
Passzív legfeljebb
pénzforgalomban,
és saját alkotó szakaszban,
mikor még nem valósul
a gondolat.
Lehet, szélsőségek,
de velük élek,
nemzés és költészet -,
amitől megtérül a ma,
és lesznek a voltak!
S ha bárki irigyli,
vagy kérdi; megtérül -,
csak magába épül,
míg, s mert felkészül a
lélek-lényeg színtézisére,
együttes újjászületésre.
Átívelő metamorfózis,
tán reinkarnáció,
a kiteljesedésig!
Ezért a minőséget,
az élvezőnek,
- akárha nő is –,
ezzel, vagy
mennyiséggel kell
köszönnie!
- 2020. 12. 22.


Tanács
--------
Ne csak túl, éljed!
- 2020. 12. 28.


A kétségesre
---------------
Új év, s a régi érv,
s az ilyen, még bármilyen,
az olyan, már nem lehet.
Azért csak vigyázzunk,
nemcsak mi hibázunk,
nehogy még-ilyenebb.
Elsőbb az igen,
aztán a hogyan,
s a rosszabb tudatával
tehetünk jobban!
- 2021. 1. 4.


Rügyremény
---------------
Szeretnék visszatérni végre,
dolgaimhoz, rendemhez,
lebecsült, időcsepült életemhez,
a jóérzéshez, létsikerhez,
öndöntéshez, szabadtetthez,
élménnyel ojtott vershez
nemcsak hiányuktól kesergéshez.
S közben még örülnöm kell
egészségnek, megélésnek,
szeretetnek reményrügyeknek,
és ennek is -,
más, mint a semmi,
túlélni, túltenni,
javulást remélni,
tavaszt hinni,
kevesemet visszaszerezni,
és bár többre vágyva, merni
ennyinek (se) lenni!
- 2021. 1. 5.


A szép megszeplősítése
----------------------------
Rózsaszín rétegfelhők bégetnek
az alkonyi ég repedezett bili-kékjében,
bealkonyult, s lángra kap ez a szép nap
giccsbe illő búcsúja megszépítően hat,
színes beat-temetés; égés és sötétlés
a klasszikus tél-halvány ólomszürkéjében.
Lennoni zárás, szél hozta tavaszkiabálás,
hogy mi is kéne, lehetne, s a basszus,
hogy ez lett -, zeng még bennem, de
klikkel a szemembe e pár részeg januárperc,
Janusi szerepjátszás, próbaforradalom,
kifestett, éjfeslett ég és égetett szesz segített
vesztés és áldás, csaló időnk ravatalára hányás.
- 2021. 1. 8.


Kettősponttól a pontig
--------------------------
Mint a hallében a szálka,
az életben benne
a halál is!
Köteles kaláka,
katarzis – kanális,
(l)étvágytól, a pangásig,
kettősponttól, a pontig -
- 2021. 1. 12.

Körülménye(s)k
------------------
Valahogy, jó az ablakhoz odaülnöm
az íróhelyemre a költőkövemmel,
még ha nem is írok, még, már,
vagy olykor egyáltalán -,
csak nézni hóba hűlt világom
sajtszelet panorámáját, ilyenkor,
mikor az én panoptikumom, s annak
ablakkeret, rá-gondolatok, meg talmi
és szentség(it) szegte szó, kép rámáját,
az ittlét és értelme behatárolását,
mi hozzásegít, hogy megtegyem dolgom
valódi valósulását. Azután észreveszem
az üvegen, s tükörképemen, létezésem
koszát és foltját, a szék hibáit, a toll folyását,
és gyorsan felállok, s tűnök onnan,
hogy meghagyjam magamnak a jól-tett
úgy érzett bizonyosságát, vagy a másként
lehet, termőre metsző, javító csonkítását.
- 2021. 1. 14.


Szeles teles
-------------
Éles a szél, szinte beleferdül
e keskeny arcél, mint túlfent
késpengeél, ha élénél erősebb
a cél, és a fergeteggel rám dűl,
mi ráül, az elesett testtel a tél.
Szeles, teles, tépőn jégüveges
lett e csali napos kutyafuttatás,
zsebembe kénytelen kezemben
szorong a nyárra-emlékezés,
nem megy a széllel szemben
a leleplezett így-elviselés,
csak hóba botlás, hazasietés.
A remény remeg, hibernálva él,
a fogsorom rock-ritmust zenél,
s az egész tán pisíeléssel felér,
bár pár méter a melegítő cél,
de kutya egy hideg van,
bár az én kettőmnek nem -
Beestem, ittam, melegedtem,
s felengedtem, hisz lejegyeztem.
Ja, januárral tavaszkodtam,
hogy sapkátlan panaszkodtam,
cidrizve pluszért mínuszokkal
alkudoztam, míg langymeleggel,
néhány korttyal, csúnya szókkal,
s tél-magammal megalkudtam.
Hideg volt, vers lett,
így meglett mit majdnem elvett,
létem lényege mellett,
lényem hidege.
- 2021. 1. 16.


Nincs mit
------------
Nincs mit sajnálnom, újra vesztenem,
a sok is kevés, bár a hiányból szerzésbe
elvész a kész, mert a terv, s a cél inkább
a pénz -, az eszünkre nőtt létzavar,
s ha fogy, csökken a színvonal,
de amíg elég, elélsz.
Aztán utána is, máshogy, másként,
már nem maradhatsz magadnak,
hisz tartozol, máshoz, másoknak,
és a szükségtől kénytelenné érsz.
Akkor, remélj, egyél, igyál, kefélj,
léteztess, a szavakkal zenélj,
akár az ifjúság, a többlet csak hiúság -,
bár boldog mástörődővé tesz,
míg így, inkább tehetsz,
amíg csupán ilyen vesztős lehetsz,
és a kéne kellé, kellő te-tetté,
megérte megletté lesz!
- 2021. 1. 23.


Kiengedés
------------
Kékül, tisztul a lég, a víz-ég kontra szép,
beetet ismét a jó-jó játékán ravaszkodó tél,
s ólom búrájából szabadulva kiderül,
mégiscsak kiderült, színek vannak
várakozó terrakották és makacs zöldek,
és a gyökerek már a tavaszban hisznek.
A kutyák bár reszketve, a napra fekszenek,
s reggel óta, csúszkálva, káromkodva és
kezeim lehelgetve, de olvadnak a kellek.
Fogy a fagy, így egymást melengetve
élednek a versek, köszönnek a lettnek -
Kipróbálják a kint próbáját a téltől, vírustól,
bezártságtól, egymástól, bereteszeltek!
Jó időben könnyebbnek tűnik,
és én is megalkudok ezzel;
megküzdeni az időkkel -,
ettől maradsz költő és ember!
- 2021. 1. 26.


Villanás
----------
Kimosolyog a télbe a nap,
és elsomolyog mellettem.
Nézem, és szeretném,
mint az első szerelmem,
de őneki fontosabb pár felhő,
így már, fogadott anyám sem -
De egy nagyszívű, lét-meleg,
éltető, s felejtő, kedvtől kellemes,
ellökő, s nem eresztő, örök 50-es
nő, (hatvanunk fölött értékelhető,)
a legkedvesebb istenem -,
alatta élem, és elviselem telem,
és remény, s élmény dús, meg
észrevétlen, feledő, feledhetetlen,
felemás életem. Csak élhessem
él(vez)hetőn, megérő megértőn,
tükröző fényesen!
- 2021. 1. 29.


Mintavétel
------------
A fel-létezés tény-fényjáték,
meg előzmény, következmény,
a történet, s a törtételen -
- 2021. 2. 1.


Egyhelyből
-------------
Már nagyrészt magaddal beszélsz,
magadnak írsz, és magadban élsz,
nem társas magányban, de magánzó
társakkal; szeretőddel, gyermekeiddel,
barátaiddal(?), e(gy)helyből lassan
végleges szakaszhoz érsz, nevezheted
finisnek, holtpontnak, tömegvonzásnak,
önvesztésnek, elmúlásnak…, és
mégis remélsz? Kegyesen segít az ész -
Hja, tavasz jön, szép, új élmény, fellétezés,
és te csak bebeszélsz, versesülsz, felélsz,
de vigyázz, ha e lényegül lényedülsz,
ennyid az egész!
- 2021. 2. 2.


Csúnyán beszél…
--------------------
Beszél a szél,
a széltől vert ágaktól
dobol, kileng a lég,
fölél a föld, s a léteztetni, élveztetni
kész fasz, mint mellérendelt tény,
szegény az én, vénül a kamasz
a végén is az elején -,
és meg int, megint a ponttól
fél az az... Maradt az össze-
vissza zárt, félbe, véltbe,
őrizendő élet,
apróra váltott tavaszi szépek
enyhítik, a télbe, vészbe, végbe
fagyott, élni késett eléltet.
Arat a vírus, na Gizus
jobb, hogy ezt nem éled!
Leéletem legszarabb ideje,
letekintve intézetre, koleszra,
seregre, (talán azokat feledve,)
bezárva az olattalan gond-ba,
mert az ebből eredt tavaszrügyet,
mint pattanást, s a zsebbe eresztettet,
az én-vesztő jelen mismással takarja.
S túl gyakran beszéljük, és ez lehet
az egyetlen esélyünk; hogy az
Isten bassza meg!
- 2021. 2. 4.


Szürkület
-----------
Beszürkült a szombat reggel,
most, hogy minden beszűkült,
szürke nap lett a szürkült hetek között,
mi a hétköz után a jobb talánba lökött,
és ha nem vált meg a tavasz,
a szürkeségbe leszürkülök.
Igen tudom, amit lehet, teszem,
de azokat is unom, csak a kibírás,
az olvasás, írás, a szesz, s a szex tart fent,
de többet iszom, és ritkul az alkalom,
és este elalszom az ócska filmeken.
Tehetetlenülve tehát, elszürkülve
várom a létértelmet, élményt, s a teát -,
hogy tavaszodjék télfosztó tavaszom,
- ne a régmúltban keressem teljesedtem -
az érő örömet, a színeket, a jó-történteket,
s az életkedvet tükröztesse a verseken!
Ja, benn-em, mielőtt e rag, s szócsendben
ezt is elfelejtem.
És hova-későmön, koraszületésemig kelljen
értük visszamennem.
- 2021. 2. 6.


Változatlanságom
---------------------
Életemet kiolvastam,
le is írtam -,
jobb felét, a kevésbéig,
és nem, a miértig.
Lét-tettem megtettem,
így ok nélkül maradtam.
Irod-almár(ium)
nyitnám, eladnám, de már…
rám szorult a zár.
- 2021. 2. 8.


Terhes
-------
Hóterhes, vészterhes, e hetem,
reménykedve, ön-hittetve,
nyüszítve, nevetve, túlélem,
s majd leírom teljesebben,
vagy nem -,
jobban érzem, viselem versben,
gyorsabb, mint a nyelvem,
az emlékezet meg nem olyan
fontos ebben az esetben, jobb,
ha egész(ség)ben elfelejtem.
Az a „ha”-vers meg majd ellesz
a mégsem lényegesben,
hálához, vagy halálhoz illően,
hiábavalóságról, hóesésnél
csendesebben.
- 2021. 2. 9.


Síruhában a szobában
--------------------------
Síruhában a szobában,
fogvacogtató érzés,
hideg hamu a kályhában.
Kint szél, hó és jég,
reszketeg reggel, és
ami már nem kell,
mi meg még kéne
kihűlve vár a fázó fejében,
most csak bírás, bízás,
és kénytelen összebújás
a kutyaszag melegében.
Talánt csillant pár fénykísértet,
halvány napkísérlet, próbálkodás,
mint ez a vers, lehet, hogy lesz -,
pálinka kell és tavasz; a most,
s a mindörökké… Így, legyen,
itt lesem, nem megyek sehová,
s ez a kisebb bajban maraszt, mert
megoldok mindent, mindegy hogy,
csak ez a terv és tett romboló idő,
s a tehetetlen nap tesz,
a felesleges megátalkodottjává!
- 2021. 2. 12.


Ritkábban a ritkább
-----------------------
Veszélyesebb, ha sekélyesebb,
nekem -, másnak érthetőbb,
és a szintjén, természetesebb,
meg az elmélyülés, kikovácsolás,
igazítgatás, javítás, persze pont
igaziság veszhet így benne,
ez inkább a sistergő ihlet keserve,
ha a középszer, s pláne a szar,
utat foglal bele, jó, jó, de közben
rájövök, nem ez a lényege,
legfeljebb a jelző színe, nemcsak
a gyenge lángtól lehet nyers,
és így is oda a tatárbifszteki csoda,
s odakozmált az annál inkább -
Ahogy élem, írom, s ha ritkábban
a ritkább, legyen, miként az élmény,
úgy a vers!
- 2021. 2. 14.


Le-döntés
------------
Vékony a határ,
és nem tudtam már,
jobb, vagy még rosszabb vár,
átlépéskor összecsap a kell, s a talán.
Aztán szerencsénk lett,
a döntés jót ellett,
örömet, megnyugvást,
a napfényes hideg mellett.
A bajos félelem megrekedt,
mert természetes egyensúlyba ért
a gondolat, s a tett!
- 2021. 2. 15.


Győzve a veszteségben
----------------------------
Egyszerűen, bonyolódik a csökkent,
ahogy máshogyan fogy az idővel
és redukálódik az élet, de élem,
pedig ha megkérdeztétek, bátran,
eltökélten hadováltam; csak amíg
én-lényegesen, egész-ségesen,
teljesen éljek! Mi jó a nyomorúságban?
Nesze nekem, így lehetőségtelen,
csaknem élhetetlen, tavaszvággyal
téllétben, mit tehetek, reménykedek,
tervezgetek, és félek, mert a rendes
rendben sem sok pozitívum maradt,
- bár győzve a veszteségben -,
míg kitörő esélyem egy vicc,
hogy a tesztem negatív marad!
- 2021. 2. 17.


Érezni a tavaszt
--------------------
érezni a tavaszt, melegít a nap,
lágy a szél, már, más szerepet idéz,
keringet, feléltet, üzenetét érzem,
a lét zenéje száll, s a lüktetéstől
a tetszhalál felfakad.
Még csak a fények színesítenek,
a tél árnyéka fagyosan merev, de
csörgedez a növényekben a nedv,
és lélegzik a lélek.
Vidámabb, izgatott a világ,
tett-álomban napoznak a kutyák,
talán én is kiülök délben,
hogy elfelejtsem, éjjel hogy
viszkettek a hibák, majd újra elérzem
a természet éves ősrobbanását,
egybeélem a tér-idő tél szétválasztotta
fagyát, s együtt tavaszodunk tovább,
és ha megbocsátó szebben temetem,
elnyeri versem a téllét bűnbocsánatát.
- 2021. 2. 21.


Az értés értelme
--------------------
A madarak érzik meg legelőbb,
meg a poloskák, s a legyek,
tőlük hisszük, hogy amit reméltünk,
a tél magzatburka megrepedt,
a vize megeredt, hisz testesít a
tavaszt igéző, lét, s fényt hozó nap,
felél, tágul a világ, s benne a
fáziskésett ember, és egyikének
az értés értelme ez lehet -;
a tavasz megszületett!
- 2021. 2. 22.


Felvette szemüvegét a nap
--------------------------------
Felvette szemüvegét a nap,
a világ is halványabb,
visszaszürkülnek a nyitó színek,
minden álmosan csendesebb.
Lassulnak a percek, mint
hajnal felé a tercek, úgy tűnik,
ami kéne, megsértődve késett.
Nagyot fogok szundítani ma,
folytatom a remény álmát,
átalszom a tavasz stopját.
Holnap. ha kiállok, remélem,
felvesz, vagy felveszem -, a tél
levedlett baj-büdös bundáját,
de kigombolom és eldobom,
ha újra érzem, a még csacska,
csalfa tavaszka csábító csodáját!
- 2021. 2. 24.


Külön úton
--------------
Feladta a tél, a klinikai halál,
nem a múlás, csak a hullás,
az igazi arat már -
Igaz, igazság nincs is, bálvány,
manipulálható viszonyítás, de szép,
mint a remény, s az álmodozás,
belehalni meg annyi másba lehetséges,
vírusfegyverekbe, s a természetesbe,
bár lét-kárt nekem, a bezártság,
a tehetetlen ellehetetlenülés tehet.
Bizony, utó mutált bio-fegyver ez,
a természet nem tud ilyet,
megújul, ébredez, nem válogat,
s az időtől kivételez -,
ócska, köz hihető ponyva ez a
poroszos e századi rosta,
de bízzunk a tavaszban,
és kioltás ellen a beoltásban -,
hátha végleg ellentehet!
Más esélyünk nem igen van,
embertelen csak az ember lehet!
- 2021. 2. 26.


Csodás egyszerűen
-----------------------
Jókedvvel ébredtem,
napfényre, madárcsicsergésre,
valamit nyertem, úgy éreztem
meglepetést, ajándékot kaptam,
vagy örömet adtam.
És leírtam, ez az életemben már
szorgalmi feladat, a nekem jutó ó(!),
a fizetetlen, létezéshez való…
Nem tudtam hirtelen mi jó
történt velem, csodás egyszerűen,
hát, hogy a csábító „lehettel”,
tavaszígérettel, szerelembe estem!
- 2021. 3. 1.


Kinézetek és átfedések
----------------------------
Ha a tájamra kinézek, vagy
a tükörbe belenézek,
már mosolygok, nem grimaszolok,
elfogadón, fél boldog vagyok,
hisz március van, s fellétezek,
hiszek azokban, amikben a télben
nem lehetett, feledem a felejtettet,
nagy dolog kis dolgaimnak -, hinni,
hogy benne lenni érdemes, eddig csak
vészes, most érdekes időkerekedésben,
akár nyarat remélni és a télvéget viselni.
Imigyen jót élni és átadni másoknak,
hogy összehasonlítódjanak a semmik,
s az irigység, s a fagy a februárba
záródjanak, és szevasz babámat
köszönjek újra, a rám leső árnyaknak!
A történtek persze sokképp árnyaltak,
de így kellettek a versbe, ahogy
a Vörös-paprika a levesbe,
íznek, színnek, és csípésnek,
élvezetnek és hasfájásnak!
Na, sokat bele, míg
korog a gyomra a halálnak!
- 2021. 3. 3.


Értetlen tüzek
-----------------
A koszos ablakon lepkék ajánlkoznak
feláldozhatónak, akár a fáziskésett
költők, a fénynek, a fényre, a fényért,
a tűzért, a dicsőségért, az idősejt
megértéért, az éghetően így érthető
más semmiért, az ösztönért, az ön-
érzetért, a füsttől lehető megtörténtért -
Az idáig repülésért, a lángolásért,
a mégis továbbszálló pernyéért,
a szélbe szárnyakért, a másmilyen szavak
megértéséért. Azért a lét-percért!
- 2021. 3. 4.


Beoltatom magam
-----------------------
Mert nem arra születtem,
hogy kárba, kórba pusztuljak,
tán korba, az ellene harcba,
vagy ép ésszel magamba!
- 2021. 3. 5.


Súly-ok
---------
Ami könnyű volt, nehéz lesz,
mi nehéztett, megkönnyülhet,
a vége fájdalma és megkönnyebbülése,
a hiány, a feledés szenvedése, és
szükségszerűsége nem csak könyörület,
élet részlet, időnkkel, magunkkal változik,
szűnhet, de így is csak velünk múlik el!
- 2021. 3. 6.


Kiüresedten
---------------
Ma kiüresedtem,
mint tegnap a holnapon,
semmi a fejemben, s az üvegben,
csak tinta a papíron,
hogy minek, nem tudom.
Kötődő állapot vagyok,
kattognak a depresszív sorok,
én élményből írok,
így miből, hogyan fogok?
De élek és teszek, bár már
nem érdekel, hogy leszek(?)
magamból, magamnak alkotok,
sértődötten rejtem, hogy nektek -
Tellek, vagy csak vesztek,
fényképezek, vagy festek,
megmaradok, vagy csak míg vagyok?
Csupa csak, vagy, és hogy,
tényleg ide jutok?
Ezért, s ebben éltem…
Egy gyerekkori álmot tutujgatok.
- 2021. 3. 7.


Érzet-ész érv
----------------
Elérzékenyülve ülök a napsütésben,
végre ezt is lehet, ez már
tényleg tavaszbemenet, csak a
szél él karcol, kevélykedő, teles,
és csípi a seggem a jéghideg szék,
de az arcom egyik fele épp ég,
a másik még átmenetes,
mozdulni kéne, mint a napraforgók
nyílni, teremni, és snitt -,
igy, míg lehet, megállni, pihenni…
Őszülni, telelni, - hisz mindez
fejben dőlhet el – békén az idővel,
s fenébe az ész, érzet érvvel,
magamtól nem fogok,
pariban van az eszem az érzettel!
Magamon röhögök; ék a még,
az ok, s az okozatok között.
- 2021. 3. 8.


Ha félsz a házasságtól…
-----------------------------
Ha fél a fél,
szerencsével, s majd másik
szerető segítségével,
a fél-élt és a cél-fél összeél,
ezért több az így egész,
egy feleségnél.
- 2021. 3. 10.


Átmenet?
-----------
Halvány, semmittevő nap jött,
hidegen semilyenebb a kintlévősnél,
keserítőn érdektelenebb,
e létterhesekkel, az érdekeseknél,
igyekezhetek beosztani azt a keveset,
ami örömet szerez.
De szokásból lejegyzem, különben
elvész az a néhány megérte percem,
s csupán átélem a beoltás utáni
első napom…, vagy többet vártam
ettől, és csak sajog a karom.
Véltem, a kerekedő életről szól,
és séma, egyen-napba hasonlott,
a több, jobb létezésért vártam,
s a postás is csak a szomszédban volt.
- 2021. 3. 10.


Tavasztalan ünneptelen
------------------------------
Hideg, rideg járvány-zár várt,
csupa nem -,
tavasztalan, ünneptelen,
semmi ünnep(lés), még eső sem,
csak a megéltek vágya, a hiány magánya,
s a múlt-idő néhány öndicső percére
a korhadtan fásulás félelme,
és holnapra az se…,
riad agyamból, a szívemre!
- 2021. 3. 15.


Vágás, kibontás
--------------------
Jó, vagy rossz, hogy a szünetek
és a lényegült megéledések
időpontot, intenzitást cserélnek?
Ahogy öreged(n)ek, a jó változás
helyett a várakozást, a veszteséget
kell elfogadnom, és örülök,
hogy túlélve értem, és nem mérem
az okot, csak használom, mit okoz.
Rám teljesül, és felcserél az idő
kezdetet és vége felét, s már
kevésbé jövő, jelenedik a múlt,

s hogy együtt, amíg lehetséges.
Megbecsülöm, amennyit leírtam,
- a többi alanyi alap, vagy terméshéj -
jobbrésze ismétlő valósulás, mi a
mára összefüggő szünetek közé újult.
Az elmúlás tagolása, a reménység
űr-kitöltése, és az emlékezés kiöntése!
Hogy a remény és tény? Mind szó,
mint a rigó, miről tavaly írtam, s ma
ismét ott ült a fenyő-sudár tetején,
még nem énekelt, de túlélte a telet!
Éneklés, írás, ösztön és tehetség,
tudattalan örökség, és kurta lehetőség,
felreppenés, és menetelés,
a valami valamilyenje valamiért -,
teraszos művelés a lét eróziója ellen,
élhetőséget, időt nyerjen, a létszerelem
műfordításával, meg feledés, emlékezés,
lassítón laposodó gyógyító szimbiózis,
és vele a holtpont lefele kényszere,
a magasabb színt mindig meredekebb is!
S a vége leelőzése; vágás, kibontás, a
létből-írás tükör éle, valami bizonytalant
becsempészni a biztos semmibe!
- 2021. 3. 19.


Huzatos hétfő
------------------
A hajnali napsugár,
és a reggeli szeretkezés
bearanyozta a napom,
de a hétfő másnapos,
kétszínű, ravasz,
délre elmúlt, beszürkült,
félt-létbe, téllétbe maraszt,
ez az anti-tavasz!
- 2021. 3. 22.


Önkéntes lemondás
-------------------------
Tegnap volt egy jó napom, a Bakonyban
siklottam a megmaradt kék-sárga havon,
aztán vágyódó érzékeimet örömösítette
szembeférő Balaton-darabom.
Sportoltam, csavarogtam, láttam,
hiányzott, - pedig ezt unom már - nagyon!
Csak az élet(em) kivirágozzon végre,
szabadabbra, élhetőbbre, az enyémre,
visszázó télnek, vírusvirulásnak legyen vége,
és ez az év, az öregedésvesztés éve,
ami jóm még maradt, használhassam
a mag(unk)am döntésére, kedvére téve,
hisz az élet csak hiteti jutalmát,
el kell venni tőle!
S egy önkéntes lemondás egyensúlyt téve;
a számokat veszthessem magamra nézve!
- 2021. 3. 24.


Ez is tavasz
---------------
Tatarozom, a házat, (csak amit kell)
a kertet, (csábítja a nap, a kert aranya sárgít)
és magam, (akit a legjobban féltettem, és
szép szókkal szépített jókkal purgálok megint.)
Némi javulást, ifjúhodást, tavaszkodást látok,
létesülő boldogságot hallok, s szóban szolmizálok,
szemben-szívben irigylődnek szerelmes repülések.
Rohanni vágyok, fellétben vagyok, ringó révben,
érzem (lehet, csupán vélem) – jó nekem, a jutó,
futó percben, a zárójeles igazság dugdosott vétek -
de amit mindig ebben az időkben, kinyílok,
feléledek, visszaújulást, fejlődést remélek.
Most majd a forma épül, szintemre fogy,
készül, erősödik, emlékeztetni fog -
Ő már megszépült, megbocsát a lélek,
s mint a megfelelő nő, belülről előre irányít,
jól tudja, mi számít, mit hárít, nélküle
fél-végben végleg vénlegény, fél ember
csak lény lennék, elévült remény,
de nem, hát elég ez, hisz épp új egész lesz,
időre, halált hárított az élet!
S megteszi, amit én zárójelbe féltek!
- 2021. 3. 29.


Durva nóta finom ereje
------------------------------
A nagy héten jött meg az én épp-bajom,
herpesz, végrehajtás-próbálkozás, kedvszakadás,
nemcsak a gatyamadzagom…,
s ha ezeket meg nem oldom,
az okozók bekaphatják, ami a dalban kilátszott,
ha hagyom, és én - Jézustól bocsánatot kérve -
röhögve dalolom!
- 2021. 4. 2.


Impresszió
-------------
Majd megint tele lesz a terasz
semmire se jó sárga kis ringlókkal,
már most is a hajamba havaz
a valaha sövény volt satnya ringlófa.
Gyorsan elhamisítva száll el a madárdal,
a szél port, szemetet, szirmot vitorláztat,
engem nem, még én is csak képzeletben.
Ülök a napon, félrészegen, báván,
nyárra vágyom, vagy ért tavaszra,
akármi ért rosszabb volt, e jobbat várván,
hátha arany és fehér festi az aurámat ma
piros-barna bizonyosságra, szabadulásra,
ahogy az alkohol párolódik vágyra!
- 2021. 4. 2.


Csütörtököt mondott a péntek
--------------------------------------
Csak fél támadás
a feltámadás mellett,
a halált nem ünneplem,
szeretkezzen, lakjon jól az élet!
Vezérlőelv, isten, lehet, legyen,
de a katolika kalitkája,
s a zsinatok kalodája,
ellenemre, ne kötelezzen!
Jól jött volna a bölcs nagyböjt,
de győzött az eredendőbb,
a hús dupla vétke, a testé, s az étke!
- 2021. 4. 3.


Hedonista ámen
--------------------
Tudjuk és tudják meg, minden nap
elvesztegetett, amelyiken nem élvezettel
ettünk, ittunk, szeretkeztünk eleget,
és nem nevettünk!
Együttér(z)téssel, vagy képtelenséggel,
ezen is lehet…
- 2021. 4. 6.


Hidegfrontban
------------------
Széllel, hóval, bosszantó télutóval
- úgy látszik kedvet kapott a feltámadáshoz -
visszaácsingózik, ámít az április,
tudom, csak játszik, de konyulnak a hajtások,
fáznak a rügyek, s a hóval együtt összekeveredve
repülnek menyasszony-fehérben a sziromlevelek.
Most épp úgy tűnik halotti leplében a télnek,
rám szállnak, belepnek, meg dermesztenek -,
a rosszal közösködni, - hátha nem közösülni -
fekszenek a mellemre, s ütnek a kedvemre!
Ami újszülött tavasz volt, tönkremehet, bár
e beindult mozgásban csak szünetek vannak,
vég-esések tán nincsenek, s én csak vélt
jégeralsóként teszem és viselem,
felejtető emlékeztetőnek e koraszülött verset.
Ami egyben remény vagy önámítás, de hit -,
én is így, s erre születtem, s akár kemény
és viszont-szegény, teremteni, teremni fog,
míg szeretőm a napfény! És tovább, talán
lehet -, éltető sugárral, kezelő helyett.
S ha majd letelt és kell, megcsalom az idővel,
maradok, ha megyek!
Humuszként és kollektorként,
lét-csábász versekkel!
- 2021. 4. 8.


Két napja
------------
Két napja, amiből négy lesz, nincs
internetem, se tv-m, kellő alkatrészem,
csak allergiám, ajak herpeszem, sebem.
A napfény is elhagyott, ahogy a kedvem,
helyezetlen helyzetem élem, viselem, de…,
kapjam már mi járhat, ne csak várjak,
újító tavasz építsen magával újra útra,
alkotó, vagy műfordító, adott-visszavont

szavával, mert ilyenkor néha jobb a hazug,
mint a néma, a lényeget majd úgyis,
ismét kicsórja április léha, csalfa csókja,
hogy jó időmben jó dolgomra találjak -,
ha jó-dolgom a fogalmak fogalmazása
és néha, a kevesebb, s a több kitalálása,
önzésem és több-kevesem felruházása és
kiöltöztetve önrészem közre többszörözése,
de gyökerem és rügyeim kiszolgáltatása,
s termésük eladása költészet e, és közlése,
csupán megnyesett vágott-virágának
az ellenérték herbáriumába száradása?
Nekem, ma, ez a képzelet játéka
a folyamat zsilipénél, a mibe beleömlés
hiányával, minderre a majd-ot felkérve és
felváltva vágyakozva az élt-írt kezdetre
és bizonytalan végére, s a jól-rosszul tett
megtörténtével cinikus-sztoikusan várva,
hogy az elégedettség lekőrözze a vágyat!
- 2021. 4. 14.


Megbánás nélkül
----------------------
Öreg koromra, ha így foly(t)atom,
majd nem kell felírnom korommal
a homlokomra, hogy látszódjon, iszom.
Most még csak néha, vagy gyakorta
rossz napokon. Sokat, vagy keveset,
olyankor eleget. Létvégen már mindegy
kövült okokon mivel, meddig bírom,
bevégzet a végzet, vagy eléltet az érzet,
még egy pár jó évet, vagy jó párat kérek,
bár, hogy mitől, s kitől, nem tudom.
Ha magamtól, lehet, az utolsó jogon,
de amíg megy, aminek kell,
megbánás nélkül teszem -,
józanul, vagy szalonspiccel,
élek-írok, s picsába a részletekkel!
- 2021. 4. 16.


Ködös közösségben
-------------------------
Az ég és vérfoltos alkonyuszályban,
öregedő mában, féltöketlen dogom
próbálkozik a tűzcsiholó szukával,
előbb a kislány bemutatta, hogy kell,
aztán az esetleg kanit mégis leverte
mert mégse, s néznek össze leverten.
Ebből se lesz ma szerelem, ahogy már
más sem, nekem, tán csak, hogy az
új órám dadog, és viszket a szemem.
Lassan besötétlik és elmúlik a lét e
világosabb része, talpam alatt felszárad
mi majd májusban aranyat érne,
s be árnyékul az itt maradt télféle.
A - na most miért akart - éjszaka kitárul,
majd röhögve a zárolt rendbe zárul,
mert e becsukott időmben nincs mit
lelkesítenie és csalfa valaha csodákra
testesülnie, így a lehetetlenségbe
zárt tehetetlen magában iszik,
és tv-létbe bámul.
De szabadságot (!) s félrenyel,
köpköd, fröcsköl, és utálkozva,
leállított indulókat énekel!
- 2021. 4. 20.


Ta-ta…
--------
Ta-ta… Tata is megszépült bennem,
az a négy ellopott kamasz évem,
akkor ez a dadogó tavaszka mért nem,
hátha ez is kiteljesedik, s magával visz,
de mije a miénk -, tán érzetben feledteti,
ha ejtett, ha még nem, ha mégsem.
Micsoda ócska és csodás viszonyítás,
átváltozások, várakozások, darabos
megvalósulások, mikor én csak
az újba szokottat szeretném, élném,
élvezném, versbe szeretkezném, s erre
e hamisító nosztalgia segít, s a remény,
ami annyira esély, mint jövő a regény…
Ó, csak baj ne érjen, míg a jobb rész
ideér, s amíg végre ra-ta-ta-tam,
a tavasz kicserél!
Sárgaréz fúvósok,
mint a hasmarsos másnapos dél,
az ember csoda-részt vár,
s ha netán utolér,
letolt gatyával talál -
- 2021. 4. 22.


Áprilisi harmónia
----------------------
A természet e félbehagyott képén
virág bomlik, vagy már lecseppen,
s bár a nap bezárt éppen, de benne
élni és óvni, megjön a zöld kedvem -,
nézem e tavasz szeretkezte családi-képet,
ahogy a széllel megrebbennek, s ülnek
egymás mellett, az alma fehérszirmú
pillangói szépelegve, szemben.
S valami nagy elhitt, és megérőbe
feléledés nevet fel bennem!
Igazi áprilisi ha-ha harmónia,
egyszerű csoda kiegyenlítőben,
világvirág bábjátéka szélben,
létszerelem dermedésben,
frontforgó, madárfütty esőben,
megértet megélnem,
bolondossága boldogsága
szívbe sugdos és csiklandoz,
gyönyörködtetően.
- 2021. 4. 27.


Április summája
--------------------
Fellépése végén könnyű könnyet sír az április,
de a másik szemével a lecsúszó napon nevet,
bezsongatott, tüzelt, gyönyöritett és játszott is,
a forgószínpadon beugró és kiszálló lett, itt
állandó szerepek nincsenek, csak ugyanolyan
ismétlések. Hosszabban rövidebb, mint az
emberi élet – Tetszene, ha megérthetné,
a mi kurta furcsánk ővele teljesebb.
Az év legszebb és legkönnyesebb hónapja,
az ébred(szt)ő gyönyör, s az allergia,
Anyu halála, az utak, s a fellétezés zárja,
az újulás csodája, az új élet robbantása,
csupa fehér, csupa hűha, s a díszlet hullása,
esélyeső, reményrügy, s a hátha -,
a születés illata a múló idő hónaljszagára.
Szép előjáték, beetetés, a nyárnak cipőkanál,
jó szeretkezés, amivel szerelem nem jár!
- 2021. 4. 29.


Hajtatás
----------
A léterővel hajtató május mellet
minek egy próbálkozó végrehajtó,
elévült levevéssel, kontracsaló fizetetlen
kellemetlenkedéssel, pár tahó hóhérutó
tavaszzavarással, kedvszegéssel?
Tettek és nem-tettek következménye,
erőjog jogtalan érvénye, de itt, az idő
jobba múló felével, s a lefedezett nincs-el
ki vannak védve, lejártak, múljanak,
hulljanak magukba végre! S a pokolba,
alanynak az ördög szerelmére!
- 2021. 5. 3.


A jobb rossza
-----------------
Tér-keskenyedve nézek a körpanoráma
megmaradt szeletébe, keveselve a kevésbe.
Félkörbe a jobb rossza; a tavasz áradása, a
vegetáció takarása, hogy a szabad látás esélye,
nemszeretem metszése, és játéka a szélnek,
hogy legyen egy pilla mosoly rész, ígérete
az elfedett egésznek. A havon kívül annyi
értelme volt a télnek, nem állított zöld falat,
átlátszott a lét-rakat, kopasz maradványán
a múlt nyár hullt levélemlékén.
Így zár el a nyílás -, ne legyen sok más,
szépség, több-remény, messzelátás,
a továbbváltozás ígéretével!
- 2021. 5. 3.


Akárhogy
------------
Azért, jobbít a tavasz, jó, hogy élek,
bár igazi április volt eddig az élet,
hisszük, a május a jobbik juss,
úgyhogy baj, rosszkedv huss,
kuss káromlás, hamis tanács,
a rügy és a hullás közt ott a virág,
bár a termés a vágy.
Kinek, mi jut -,
az érkezésnél fontosabb az út,
a versnél, mit hoz, s okoz,
a fontosságnál több, ha használ,
s a képzelgésnél, amit tudsz.
Akárhogy, a harmónia is
fele rosszat hoz,
s bár ordít az irányított, mert
nem lát tovább,
szóval hallgat az ok-os,
teszi, mert kell, s használja okát,
hogy a kénytelen középen
be ne csapja a két részből, magát!
- 2021. 5. 5.


Rossz zenére
-----------------
Szörnyeteg napok,
éppen-hogy vagyok,
mindennap valami rossz,
romlások, múlások, okozatok,
ilyen ez a most,
jót nem hoz, bajt okoz és szoroz.
A motorok kerepelnek,
a kutyáim kismacskákat esznek,
a dolgaim alig sikerülnek,
s nem szűnnek, csak visszatérnek,
kerülgetnek a kedvijesztő percek.
Májusban, szabadulóban?
Sok kis télgond csalinkázik
a tétova tavaszban.
S amennyire táncos vagyok,
annyira élek túl,
egy elcsúszó sasszéban.
Mit akarok, a fontos dolgok
léha felkértje vagyok,
néha szo-szó, ha-ha,
és mérgeznek az apróságok -
Jókat eszem, s szeretkezem,
de fogy az időm és az eszem!

(A másodiknál igazabb tán,
ha az állítmány személyesebb alanyát
az emlék(ezet)emmel helyettesítem!)
- 2021. 5. 6.


Nem hallgatok magamra…
---------------------------------
Ma, valahogy meg vagyok elégedve,
nem kutatom, örülök neki,
kis dolgokkal tolom a létem,
ami nagyon más nagy terhekkel teli.
Így, ráérezve, összevetve, megköszöntve.
Csak megtettemen kívül, velem, ellenem,
segítik, engedik, tettetik, a tőlem mit -,
legalább megértik, és megéri nekik?
Járó jók, reményhajtatók a lényegtelenben,
tegyem sorsdolgom a nekik lényegesben,
és tovább-oknak az enyémben. Vagy
magam, magammal, a szabadságfok szerint.
A részem, s a részeik…
Olyan ellentmondások oldják-kötik ilyennek,
mint amik a létszellemben emberiek -
Nem hallgatok magamra, árnyékban napozok,
okot erőltettem az okozatokra.
- 2021. 5. 11.


Kérdéses
-----------
Tudom, mit akarok, s még miket hozhat az érzet,
vágyok rá, és félek, hogy rám valósul és ellep,
a vágy és a félelem, hogy megtestesül a képzelet,
szövegben szól a lélek, szóvá szárad a szemlélet,
és versekbe magányosodik az élet.
És nem lesznek e hiányzóbbak a kimaradt részek,
ha a végén kifogy a tollam, és visszanézek?
Vagy menni fog, mint létezésem vélem,
hogy amit megéltem és érdem,
lényem, lényegemmel egybeéljem?
S végre megértsem; volt értelme(m), tán mégsem?
Többeknek, többre, vagy csak jöttek, mentek rímbe?
Emlékezni fogsz, kezem szeretetére,
versem szerelmére, létem lélekzetére?
Hiszem ezt -, s teszek a lehetre!
De nekem, elegek lesznek, a lét-szikár írás mellett,
a magán(y)os versek?
- 2021. 5. 13.


Átváltozás
-------------
Kint, ámító trilla rigózik az ágon,
bent Jagger robban, az este könnye fedte
keskenyedett alkonyatban,
mire végre, az esős délutánra,
fény fakul az elsietett, félbe árnyra,
égető vágyát, vagy sötét szerelmét várva.
Kitavaszodott egy órára a péntek,
és örömmel, bár lekésett, naplementét nézek,
elég volt a vissza-tőrt őszből mára, és bólintok
a zenékre, a szórt színekre, a létnyugvásra,
s a holnapi hajnalhasadásra, az esélyre, hátha…
Hányszor untam már, kéjes éjszakát remélve,
és most csak, legyen, ahogy kell,
napszakonként változok a változásra.
Ilyen, ha az önmeggyőző az így lettel felesel,
s már az ennél jobb unalmat várja.
Nem is azt bánja, hogy végbegyűlik ideje rovása,
hanem, ha tőle független ér tetté, lét lehet próbája,
s a múlt - lesz arányt, versre nem programozott
valószínűség számlálja.
Azt hiszi, hogy az előbb-utóbb utánfutóbb,
s a szerencse adakozóbb létvégefelére,
mint a nyögdíj becsapó átverése.
Ezért, hogy ezt is, azt is, ahogy van, leírja,
gazult igazságát, aki olvasta, magáénak tudja,
de nem mindegy, hogy fej, vagy segg takarításra!
- 2021. 5. 17.


Zárszók
---------
Lett valami finom, tütü-tüll ezüsthabja
az elvitorlázó esőfelhővégnek,
végre az ég szélébe érnek, forgótáncot
ígérve a szélnek, késett, de még ideégett
napfényrészek, jelzői, tán tettetői,
a ha, holnapi jobbidőknek.
Estébe térnek a tények -,
keltető, vagy temető feladatul az éjnek.
- 2021. 5. 18.


Papírra, vagy ceruzára
----------------------------
Mostanában hűtlen hozzám az ihlet,
- randa szó a gyönyörűségre -
hogy valamivel valamit tegyek
valamimre, valakiknek -,
önbizonyságul, létérdem, ész,
szellem valutául az ilyenkor jótevő,
késztető kételkedésnek, lett-tettnek,
lesz-lehetnek, hogy élek!
Régebben, csak ész dísz, szívhang,
színtézis szín volt, élményfolt, minta
az összegzések ékkel kikerülésének,
mára, élt-igazam igazi darabjait várva,
találva, nem találva, kitalálva, s egyként
valóságra váltva, bármelyiktől fájva,
így olyan e visszafordítása, mintha az
utódommal lépnék házasságra, íme, az
alkotás bigámiája, s jövőjével megrontása.
Egyirányú út van hátra, rég nem a létét élő-
író mindenmásra, de a még maradványra,
a valahogy csak megmaradásra, s továbbra,
egy kiötlött, kiköltött, fel, s túlnőtt,
jövőt sumákoló Vörös Andrásra!
S ha sem, ezek e foglya fogja a hiányt
papírra, vagy ceruzára! Nevetséges lehetséges,
pénzért nevelőszülők az írás örökbeadására.
- 2021. 5. 25.


A licit sipistája
------------------
Sápadt a napfény,
nem éget, de éltet,
végül is elég, amíg
együtt elég -, az élet
nélküle esély szegény.
A többi séma-bóvli,
programozott, kitalált,
génmanipulált ösztöke,

mint a pénz, a félt-parancsi
parasztvakítás, vagy a vágy,
ha alkotónk már felállt,
és lehetőségeiben tehetős
célba talált, így aztán időben
és következményben,
létszükség és létalap,
hogy el hisszük, a legtöbbjük
a létezés lihegésévé vált.
A bölcs mindezt napon teszi
naponta, s ha nem, csendben,
ha máskülönben, kivárja, a
napfény várja, vagy a nyár halála.
Tudja, üt az osztó aduja,
nyer, vagy nyel a licit sipistája,
vágya, hiánya az emberlét játszmája.
Néha nyertem, s többé tettem,
akár belőlem és hátha nélkülem,
de a ráadás már blöff-pöff,
a létem a tétem, és be kellett dobjam,
s a visszavágó, jövőben, talánban,
most lét-gazdagból, végzetcsóró lettem,
mert vabankra, a verset tettem!
- 2021. 5. 27.


Magányok
-------------
Magányos fa (hszííí… nem sz!) lettem,
és továbbtársulódni kevesebb a kedvem,
mire, kire, még kinek, minek?
Oly annyira, hogy nem fecsérlem senkire!
Regényt is akartam, de szertefolytam,
és felapróztam élekre, vággyal vágó,
ágyba járó, idő(t) elkötötte, életversekre,
most ragasztgassam, és kérve erőltessem,
ennyiekre? Na, ne legyek megsértett ennyire,
sokan itt hagytak, s öregedve fásultam ilyenre,
de egyért megharcoltam, lettem és maradtam,
hogy létemet költő és szavakkal töltő, de így is
író vagyok! Versre élesedve. Bár sikk ez még,
vagy sokk? Magánzok, magam vagyok az ok,
nem játszott le a sors, nem sodortak áramlatok,
csak hangulatfotózó, csábult csordulatok.
Nem is olyan egyedül, csak magányosodok,
nem hiányzik a kevés, ha nem lehet a sok,
s ha átadva, vagy kiadva nem sokszorozódnak
a verses magányok, vagy kifogynak az okok -,
így ritkábban társalgok, és olvasók, ha híján,
sokat olvasok…
- 2021. 6. 2.


Kő a versben
-----------------
Nézem a költőkövem,
simítom és érzem,
vers születhet e tettben,
vagy kevés ez ennyiben.
Hiányok, idő és létráncok
kopnak, simulnak,
érzetben, s kőtestben,
és születés örökbe, örömben,
időcsomó-oldás szövegszövetben,
s ha nem, csak kő a versben,
létfennkapkodás a lélekzetben -
Torzó a kereszten.
- 2120. 6. 3.


Füstös
-------
Füstös az alkony teteje,
s pár füstpászmát visel a fényes fele,
meg a kismacskám is, a mellén, s a hasán,
Belfegornak hívom, fekete, mint a démon,
még nem hallgat rá, szop, ha kap, és
szobatiszta néha, - elválasztási krízis -,
félhosszú bozontú, bájos-bajos kandúrka.
A panorámát benövi és jeleimet kinövi a fa,
s vésetemből torz, kusza forradás marad.
Ja, s létezni próbálgatsz, befogadsz,
élvezel és hiszed, hogy élsz, pedig csak
rágyújtogatsz, szószóró, szeretetvigéc,
önbeszélő, rátartin magadnak tagadsz -
Alig változtál, de mivé lehetsz már…,
létfoltos, versfüstös, rúzsos pezsgőspohár.
- 2021. 6. 7.


Fontosodok?
----------------
Hahó, de jó,
van egy új olvasó…
aki vigyáz tőlem, rátok –
Hogy, nem érti,
én sem, miért…
A szabados szabadság
- e viszonyos neki iszonyos -
a cenzornak átok!
Fölösleges ok,
nyitott levéltitok.
És kinek, minek,
e közlődéssel ártok?
- 2021. 6. 11.


B. Balaton
--------------
Fű, sövény, pergő levél ok,
szűkült tér, zavaró ellentét,
hogy a másén, s már kevésbé
társén vagyok, s az idő, tán én?
Helyek, szeretők, változások,
maradnék, vagy lépni vágyok?
A Balaton, s a nő kell, de a velük
járó többivel, nehezebben bánok.
Fájó átok. Kevesebbért, nehéz többel!
Eszek, iszok, fürdök, szeretkezek,
meg másért, veszekedek, válaszolok,
vagy én kezdeményezek, idegeskedek,
talán jobban szeretek, ha elmegyek -,
csak mi maradna nekem? Önző
vagy öregem, Csak önöző, remélem,
a vers a lényegem, de mellette kéne
e néhány egyebem, ami nem is
az enyém, de használom, élvezem!
Ezt az egészet, ami már a részem,
és elhidegülő szürkületét, vesztét
lehet inkább vélem, mint jól érzem,
valami mindig marad, s elégnek kell,
ha több nem akad, mégis féltek,
és félreértetnek az évek -,
nincsenek mellettem kitartások,
csak futó habok, maradó habozások.
- 2021. 6. 18.


Meg
------
Marasztó apróságok, fák, bokrok,
tőlem termettek, nekem is virágok,
a bazalt orgonás dermedése, jelkép formája,
a tó váltó csodája, s a Káli alkonya,
haverok, borok, emlékek, átvalósult, élt, írt
álmok, bulik, csajok, csavargások, majd pihenő
kényelmes letisztulások, ért kéjeim párlata,
s az egész hangulata, létem szép szorzata.
Hajóm ringása, befogadása, a part hangulata,
megérték megmaradva, így örökbe kapva, s adva,
élményeim szerelmének emléké tett-lett verse,
szülve, szűrve nevelve, és útját féltve, ahogy a
szülő, - átélve a bumeráng röptét – engedje de
el ne veszítse, mert az élete termése, öröme,
kiteljesedése, hiányviszketése és gyönyöre volt -,
foszló kabáton a maradandóbb folt!
- 2021. 6. 18.


Okos oktalanok
--------------------
Harmincnégy fok trópusos, tenger nélkül,
lettre várakozva, s helyben izzasztva,
szöveg, s főszereptelen, nincset magyarázva.
Legalább szél van, de társ nincs a hajóra,
meg vezérmű-szíj, hőcserélő, és időillő
gumik az autókra, úgy, hogy itt ez van,
s e pár minta ok, hogy jót nem írhatok, nem
tudok menni, a váltósoros körülményekhez
emelkedni, csak esni, tán az esti hővel,
és élvezni a nőmmel, s hogy izzadok…?
Fizetség a tettekért, s a nemért, vagy előző
ellenérték értéktelenekért, most ezért iszok.
Aztán tán a csendülő estülő lehűt,
és gyönyörével meggyőz a vörösboros,
rigófüttyös alkony-jött!
- 2021. 6. 24.


Egy válasz
--------------
Amíg csak szikraként tőr fel belőlem a szépség,
takarja a valóság, felhasználja az egyéniség,
addig csupán verset és átmeneti keveréket; novellát
és prózaverset (b)írok! (Kifogás a meghagyott főfogás)
Lehet ez kétség, szakaszolt épség, átmenet, vétség,
vég(em)eredmény, létből-énből kristályszerkezet…,
ennyi megy, vérfolt, pipacsmező helyett.
Az egészből pár szelet, de teszem, más-feledten!
Ilyen az életem, hitem, reményem túléltem,
élményeim feléltem, és szokott eredményem; új vers -,
bár a cél félt fél, és megértett megérő végzete nincsen,
születő melegét érzem, elértem, élvezem,
még ha a máért, nyárban tüzelőként a tegnapot égetem,
s a holnapért szalmalángot és hamut is kell tennem!

Nagy részem már megéltem, de még el kell érnem
azt az első, és utolsó mondatot…, vagy legalább
örökbe tépnem, egy pirkadó pipacsot.
- 2021. 6. 29.


Él-e-mény és emlékek
----------------------------
Szeretem Kubát, Varaderót, Havannát,
de félnék visszamenni, idővel minden
- és nem csak a majdnem ingyen -
változik, legfőképpen én - Nem a táj,
a város, legszebb mauzóleum, és a
kubaniták…A növő idők, a mentál-váltás,
és a csökkenő pénz, elrontanák.
Na, megint állva mennék… De új hely,
hogy ne kelljen összevetnem a múlttal,
és csúcsidőmmel, most érő élmény,
szépségek, különleg, érdekességek, és
biztonsági övnek az otthoni felépítmény…
Kéne már mennem, kicsit a régi boldog
csavargónak lennem, vagy valami ilyesmi,
amit meg kell tenni, s kéne tán sietnem,
bár az életem még nem öregszik,
csak amivé lettem, s az is megteszi,
énekli és táncol rá, talán sajna körbe-karba,
megizzadva, csendesebben.
Nem baj az, ha este kell a napba néznem!
- 2021. 6. 30.


Kicsinyelve
---------------
Levágtam a szemembe nőtt ágat,
s látom a vizet, még nem fürödtem,
délután megyek, elég erős a szél,
csak abban lenne jó, amit magamban
nem tehetek, s a párnák repülnek
a hajó helyett. Tehát lanyhul a
kívánat, tán melegítenek a remények.
Iszogatok, nyesegetek, ma nem
vezetek, meg program sincsen,
napot csalogatok, szeretkezek, eszek.

Húsos csont a seregben, pizza maradék
Rómában, a kötelező, s a felemelő
a kínálatban. Most persze egyik alázó
gyalázat sem lesz, de lennék Rómában…
Röhej, hogy sajnálkozok, de ilyen
vagyok, akarok, hogy eldönthessem,
teszem, vagy nem teszek,
képletes szabadság ötven felett!
És kicsinyes esély röhög a lehetséges,
és a lehet között.
- 2021. 7. 2.


Balatoni üres
-----------------
A nap ég, a szél él,
én még semmit sem
élveztem ezekből,
de máris elég -
A kedv ezzel el ég,
hazamennék… Miért?
Napozni, fürödni,
vitorlázni szeretnék,
lehetne, mégse menne,
s dühöngök a hiányrészre,
innék, de ki vezetne?
Maradok, s valamit
csak tudok, s azon agyalok,
nehogy a sors megbüntessen
ezért! Teát iszok, s ha pofán
vágnak a habok, matrózként
káromkodok…
Anyám mondaná; fiam,
a fene a jódolgod!
- 2021. 7. 4.


Terv fél teltre
-----------------
Jó lenne írni,
értelmemet szóra bírni!
Élményt, hiányt egybegyűrni,
élvet, hibát, növelve az előző
arányát, jó ízemre elkeverni,
várakozást, csalódást, reményt,
valósulást összevegyíteni,
lepárolni, megírni, vagy meginni -
Legalább tudnám, mi kábít el,
s a fehér lapon vers vérfoltja,
vagy létem túl-sokja a jel.
Mert a lélek és a test is telik,
- tán e kettő szépen, érten,
összeillik -, örülten, őrülten,
de az életnek ürülnie kell!
Íme, terv fél teltre, indok és recipe
lesz-tettre, megtettre.
- 2021. 7. 8.


Kicsi a nagyra
------------------
A megérzések, ráérzések,
csak véletlen jók, vagy vétkek,
éber-álomban, képzelgéskor…
Persze hinni, kell, nekem a többi
fél értelmi, fél érzelmi mellett
emberít, segít, okok és okozók
után, és közben olykor;
a szeretet a természetes tolerátor!
S ha majd előttre hit -,
megérdemlem viszonozva is!
- 2021. 7. 12.


Hol vannak?
---------------
Hol vannak a régi lányok,
ott múlnak, ahol velük az álmok,
amit tudok az, ismétléstől foszló,
kevésbé jó, vagy köszönésnyi keserédes,
időn túli lehetséges…, belém változó.
S a gyönyörű gyönyört adó?
Félő, ma már gyönyöradó -
És sok ezért-azért felejtett, vagy fájó,
eltűnő, kihunyó, csak fel-szeretetem
alkonyán lobbanó évült csillagszóró,
szívszikrává, versrészletté vált léthatározók,
létem könnyű könyvjelzői, testszellemű
emlékszólítók! Értetek, tiétek ez a késett,
könnyes, rötyögős, köszönöm kísértet;
jót kívánó csók-szók, a boldogság koszorúin
örökzöld szurkálódók.
S hogy velem mi lett, mi lesz?
Szavakba nemzek életet, amíg lehet,
lényemből lényegemmé érnek,
bár meg nem, (ér(tet)nek) de hátha
túléltetnek, - tetteim az idő ellen -
S ha majd az elő-léttel végzek,
és kiszárad a szív, beszárad a szem,
s csak szellent a szellem…
A kocsimért tán eltemetnek!
- 2021. 7. 15.


Esőnap
---------
Sráckoromban boldogan ugrottam
esőben a tóba, míg tehetetlen, meredt
várakozás lett ma szeretkezés, és
egy-két pohár után, késő napnyílásra,
telefonra, lesz tettre, hajózásra várva.
Tegnap Szigligeten rockolt, tarolt a
Tankcsapda, jó volt, eső nem, hála
istennek, s a szélnek, bár a koncerten
repkedtek a levelek, s a genitália nevek.
Azért is vízbe megyek, - sajna csak
bele, nem siklani rajta, kevesebbet
vitorlázok, mint amikor hajóm se volt,
szereztem volna rövidebb teknőt, vagy
készségesebb segítőt - és este táncolni
fogok, majd vonatozunk, hogy ihassak,
a többi már megvolt. Badacsony előnyei,
a szabadtéri táncplacc és a rabló sor…
Az álló hajón szöszmötöltem, és
csoszogtunk egyet a teraszon,
holnap hazamegyünk, majd ezekre
emlékezünk, és persze a továbbra,
valósulásra, s csapda csodákra várunk.
Írtam volna még valami szépet,
de a szomszéd beindította azt az
érvágó gépet, hogy amit mondtam,
és kívántam érte, az már igazán
nem férne a tűrőképességbe!
Képzeletben és szövegben,
mert a döntés és a hogy, még
magányos dolog, és a lettből
a tett a jobb, hogyha leírod máris
lejárt az eleve leírt (pejoratíve) ok,
mint, e esőnapban a legkisebb
kényszer elve, hogy így is megérte,
bár visszatérőbb, s így jellemzőbb,
mégis az eső volt.
- 2021. 7. 18.


Döntetlen döntéskényszer
---------------------------------
Az ember, üresedő napon azt hiszi,
ötven felett már minden eldőlt,
aztán a következő perc kérdéseitől
rájön, a lassú hátra(ki)dőlésen kívül,
nem így van. Nem ússzuk meg a
döntéseket, csak a lényegesek ránk
kövesedtek, s ha eltűntek, vagy fel se
tűnnek, az idővel leestek. Maradnak
az általánosok, az ellényegtelenedtek,
és részlegesek, a napi reflexek. A lét
egy felfogása, amennyire a folyamatot
modellezheti egy eset, a szó a mondatot,
egy-egy jelzője az érzetet, az ősrobbanás
az életet… És hogy illjen ide; a szabad
döntés joga, lehetősége és gyakorlata,
pl.: hogy leírhatom azt, amit érzékelek,
vagy akár félig-meddig tudok, csak,
mert értek hozzá, s ezt döntöttem.
A többi már következmény, én, és a
mindenség, vagy ez, s a semmi között,
ok, és okozatok, de az értéke az, amit
okozott! Ezért most talán a legjobbak
a gyorsan összegyűrő, fájó mozdulatok,
a döntetlen döntés kényszer,
az elégedettség, és bizonytalanságok.
Akárhogy, időt vesztettem és mégis,
álló vitorlásra szállok…
- 2021. 7. 21.


Fogpótlás
------------
Fogat fogért? Pénzt egy másolatért?
És szenvedés a szenvedélyért,
vagy még kevesebb, a kevésért.
Törekedni a teljesre, az egészre,
a jobb esélyre, az öntudatot emelő
elfedésre, hiúságból, csak a szükség
elrejtésére…, megette a fene!
Mert egy költőnek, beszélgetőnek,
az üresedő zsebe csak pár fájó pillanat,
a megszokás belenyugvása a hiányba,
de rágni kell a szájba!

Nem lett sok, ha haverok az orvosok.
Csak, egy pótfog a folytatásért,
mikor az idővel fogyok?!
Igen, és minek, jón rosszon, önhiten
és valón túl? Röhögni jobban lehet,
meg egy ilyen „műre” műnek kihűlve…
Ne keverjük a filozófiát és a verset.
És soha többé a megbékélést, s a
pofán verést, a mosolyt és az evést,
a szépséget, s az épséget!
- 2021. 7. 26.


Kintlévőségben
--------------------
Sráckoromban és mostanában
várakozás a fél életem -,
talán mégis megöregedtem, mert
többet bizakodom, mint legyintek.
Már, a kivárás visszakozás,
és nem mindegy mire;
mindenre, vagy a múlás kötbérére.
- 2021. 8. 5.


A regény mérge
--------------------
Kamasz koromban attól féltem
ponyvásodik az életem,
később, hogy családregényé,
most, nehogy befejezetlenemmé,
holnap talán bárcsak bármelyikké!
Sokszerűen egyszerűnek tűnik,
pedig kicsinálhat, izzaszt,
elmúla(sz)tott hiányával fájtat,
- már múlva a késésben -
élt, s nem írt létregényemből
a sok életversé csiszolt, vagy
semmissé időzült szakasz!
Mindkettő szép, van – lehet,
csak nem az!
Na és a prózavers? Író, költő
azt hazudja; az húzza, és az
aprózza, aki nyers!
Édes méreg ez, ennyi az életem,
s ha velük meg nem szentelem,
elvész velem!
Csupa felkiáltójel, és én meg
kushadok, szelektív memória
zavaromban, élménytelen,
de lesz, ami megadja a választ,
vagy versbe elégedést választ,
mi valamelyik élek-írok szinten
úgyis érvénytelen.
És eljátszhatok a végeimmel,
egyedül álló, ugró, túléltető,
vagy ledöntő döntésemmel.
Tök mindegy, ha meg nem éled,
már megírtad; regénye, vagy idéző
igézet, édes méreg az élet.
- 2021. 8. 10.

Köldökig
-----------
Köldökig nyitott az egész életem
külső és belső lényem, s lényegem,
amit meg, és nem tettem, kibeszéltem,
de mit tudtam kéjjé, versé tüzeltem,
ahogy vágytam, éreztem, tehettem,
éltem amit véltem, amim megmaradt,
felélem, örökítem, s vesztem,
a többi a többié -, azért, mint a
lányokat az utcán, kívánom és nézem.
Volt, és lehet, meg kezdete és vége
biztosan, úgyhogy legjobb a van -
Eddig nyílt a lét-ing húzogathatom,
vagy teljesen levehetem. Régen tudom,
nem lehetnek tartós átmenetek.
Nincs más út, csak oda-vissza lehet,
állhatok, vagy rohanhatok, míg enged,
talányra, talánra kimért léle(k)gzetem!
Csak a vers, meg a gyermekem,
de hisz ez egy nekem, ez őriz meg,
s ha nem, akkor sem volt esztelen,
meztelen!
- 2021. 8. 12.


Míg szem a törekben
---------------------------
Míg van alkotó értelmem
van értelme,
bár néha nehezen hiszem
hogy az írott szó,
mi eddig tett-lényegem,
legyen a jó, a meddig, a milyen,
a tartó a záró, az időm, s a jövő,
az érő, értő döntő,
törekvő, töretett, szem és törek
életemben!
- 2021. 8. 18.


Mi lesz, ha bagzanak?
---------------------------
Búgnak a bajok mire hazaértem,
nem, mint a galambok,
ahogy a disznók, összeeresztve!
Nem sorolom, csak fájom,
de hiába rágom, vagy
rosszsorsom káromlom,
szaporodni fognak,
és tudom, se oldani,
sem változtatni, egyedül
nem tudom, talán csalfán tudnám,
de másként élve, nem akarom!
Bevallani, hogy ébredt álom
az alkotó magányom,
magamban beszélve társas
egyéniségként, koraszülött
tévedésként, idült reményként,
esett esélyként, ön-súlyos okon.
Már csupán a lefutó váltót
egyedül futom,
a társam elfordul, vagy tapsol,
én meg a baj botját fogom!
Mert a szeretet nem mérlegel,
csak a szerető, s a szeretett…
- 2021. 8. 24.


A he-he helye
-----------------
Ülök, nézek, nem írok, nyelek -
Lassan felengedek, pár zárszót elengedek,
mert szépek a fények, éljen, hogy élnek,
hát gyerünk, higgyünk benne! Az ősz
még a nyár terhe, csak a tél rontja meg,
de tudom, a nyártól búcsúzom, bameg!
Érzi az ősz az őszt, hiába festünk bele,
őrzöm a fényt, élem vélem, bár közeleg
érzem, a haló háló, a részeg idők tele.
Félem? Féljem? Át, vagy elalszom,
amije meg felfényesül,
- ég, hó, jég, -
szikrázom vele!
A régi hév, most éppen ég,
de ideje közben, inkább sötétlik
a tél jege.
Eddig is túlélted, majd megérőn teszed,
ha lényed lelkeddel és lényegeddel tele,
ja, a zsebem meg a léle(k)gzetemmel.
Most aztán le(b)írtad…,
az önrész esetlege;
ha-ha helyett, he-he!
- 2021 8. 26.


Rovancs
-----------
Enyém az időm, a tervem, lettem, nem tettem,
a versem részben, a mindenségem észben,
ennyit elértem, s ha kell, elengedem. A végén
– akárhogy élvén – úgysem maradhat semmim.
Remélem, megélem, s felélem, éltessen, segítsen,
mindegy, hogy most hiszem, utána mesélem,
mennyi volt az ennyim.
Addig is, legyen az elégből elegem!
Sok versem van, szeretetem, szerettek elegen,
míg így lesz, legyen. Meg gyermekeim, nevelten,
neveletlen, eszközeim kieszközölten,
s ha repülnék, túlsúlyos egyebem.
- 2021. 8. 27.


Háromszögelésem
-----------------------
Vers az életért, és élet a versért,
egyensúly nincs, s a lengőajtón kilincs,
ne, hogy részem döntsem az el-lel le,
melyik a kincs!
Mert eszembe fut a jut,
a vége helyett a megérte élet út -,
s hogy a siker melyik iker,
meddig a kéne és mitől a kell,
s a hasonult hogyan haszonul?
Sejtem persze, és egymásért csalom őket
e létszerelmi háromszögben,
magammal, - tetsző és tettetetett
élvezetben -, konokul.
- 2021. 8. 30.


Visszajött
------------
Visszajött, a régi rossz igazság;
hogy augusztus 20 után beelőz
az ősz, és meghal a Balaton. Bár
az utolsó években már nem -
Azt hittem marhaság, és most
itt fogja a lábam, keseríti kedvem,
fecsérli a lehetőségem, árnyat
dob rám, Pedig tovább hajózom,
kitanulni, kihasználni a vitorlásom,
lehet, hogy jövőre ki, vagy el
szükséges adnom, a szűkség
hátszelével. Tehát tökmindegy,
hogy vénasszonyok, vagy kihűlt
boszorkák nyara, csak ragyogjon,
legyen, létemelő napfénnyel,
a magyar igazság szelével, ha kéne
segítséggel, s a jól tett örömével,
farvízbe a kell telével!
- 2021. 9. 2.


Alárendeltségem
---------------------
Amikor a félig fogyott üveg fedi el a látképet,
és a merlot-franc lágyított fanyara helyesbíti
az édeskésnek tűnő szépséget, nyelsz, telsz,
és vesztesz -, az alkonnyal helyeselsz, elmúlik,
holnap már nem lesz, pedig dehogynem, csak
te nem így, mert egy nappal tovább őröl az ősz,
és csökken a jó érzet, a hit, s míg ez a nyárhoz
köt, te közelebb leszel a télhez! Ahogy a fogyó
palack az ürességhez. És kínlódó eszmélésed
a kétlett képességhez, hogy nemcsak érezni
véled, de éled, hogy versbe, vagy tüzelőnek
képzed! Ez az! Ezt hívják, és elvárják termelő
aktivitásnak, bár e két lett oldalának mindegy,
s a szépség e szarakodástól független, és nekem
sokkalta többet ad, mint, hogy puhafát faragjak
a szeptemberből és ne tartsak a téltől, én
hála még nem függök ezektől, mint az elhitt
igazság, és a változó valóság az eldöntő fénytől.
Nekem jó, hasonló a kölcsönös könyörülethez,
amikor az elmúló közel esik az újjászületetthez.
Míg írtam így volt, de félem, már közelebb van
ez a létkáoszhoz, - akár apa a fiához –
mint a rendberázó vershez!
- 2021. 9. 4.


Visszaszökő idő
--------------------
Ma csak a napok rövidülése mutatja az őszt,
a nyár majdhogynem, hacsaknem visszavetülése
a nap aranyvigyorával kineveti őt, és élvezem
a felengedett kedvest, hogy újra élhetem víz(b)en,
most a kertben, tettben izzadva, vagy egy könyvel
elnyújtózva, a régi szerelmébe visszaszökő időt.
Pedig hétfő van, s a jövőt kezdő szeretkezésen
kívül rosszul kezdődött, kis nyűgök nyúztak,
s az üzletben a rakodó hozzá nem értő véletlen
rám döntött vagy tíz rekesz szőlőt, bajom nem
lett, de feldühített, s káromkodva véltem a
következőt. Aztán úgy telt, ahogy jól szokott,
élveztem a visszalopott napot, nyárvégi, kimenős
hangulatot. S az egyik cicamama kismacskát
hozott, zöld szemű, fekete-fehér cirmost…,
látod Vörös, van még szín, szenvedély,
szundit a fény a remény köldökén.
- 2021. 9. 6.


Több
------
Nem is igazán én,
az idő válogat, tömörít, kihagy,
s az egyenleg a többletből, kevés,
meg a magányos „és”…
Egyrészt, de e maradék jobb,
lehet, csakhogy a több jó, még-jobb!
Az eredmény, s az okozott, és bennük
a részem, az értem, az élem, a mért nem,
és köztük az elégedettség, vagy a hiányérzet,
s a sorrend, hogy az ember, s az embert,
a gondolatot, a tettet, a verset, a versem,
és mikor, mért, melyiket előbb,
haszonra használni -, de ki, kit?
Így itt, a kihasznál a szó, a megfelelő több!
És ha nem ez a felvetődött, hanem végre
megoldás a vége, kiötlött, vagy ösztönös,
az lenne a létem perce, a közös többszörös!
- 2021. 9. 9.


A kirakat, s a bábu
-------------------------
Bébi-bugyis árnyalat húzódik a vízen,
olyan esthajnali, halvány rózsaszín a
lelépő nap uszálya, lassan est-oxidált
ezüst-tükör marad utána. Kitárt öl
az öböl, az éj csókját várja.
Na, a kirakat, s a bábu - El(ő)adás(r)a.
Ez is én. Rágódom az alkotás örömén
és kétes, de kéne örökkéje különbözetén.
- 2021 8. 12.


Érvényigazolás?
--------------------
Úgy tűnhet, néha már többet képzelgek
üresen, mint élménylek, pedig létezek,
teszek, eszerint verselek, tehát - termek -,
ahogy bírok, inkább rovok, mint írok,
és amint a lehetőség, s az idő fogy, így is
fogok. Keményen, akár fájón, meztelen,
ez jó, de ha egyedül, s magamnak,
olyankor esztelen.
És lett az élményversből, életvers,
a létregényből, prózavers,
mert az esélyből, esetleg,
a létszerelemből, még szeretlek,
a lélekzetből, létfennkapkodás,
s az életemből, ilyesmi – olyasmi,
csak valami más!
Tényleg, olyan, mint az alkony,
a halkuló sötéthez képest
eldúdolt, csodás…
De én hangosan, Vörösen élek,
ez meg színorgiás lett létorgiás helyett,
tűzlobogás után, papírlobogtatás!
- 2021. 9. 15.


Szeretem a napot
----------------------
Szeretem a napot, ha előkecmereg,
ha fent, s ha lemegy,
a szobámból, a természetben,
a lecsöppenő vízcseppekben.
Lényegében napimádó vagyok,
nélküle berozsdált imágó, hm…
s ilyenkor csak írogató, aki
nem hagy ki ilyet…, nyári gyerek,
ki csak havon csúszva bírja a telet.
De most ősz van, illetve átmenet,
nyár is, meg sem, nem öregít még,
de hogy segítene fiatalnak lennem?
Talán a szűk társas magány okozza,
hogy néha váltott személyben írok
és beszélek, és fokozza e csalinka
őszkezdet, és a jókedvvel tükörbe
képtelen reggeli helyzet, hogy
hajnalt remélek, de azt átalszom,
s már alkonyba nézek!
Mert napközben, a fejem felvetve,
becsukom a szemem, napszerelmem
hadd simogasson egy frissráncú
ábránd-gyereket, - nappalálmodót -,
na és ha leégek? Megszokás dolga,
sok nyár hasonította a képemről
le nem égő bőrt, s az üres zsebet.
Ugyan, ritkás szélsőségek,
a lényeg a fény, a szív-meleg,
s idő a szerencséhez, és
okos vágások, kiemelések
tavasz–nyár ismétlésnek!
- 2021. 9. 20.


Őszi semennyi
------------------
Ez még csak bősz szájhős,
nem a szép színhős ősz,
se nyaralás, sem hó,
kibírható, de lehangoló.
Mintha a tél egy túlbuzgó
fia jelentkezne, aztán pár
nyári nap s(z)erénykedne,
tán az időfelelős felelőtlenkedne,
hogy szokjuk a keveredést,
s a kicsit jót benne. S ez nekem
jó lennec, Csak annyira biztos,
mint én fontos az össz-sorsos
szemében. Vén, pénztelen,
kénytelen alkalmazkodó,
emberpor a program szélben!
Na, és még rosszkedvem sincs,
9. 21. rólam, tőlem, ennyi,
rosszváltós mimikri, és
verset ver a semmi!
- 2021. 9. 21.


Ahogy a levelek szállnak…
---------------------------------
Ahogy a levelek szállnak,
útján a tetszhalálnak,
lassan kinyílhat a panoráma,
mi most csak zöldkeretes kép,
egy juhar és a tölgy a ráma,
de beszürkült és esett,
köd szitál a mára.
Hiába a vetkőztető ősz,
a természet ravasz csősz,
ha nem metszettél,
ne nézelődj a tájra,
így hát marad a rés a luk,
amiket szeretek, okos, ki
asszociálna -, létszükség
hogy jut!
Tudom, mi van mellette,
előtte, 25 csupasz tél után
a fene megette, de
a vers a pillanat ékszere,
időn túli szabadszólás,
létem kristályosodása,
élményrestaurálás,
ott leszek benne,
ha nem vagyok, semerre!
Most kell a látvány és sok más,
az összhatás, hogy a költő
lelke megtermékenyítse,
s az érzékein érzéssé szentelje!
Na, ez nem ma lesz,
a környezett ázott samesz,
marad a Turner-i pára,
a vágyónak, kifogásra.
- 2021. 9. 22.


Látóhatás
------------
Még zöld a világ.
de elsárgultra, rőtre
barnulnak a fák,
a felcsíkozott földek
sárgák, terrakották,
nagyrészt kékek a fények,
míg a szürkék, s a keverékek
az alkonyatba égnek, s az esti
estélyre szénné feketéllnek.
Őszi fénykép, felületi térkép,
olyan, mint a többi,
múlni fog, és visszajönni.
Én meg az önarcképem
fogadgatnám tényként,
a négyütemű természetben
egy életű részként -
Azért a lenni és emlékez(tet)ni,
nem ugyanaz, mint ezerfélén,
de egy a végén, ismétlődni,
életként, vagy hangulati fényként.
Ezért fontos, hogy egyéni,
de pontos legyen a kép,
benne örökítsd, mit elvesztegetnénk.
Duplán biztosított próbálkozás,
úgy is, és így, a seregély részegsége
hatás!
2021. 9. 22.


Másnapos vallomás
-------------------------
Csak az írás!
Mitől lennék még más?
Evés, ivás, szeretkezés, bulizás,
és a variációk; bandázásra, magányra,
művelődés, tanulás? Volt, van, s a
végén a múlás. Csupán az alkotás!
Az érte gondolkodás, és a – vele -
teremtő együttállás, velem, s talán
nélkülem, és nélkülük sem lehet…
Mégis az írás, érzem, teszem,
nélküle mindez másnapos kiabálás,
és csak, a köz-napos körforgás része,
helyette, felejtésre, pótlás -, berúgva,
élvezkedve, a világgal és magammal
verekedve, másodrangú vá(gy)rakozás!
De együtt életigenlés!
(másként) perverz imádkozás!
- 2120. 9. 24.


Létem az alsó régiókban
-------------------------------
Van, hogy úgy hiszem,
alattomos alakulat az élet,
Vagy tol(om)tól tól-ig terjed,
tán ide-oda változik, de múlik.
Mindig így volt, csak nem
törődtünk vele, ha hozzáfértünk
éltük, hittük, nevettük, mássá,
magunkévá tettük, fenntartás
nélkül szerettük, mint az első
szerelmünk, bennünk volt,
mert mi voltunk benne!
Most meg, ahogy a lankadt fütyi
az élvezetből, kicsúszunk belőle.
Hogy meddig, hogyan?
Remélem, akivel döntünk,
engedékeny, és humora van.
- 2021. 9. 27.


Siklás sikoltozás helyett
------------------------------
Siklás sikoltozás helyett -
A síoktatás jelmondata lehet,
nem fekve esve itt, de riadtamban;
nincs sikoly a szólamomban!
Ilyen azért ritka, rémálmaimban,
ezekben, ebből, csak a „nincs” van.
A kincseket korán megkaptam,
a nincsek meg röhögnek rajtam,
azokat belül, növeltem,
ezeket kívül, vesztettem, elhagytam.
Dehogyis, kihasználtad, elmulattad,
felélted, jól, felületesen, versenyben,
és emberségesen, hagyva, sikeresen…
Most már mindegy, nem maradna így,
hibázásra, öregesen, egyik sem,
ami mégis még velem, kiélem, nevelem,
versbe mentem, nevemre veszem.
Amilyenek, olyan én, akármi akármelyik
végén, egybeélem, és igazán, e létet,
ahogy lehet, és amit a körülményem
enged, miértünk végre, akár a végbe,
s megtettemből több, mi másnak marad;
a lét-tettől mert és nyert együttes szavak,
magam, magamról, a hiteles feszület.
Megértettem, fontosabb a szerelemnél
a szeretet, s az akárhogy tovább-nál
a kapott és átadott élvezet!
A létesült és átengedett.
- 2021. 9. 28.


Kell, van, kéne
-------------------
Kell: Épség, szépség, készség.
Van: Szükség, leérték, léttöltelékek.
Kéne: (T)lehetőség, megélhetőség,
szerencse, élmények, sikerek,
boldogulás, harmónia,
s az egyensúly ezekben!
- 2021. 9. 30.


Kellemes kénytelenek
----------------------------
Megjöttek a könnyű ködök,
libbennek, ereszkednek,
száll a nyár halotti fátyla,
tűz füstjével táncba kezdve.
Így is értheted, egybekeveredve,
ha a szeptembervégi esők
októberben melegednek, és
az ember, hisz az a széllelbélelt
az örök öröksége -,
kénytelen, tehetetlen,
időt tanul benne.
- 2021. 10. 1.


Lényegesre
--------------
Valahogy úgyis lesz, csak
idő, erő, egészség, szeretet
és szerencse legyen! Sajna
átváltozóban lesz, és gyakran
behelyettesíthető ez.
De ha ehhez éltető élmény,
megérte érzet, és tényét felejtető
pénz járul, s a lettek fénnyé tükrözik
az ebből születettet, mert áldott állapotba
jut, hogy befedezze, éltesse, e alanyi,
anyagi alap, hiányjelű lét-reál
a gondolatjeles lényeget,
úgy, lényemült létlényegem
e boldog apaságban,
megelégedett!
- 2021. 10. 5.


Újgyakorlat új gyakorlás helyett
-----------------------------------------
A befejezés is egy részlet;
ha elindul a mézes tűzgolyó,
hogy ezer életté robbanjon…,
ez a ma, vagy a holnap választása,
hasson, vagy kiirrigáltasson?
Kiterület, tán révület?
Elélvület után(i) elévület?
Élményület, vagy rémület?
Hülye, írjál inkább verset!
- 2021. 10. 6.


Eszközölnek az eszközök
--------------------------------
Őszül a tölgy, sárga foltok a zöldben,
e vesztés színnyerés, vagy ez időre
színtévesztő lett a természet,
a hullás előjele e színpompás több,
tán így öltözik temetéshez az élet?
Hiába randa idők, könnyes nyárhalál,
még rőt-tarka alkonyláng, visszavárt
kirándulás, összetalálkozás éke jár!
Bár a meglett ember tudja a véget, de
kedvesebb, amit épp lát, ha nem néz
odább…, kapjon pár szép percet,
s nem bánja a múlt-lesz órát,
és igaza van, igazán csak a most van -,
s ha mégis borús, levertebb, személyes
bosszúságok csiklandják az orrát,
hogy télriasztón tavaszért tüsszentsen,
hátha időhibát eszközölnek az eszközök,
kövült körülmények és örök körök,
a múlás és változás között, hisz
holnap fázni fog, tegnap gyönyörködött,
hát hagyja magát becsapni, hogy
tudna változtatni, - mert maga a világ -,
és váltás-hít és hatás, hangulat és szokás,
látszatra játszatja tovább.
- 2021. 10. 11.


Költ-ész-et(em)
--------------------
Tán elhibáztam, értelmetlen,
elpazaroltam a jó részem…?
Ez is, meg, lett-lényegem,
életem alapja, s mellékterméke,
de létlényegem, zászló az emeleten!
Volt cinegeröppenés, érte dicsőség,
én-érvényesítő, szőlő illatú szellő,
a nemesítés, a termés bennem,
tett-örömöm, néha vissza közöny,
hétköznapi szentesülésem,
emlék a köldökömtől…
Mindenem a mindenségben,
a tehetség harca, s a haszontalan
haszna, a megérte élhetőség!
Nekem a költészet létforma,
halálig játék!
- 2021. 10. 12.


Alkonyulatom
------------------
Szürkés sárga, eseménytelen lemenet
ilyet ne, még semmilyet se! Majd,
létszíneset, Vöröset, tűzszíneket!
Csak szürkét ne, feketét se!
Mit szikra kezdett,
láng semmisítse!
- 2021. 10. 13.


Hála mára
-------------
Másnak tán későn,
nekem időben ébredtem,
a napra még nem láttam
álomködös szobámban,
de köröttem éreztem, s a kinti
sugár sudárra vártam, amíg bent
fáztam, mert gatyában reszkettem,
csak a fényben gyönyörködtem,
aztán délben, túl tevékenységeimen,
kiültem a kertbe, míg felmelegedtem,
meg a hideg széken kihűlt a seggem!
Jó a fél-rosszból, jobb a tegnapból,
a holnaptól félni, törött-lábú öngól,
elég minden napnak a maga baja,
a jó meg úgysem marad az,
csak a hála a holnaputánra -
Gondoltam, majd írok, (megtörtént
a lényegre törés,) főzök, olvasok
a napon, a kutyákkal futok, és
örülök, amin tudok, hogy őszi
télbe-lelétem szépen felejtetik,
e nyárból visszaszökött napok.
Ellenpontja a pollen-politika allergia,
a hála ára mára.
Sok mindenért hálát tartok, de ma,
azért is sikerült, hogy ilyen vagyok!
- 2021. 10. 20.

Alkony barokkban
-----------------------
Vaskeretes, vörös vitorlákkal,
áttűnő árboccal, ólom tőkesúllyal
úszik le a nap, idős, állott-sárga vizén
a hulla-lila égnek, fölötte habszikrák,
körötte romlott-zöld hullámfoszlányok
égnek, kormosodik, estbe korosodik,
és megfeketednek a fények.
Le kellett mennem, s mire visszaértem,
vénasszonyrózsaszín, és ősz koptatta kékek
fedték az ó-egyiptomiak le-hajós változatát,
e kortalan, irreálisan teátrális csodát.
Kint szétfolyt az est tintája,
és fémes borzongás ködösült a mára.
S a közösült egyhelyben lemenésből,
a lelét szélcsendje állt hiányba a tájra.
- 2021. 10. 18.


Létjelző
----------
A vörösfenyő ernyőjén túl,
ős hárs sietősen sárgult kupolája ég,
fölötte már csak a beszürkült ég
bíbor sálja lángja virít, hisz
az őszi alkony gyorsan leég,
sötétedik, s az esthajnali szél
anyás puhán kócos hajamba simít.
Így se volt rosszabb, mint a többi,
mindegy tavaszszokás, tovább fogok
menni, enni, inni, szeret(kez)ni,
csak lejegyeztem, néhány megérte
percem színes létjelzőjét, maradjon
meg fekete-fehéren itt, és álomfilmen,
ha már magamból kitéptem -,
mielőtt a télbe, végbevesztem,
- 2021. 10. 19.


Helyzetjelzés
----------------
Törő jövő és növő telem
félő elő helyzetem, és kérdő, ha nem.
Megéltem; leélten fel-létem felélem.
Néha érten versbe értem, s ép a lényem,
e létlényegem, szabad a lélekzetem,
csak a lélegzetem akad, mikorra fogy
a pénzem, és terjed az alkonyhatás -
De, jó, hogy élek! Rég túlélt megszokás,
a létfennkapkodás!
- 2021. 10. 21.


Nyereség
-----------
Fénylő őszidőben megtudom kedvelni,
és ha nincs frász, boldoggá tud tenni,
amint a rőt juhar áttűz a borókafenyőn,
és csillog, színt játszik egy csepp esőemlék
a bambusznád lét-keskeny levelén…
Lehet, hogy a lassuló lét, s a még meglévők
szeretete is segíti ezt, de a beleérzés nyugalma,
és a jobb éppen nincs, legalább annyira, hogy
a tevékenykedőt lefőzi a szemlélődő bennem.
Úgyis győz mind a kettő, ha vers születik tőlük,
szerencsével, érzéssel egyberakva, megértésben.
Élmény helyén szemlélet -, ahogy a
szép percek koldusfilléreit rám hagyják az évek,
s az időzített múlás és vesztés helyett,
néha ad, vagy hagy, az élet.
- 2021. 10. 22.


Az alkony hausztrumai
------------------------------
A nap után vörösödni kezdenek
az ég felhő és kondenz rácsai,
az alkony hausztrumai, a fény
lementével terhessége emlékcsíkjai
tarkítják, sávozzák az elszürkült palettát,
majd az estbe feslenek, és árnyalják,
fakítják eltompuló színeit.
A természet megrándul, hamarosan fázik,
dért köhög, vagy ázik, legyint az esti széllel,
s a hullt avarba ásít. Én meg, bár kívüle,
de benne, mint múlt nyarakba szorult
szerelembe, beleőszülök az estbe.
Ami megvolt, így már nem lesz,
mi még nem, lehetne és sem, tedd, mit tehetsz,
élj, írj, keress és szeresd, s ha már mindez
nehezedre megy, fesd szavakkal az alkonyt,
legyen Vörösből színrobbanás, s ha túléled,
és szemedbe égve léted vonalkódja, üsd ki,
vagy be, de ami elmúlt, ereszd -,
és a ködösítő éjbe feledj!
- 2021. 10. 27.


Tartás a megtartás?
------------------------
Randa dolgok járnak az eszemben,
pedig az ősz színpompás búcsútánca
fényez a szemembe, és keser-édes
melankóliáját, de ritmusát is átveszem.
Csak az bánt, nehogy a fent-korábbi
szarságok megragadjanak bennem, amíg
e végszépségbe kelten, szellőztetem
megzavart eszem és sértett áloménem.
Megy ez nekem, már a sárgát aranynak
nézem, a vörös rokonság nem fáradt vér,
a zöld a még maradás, és a barnás a
mimikris remény!
Jó, hogy a természetben élek, máshol
betépve, részegen fektetnének
szeretteim, vagy kik kizsebelnének,
itt meg, ha lepisilnek, le is nyalják a kutyák,
szélsőségeivel távolabb zúz az élet,
s ha baj húz, eszembe jut, bár így minden
megkésett, és esély, vagy teher,
jó világom vár, tán a hullámig e hullám…,
ha kell, tovább tart az élet!
- 2021. 10. 28.


A vég kezdet is
-------------------
Ősz, az őszben festett küllemben,
le-léte leveleit rugdossa félre,
s gondja tüskés gubóját,
élné még, és írná, de egy
sárga-szép épp a kezére ért -,
elmosolyodott, s letette a tollát.
Örült, hiába hamis,
temetés e rokokó karnevál,
- a vég kezdet is -
S mert gyönyörűnek látta a díszletet,
az illatát és ízeket, megérezte
régmúlt szeretkezések őszönként
visszaérzett vadgesztenye szagát -,
s ha ilyenkor versben elveszti szavát,
egy illat, s az emlék segíti át,
hogy megtalálja, s toldja, ritmizálja,
megakadt életversét,
és szeretője ágyát!
- 2120. 10, 29.


Levél
-------
Keresgélek a zsebemben,
s morgolódva az égre nézek,
majd fanyar mosollyal körbe,
hogy gazdagodik és szegényül
e világ, mennyi aranylevél
csillog, és már csak volt ott -,
egy a vállamra szállva suttog;
a gyökér, s a föld a fontos,
és fogd be a szád!
- 2021. 11. 1.


Felfelé a lemenőben
-------------------------
Egy nap alatt öreg ősz lett,
eső, köd, hullott avartömeg,
alvadt színfények,
kétharmados besötétlet,
rusnya, nyálkás idő,
takarékra csúszott élet.
Akármilyen, túl kell létned,
eleget átélted,
hosszútávon remélheted,
a rosszidő is téved,
még szép napokkal arányod
aranyul, s patinássá másul,
novemberi leemberesedésed!
- 2021. 11. 2.


Kénytelen blaszfémia
----------------------------
Húzhatod, vagy elszakadhat,
isten kiköpött rágógumija az élet!
- 2021. 11. 4.


Higroszkópia
-----------------
Kéne írnom róla, inkább, mint
autómat szerelnem, vagy a
jó apályára, s a minek volt
dagályára emlékeznem,
de túl folyékonnyá vált minden,
vidáman, míg ébren, és részeg
álmomból rémesen. Előbb ezt
kéne felejtenem. Ezzel teszem.
Azt is, meg emezt is, felejtsétek
velem! Nem is kéne, elég csak
a jó rész emléke, meg marad
a vége szégyene, míg ideje tart.
Így, már jöhet a befejezése
megvolt a két vége, s mint a
kígyó, ha saját farkába kap,
támaszkodom a közepébe!
- 2021. 11. 8.


A lehet, a lesz, és a lett
-----------------------------
Nincs vége, vesztése, néma befejezése,
van még költészet, móka, nóta, csak
csendesebb, s már nem nézem kinek.
Mindent tudok, amit eddig, csak a
számok, nevek, néha időt felejtenek,
és nem tudok, csak tervezek kimenni
Erdélybe, eleim hazájába, szépségére,
meg fölösleges keseredésre, tettre.
Majd. Hadd érezzem magam tovább,
hiába számkivetve, és visszaálmodjam
a voltat, lehetre. Nagy általában
számíthatok magamra, gyermekemre,
szeretőmre, a versre, életszerelemre,
a megmaradtakra és a lehetségesre,
röviden, és a sorsot leegyszerűsítve,
szeretteimre, és e limitált reményre,
de hosszútávon csak a verseimre!
Borús őszi napon legyen, ki megértse!
Most napsütés van és teszek a lesz-re -,
kimegyek a kertbe az avart félresöpröm,
és fényért vacogok a lettbe!
- 2021. 11. 9.


Értetlenül
------------
Egy volt osztálytársam
versben nem értett meg,
„ nincsenek is ilyen szavak”
a rokon-értelműek így születtek,
én nevettem, ő meg csak nézett,
nevetni neki kellett volna,
az a dicséret -,
nekem meg sírni,
hogy ilyen (nyit-zár) az élet!
- 2021. 11. 11.


Van nap, csak…
---------------------
Fátyolosan, takarékban süt a nap,
ősz, öregedő hölgy lett belőle,
és öregszik vele az itteni minden,
ideforgott térben, a tettes időben,
csak pár szobanövény és én nem
teljesen, még libikókázhatunk
túlérve, létünk áttételében.
Vagy csak a télnek, végnek,
tán tavasznak hagy, - a „bent”
majd fűti őket, ha támad a fagy -
de, hogy ébresszem a poloskákat,
mik majd a seggembe marnak,
és tudathassam, bár boldogan
az avarba pisáltam, mi köze
ennek a boldogsághoz, csak annak
a célja, ennek az eszközével -.
meg, ez a hála, hullagyalázás,
blaszfémia a halálhoz!
Vannak és lesznek ilyen napok,
van nap, csak…
én röghöz kötött napraforgó vagyok.
A nap valahol mindig melegít,
testesülése, következménye a lényege,
és imádok hozzá, mint az élet anyjához!
Jó, csak hiszem, hogy miattam ácsorog,
a lábam között átcsorog, az élet,
és már éget, ami régen fénylett!
- 2021. 11. 12.


Szegregáltan
----------------
Szegregál kint a november,
a felső rész visszavert verőfény,
alul köd lepte sejtelem terül el,
persze tudom, hogy erdő,
ültetvény, ugar és mező, itt
élek vagy 25 éve és azóta látom,
de, most külön, elválasztva,
fent az erdő őszi álarcában,
lent a többi domesztikáltan
nézhető, és így is élhető,
szerethető, verselhető, olyan, mint
egy félig öltözött nő, ha rányitottam!
Kár, hogy jobb, több, mélyreszántóbb,
behelyettesíthetőbb hiányában,
a szépség, érdekesség otthonkájában
írhattam…, alá -
Csak gyakorlat, bizonylat, hasonulás,
és talán tétova, télalvó, valami más...,
a haldokló elmúlás szaga, fanyar
áradás, és pár eltűrt nappróbálkozás
a halál maga-megbánása!
- 2021. 11. 15.


Okozat
---------
Pislákol a nap,
az ég tükrei alatt,
a döglődő ősz fölött,
nézem, élem, élvezem,
csodálkozom csodái között.
Azon is, ahogy a nyár
atomjaira szakadt,
és mi most tetszik, túléltet,
fényszél, színcsepp,
felkavart avar, anyagdarab
csak nyugtat, s felderít,
pedig értem a miértet.
Ami forog, s majd beforgat,
követi az életrendet,
mit bánná a szereplőket,
s a verset,
szabály szerint váltogat,
és néha enged -
Az okos legyint egyet,
és lekési az okokat.
- 2021. 11. 16.


A lényeg variációja
------------------------
Az élet célja, vagy csali-répája
a boldogság útkeresése!

Az élet álma a boldogság,
célja e bolondulás útkeresése,
és csali-répája a boldogulás -
- 2021, 11. 17.


Folyékony dolgok
----------------------
Igen, hát a folyékony dolgok…,
folyik a víz, és csorog a pia,
holnap szerelő jön, és én tán
csökkentek pár pohárnyira.
Mi ilyen az élet, s mennyitől vétek,
zárás, nyitás, elhatározás,
aztán rend lesz, hiszen
ez csak elváltozás…,
csupán kis hirtelen kellemetlen,
meg a megszokás,
kiömlő víz és helyben futás.
Lezárt szökés és kiköpés -,
különbségi és körülményi
meghatározás.
- 2021. 11. 18.


Nálam
--------
Nálam az írás nem egy könyv hossza
szikra, láng, meg a „még” elhamvadása,
de kifulladásig állandósulás -,
vele; valósulás, nélküle; nem is volt más!
- 2021. 11. 18.


Létbizalmam
-----------------
Már nem reménykedem tüzében,
de míg élem, fényében, (m)elegében!
- 2021. 11. 23.


Ráébredten
--------------
Várom, hogy induljon a napom,
tisztuljon az ég, utamra hívjon,
szabadra váltson (meg, nem,
de melegebbre,) a nap-szemafor -,
de most még nyújtózkodom,
kapkod, csalinkázik az eszem,
álmos fáziskéséssel reagál a testem,
mert hasonítana, ébresztene, az adón
áradó ócska duma, rossz zene!
Vissza is fekhetnék, álmodnék,
álmodoznék, a magam ura,
szegény-gazdagja vagyok, azt teszem,
amit akar…, tudok, ha épp nem…,
s ebben a részben következnék
létem sötétebb görgetege, de
fegyelmezetten hallgatok, és
jógán, ürítésen morfondírozok, ugyan
minek, a sorrend meghatározott,
csak bamba magam határozatlan,
a fene megette, ja, az állatokat is kéne,
meg, piszkál, viszket, jobbrészem
éhes íráskényszere; csak valami
könnyed, élvezhető, szépet…
Hazudj csak, majd összetéped!
Rossz érv, ha lényegesebb helyett
szellemeskedik élted vezérszelleme!
Az igazán lényegest, akár a szerelmet,
keresd, használd, ereszd -,
magadból, magától érthetődön,
jón, rosszon túl, tedd!
Nem kifogás a körülmény-hiányzás,
és, hogy nem így teszi más,
magadból szűrt, meglátás, tapasztalat,
készség, és lét igazolásként írás az,
mi papírhajója, vagy koporsója marad!
- 2021. 11. 26.


Leszállóágon
----------------
Fogócskáznak a nappal a fellegek,
a leszállópályán marhák legelnek,
szemben megfakultak a hegyek,
saját nyomomba lépek, ha megyek.
Újdonságok még memóriazavarban
sincsenek, és a kedvességek, szépek,
gyorsabban vesznek, leszázalékolt
történések, és élvezetek a kincsek.
Azért a sor összeáll, nem itt a hiány,
helyükbe állnak a nincs-ek.
De megvagyok, tartom magam, míg
sikerül, a nagy baj, s a tragédia elkerül,
és lényegét értem, mert élem,
a tragikomédiának!
Fáziskésett ritmusomat érzem, néha
szuszogva, nyögve dúdolom a létem,
aritmiás körtánc, lekérés nincs,
keringőzik a lett, lesz, az is, s az így!
- 2021. 11. 30.


Íróságom
------------
Élek - írok,
- az iroda-lommal nem foglalkozom -
ez örömem, terhem, létnyom(or)om
s e legfelsőbbekért -, gyulladásponton,
és néha már, alig ám, maligánfokon!
- 2021. 12. 1.


Ez van
---------
Láthatóan, érezhetően szar idő van.
Kint-bent lezárt privát minden, ami
meg nem, az másért, másnak fáj,
ha az ember egy világ, kívüle semmi
nincsen, tán átfedések érdekközösségben?
Ilyen önző túlzás a sok eső is, a jobb esélyt
szétáztatta, elmosta, elvitte az idővel
versenyezve, ma itt csak rothadás marad,
és tétova lét, félrenyelt szavak.
Majd, ha eláll, vagy holnap…,
ó, a bizakodás böffentése a valóság-reflux
alatt, mert ugye valami lesz, míg valaki
marad -, fordítva nem biztos, tehát nem igaz,
csupán az egyik a másikból fakad,
a meggondolás elnyomja, a tapasztalat tagad,
az összegzés röhögni kezd, a sodrás is apad,
a száradás a folytatás, vagy az elutazás?
Lehet, legyen! Azért zavar, hogy olyasmi ez,
mint hogy a születéssel a megszokás kezd!
- 2021. 12. 2.


Felkelt a fény
-----------------
Felkelt a fény, ősz, tükröződő,
barnába zöld színekkel él,
felderít, örömre szédít,
szívem és eszem között csalinkázik,
melegebbnek, szeretőbbnek látszik,
ahogy az ezekre vágyammal
bábjátékot játszik.
Átver. Na és, ha jó nekem,
a futó kis nőket is szerettem,
bár, csak csípőből, érintőlegesen.
A nyár lányait, és a kezdő tél
gyerkőc átkait ma összekevertem,
és a fénytől, tavaszt képzeltem,
vigyorogtam, fénylett a szemem,
igaz, míg ezt írtam, ki se mentem.
Így, mehetnek a dolgok,
az igazból egy jobb részt megoldok,
morogjanak csak a gondok,
hárítanék? Így boldogulok!
- 2021. 12. 3.


Egynapos hó
-----------------
Amikor leesett a hó, örültem,
mikor megfagyott, káromkodtam,
a latyakját utáltam,
koszlott foltjait sajnáltam.
A legjobban, hogy nem siklottam,
ki sem használtam.
Ilyen, olyan, téli szerelem ez,
futó, alig jutó,
és még el se háltam…
Mégis, ebben az olvasatban,
egynapos utódunk van!
- 2021. 12. 6.


Kedvbeporzás
------------------
Aranyfüstöt fújt az ég
a látkép fel-felére,
a dombokra, a hegyre,
a föld hozzá közelebbiére,
- arany alkonyalany,
a napos vég segítsége -
ami így egy kicsit,
hiába mégse, az ő része;
alanya, aranya, füstje.
Bár lepkevillanás az időben,
szépség, kedvbeporzás,
minőség, a semennyiségben!
- 2021. 12. 7.


Honnan vissza
-------------------
A lányom utazik Erdélybe,
valahol haza. Én már 40
éve nem voltam ott-hon -
Aggódom! Mi a románoktól
csak rosszat kaptunk, és az
ottani cigányok mások?
Tartok tőle, hogy a kislányom
barátnőjének családja, akikhez
mennek, gyökértelenebbek…
Meg irigy vagyok, leginkább
ez az ok. Csak legyen boldog,
érezze meg Erdélyt, lásson,
tapasztaljon, és, - most magamra
gondolok – fussanak a napok!
Kívüle, nekünk már elfutottak,
királytól, fejedelemtől, trianontól.
Huszonegy éves, én ekkorra
becsavarogtam az akkor elérhető
világot, és indulásokkor láttam
Anyám szemében a szeretően
elengedő, féltő bizonytalanságot,
Apám meg csak, na, menj kisöcsém,
és vigyázz, mert visszavárunk,
és hátba vágott… Mért ilyen
nehéz, hogy Neki könnyű legyen?
Na, önző is vagy, hisz Ő a nagyokhoz
megy, míg te itt ülsz a kisebb hegyen.
Persze, rólad szól minden, és ezt
azzal mented, hogy ő is a te részed!
Majd tavasszal együtt kell menni, ott
kint otthon lenni, érezni, megemlékezni,
kicsit szenvelegni, keresni, nyerni, és
újra veszteni, mert aztán mégis,
élni hazajönni.
- 2021. 12. 9.


Adásszünet
--------------
Halkuló hatás, és adásszünet
aritmizálja szívverésemet,
mennyi minden volt, ami most nincs,
számosabb, mint mi még lehet,
utánpótlás alig, tartok, vagy engedek.
Már nem építem, felélem az életet.
Miként egy szivárgó mentőmellény,
fenntart a lét megszokása, a vágy,
az írás görbe-tükrös csodavárása,
lefoglal öntartás, a tartozás hendikepje,
a hátha, s a jelen holnappá felfújása.
És ez több -, kevésnek jut a többen,
e járványos, moneypulált időben,
mikor az ember inkább hisz, mint tud,
a mögöttes remény előttünk fut, csupán
esély van, s a bizonyosság a talánban.
Szavak légbuboréka tartja fenn a fejem,
másként a lélekzet hat lélegzetként,
lehúz a vesztés és teher a tudat.
Tegnap még örömös öröknek, jövőnek
álmodtam, és most kinevet, veszekszik
velem csendbe-csat ébredésem.
Haj, a hosszúhullámú baj, s az urh-s szeretet,
de hallom a zenét, és mozdulom az ütemet,
össztáncban, vagy egyhelyben topogom,
akárhogy, tovább, fejtetőn, a seggemen,
és rock-okkal az eget rugdosom!
- 2021. 12. 13.


Nem csókolózom
----------------------
Nem csókolózom,
rossz okozat, azóta ok sok sincs,
így az élet csókjait is csak a
homlokomra kapom.
Ihletett gondolatom akad,
szerelem-tréfa a számon nincs,
a kapott a csapotton csattan gyakorta,
a néha, régőrzött kincs!
- 2021. 12. 16.


Szelet aratva
----------------
Dönget, dúl a szél, most sem
örülök neki, úgy ér, mint a
szárazdokkban dülöngélő hajót,
csak remélem azomat kevésbé -,
fázom, bekerget, pedig süt a nap,
és az árnyak avarba hunynak,
de pár perce, a fene megette,
papucsban kutyaszarba csúsztam,
káromkodva a kutyáimat szidtam,
hogy most már igazán elég!
De egy léghullám elhajtotta előlem
a felhő dugta ágat, s a napmeleg
az arcomba áradt, így, bár
hosszasan törölgettem lábat,
berohantam, hogy leírjam;
még szarban is élveztem, hogy élek,
hiszen emlékben hajóztam, és
akárhogyan, de a kertemben jó
dolgaimmal foglalkoztam, örültem
a napnak, és valahogy leírtam.
S e hétköznapi párhuzamban így-úgy
lépve, késve, elsietve, mégis
saját magam voltam, légörvényes
időspirálból felszabadultan, és
kacagtam, hogy legyen ez megérte nap,
hisz az árnyék velünk szalad -, és
hiába képzelet, bódulat, szúrva, fájva
hiányzik minden elvesztegetett pillanat!
- 2021. 12. 20.


A kezdet reálja
-------------------
Sárga a táj, mintha avit fénykép volna,
ahogy a leesett, ferde fény megvilágította,
a félig kelő, reggeli téli nap, mint egy
másnapos rántotta feküdt a horizontra.
Míg velem csak e csali, és remények keltek,
meg színeire szétesett szépség ünnepekre.
Na, nesze téli nap (mindkét értelmében,)
végek reális kezdete, és én, - csak tudnám
miért, talán ezért -, vele.
- 2021. 12. 21.


Leképzelgés
----------------
Félig tolt gatyában fakul az alkony,
túlmosott lila és kék befogta rózsaszín -,
félbe jó napom romlik fényzabálón.
Kihagy az adás, hagyja, hogy lecsússzon,
visszarántanám, akaródzom; addig, amíg -,
de bennünk múlik! Áá, velem, lényesen,
a lényegek majd időntúlik.
- 2021. 12. 22.


Amivel lehet
----------------
Ülök, várok, magamba zárva,
dolgom-szórt lényem lényegemre várva,
míg kint borul, tisztul az emléki ünnep,
szentesti ruhája.
Szándék, ajándék, felelősség, lehetőség
között libikókázva, már töltött káposzta
után, a hallé vár megvalósításra.
Nézzük egymást a pontyfejjel, ő
homályos, én csillogóból fáradó szemmel,
innék, de vezetek, mennék, de főzni kell,
és estére kész lesz az ünneplés,
igyekezetemmel, és csak kicsikét elfogult
segítséggel. A haléval is, szarik rá -,
nem törődik ezzel, én szeretem,
és visszasegítek a levével.
Adja az ünnepelt, hogy nevethessünk ezen,
középen, az alul és fölülrendeltségben.
Elő a jókedvvel, szeretettel, és ha
ösztönösen máskor nem megy,
az erről szóló verssel!
- 2021. 12. 24.


Dec. 30.
----------
Sápkóros, ködös-nyálkás, ónos, darás csapás,
kint a tél híg szara esik rám, még ha ez
elfogult viszonyítás, jég is lehetne, fagyos szél,
és hóakadály, jó, akkor az elfuserált enyhe
kerget vissza a bezáró melegbe, és mi más
lenne, ez a kényszer csak ellenhatás?
A kedvem a nadrágomba csúszik, de a
vizes zokniknál megáll, s tán az al-alkotó
energiájától felbátorodik, és ellenreményt,
azért is kínvigyort okád, s pacsizik a tudattal,
hogy mindez úgyis múlik!
Az ész somolyogva hallgat, könnyebben,
áttételben fázik, tudja mindennel így van,
legfeljebb majd holnap pezsgőben ázik -,
addig legyint és ásít, míg tavaszálom
bizsergése ámít, s az egész brancs
megint csak szilveszterre számít!
- 2021. 12. 30.

------------------------------------------------ 2022,--------------------------------------------------------

Eleresztve
-------------
Reményem, kedvem, létszükségem már
magamon kívül, eleresztve a ruhámban,
túl sokáig vágytam, vártam,
s a nem hitt szabadság saját pályára állt -
Hogy legyek jókedvű, hites-hiteles,
szabad létű, irányított keringésű, tovább?
Persze, ily csúnyán csupán írásban jön át,
másodfok a valóságban, csak…

ez a közös közlés a legtöbb esélyem,
képzett, képzelt lehetőségem,
ebben a következményben,
míg lesz, és jót tesz,
nem kell helyette piálnom, s pisálnom,
és a vénlét szabad(os)ság ösvénye
nem ázik át a gatyámon!
- 2022. 1. 3.


Csikordulás
---------------
Várakozás, csupán vágyakozás?
Hétköznapi terhelt csend,
elhatárolt tolás, süket nem,
győz épp lényes lényegemen,
mégsem értem, meg sem kísérlem,
s csak néz az üvegben szemben,
bent szakadt, csikorgón elakadt,
üres kísértetem. A szószóró csendben.
De újrakezdem, a szóban kölcsön betűk,
a kérdésben, nevetésben, a hang,
nem hagy felejtenem!
Ha kelletlen is, kell nekem!
És ezzel összeáll a sor(s),
az áldoztató és áldó metamorfózis -
Az írás pillangói, imágó életemen.
- 2022. 1. 5.


Nap(i)imám ferdülése
----------------------------
Kitelt a nap, s a nyújtózkodó fénytől
a világ jobb lett, s a percem boldogabb,
ritka ez téllétben, a bezárt semmisedésben,
s még csak csodálják, próbálják a szavak.
Olvadt arany, ahogy a fagyban alvad.
Délután oltásra megyek, teszem, mit tehetek,
rajtam ne múljon, ez esély a reményben,
hogy az élet kitaláljon!
Maradjon így, ne csak negyed négyig,
míg a mai nap még fénylik,
és én majd elhiszem, hogy jobb-magam
élt-írt sorsomban felfénylik,
akármely közegben is versben,
akár máglyásan, vagy pislákoló módban!
Hinni is kell, bár én deistán szoktam
csak az elejében, az énben.
A viszonzásért közösségnek író,
de közönségtelen költészete;
a seregély részegsége!
A lehet elvált lehetségese,
idő és szerencse felperese.
- 2022. 1. 6


Elégedetten
---------------
Változtam, öregedtem, lehet -,
de csak annyira, hogy nő, élv,
létvadászat izzadt izzítása helyett,
egy tél-kostoló cinegét, ahogy
táncolt, cserfelt, csipegetett,
- amíg tetszett -, mosolyogva
néztem, elégedetten szemléltem,
a rég, s lett lét, ráérhetett.
- 2022. 1. 9.


Ha szeretőből szeretett…
--------------------------------
Aggódás nélkül nincs kipróbált,
teljes szeretet, de vigyázz, ne csak
ez legyen a szeretés öröme helyett!
Ha nem figyelsz a jó arányra,
a terhelt magány marad,
vagy a fél-szeretet rabszolgasága!
- 2022. 1. 11.


Egy téli nap vége
---------------------
Egy téli nap vége,
fénycsík a jégtükrös estébe,
aranyfüst a télfüstös szürkébe.
Csak a fenyők a csúcsukon derülők
a tél reményfái, a nyár obeliszkjei,
örökzöld múmiái állnak vigyázba
a szünetet előző matiné előtt.
Alattuk árnyékkal viselős a föld,
tűnik a nap, szűkül a láthatár,
éj-kéj, vagy álom megnyugvása vár.
Mennyi minden volt már csúcsra-járt
létemben, a legjobb emlékek,
a legnagyobb hibák, kiszabadult
önkifejezések, csodák és libák…
Hajnalban születtem, éjjel-nappal
éltem, a naplementét érzem, és
remélem lehunyt szemmel végzem,
létnyomatot, és helyén-pontot ejtve,
jövőhasadásra, élményrögzítésre.
- 2022. 1. 12.


Szelesen
-----------
Lehet, az istenek ma szelet vetettek,
a szél biztos, az istenek esetlegesek,
a hideggel együtt, dac a napkeletnek.
Oka, származása legalább annyira
bizonytalan, mint róluk e teremtő agy
munkája és kifutása, de a szél tény,
míg ez csak fikció, net-levegőbe és
papírlapra téve. Elismerés nélküli
felismerés, és az érzékek terméke,
elsőleg kedvemre, persze azt a pár
ezres valahavoltat nagy köszönettel
figyelembe véve és a n(l)ap alján
a lehetségeseket is hálával köszöntve,
maradok, mi voltam, és remélem,
leszek, ha e vetésből arattam -,
és levegőt veszek!
Azért a szél…, keskenyedek?
Most aztán kivontad, vitorlákból,
versből, háromszor próbáltad,
ami nem ment egyből! De a
volt van-ja, szem, ész lettjéből.
- 2022. 1. 13.


Visszahatás
---------------
A létezés töménysége
egyben az élet rövidsége.
A miért, miben, a döntés kérdése.
Az egyén dolga, értelme, minősége,
sorsa kiteljesedése, elviselése.
Ellensúlya vakszerencse, értetlensége,
s a volt, van, lehet, körbe-törvénye.
Vége, a természet természetessége,
ha nem önkívüliség, vagy önkezűség
befejezése. Reménye a hátha és a „se”,
végső és utó részében. Munkája, léte,
visszahatása és továbbélése,
megértése és megérte,
az igen, nem, a szét és egybe,
mert minden igennek, nem a szülője,
viszont, és körbeérve!
- 2022. 1. 16.


Dopping
-----------
Pár rózsaszín szíj és sál
az esteleji fakókéken
a szürke hullámtaréj fölött,
a felhő-zajló égen, s már
foszlik, jobbértelme oszlik,
én meg őrizni igyekszem
a fogócskázó szépet,
míg az ember nyugalmat,
tán izgalmat vár, - éji ikrek -
ami cukrozza, vagy sózza,
a le(al)konyúlt emléket.
- 2022. 1. 18.


E nap
--------
Fa(gy) jött, és hó, síelni, élvezni kevés,
de hasra esni elég, meg a fát cipelni,
havat söpörni, jégoldás (nem megoldás),
akkutöltés, derékfájás, és még csak
délelőtt van, de tuti, hogy eltart estig,
és hétvégéig. Tél eszi a létem, de hogy a
kedvem is, még mit nem! És ez a kis dac
az ellenértékem. Ezeket meg kellett tennem,
csak emelkedik e napi megérésem, s tán a
lelkem kézen fogja és megcsókolja a kedvem.
A fából meleg lesz, a hó, a fagy elolvad,
a kis rossz(ok)on mindig túl vagy,
estére a szeretőd jön szeretni, szeretkezni,
ez a jó javulása és néha meghatódásig hat,
(csak rövidtávra, mint fogfájásra a seggberúgás)
majd értve a csendre hallgatsz, jobbreménybe
lankadsz, és álomba múlik a tegnap.
- 2022. 1. 21.


Fölösleg
----------
Emlékek csapódnak a jelenbe,
sokan lettünk, érzem kószán
vibráló fejemben és e régi sokak
erősebbek a mostani keveseknél
bennem, tótágast áll a lelkem,
és huzatos lett a létezésem.
Engem nem érdekel, hogy ebben
a koromban, ez általán(y)os,
kiskapuzárós elmúlási puffer, én
versben dicsérem, fájó és örömes
fölöslegem, így, bár összefolyó,
de dupla boldogság is lehet -
Zavar, ha pár volt-még ugrál ki, be,
ok és cselekvés okozta, írásvágy
fokozta, csélcsapul csalinkázó
gondolataimba.Takar és félrecsal!
Aztán elfelejtem és megnyugodok,
milyen gazdag is vagyok, időm van
és témám, akár több párhuzamban,
csak félek, átcsúszkál a lényeg,
amit kéne, s mit éppen érzek,
irányváltogató tudáshasadásaimban,
hogy leginkább maradnék abban,
aki voltam…
Nem hazudtam, csak játszottam.
Azért, irigylem e egyre csökkenő
sokrétű énem, mert jövős jelenem -,
és hasonszőrű az idő a szavakban.
- 2022. 1. 24.


Riadás
--------
A föld ereiben hó és jég
az úton megkopva, de csúszik még,
szenvedi, vagy horkantja az élet,
ereje teljében bizonyít a tél.
A levelek rég avarba korhadtak,
holtbarna erezetük végmementó
az otthagyott hó rongyaiban.
Szemben szél hajlítja, rángatja,
korholja a hányaveti örökzöldeket;
ezt az evergrint csak hiszitek,
sivítja, inkább hajoljatok meg,
és magatok alá nézzetek!
De büszkén illegnek a fenyvek,
hisz ott a hó minden múltat fedett.
Én meg közöttük teszek-megyek,
létezgetek, öregedő nyári gyerek,
nyár szerelme helyett vágyaimban
tavaszkával szeretkezek, akár
pettingelek, csak megcsalhassam
a telet! De a röhögő rianástól
az alattam repedt jég tükrében
magamra ijedek… Sercintek rá
egyet, és elképzelem, hogy síelek.
- 2022. 1. 26.


Szeretek szeretni
----------------------
Szeretek szeretni, a napon írni,
körülményektől, könyvekkel ellenni.
Álmodozni, tervezgetni, és tenni,
vagy arrébb menni, kicsit csalinkázni
és hazatérni. Lángolni, megnyugodni,
szemlélődni, látni, és felhasználni.
És élni, a szeretteimet, szeretőmet
szeretgetni, figyelni, megnevettetni.
Gyermeket, szöveget, nevelni,
örökzöldet ültetni, (valamim csak az..)
kutyáimmal futni, edzeni, jógázni,
bulizni, beszélgetni, táncolni, nótázni,
enni, inni, szeretkezni, magamban hinni,
alkotni, s értetni, rá büszkének lenni,
kincseimet, nincseimet, és még
száz miegymást…
Kérdem, és mégis hiszem;
ettől lennék más?
- 2022. 1. 28.


Kéj-létem
------------
Gyerekként kezdtem, fiúként vele nőttem,
férfiként, nem férjként élem!
- 2022. 1. 30.


Átok, hit, vagy át ok?
---------------------------
Néha azt hiszem megátkoztak,
pedig ez csak a tél -
Olyan fontos már nem vagy senkinek,
fél-feledtek, tehetetlenednek a tettek -,
és ki, mivel, miért, és hogy viszi át?
Szálljon vissza rá, mondom ilyenkor,
és kiöblögetem a testem, lelkem,
még hitetlenül sem árt!
És amíg ezeket teszem,
oszlik a létköd, mi én-kívületbe lök,
s a feléledt fényben elfelejtem.
A hitekről meg annyit;
„fényeskedjék” nekem!
- 2022. 1. 31.


Tárgyiasult emlék
----------------------
Lét-érésem blues-a, egy csajom régi blúza,
szagos, szakadt,
ami a kéjből, s a válásból maradt.
- 2022. 2. 1.


Bús blues
------------
Mélyen ülve a jelenült múltban,
mibe a fény múltával hulltam,
blues-t hallgattam és whisky-t ittam.
Minden az időé lesz, tudtam, és
grimaszolva, mást takarva, sírtam.
Aztán meg, hittem, megtértem, írtam,
épp-múltam felélesztettem, és utolért
fáziskésésében versbe szültem, s adtam.
Ennyi jövője és értelme(m) van -,
- s mint a szöveget a dalban, elnagyoltan
magamra hallgattam, - vagy ez se,
és a múlás basszusára, míg a dallam tart
továbbunkra várva, kever(ed)ve,
érte élve, táncolok, vagy iszok, rá,
amíg belefáradva elringatom az agyam.
Nem kell nagydob a végére,
elég egy jó, szósíró gitárszóló,
harmonikás létsikoltás,
szopránba csuklás a végtől félve,
ritmusomból a csendbe esésre.
- 2020. 2. 2.


Az árnyék árnyalatai
--------------------------
Az árnyék árnyalatai,
hatvan fölötti alig valami,
nem több a tegnapinál,
de a semminél igen,
őszre töpörödött nyárbazár,
s az élet már ilyen,
kívánkozás, fogadkozás,
talánkozás, megmaradás,
madárszar az ingen.
Ami jót tettem, jól tettem,
megtettem volna amúgy is,
nem kellett volna ingyen.
Leírtam, ahogy megéltem,
változás ebben nincsen,
s ha igen, az csak feledés
a sokoldali nincsben.
Jó életem volt. Félig.
- A másik felét érzem -
Még kapjam vissza a többit,
hadd ismételjem elégig,
ne kelljen a farkam végét és
a szavak ikrét keresgélnem
a negatív egészig!
- 2022. 2. 3.


Tömegvonzás a taszításra
---------------------------------
És nem jár az agy az épre, a szépre,
se épül, értékül ékül a vers.
Öregszem, tél van, és le vagyok égve,
jó, ha csak hétköznapian, s már
a gondolatom is köz-tükröző, nyers.
Nem kellene feloszlani, így lennie,
süt a nap, s ami rossz végül, gyógyul,
talán meg sem újul, szabad vagyok,
én-magam koldus ura, s ilyen esetre
az elvonatkoztatás mesterembere.
De, nehéz az éles tükörtől, időtőrtől,
körülményes körülményektől,
önelidegenedéstől, eltekinteni,
inkább csak fejet rázni, kihátrálni,
jobbat várni, s addig az alapokhoz
lemenni; enni, inni, szeretkezni,
élni helyett lenni, szerzőként
szerezni, hogy ne csak veszteni -,
és amíg lehet, így is emberedni.
Volt rosszabb -,
csak hát a vers is ennyi!
Vér és izzadtság kristálya,
tömeg vonzása a taszításra.
- 2022. 2. 8.


Szex és duma
------------------
Érzéki, szenvedélyi, a csoda, s a gagyi,
agyi és faszi, fajfenntartási és szórakozási
létalap. Néha kevesek, máskor nem elegek
erről a szavak. Tenni kell, nem beszélni róla,
be és levezetni, ennyi itt a dolga!
Az ember megkülönböztető tette, valósulása
oka, lehet dicsérete, de nem helyette!
Maghasadás, majd energia-vákum,
létrobbanás, sodrás és lebegés, s tán a végén
egy jel, a lábjegyzet helye; utána, ha kell!
- 2022. 2. 9.


Ugatnak a kutyák
----------------------
Ugatnak a kutyák, változás?
Nem sok jót várhatok, mostanában
elkerülnek, leélt emléknek tűnnek,
az örömös meglepetések, ajándékok,
jóról értesítések. Lett helyettük gond,
(egyensúlynak ilyen-olyan „olat”)
hűtlen esély, vak remények, túlélések,
dolgukra erőt adó, de másra nem versek,
továbbcsaló talánok, szerencseszilánkok,
összeérő szeretetek, fontossak, szükségek.
Túlzok és felejtek, ezek kibúvó okok,
alattuk készül, szabadulna a tényleg,
de úgyis verssé váltom, vagy felélem,
ezekre van tehetségem, és hinni, bízni
a lehetségesben! Na, kisütött a nap,
nem jött semmi, de meglehet lenni,
nincs is gond, csak a hiányérzet zavar,
hajlamos vagyok a nincset nézni,
és a mégiscsakról félrefeledkezni.
Sebaj, a tavasz majd felkavar,
akárhogy is, lesz majd mit írni,
ha jót, ha bajt; élet-vers -,
éhségem száraz kenyerén a vaj!
- 2022. 2. 10.


A kertész költése
---------------------
A tél öleléséből, ünnep önzéséből
szabadult, levetkőzött karácsonyfa
üde-zöld, kiteljesedő rügyeredése,
az élet jelzése, a tavasz előzése,
e koraszülött szépség kisegítése,
reményadó gyönyörűsége
hoz pezsgésbe, zsendülésbe,
és hozzáértésem öröme.
- 2022. 2. 14.


Fáradtak a színek
----------------------
Fáradtak a színek, - még él a tél -,
az égen, földön, s rajtam,
és a hajam, elhanyagoltam,
vicces, míg az első kettőt
írás helyett, óra hosszat nézem,
már nem tetszik, nem nézegetem
a képem. A korom, mint ráncokba
a korom, beleívódott mélyen,
s bizony jobban látszik télen.
Így, tartok a fényképtől, tükörtől,
még nem köptem le, de elérem
érzem, haha, az optimista realistát
játszik! Na, bum, szar a hajam,
átfestem, úgyis alatta dől el minden,
a tavasz, a nap majd segít,
hogy testem, lelkem rendbe legyen,
s e jóérzésem, tettem, igazítsa
illőbbé, elfogadóvá a versem,
addig a küllemi bírálatot távolabbról
végzem. Különben is áll a farkam,
és lyukas fogam sincsen!
- 2022. 2. 17.


Helyből előre
-----------------
Félig nap és fél tél
útban a tavasznak, s a nyár felé,
a világ mintha készülődne,
kintről a hangok már hangzanak,
de az illatok, és a színek,
bizony még alszanak, s minek?
Bennem is vegyes az érzelem,
s a kedv -, húzódik minden,
kint, bent, a fele sincs rendben.
Tudom és érezni vélem; új
tavasz vár, ébredés feltámadás,
létrobbanás, csak, a kocsim áll,
s a hajóm helye, sorsa, áh, majd -
Ez a helyzet feljövőben elment,
de ötven év után… Az átmenet,
a változás, az élet rendje,
de ha a várakozás párzik vele,
azt a jelent a fene megette!
- 2022. 02. 19.


Így múlik el az életem?
----------------------------
Így múlik el az életem?
Szegény gazdagon,
a múlón mulatón, félrészegen?
Továbbra is a szeretet, a szex,
az írás, és a le, fel, lövő életkedv
tart életmenetben, meg valami
kötelesség, elkötelezettség, vágy,
és bizonyítás, az itt-ott megfelelt…
Hagyjuk a francba, ismételt nyitány,
a tavasz tán kivirágoztat a döglő
tél seggelyukán! De másként, az se!
Versekbe takaródzom, a kihűlt
testi, lelki nudizmus után!
- 2022. 2. 21.


Minden nap jobb
----------------------
Minden nap jobb?
Ennyivel, és ne számold mennyivel,
elég hogy érzed, sőt az se baj, ha véled,
az élet előre megy, még ha csúszkál
és esik is, és nem igazán érted.
Közben, idő és szerencse flörtben
rajtunk múlik, bár után ismétlődik,
a legtöbb nap jobbnak tűnik a
zenitig, aztán csak a száma számít,
amíg múlóból jövővé válik,
addig magaddal döntöd milyen,
ha ordít, vagy ásít?
Persze, van, hogy nincs is mit,
csupán a lendület továbbvitt,
de minden és mindenki eljut a végig,
a kísértéstől a kiürülésig!
- 2022. 2. 24.


Rovancs
-----------
Gyűlnek létversekkel a könyvek,
amiket elégig már csak én olvasok,
s okok, miket nem követnek okozatok,
néma napok, hogy nóta, beszéd helyett
magamba hallgatok. Lényemig halogatok.
Nem azért… , ne adjatok, úgyis csak
a közös félre kapok, inkább hagyjatok,
ha jelenem ilyen lett, tettben javítom,
aztán örökítem, s ha hiába, ennyi a sors,
lyukat fedni jó volt, még egy fekete folt,
s értelmem, lényegem, e folt hátán folt!
Ha nagyobb, minek szabni, a kisebbet
meg… Mert! Abba kéne hagyni!
Csak ez élet-vers, magányosuk nem megy!
Együttükkel teszem, ha nem tettem, vagy
elfeledtem, hogy felidézzétek tőlem-nektek
akár azt az egyetlenegyet egyszer!
Hasonlítgatva ne érezzem,
- mindegy kit terhel -,
amivel megáldott, azzal is ver!
- 2022. 3. 1.


Valótlan valódiságban
----------------------------
Nem igen hiszem,
nincs is hozzá kedvem,
de látom, és másokon át
érzem, én is öregszem.
Persze még csak télen,
tavasztól őszig még a
régi létem élem.
Lehet, hogy önhittség
jelen-kiesésem, de
oly jó lenni, s akkor igaz -,
vétlen titkolásban,
valótlan valódiságban,
élő mesében, összemosott kéjben,
időrejtő mimikriben,
szemfényvesztő öncsalásban,
boldog - bolond
váltószavas újulásban.
- 2022. 3. 3.


Öregszik
-----------
Meghízott, elcsúszott fején a haj,
akaratlan, nedveit csurgatja,
és ért egységben éri a baj.
Nem megoldja, viseli problémáit,
alig szerzi, csupán veszti a létre-valókat,
s ha gond van, fut, vagy előre támad.
A dolgok jórészét már nézi, nem teszi,
létét inkább emlékezi, mint szeretkezi.
Gyakran iszik túl a túlélésre, és másnap
reggelente hány, de köp a halálra, mért ne?
Élnek benne régi színes, gerjedt vágyak,
és megijed, ha valóban rátalálnak.
Másoknak öreg, vagy újra gyerek,
megrekedt reményei fűvel, piával, majd
valósággal inhalálnak, és beáll, hülyül,
sajnáltat, vagy depire lepi a bánat.
Büszke túlképzelt múltjára, sminkelt magára,
álmodja; legalább a hátha hátra,
kín-röhög a jövőre és nyálat gyűjt a mára!
Sorsom add, hogy ily példája sose legyek,
és nekem ne legyen, hogy bár érzőn-értőn,
különcként, szenvedjem ezt a közösséget!
Még hogy előre meg van írva?
Én írom a van-t, és nemzem a lehetet!
- 2022. 3. 7.


Okozat
---------
Ma a megkapott feladat beszél belőlem
ezen jár az agyam, erről szól e versem,
remélem mihamarabb megoldom
a fogyó holddal, bár ez a nap elnapolása -,
ezt elfelejtem, azt a helyére javítom,
mert élmény nélkül hétköz a létköz,
vagy sminkelő eszköz, hamis szöveggé
múlik, a valós vers törékeny igazulása.
Az igazság meg többek közt önön ellentéte,
a hazugság viszonyítása, összeváltozása és
szembeállítása, az érdekek és körülmények
állítgatása, s ebből a politika éppígy az élet
ilyen-olyan lehelete, szájából és segglyukából
egyben! A költő így önző összegző, tán
képzelgő képző, mindezek összeseprője,
vagy a megtörtént műfordítója!
A relatív objektivitásnak szubjektív együtthatója.
Az ilyen napokon csak okoskodó, és látó,
ahogy a sors gombfocizik a dolgokkal!
- 2022. 3. 17.


Szőlő
-------
Szőlő? Minek csak a meló vele, pénzterhes, kemény fizikai,
fiatalon is rühellted, most meg öregedőben kéne? Ismered;
jön az idő az öregítő, az öreg meg megy ki a szőlőbe…
Aki tehette ott is dolgoztatott, a paraszt se belehalni ment,
hosszú... A váltás, a változás a lényeg. És ott az a két domb
régen is szőlő volt, meg a szüret illata, addigra megnőnek
a gyümölcsfák és a dió... Élsz te addig? Mit hülyéskedsz?
Mert a hülyülés jobb a hűlésnél, mint az ó-bor a szüretnél!
Szóval, az egyik domb üresen van, a másikon újra lehetne,
bár az egyik sem a tiéd, akárhogy éreztetné e ténytelen
épp-rögeszméd, hogy sikerülhetne!
A szőlőt szeretem, naponta eszem, a jó bort is iszom, bár nem
minden nap, és jóval többet… És valamennyit értesz is hozzá,
tanultad, ha nem is csináltad végbe soha, benne van a génjeidben,
igaz az a szekszárdi. És uras lenne, mondjuk Cabernet franc,
és Merlot telt ízre szeretkeznének egybe. Lenne egy Farnasi
vörös, meg Farádi vörös, legalább használnád az előneveidet,
legalább ez a címes írás örökíthetne, csak hát ez Badacsony,
fehérboros vidék, és hogyan is tehetnéd, (igen, nem, nemigen,
na, most melyikre a hála?) És ott semmi sem a tiéd, használatba
sem vehetnéd, csupán verítékbe - Inni persze mást is tudsz,
akárki fizette, dolgozott érte, nemcsak te, jobb pusztán a hatása
és a képzelet, annál, amikor a mienk sem ígéredik alá a tiednek!
Igazán, mulatni szeretsz nem kapálni, félrészegen énekelni,
búsongókat danolászni, lélekezni, hiányra fájni, meg népi
ordenárékat ordibálni! Aha, nem tudnék reppelni, mert
Emi nekem igent mondott… Mindegy, jó volt álmodozni
egyet, szép képzés, félig valós, ojtott képzelgés, mi volna ha,
- olyan, mint az oktalan ok, és a téli szúnyog -, de megérte,
mert e lábfájós időből ez a fene lehetne, megevett pár percet!
- 2022. 3. 18.


Oda-vissza
-------------
Rigó anya szemben, a pipével szemelget,
télvégi paradoxon; a parazita borostyán termésével!
Jól megéli, de nem énekel.
Az, érte volt, ez most együtt vele, éhbér a létért -,
akár a művészet eredete, helye, és vége?
Csak aki majd kalickába kalibrálja, legalább értse!
Lassan már olyan, mint a régészet, másolják,
hamisítják, üzletelik az egészet, a csoda farka vége,
ami, aki meg nem, az nem keres, mert nem keresik,
az egyéniség csak könnyű pénzért, celebként sikk.
Én sem vagyok csak másként jobb, ingyért
magamba zárva, ahonnan, amit rég eltoltam
(az útból, vagy egy jobban sikerültért)
most ismét a fejemre esik; Szomorú idegen voltam
én köztetek, búcsúzó visszanézés az elválás után,
köszönöm, hogy zsebembe tettétek, lakatnak
az emlékezethez, a belvárosi fényeket!
Azóta megtanultam semmi közöm az elveszett
kezekhez, a vágyak, a remények magunk vagyunk.
Szomorú idegen voltam én köztetek,
elmegyek, de magammal viszem közösítő átkunk.
A belvárosi galcsiba írtam egy-két havernak,
amikor bakának bevarrtak.
Most tavaszig ez lesz? Csak csipegetünk, csipogunk,
és szavakat etetek, hogy túlnőjenek, s jő a szürkületet?
Akkor ne tedd, mert igazodik az ének, ha a lélek éhes!
Tehetem. Az időm gazdája vagyok és örököse leszek.
- 2022. 3. 22.


Elcsábulás
-------------
Már nemcsak érzem, élem a tavaszt!
Bimbókkal, rügyekkel feslik, robban
fel-létem, kedvem, épülésem, s honnan!
Egészedik egészségem, rian, rohan a vérem,
éled áttelelt énem, magához tér a lényem,
és el is hiszem! Boldog, feles nevetésem
kis mókust riaszt, s a macskák rinyálásán,
kutyáim próba pornóján túl, mennyit vártam,
hogy de-sokszor ismételten, újra ideérjek,
mert ma csupán mély lélegzet, és könnyed,
tisztult lélekzet kell élelmesen értelmes,
élvezzem, hogy élek!
A többi, mi a létet leköti, s ami elmúlt
visszaköpi, lényegtelen, szél elfújta semmi,
gond, baj, megoldandók ácsi! Ennyi -
Mindegy hogy a csalfa tavaszka játszva
kifiguráz, - amit kéne, azt hazudja el -,
de, ahol érem beleharapni, kiinni, átvenni,
virággá szeretkezni, nyarammá tenni kell!
- 2022. 3. 28.


Szinopszis
-------------
Sűrű fehér pettyek az égbolton,
s ha államat leejtem előttem fűszinten,
virágzik a Ringlószilva, és a gyom.
Viszketem és csodálom, ilyen is a sorsom,
az év legszebb hónapjában fojtó, s folyós bajom.
Alighanem (a sor legrosszabb szava),
ez majdnem április, és már allergia.
2022. 3. 30.


E dolgok haszna
---------------------
Csak mossa ez a híg eső a földet,
táplálja a virágba tárult növénykéket,
bár fojtogatja a tervet, kedvet,
benthez köti, (át)itatja az embert,
és félsz-szürke, a tavasz nagyanyja, de
szükséges lét-színtézis, így a gazda
elfogadóvá teszi bennem e rossz idővel
megvert jelent jegyzettet, kell, de mégse,
mint az elvált felesége, ha nincs is -,
s csak egy emlék fekete-fehérje…
Ezt a verset, meg, ha kimegy az esőbe,
tegye a fejére!
- 2022. 3. 31.


Akvarell
----------
Az eső ösztökélte erdő alján
sár simáján, avar hátán,
lila szőnyeg, sárga pöttyökkel.
E szép szaporodástól, virág
burjánzástól áradt a táj, bár
a nevüket nem tudom, bajom
van a nevekkel már, is, ja meg
a számokkal, vásárlandókkal…,
de pótlom, magunknak javítom
a szavakkal, szóval gyönyörű a
gyönyörük, szerelmük a tavasszal,
megkap hűségük, kihívottságuk,
míg a kutyák után nászukra hágok,
esőtől behúzott nyakkal, öregedő,
tél-tarka hippi híg eső szürkében
zöld-sárga alappal, s lent, fent, lilás
árnyalattal, alkonya vízfestett
alkonyán, fekete dogokkal. Pont ott,
hol a szilvafáról egy koszlott-hó fehér
a széltől épp a kezemre ér.
Néha nem baj, ha hangulat hamisítgat
valóbbá dolgokat.
- 2022. 3. 31.


Másnapos boldogság
--------------------------
Nyertünk! Pesten nem, de
mindenhol máshol igen!
A tavasz elfojt nedveiből feltámadt,
bár éjjelre be kellett hozni a kutyákat.
Két lényeges lényegtelen, hála, ismételten,
még sok ilyet nekünk, és nekem!
Terhesek a cicák, ma simogattam a sziámi hasát,
nahát, testszépítő vonzalma a pocakok iránt!
Kicsit fáj a fejem, hétfőn, öregesen,
tegnap pezsgőztünk (is) a győzelemre…
A tollat és magam az ágyra dobom, még
csigavonalban jár és mai csúcsához ért az eszem,
kint a mindenség szép szerelme pulzál,
de sok, elég már, magamra hunyom a szemem.
Másnapos boldogság. Manapság gunyoros velem!
- 2022. 4. 4.


Semmi különös
-------------------
Halvány, elhátrált, mintha túlmosott fények,
a szem-sötétbe, s a párnákra visszalöknek,
meg felhőkkel küzdő, néha kibukkanó kékek
égetnek léket, és a szirmok már a földön,
s tartozásul átörökölt ősz fakulgat a zöldön.
Lelassult a lét, majdnem hátmenetbe vált a táj,
ez az oda-vissza csámpa a fránya időjárást
jócskán megzavarta, elfárad a várás, átok,
álmosan bambulok, ágyat, vagy napot kívánok,
valami kellemeset, ami ebből kiemelhet,
de, hogy mégis milyet? Semmi különöset, tán
tavaszt, fényes színeket, létbizalmat, kivirágzó
reményeket! Majd utólag eldöntöm jó, hogy
vége, talán még kéne, őrzöm, felejtem?
Az élményt kergetem és nagy-részem vesztem
e semmi különösben, sok, esőben esendő,
futó, hunyó, lényegi lényegtelent -
Idő és érzelem -, könnyednek képtelen,
kénytelen, izomlázas versben.
- 2022. 4. 7.


3. 11.
-------
A költészet nekem mindennapos,
Anyu szülinapja meg fájdalom-piros,
volt, van, lesz, amíg leszek,
vagy nem oszlanak betűkké e versek
az idő elmosta félrefelejtésben.
Most, érzete velem él személyesen,
s a közösben, teszem, s emlékezem,
a maguk magam-módján, mert a
legfontosabbak, s a legtöbbet adtak
és hagytak, élnem -, ebből és ezzel,
bár ilyenkor egyre kétségbeesettebben,
szégyen és búba burkolt magamutogatás
lenne jelzőkig részleteznem, hisz
hasonítás és szokásismétlés nélküliek,
így ma, Ha.lett-et vágva keresztezem;
s a többi néma ..end!
- 2022. 4. 11.


Húsvét előtt
---------------
Harsányan erős ma a tavasz,
haragoszöld, hogy lágyan,
léttel telten átadja magát a föld.
Még menyasszonyszínekben illeg
az április, vizek árnyéka lágyít
az égkéken, és mögé énekel,
perceg, zizeg, dobban az élet,
a reggeli csendbe növekszik,
feslik, pattan, árad a természet,
felém illan friss, kisbaba illata, s a
virágzó női akarat pézsmaszaga,
mosolygok érte szájzsibbadásig,
hogy ránc-zára szisszenve felszakad
lelkem, lényem ajkainak, és rügytől -
termésig, létszerelmes, izgult szavak
feszegetik ellazuló grimaszomat.
Megszentelt napokba, a dráma
előtti csendbe, kuncog a nemezis,
mert ez a nemző valóság itt
e-világibbá igazítaná a mesét is!
- 2022. 4. 14.


Nagypénteken, a fám alatt
----------------------------------
Engem nem nyűgöz hite, sem közömbösít,
nekem gyásznap marad e nap -,
és itt, lassan, s egyre gyorsabban, kinő a fa,
s nevemből torz, kusza forradás marad…
Csak az élet múlta az örökös közös
sem oka, se hozadéka -, és sajna úgy, mint
virágára és dőlésére, s nem ugyanakkora
gyökerére, büszke a fa!
- 2022. 4. 15.


Idősödőn
------------
A bajok már sorakoznak,
még nem tülekednek, de
lehet, hogy megmaradnak.
Élni, írni, magunkért tenni,
magamnak hagynak, aztán
a vég okaiként hatnak.
A jó okozata a rossz is lehet és
a jón-rosszon túl, tisztulás lesz,
vagy a semmi oroz -, mit tehetek,
az élet, ha arányít, utána sokszoroz.
Akár a körforgás tengelye, okából
okoz! Csak lassul a hajtás pajtás!
És az időtől haladékot kapva,
rángat ide-oda robbanva, halkulva,
már létezésért az életvers -,
mert töltő és ölő neked
e lélekző lét-aritmia!
- 2022. 4. 24.


Reál
------
Lilás rózsaszín az alkony, mint a véres takony
túl sok volt vörösborban, ronda, de valóság,
s ez is elkápráztat, mert válthat, s már hamvadt
tűz, és elmúlás sárga az éjfekete ágyán, ha
csak nézem, vagy belém égett, hogy orrba vágtak.
Hasonlóság és hasonlat, igazság, ha hasonulat,
szép, bár nem épp esztétikailag, erkölcsileg,
mégis szebb tény, hogy e helyére ért és ért,
mint, hogy éjülni, alvadni, bennem marad.
És jobb, mert felkavaró, s tovább használhatóbb,
durvák, rücskösek, zűrösek, de hatnak,
és élmény utáni csendet szavatol e helyzet,
mert eláll a szavuk, hogy csak vakolat-szavak!
- 2022. 4. 26.


Ima-színtézisem
--------------------
…s ha isten nem elérhető,
akkor helyette valami olyan kéne,
mint az elszállott, megszállott hindi,
ki menetközben előtte, mögötte,
az utat söpörte, nehogy szegény
Vörös hangyát véletlen megölje…
- 2022. 4. 27.


Kimagyarázat
-----------------
A gond és a hétközszer lefoglal, elfoglal,
terv és tett-képzelet, alkottató szemlélődés helyett,
időre, és nem kedvre, mert megoldásért agyal,
szükségre, kötelességre, kénytelenségre, de hogy
szépségre? Utána, talán, ha sikerülne…
Csak ehhez épp kevés lenne a kényszeres tehetség
és a jobb elvonatkoztatásra megvalósítás, akár
versbe téve, s az önköltő izzadva, most-magán
erőszakot téve, ámít, állít megkeveredve, könyörgő
rímeket, tettetlen is tetsző jelzőket a szerencsére!
Miért? Mert idővel és szerencsével,
az írott szó is közmondássá válik!
- 2022. 5. 2.


Viszolygó viszonyítás
----------------------------
Három bajjal telt nap után
fő, hogy hétfőig elértem,
nemigen hittem volna, hogy
hétvége helyett, hetfűre várok!
Pénteken lerobbanás a sztrádán,
idegeskedés, lekésés, ki-vagyás,
szombat - vasárnap negatív
vízi parádé, és kitudja mi még?
Szóval, létem fonákján járok,
miközben tavaszérzetet vágyok,
szarban léve, szép az ég,
viszolygó viszonyítások.
Lenézek a szürke következőkre,
az összekevert tavasz – őszre,
és megnyugszom, a talánért,
s a nyárért, létem mosolyáért,
mert a romlottakon rontani
minek, csak a sorsom jó része
épp nem talált rá az emberére.
Már ne várj, ne gyűjtögess,
s annyit adj, amennyit kapsz -,
ne az út végét nézd,
hanem, hogy haladsz!
2022. 5. 2.


Szamárvágta
----------------
Azért az is jelzés a jelenre,
hogy azelőtt sohasem volt elég sok,
üresen váró tárgyából, függően az
igei állítmánytól, míg most ott porosodik
egy halom papír, ahol hagyom, rovom,
vagy félrerakom, se kiadom, sem olvasom.
Persze a net, meg az időtlen eszmé(ny)let,
a tett-telen tévedések, ahelyett, hogy kinek,
és minek? Nekem írnom szükséges, és
élményelnem előtte, összefüggenek -,
s ha lassabban, ritkábban, nem az írás
bánja, hisz érik, míg nyílik, a hűtlen idő
hibája, az élmény a kevesebb, s a kesergés
a lett -, a lap alap, az önfeláldozás mazoistája
kivárja, de én szamár lennék, ha nem
élném-írnám ki, vágtatnám át az életet!
He-he, miért, hogy válogathassak
a testi, vagy szellemi görcs között?
De előre a hátrában is, a kéne, már kell,
csak hát ez szamárvágta, az ott meg
énváltó finis!
- 2020. 5. 8.


Idegenül
-----------
Az életvers megamorf színtézis,
metamorf szimbiózis és kimunkált alak,
reciprok kapcsolat; meglátás, írói akarat,
és a bizonytalan a szerencsét nyert krízis.
Választottam és választattam e változatban,
jutott és marad, van és lesz is! Egyben és
külön, az időtől, csak ez alatt az élet részből,
az elsőből először, kimúrdel a praxis.
- 2022. 5. 11.


Önjelzések
--------------
Önjelzések, pír, grimasz, mimikri,
kinek az élete mit osztott, és mit ad ki?
Árulkodó reakciók, megélhetéskényszer,
alkotásvágy, mobilvágy, vagy családi ágy,
öröm, kín, élvezet, és annyi más…
Beszél a test, és meséltet a léted, kellenek,
mert értetnek, jeleznek a különbségek,
s mire kiegyenlítődnének, félre, vagy
végbe ment a történet, az élet.
A két oroszlánráncom, a mongolredőm,
s hogy az árnyékomtól borzolom a hajam,
a sorsom, meg a hiúságom külső jele,
a többi az írásra marad, jellemeznek,
önélet, önjelzések, belőlem nőtt szavak,
mű-fordítom kiből hogy árad a szeretet,
hol sikkad a salak, s mi közöm hozzá,
átlépek rajta, vagy a ruhámon ragad?
Vethetek, vehetek, és el -,
a szerencsésebb ember a kapottból ad!
De mind csak következmény,
eléjük valósítsd magad!
- 2022. 5. 12.


A „győzteseknek”
----------------------
Ha csak séma tettek helyettesítik
az érzelmeket, művészetet, a verseket,
az a költ(ő)észet hulláig hullása
az ész, az én, barikádjába! Mert
szépeink születnek, de szar mi-végre.
A celebes középszer és az amerikanizmus
térnyerése mellett, az életvers elkecmereg,
csak ahhoz kevesen értenek, nekemtől,
neked, esetleg gyenge többes szám lehet.
Igaz, akkor önidő-pusztító hi(á)ba,
skizofrénia, mégis a lélekzet testesülése
a lélegzet mellett, benne győzhet a kell,
a minek helyett! Meg persze a passzív
permanens a keveseknek!
Sebaj, bunkók, ne értsetek,
nektek ez úgyis mindegy,
üssetek és dögöljetek!
- 2020. 5. 18.


Okoskodás
--------------
Feszültség, tehetetlenség feszít, dühít,
energiát, időt, nemző gondolatot von el
a lényegesektől, örömtől, élvezetektől,
verstől -, már napok óta, és stagnálhat,
de fokozódhat is a probléma, sajna
inkább, mint megoldódhat, lét-általában
és mások miatt! Jó, az eszköztelenség,
meg a disznók és a korpa…
Aha, nem szabadna megöregedni, és így
esélytelenül akár egy maffia-fingnak
nekimenni, íme, a fölös évek haszna,
de ne fogd a sorsra! Tenni kéne,
ha kell rosszat is, így is, úgy is veszted,
legalább élvezd egy kicsit! Nem érdemes,
jobb lelépni, és máshol, máshogy,
nyugodt boldogan, már csak képzeletben
büszke bolondnak lenni!
Bár attól nem változik semmi,
hogy az ember, okoskodó(n) senki!
- 2022. 5. 23.


Önpurgálás
----------------
Ellöttyedt, szürke, sáros ma a május,
a fény a múltkori még, tartalék,
a színek zűrös-zöld egyenruhában,
a formák megroskadtak, a szél elől bújnak,
a tulipánok összehúzódnak, amelyik
még ép, halványabban szép, a madárdalnál
hangosabb nyúlt nyikorgása a fáknak,
mintha műanyagban keretemmé állnának.
Vizes a mókus mókás vöröse,
a macskák szőre és a kutyák háta,
a kocsik levirágoztattak fehérre,
aggályos dagályosak az utak, a gyomrom
ég, mire a kedvem bora loccsan szét.
Talán, ha csillagokkal égeti magát az éj,
és dönthetem; emlékszem, vagy teszem,
szököm, tán szokom relatív magányom,
és iszom akár álmodozom, de feldobom
érzékeny, hiszékeny, nyárba-bolondult,
hajló hanga hangulatom!
- 2022. 5, 24.


A rocker alkonya
----------------------
Írom a végét, érzem az élét, a határ hatását,
ám, kint egy rigó a Zeppelinnel tercel,
ez örömtet, az fusztrál, a rocker alkonya -,
a többiben a többivel egyforma, s csak hajnala legyen!
Ülök a széken, mi munka és úri székem egyben,
és nézem, hogy töltődik fel napfénnyel és
lendülettel az élet, csacsognak a madarak, és zajosan
zümmögve kimerészkednek a dongók, s a méhek,
mert még virágzik a kert, fejemre zöldül, bezár, meg
boldogít is így a természet. Aztán kisiklik a sugár,
berobban a szél, megállt a napcsoda, csak a világ
már az ötödik sebességbe ért, kilép, aztán hátra,
ilyen, olyan hatása, de mégis előre a saját nyomába.
Lét-tánc ez, zápor-fényes ünnep, a tavasz ballagása,
szitkos csusszanás, vagy titkos behatolás a nyárba.
Emlékszem rá minden évben, s tán úgy vélem
értelmetlen néznem, részeként, részenként megélem,
s lényegemmé érzem, jól rendezett színjáték ez,
és egy kis szerencsével tragikomédiából,
rock-bulivá lesz!
- 2022. 5. 27.


Hattyúdal
------------
A napvég épp ablakrésen beles,
s már nem színjátszó szemem,
a croton világít, pirosan, zölden,
így minden megmarad helyben.
A nappal szín-keverve ásít,
az alkonyig fénycsodákkal ámít,
árnnyal, fénnyel drámát játszik,
díszes múltával, szokott futamával,
az érzéketlen időben emléket állít.
Úgy látszik, ez mit ajánl még az élet,
színezéssel, vég-verőfénnyel, de
erővel, tűzzel tündökölve tűnni!
Míg elgyengül a jel.
Búcsúelőadás lesz,
talán a szeretteimmel, s ami voltam,
szemben a sötéttel, pár verssel…
Baszhattyúdal mólban!
- 2022. 5. 30.


Dühösen
------------
A tehetetlen segíti a lehetetlent,
bár mindkettő viszonylagos tettben,
inkább a mégsem, időben, s lehetben,
ami döntetlent hagy ebben. A szél,
s a vitorla menne, vinne, csak én
vívódok, aggódok, egyhelyben, mert
nincs aki érdemben segítsen.
Persze duma, meg nyúzás bőviben,
de tán jobb a sem, mint a rosszúlt
minden. Értekezni nem érdemes,
hajózni viszont kell, tehát eszerint és
szélszerint, picsába a részletekkel!
- 2020. 6. 1.


Szeretem a reggelt
-----------------------
Szeretem a reggelt,
ez nekem 8, és 10 között kezd, ha süt a nap
és aranyfátylak fénylenek a fán előttem.
Ilyenkor minden érzékemben jóérzés van,
s ha pluszban szeretkezés tölt és robban,

be lett aranyozva a napom.
Végül is ilyen egyszerűen indulok, vagyok
így, lét-dús, megelégült akár e reggel,
hála, még vannak ilyen napok, bár ahhoz
kevesek lesznek, hogy megváltozzanak
a végfélelem fekete szédületében
szarrá szürkülő holnapok!
De e reggel ékszer, kegyszer a lehethez,
tárulás a jövőt kifestő esetleghez.
Én meg fű nem, sem fa, s bokor,
a rajtuk lévő holtsúlyos virág leszek,
a hullás idején.
- 2022. 6. 3.


Hitvallásom
---------------
Deista Te-ista vagyok,
lét-istából!
- 2022. 6. 6.


Felhőcsapó
-------------
Becsapó ma e felhőácsorgó,
csak emlékezik a nap a napsugárra,
így én az elmúlt jóra, és rosszulásra,
elmaradtakra, elhulltakra, létdarabokra,
hogy egy elég-hessentéssel a mait is
elhussantsam, és belássam; az én
belső filmem sem jobb a tv-énél, és
nehezebben megy, hogy kikapcsoljam.
Kell a mozi, igézzen, idézzen. Vagy
pihenjen a szem, és csak képzeletben,
de a vágy, vagy az emlék hőse,
néha rendezője egyben kell, hogy legyek,
s létcsorbult csóró, tán koraérett gyerek,
vagy nem így látó öreg, lehessen
ezerfélén ember!
- 2022. 6. 9.


Üvegfények
---------------
Bajok, örömek, ide-oda szintek visznek,
ismétlődőn élek, s egyre többet kérek,
jönnek, mennek, összefolynak, meg se
lepnek, jó, rossz hírek, rejtő színek,
életcélok, sorslettek, boldog bolondságok,
jobb - hogy vannak- versek az üres percnek.
Most már napcél helyett szembe sütnek;
élemedett élet - Alkonyi üvegfények.
- 2022. 6. 13.


Reláció
---------
Negatív szemléletű pozitív részek,
késztetések, le-életek, kísértések,
hiány a túl-ban, időjojó rossza a jóban,
a rosszban rejlő jó, és emlékezetkiesések,
és már e lét, értéksemleges reláció,
egyirányú sors a változásban a változó,
s ami maradhatna, határozatlan meghatározó.
Teljes élet… Kitől, mitől, honnan, hova,
jó mi Fényhozó?
- 2022. 6. 14.


Melegben elégedetten
----------------------------
Egy szarvasbogár berreg el előttem,
szitakötő cikkan, rigó rikkant.
Nap felé nyújtózik terméséért e világvirág,
a júniusi reggel meleget, jóleső eleget ád,
belé lélegzem, és fellétezem az éji esőtől
frissítő erőtől, örülök a jóvá tisztult szóknak,
táncba, láncba gyűjtöm őket, aztán képemre
vágom, s talánra áldom, hogy ahogy én
megtaláltam, úgy tegyék vele mások.
Mert fontosabbat nem tudok, világomban
sorba állok és verseimmel szalutálok, hogy
vagyok, ha hiányzok, s ez így valahogy áldott.
És boldogsággal teli éppennel elhallgatok,
minek is folytatnám, ma többet kapok,
mint amennyit adok, s csak úgy hiába nem
vágyok, inkább kicsit szégyenkezem,
mint amikor tele zsebbel pénzes postást várok…
Ilyen kezdés után ezt a gyenge véget,
mint aki pofonnal kezd, és pofázva értet!
- 2022. 6. 21.


Széltánc
----------
És a szél táncra kéri a fákat,
szelíd keringőre, szorító tangóra,
vad rockira, őrült shake-re,
és e vitustáncot járják széluntáig,
lihegő fotószíntézisig, levél hulltáig,

háncshasadtáig, gyökérpattanásig!
Míg kikékül az ég, s a kis szellőcskék
a szerelmen szellemeskedve,
egymásra fektetik az elszállt leveleket,
porzókat, termőket, sziromveszetteket.
S dongva keresgélik az így-hullt virágokat
és a ritmusra kipergett mézet a darazsak,
a méhek, s a pillangók nászba újult tánca
színorgiába szikrázik, és az oda-vissza
szeretkező suszterbogarak nem értik,
de érzik, hogy nagy buli volt,
megérte megélni, bár csak nézted!
Egyedül, kimaradva, gondjaid
majomszigetén toporogva, mert te
persze ilyenkor a hajódat félted!
Tegyed, hisz i-t gazol az igazság,
meg széltánc az élet!
- 2022. 6. 22.


„Tükör által homályosan”
--------------------------------
Hogy az életből írásban visszaadásban
a stilizált forma a fontos, és hathatós
homályosan is, ahogy, amit látsz és teszel
igaz? Ugyan, a tartalom és a forma
egymásba, és egy másba alakulása,
e foncsorvesztett görbe-tükörben, akár
az élet és lélektengely ferdülése miatt
szellemképes és lét-tény piszkos képe
okán, élményből hétköznapra nevelten,
szeretve, vagy kiszenvedve igazi lehet,
de magad által, fényedtől világosan!
- 2022. 6. 26.


Mai imám
-------------
Annyim legyen, hogy tehessem,
amire születtem,
így legyen, hogy úgy tehessek,
és tegyem, hogy én lehessek!
Köszönettel, ámen.
- 2022. 6. 29.


Valósulásig
--------------
Teszem, amit kell,
ma azt is mit kéne,
elegem és melegem van,
kánikula, a kánaán, s a
kutyakula egybeolvadása ez
a nap. Nyár, napfény, és
34 fok, ennyit könnyen bírok,
csak, mint sokszor, most is
időt izzadva várok.
Sok így, a gondok átváltozás
várakozásával, de ahogy a
barátnőmmel külön is együtt,
okozásuktól a sikerülésig, max
a lényegtelen lehetetlenülését
veszíthetjük. Mégsem szeretem
a szürkét, amíg a lét-feketéből a
remény fehérjével kikeverjük!

A földön piheg egy vörös-fekete lepke,
zárul, tárul, épp éj, vagy narancsvörösen
szépsége, pihen, aztán rebben és elszáll,
valahogy a kerekedő szebb esély és a
nyár kiteljesedése. Nem az ő idejéig tán…
Annyi féle kéne, ez most elég előnyre,
előleg könnyedébb előrére.
- 2022. 7. 6.


Újjászülött
--------------
Írni kéne, de ahhoz élmény is!
Kristályosodásokhoz valami friss,
élni, jón-rosszon túl, megérte életet,
bár az, ezektől bármilyen lehet,
tudd, melyiket tedd, és szeretkezd,
hogy többítsd és donorként emlékeztess,
lét-sokad újjá-szülöttjét kifejezd,
ezért a léttest, s a lélekszó, az életvers!
Megszülni felélő szükséged, és ez az
életed kell, hogy felnevelhesd.
- 2022. 7. 8.


Csodavárás
--------------
Jelenleg nem megvalósítható.
Anyag, pénz kitartás híján,
sajna, ellentételezése sem,
a nyugalom, az alvás, az írás -,
hagyom hát, hogy dőljön el,
vagy épüljön fel,
a magamét megtettem és teszem,
a döntésért piszkolom, vagy
mosom kezem. Kérdés, hogy e
tehetetlenség erő mennyire nyerő?
Még segítség kéne, tán előre
elrendeltetettség, de a mai esély
a tovább okon, a hité a kevésen,
tujázás álló villamoson. De cserdít
a csodacsillám, reménytartó segítség:
napvirágzás a juharon!
- 2022. 7. 18.


Félreérzés
--------------
Júliusban esett meg,
még nem is jött ősz, se vég,
csak hullottak előre, s elém
az időt tévesztő és eljelentő,
hő ölt, sárgult-zöld diólevelek…

Aztán a kár, a baleset -

Pusztulás ellen élek,
halál helyett részgyengülésben,
a gyógyulás, helyrejövés szenvedésében.
Hiszem, a lesz legalább a volt -,

ha jobb nem is lehet.
Csak a múlásközi reményhez túlzásjelek,
s a szószaporítás nem illenek,
hát vér és benzin -,
s az utat homokkal hintik. Élethű elegy –

Önevő élet, lett és tett kényszerek.

De ebcsont beforr és az összetört talán is,
s ami marad, lét-lehetült meg-maradvány.
- 2022. 7. 31.


Alárendelés
(metamorfózis)
---------------------
Már tudom milyen, s hogy változott,
mert átlátszó jéggé fagyott a volt,
és a jelen; fák tánca az enyém helyett,
míg a reménnyel szexelek, s szenvedek,
és e van, a jövő előtt kétrét hajol.

Lehet még, és jó is lesz talán,
de az idő már beköpte
és bábozódik a halál.
- 2022. 8. 8.


Megzavarodva
-------------------
Égi-földi összjáték,

vagy csak jobb bal-eset esett,
csodák a csikorgásban nincsenek -,
ösztön-szándék és szerencse segített?
E versben biztos, ha értet és hatásos,
többi meg javulóban, mert léthatályos.
S egyszer még a megesett kieshet.
- 2022. 8. 12.


Alsó alku
------------
Kezdek bekattanni az ágyhoz kötött száműzetésben,
negyedik hetes fekvésben, a nem lehet szükségében,
bár szeretetben, szerencsében, mégis arra kötelezetten,
félig lehessek, ne tehessek, e kényszerű őrületben.
S még két hét fonák életrész a lehethez!
Ki kell bírnom, hogy bírhassak az elkövetkezőkkel,
és ki fogom, magamat megtartom, s lényemi jogom
a költészethez, hisz a törések ezerszereznek… Csak,
bezártságom ne váljon helyben-futásból rugaszkodássá,
a repüléshez…
A magamnál, magamért, megalkuszom.
- 2022. 8. 15.


Alapian
----------
Erre nem kellett volna rájönnöm,

hogy a fizikai lánc, a lelket is lerántja,
és a kettő alapilag elfoglalja az agyat -,
bár ami marad, létezhet, javulhat,
de augusztus közömbös közepén,
ha ilyen lett az én, csak keresi nyarát.
Ahogy tenger okozza a cápát!
Na, és az indián, a vénasszonyoké,
a szín-színtézis lemenő csodái…?
Színesíthet, ha értékén megéred,
és értetni kétfelé, használni tudod.

Legyen, ha lehet, éljem lényegemet,
csak most, szocreálban alapozok.
- 2022. 8. 17.


Kifelé a befelében
-----------------------
Kifelé a befelében. Még fekszem,
de mozgolódok, ön-rehabbal próbálkozok,
olvasok, írok, gond helyére álmodozok,
ami van egyként múlik, a lesz még nem,
sok félén lehet, de lénye(g)mi dolgaimban
én dönthetek, szeretnek, versek őriznek -,
senkik és akárkik csak szívességet tehetnek,
akkor is élni és írni fogok!
Na, gyógyulgatok…
- 2022. 8. 19.


Kellő eső és kelő…
------------------------
Nem szeretem, de ma örülök az esőnek,
ahogy a seggre ülésnek, ha már megyek -,
és száradó, fonnyadó terem és fél testem
éledtre virulhat, újabbá a visszába,
a kellő eső és a beérő kelő, rég-vártjába.
Féltem, festett gipsz-maszk estébe végzem,
de túléltem ázón, forradón…
Estem, keltem!
- 2022. 8. 20.


Hitetlenül elámultam
---------------------------
Hitetlenül elámultam, 166750 szót írtam
a számítógép szerint, mennyi kifejezése ennek
a létnek, reménynek, vágynak, élménynek,
gazdag termés, a szegényebb vetésnek!
Pedig ezek csak az „életversek” az utolsó
nyolc évben, tett-lett, keveredésében.
Ez létváz eredményem a múló enyémben,
futó jókkal a tietekében.
- 2022. 8. 21.


Szósínben
-------------
Lenne, mégse úgy, ahogy kellene,
fekszem rossz időmön, s az elmaradtat
ráfogom a majd eljövőre, mert az írást
a gyógyulás hite hiányosra egyelte.
Így, csak jómra tehetetlen létezgetek,
kellbe, leszbe fonva, üres szósínbe fogva,
értelmem szó-magvas értelmét vágyva,
s indulót csinálva, erőltetve, félbetéve,
meg jobb-helyette éve, iszva, szeretkezve…
de én marha, versbe szerelmesedve!
- 2022. 8. 22.


Vé(g)szkijárat
------------------
A kilincs még recseg, de már nyílik,
más út nincs, de az ajtó indít,
csupán el kell hinnem, ami bezárt
most helyemre segít, s ennyi a világ,
tán visszakapom a régit. Dehogy,
az már rég emlék köntösű semmi,
tán fittyedt-fosztott sorsod erőre kap,
ennyi. Mindegy akárhová, bárhogy,
a forgásban állsz, s tovább kell menni!
- 2022. 8. 23.


Ihlet-tettető
--------------
Szótlanul. Iszok néhány kortyot,
s kiszavasodok, versre tavaszodok,
és létszomjasból, költő vagyok,
mint oly sok másik, bár annyit
nem fogok…, én majd a verstől,
nem a szesztől való(m)sulok!
S a borban is maradjunk az íznél,
szava-borsa a létszomjra -,
a hatásra csak, hogy hatott.
- 2022. 8. 24.


Mintha
---------
Mintha tavaszkodna
a velem váltó augusztusi minta,
ezt érzem, azt meg hiszem;
felgyógyulva szeptemberelek,
jobblétemre, szabadságra,
a régi suli kezdés helyett.
Ha ifjulni nem, pusztulni sem,
gyerünk öreg, a közepébe egyet!
- 2022. 8. 25.


Elhalasztva
---------------
Szex nélkül a nap halványabb,
nincs bearanyozva a létalap,
a vers is nyűgösebb, hiányteltebb,
ha vágykígyó a farkából harap!
- 2022. 8. 26.


Hamis bocsánatkérés
---------------------------
Felfed(t)em magam,
csak fedezzétek fel!
Tudom érteni nehezebb,
mint érinteni felületesen,
kénytelen megértettem -
Én már megtettem;
bocsássátok meg nekem!
- 2022. 8. 27.


Hónapos ágy után…

-------------------------
Ma hazamegyek!
A kapuig, tovább még nem tudok.
De a kutyáimmal örülni fogok!
- 2022. 8. 28.


Perc csere
------------
Mégis még egy hónapos ágy vár,
terv-óráimmal és perceimmel szemben,
hiába, öregebb a csont a vágynál!
Mégis mit hittél, egy fél idő elég lesz
három helyen tört lábnál? Na, tart a csatt,
nem mind csatlakoztak, csalatkoztál.
Tudom, már nem vagyok gyerek,
bár fiatalos és férfi még, aki verseiben

ön-hős, de nem képes perccserére,
és ezt a helyzetét most cserélné, egy
könnyeden sétáló akárkiére!
- 2022. 9. 3.


Huzavona
--------------
Megbánta az idő, mert rosszat mondok
róla, most meg sír az őszre fogva,
mintha az isten haragudna egy fájdalmas
káromkodásra, hogy gyógyulásom sorát
tovább húzza! Idősödő az időt hajtja…,
ha hiba, az ő dolga, a felelős félrenéz,
a természet hagyja, a múlás egyenlítésével
a beforrás forradalmáért, létem kurtítsa!
- 2022. 9. 4.


Az idő nő
------------
Az idő nő! Elszalad, utolérjük. Még.
De végül lelép.
Mi pedig… Öregszünk, múlunk,
koronájából a teremtés koszorúi,
nyerőhitből programtört követői,
lét-vakká lett, tőle vesztes férfinép!
- 2022. 9. 6.


Hatás, ellenhatás
----------------------
Az összetartozás életrészletig és egymásért szól,
így, szeretőként, párként, partnerként, társként.
Vérrokonként, családtagként persze másként.
S a széjjel elől? Az együtt zárját szeretettel őrzöd,
vagy jó ráérzéssel, nem vársz, míg betöltöd.
- 2022. 9. 9.


Az ebcsontokra
-------------------
A nyárvég is rámegy a gyógy-végre, s az
őszítő őszelő, míg rendbe jön, épre, az
öregedő. Két hónap ágyban, a jobb kiesett,
hagyott egy pár verset, meg fogyó bajt,

meg, hogy egyáltalán volt.

Siete(t)tem, ilyen vagyok, nem vágom a
centit, de félőrülten ölöm az időt!
A végén még imádkozni is fogok;
hisz a lényem féltem -, s fél térden,
rajtba-tett kézzel üvöltöm
a tavaszköszöntőt!
- 2022. 9. 11.


Szél, s cél
------------
Idegen, ideges szél ez,
nem a régi, hajóhajtó, segítő,
veszélyes, elkötő, törő!
Persze, kikötött hajó szempontjából,
mert hajós, és amilyen most vagyok;
ágyhoz és bójához, fájón hogy állón!
Szinte folyamatosan fúj, és erősen,
akár kár miatt, s vágyáért fájhat a szív,
de már csak pár nap, és kelni, menni,
él(vez)ni, a nyílt vízre hív!

Ez az, így-lenni kell, nem amaz,
hogy miért, s mennyiért, adjam el!
- 2022. 9. 12.

Létfestés
-----------

Még véghelyén a nyár, és napos napokat
nyújtogat az ősznek, ha őt már a festészet
érdekli, sorozata színeit keveri és fakulnak
a kékek, sápadnak a sárgák, szürkülnek a
fények, a ragyogásból pasztellek lesznek,
de művész, a múlt hetit átfesti, becsempész
meglettebb életet. Aranycsínyt csen és fest
a szürkék rákfenéjével szemben, nyárhalál
vérszínével bujtogatja a barnába bambuló
természetet. Bár elpihent a nyársugár, felél,
ha a lejtőző idő sorában hajnalhelyet talál.
- 2022. 9. 14.


Fásulva
----------
Xilém szellem,
a floém világgal szemben.
Törtében történet,
különleg a külön-ben,
de az ég felé egybeállva jó,
évgyűrűvel eljegyezve, kihajtva -,
oxigént adva, magamat tartva,
vagy tüzelő, ágy, hajó…
- 2022. 9. 15.


Le-állapot
-------------
Ha idős időd fogy egyirányú úton,
s ami jobb volt képzelgésnek érzed,
nem noszogat a nosztalgia sem,
mert már hiánybetegség az élet,
és hogy élvezed, fantomfájdalom!
- 2022. 9. 16.


Járulékos hízás
--------------------
Ha elhagy az álom is,
és más most alig -,
kényszeres evés, ivás,
majd-hajnalig.
- 2022. 9. 18.


Lénye(g)mítő
------------------
Ami jó, azt tovább jobbítgatni,
túlírni kár, - ha az igazán az -
S nem kevés mert egy-két szavas,
és lehet, jellemző jelződ kimarad, de
ha közmondás és ihlet szülőkre hajaz,
s nászuk igazi versé fogan, mit majd a
befogadó is jól fogad, szépen aláírod,
és a címzésben éled ki magad!
-2022. 9. 17.


Táncolni, vagy tántorogni
----------------------------------
Táncolni, vagy tántorogni,

a régi bulik nagy kérdése,
becsajozni, tán hagyni,
hogy valamelyik felszed,
hazavinni, vagy szépen
elköszönni, és továbbinni?
Voltak, s úgy emlékszem,
akkoriban többször voltam
szerető, mint részeg.
Persze, ami így volt, lehet
úgy is, alkalmankénti
metamorfózis, de inkább
vagyok párban-pista -,
mint alkoholista!

S a kérdésre megélt lényeg,
hogy egyre kevésbé
szerepelek, mint emlékezek.
Mára időfüggő kábszerek,
a lehetne, s a lehet!
- 2022. 9. 20.


Ősz Balaton
----------------
Szemembe csillog a víz, Balatonon vagyok!
Ahová épp ér, melegít a nap, s bár az életem
kváz és kvíz, boldog vagyok itt. Ha hagynak,
és nem fájok! Úszni most nem fogok, a hajóm
meg se nézem. míg nem normális a léptem,
addig van itt tolókocsi, járókeret, és a kedvesem,
mikor szeret, ha éppen nem kiborult, hogy
annyit segített… Tudom, hogy így van, és sok
vagyok, pláne most, törött, beteg. Csak szép
szókkal köszönhetek, s amíg éltetjük, éljük,
segít a szeretet. Ahogy a balcsi is, így is -,
hiába lehűlés, vihar, e boldogság-vita váltó itt,
s az idő csábítgatta, oda-vissza metamorfózis!
- 2022. 9. 21.

Sok seregély időt győz
-----------------------------
Éhesek, keringenek a seregélyek,
már felzabáltak mindent,
lassan átérik a szőlő a begyükben,

mint a murci, a lopott üvegben.
Számot vet az öreg szeptember
benne már a szüreti bál kése,
elkésik, lecsúszik megint, s majd,
- ismétlődik az idő hűtlensége -
a másnapos októbert rőteti, irigyíti,
a seregélyek részegsége.
- 2022. 9. 22.


Csórika
----------
szemben a nagy Balatonnal,
másét költő költő iszik,
létrészegség védi, s bízik;
a közköltészet az övé is -,
tehát teát rummal!
- 2022. 9. 23.


Nézőként versenyezni
-----------------------------
Szemben a házzal, lett egy bója.
Sajna, nem kikötéshez, versenyhez.
Nézem reggel óta, ahogy kerülgetik,
míg írogatok, irigykedve, iszogatva,
- és Svejket olvasok, hassál Hasek -
meg kikötött hajómra gondolok; ez még
nekünk esélytelen, a „Suhanó” már sokat
futott, én meg csak remélem, hogy tudok!
Nem versenyezünk, az idő gyorsabban fut,
csak széllel menni, szépet lesni, oda-vissza
érni, napon lenni, s békében boldogulni -,
azt is élvezni, hogy így, hiába vagyunk.
- 2022. 9. 23.


Félbe
-------
A nyárvégi gond elmúlik, mint a lomb,
mondogatta Apám, míg a vonathoz
rángattak iskolakezdéskor. Akkor nem,
most nagyon bízom benne, így legyen,
és felépüljek végre!
Mert az időhúzás tett-rontás,
s még két hét félig lét, fél lábon -,
félbehagyott lett minden...,
és tenném már nagyon!
- 2022. 9. 25.


Kísértés
----------
Ami bekísért, az kísér, s majd kikísér,
aztán tán kísértet, de ki, sért, vagy értet?
És most vigyél, vagy ne vigyél bele?
Is. Meg a lekésés, az együttnemértés,
és a hitvesztés lehetősége…
- 2022. 9. 27.


Holnapra
------------
Egészség és jószerencse,
segítsen egyikből a másikba bele,
csak ennek a fél-létnek legyen vége,
és a másik félhez is hozzájussak végre!

Nos, ezek összevesztek -,
és prolongáltak, még
legalább két hétre!
Kivárom, s talán több
gondot kéne szánnom
a sorrendre…
- 2022. 9. 28.


Tett-halottan
-----------------
Rozsdás, rőtes jött Vörösből,
törődött, törött, töredékes,
lerohanta a baj, s jövőt kerítene -,
így, amennyi, annyi idős lett.
Volt, hogy halál kacsintott
szemeimből és fosztva itt hagyott,
frontális élet-telem hűhavában
tört lábamtól szenvedőn sántítok.
De élek, vagyis még csak élegetek,
magamban a lehetben, a leszben,
szerencsében, segítségben bízva -,
jócskán kimaradtam tett-halottan,
van mit tennem, rendesen egyben,
megváltott orgazda létből,
őszből-tavasz versben!
- 2022. 10. 4.


Tett sor
----------
Meg kell tennem, meg kéne lennem,
haza mennem, életemet élnem, és
felkészülnöm, hogy rendbe tehessem,
amim volt, s lehetne, visszaszerezzem!
Tehessem lélekzetem versfoglalatba,
és föld fölé a seggem!
- 2022. 10. 6.


Értelme az értelmemben
-------------------------------
Mélypontos a mélypont?
Talán ez volt, reméltem, tegnap,
mikor kutyámat halva veszítettem.
Előtte a balesetem, két hónap fekvés,
a héten járni szenvedés, stressz,
rossz hírek, alig létezgetés…
Őszi lejtő a nedvesebből, rossz lett,
a nem-lettekből. Nem félem,
csak káromkodva elkönyveltem,
(helyettük elkészülhetett volna egy
könyvem,) ha ennyi még a létem...,
aztán felröhintek; ezzel együtt is,
bár inkább a régben, mint a mégben -
ki-tűnően éltem!
Minden értelmében.
- 2022. 10. 12.


Feldagadt percek
---------------------
Süket csend, nehéz lélegzések,
lebeszélt remény, fájó fellétezések,
zavaró gondolatok, kínzó tettek,
kimaradt időtitkok, az elvesztettek,
hogy ebben az átkozott életrészben
a javító kísérlet, hajnali csodakísértet -,
meg az ilyenné lett percek, amint
a holnapba beleettek!
- 2022. 10. 13.


Október közép
------------------
Azt hinnéd, az ősz tetőz,
pedig csak az első levelek esnek
repülési transzba, hullási kényszerbe,
és tarka forgatagként táncolnak a széllel.
A szépség szőnyegbombázása ez,
és az őrület-őszület itt időz.
E szokásosban még fél-létem is bukhat,
elvörösödhet november erőszaktétele,
hiba a hiába, ellene -,
körötte a nyár reménytet, a tél sértődőz!
- 2022. 10. 15.


Elég gáz
-----------
Nem várom, mi rám vár,
a legjobbak nincsenek már,
ez, meg az azért mert is, elég gáz,
s a lehet, a talán, sosem lesz nyerő pár,
de ami van, lehetne voltabb,
aki nem remél, életszerűen holtabb!
- 2022. 10 17.


Értelmes
-----------
Mint másnak a kirótt, vagy önkéntes feladat,
nekem az írás maradt, és marad,
amíg e közzétett viszonyosság halad,
s majd nélküle, értelmem szakad.
Jó, ha nem előtte, személyesebb értelmében,
és döglődhetek -,
a vesztett létszeretet, vesztes szerelmében…
- 2022. 10. 18.


Viszonyítás
---------------
Majd mindennap a rossz szarbombája robban,
lehet, hogy 68 évig nagyon boldog voltam?
- 2022. 10. 19.


Lehetőségek
----------------
Már annyi minden elment,
ideje, hogy valami visszajöjjön,
kiskutyát várok, mókus jött,
szép kis vörös, kertem fáin mászott,
s örömet adott, remélem elég
mogyorót lopott.
Na, kezdesz beleszokni az öregedés
harmóniájába; sokat vesztesz,
keveset kapsz de örülsz mégis,
s egy darabig maradsz.
Majd megszokod, az élet egyre
inkább, s majd a hiánya fáj,
leléphetsz, de a program szerint,
sokkal jobb sehol sem vár.
Élvezd mit, míg lehet, ha kell,
vegyél be pirulát, vagy igyál,
és tervezd, szépítsd meg,
hogy a holnapokba
mit tolerálj!
Szerencsés vagy, akárhogy,
vers lesz belőle,
tán ezekért lettél és tettél,
s hogy mivé lettél -,
ne utálkozz tőle!
- 2022.10. 20.


Lendület, erő, egyensúly
-------------------------------
Lendület, erő, egyensúly,
sohasem hiányzott, ez most új,
mondják, szép lassan majd…,
s nekem a szívem szikkad,
hogy fújj, hát ennyi maradt?
Lesz másként, és máskor
mást írok róla másultaknak.
Erőm van, a lendület továbbvisz,
s az egyensúly, mihez is…,
lenne, ne, lett, szimbiózis -,
a nap kitart, szundít az ajtómban.
Változat több oldala a változásban,
tükörharc, az éppen épje és fogyta,
nézőpontok a belátásban:
Télen szebb a farkam, de több
bolhám van… Mondja a róka.
- 2022. 10. 21.


Októberi reális
-------------------
Tágul, tárul a kép, s a látkép,
mint egy színezett fénykép,
és mégis szeretem.
Mert az enyém, (a folytatás meg
járulékos látvány) erre látok tőlem.
Alul még zöld, felül sárgásvörös,
hasonlítunk, bár jobbrészem sem,
nem őszül a belső (g)én, s ami
ösztönös, - a vers már külön létből
külön lény - de semmi sem örökös…
Elvitt az érzelem, hisz öregszik minden,
hiába ellenkezel, szívat a tudat Vörös!
2022. 10. 24.


Beszűkült szűkölés
-------------------------
Beszűkült a reggel,
köd öldökli az őszi szépet,
mintha az alapozás forradalma
uralná a képet.
Meg az avar. Bár engem nem zavar,
színessé teszi a porrá haló földet,
csak sok. Október végi halál-ok,
aludni akar, vagy szezont zár az élet.
Biztos, hogy jó, ha félbe túléled,
és télbe féled? Beszűkült szűkölés,
azok nélkül a tavaszt sem érzed!
- 2022. 10. 29.


Halottaim
------------
Ha valahogy vannak, legyenek boldogak,
ha nincsenek, biztosan meglesznek
évi egynapos emlékezetemben.
- 2022. 11. 1.


Tömegvonzás és taszítás
--------------------------------
Lassan halottaim többen lesznek,
mint akik szeretnek jelenleg -,
illő tehát, hogy e papírlap hallja,
belopta magát közéjük, s majd
kilöki Magát, a halottak napja!
- 2022. 11. 2.


Ködös vasárnap
--------------------
Nagy rendező a köd,
hírhedt képvakító és sikeres,
takar, kiemel, mögé tesz,
eső tanítja, amit a szél lököd.
Pedig csak látvány, őszi összképző,
a pillanat percé hatása és foszlása,
mint az álomból, legjobb vers,
mi, le nem írva felejtődik el.
Nincs e napnak titka, határa,
csak, hogy hétfője lesz -,
a polgár kontra-találmánya,
ha tervezi, semmit se tesz!
Sok ilyen kéne, és mehessen
feledésbe. Mégse, mért siessen
a hétlétek vége a télbe?
- 2022. 11. 6.


Fényesedett
---------------
Csak nap kell és az ősz díszbe öltözik,
sárgult zöld, terrakotta, rőt pasztell-széppé,
és, hogy ez sikerült, az ég is hozzájárul,
vissza-nyárul égszínkékké.
De a nap az alap, s ameddig ad, az olyan
az őszvégnek, mint az agonizált csendnek
a versből felolvasott szavak, az ottfelejtett
napernyőszínek az őszberoskadt kertnek,
s mert a kihűlt szeretők napcsókot kapnak,
halkul, megakad, a búfelejtő létkerengő,
és csak füttyent a szélnek az éltető,
s a lehulltak, elmúltak, táncolnak, játszanak…
- 2022. 11. 7.


Három a hintán
--------------------
Remény, hit, bizalom -,
tán tartom és fogom,
de elég ez, és valós lesz?
Nem tudom. Itt még a lenti,
jöhetne a fenti három,
vagy… Ugyan, Dante, nem
leszállok, csak kipróbálom!
- 2022. 11. 9.


Sántikálón
-------------
Régi napnyomoktól és az esőkben is
elszáradástól sárgult, fénye múlt repülésben,
búcsúszerpentinben, miben minden száll, mozog,
egy szélgörcstől rángó, agonizáló levél
vitus-táncol, egyedül a kopasz vessző végén,
mint a forgó dervisek.
Míg repül a többi álláselhagyó, volt fotószíntetizáló,
ez, csak önkörül peregve eshet, ha elszelel a szél,
csupán az avar rezzen, hogy az alsó körforgásba ér.
Erre fókuszáltunk e csütörtöki ész-leletben,
a kiforgató őszben, a fájdalmammal ketten.
- 2022. 11. 10.


Szeretkezést követően
----------------------------
Ami ágyban, az is agyban dől el,
bár én inkább hiszem, ha áll fel!
Csak minden természetes ilyen
könnyen menne nekem, hiszen
még sántikálok, de a szeretkezést
sántán (s így ördögien) is szeretem!
- 2022. 11. 15.


A régi nov-ember
----------------------
Hegyen lakom, kilógok a ködből,
ahogy a zsongásból, kedv-tettből,
a közös melegből, de megvagyok,
a régi nov-ember, bár új okokra
múltcseppekből, szürkén a jelentől,
fakulok, mint a túlhordott farmerok.
- 2022. 11. 16.


Határvonal
--------------
Szemben a völgyben, a még mindig
zöld mezőben, a váltószürke égből
kinyílt egy napcsík. Fokozatosan,
percek alatt, erősödött, halványult,
de az esőből hófelhők közt, alatt,
maradt. Így szeretném leélni, egy
ilyen jelzéscsodában, létégésben,
határvillantásban, átvalósulásban,
meglepetésben, lényeglétezésben,
ért másaimért, másként másban,
a maradékomat!
- 2022. 11.17.


Leértékelve
---------------
Értve, de féltve, mostanában
én is ott találom magam,
a leértékelt áruk fórumában.
És az adó-vevő, segítő szerető nélkül?
Talán nem volnék (ez, itt,) már…
De az értékemen.
- 2022. 11. 19.


Egyrészt
-----------
Az írás és az eredménye
a legsikerültebb jó az életemben
hosszútávon, az apró gyönyörcsodáktól,
és a színtézis-sikerektől eltekintve,
melyekben csak részem volt. Van. Mert
a vers érzékekből és gerincből jön,
a próza agyból és izomból, de sikerük
tehető tudásból, szerencséből, közösült
érdekből és kitartásból illeg és billeg.
Így is létköz-eszköz, az író szellemi
erőszaktétele egy-másról!
Magából, Magáról, rászokásból.
- 2022. 11. 20.


Vörös várakozásban
--------------------------
Ha elég sokáig várok,
mókust látok,
jó, de állok, és fázok…
Az isten is a remény ráfogása,
tán közömbös átok, s vágy ok,
de jönnek vörös, vagy Vörösnek
villanások!
- 2022. 11. 21.


Ez van, mi lesz?
---------------------
Gyógyulok. Még nem futok,
de járok, twistelek, nem rockyzok,
hiszek, meg nem, várok, fájok.
Vannak tervek, szerek miket bevehetek,
hogy hites, kemény magam legyek,
csak néha, szebbjövőm és barátnőm közt
elkeseredek. Dühít, hogy csak köszönhetek!
Egy rossz döntés, hátravető előzés,
kétes rosszindulat, pár pokoli pillanat
fél évet ront, és még meddig marad?
Magamat megoldom, csak megoldódjanak!
Gondolkodom a gondviselésben,
tudom, teszem, ha lennem kell -, aki, ami,
meg amit lehet, ha a gondok
isten hosszú álma horkantásai.

No, ez sem zseniális, de valami azt súgja,
van–lesz közben, elég, ha genitális!
- 2022. 11. 24.


Másnak tűnő tűnés
-------------------------
Nap fényezi, szél polírozza,
színesedik az őszvége a fényzabáló,
trükkje e kinti renoválás tetsző tűnése,
a színpompa maradéka, és péntekje
az utolsó. Kösz ősz, reményes bemenet
e kimenet, esély kondenzcsíkja a kékben.
Jó a rosszban, kedv a télkezdetben,
melegedő hit a télidőn túl-létben,
szünet a fájdalomban, szuggerált átmenet.
Futnék ki nyomban, csak zavarna
az avar a hónaljaimban!
Így csak meggondoltan, öregesen,
nézem a szépre kinyílt képet,
kino-kinézis -, megleszek így is,
jó emlékkel a szivárványhártyáimban!
- 2022.11.26.


Ez van, mi lesz?
--------------------
Gyógyulok, még nem futok,
de járok, twistelek, nem rockizok,
hiszek, meg nem, várok, fájok.
Vannak tervek, szerek, miket bevehetek,
hogy hites kemény magam legyek,
csak néha, mohó reményem és sejtető,
segítő barátnőm között elkeseredek.
És dühít, hogy csupán köszönhetek!
Jón, rosszon túl nem lehet?
Megoldom, csak megoldódjanak.
Majd, időntúli döntetlenek.
Gondolkodom a gondviselésben,
tudom tennem, ha lennem kell, aki, ami,
meg amit lehet, hogyha a gondok
isten hosszú álma horkantásai.

No, ez se zseniális, de a sejdítő azt súgja,
van-lesz közben elég, ha genitális!
- 2022. 11.27.


András-nap előtt
---------------------
Holnap névnap, félig ünnepnap,
majd iszom, és állom (álom?)
a köszöntéseket. Örülj neki,
volt már üresebb, és lehet még
hidegebb, a bekövetkezett.
Hja, aki november végén
kereszteltetett?
Nehezült kereszt, csak inni rá
eleget, a nagy előd is megkönnyült,
ha a via dolorosán ihatott egyet,
csak Ő, - mert emberként isten,
és szomjasként szent -,
sokkal kevesebbet!
- 2022. 11. 29.


Reggelem
-------------
Gyenge még a fény,
a köd öntelten röhög,
de a nap épp lerúgja a felhőket,
és az élet már reggelt köhög.
Szokásaimba megyek, és visszatér
a költőből a köznapi én. Teát iszik,
zabot eszik, (idomulna Pegazushoz picit,)
fogat mos, edz egy kicsit,
aztán szeretőjéhez visszabújik,
ha elég legény szegény.
Mert gazdag a nap, ha így,
bearanyozza megint!
- 2022. 12. 3.


Helyeződés
---------------
Irigy most az élet,
sem napfény, se vers,
csak olyasmik, miket,
ha mersz annak hiszel,
s mivel csak téged érdekel,
kiegyezhetsz ennyivel.
Megegyezünk, a nap
majd kikel és versé javulhat
az írás, jobb lesz e nap,
s belőled miért rosszulna más?
A többi, a van, nincs -,
ma is szeretettől függő
mindenmás!
- 2022. 12. 7.


Ülve
-------
Ülni a helyemen, vasszürke reggelen,
verset várni és az időt utálni,
mélázni szárazon szemben az esővel,
így, tudván tudni csalón csalódni,
és a számontartós hidegétől fázni,
lankadt tüzemmel, és legyintő ásítással
mégis bízni a jobba fordulásban.
Mert ez biza semmi, mint szeretettelen
szeretni, és még szeretkezni sem,
amiből (m)ilyesmi születhetne,
s talán az-az a jobb, ha mentesen,
lényegtelen eltelne.
Esős téli nap, tenni méla, lenni béna vagy,
lehet múlni várni, létéhen vegetálni,
sétafikálni és járni fájni, kutyául
kiskutyázni, gügyögni, kiabálni,
ami van, ma ennyit hat!
Nem is ez a röpke röpte a baj,
rosszulhat, javulhat…,
csak amin ülsz, a hatvanas valag!
- 2022. 12. 10.


Mosolyszünet
------------------
Téli napfény, északi szél, folyamatos fagy,
a kocsiajtók befagytak, s menni kéne, tenni,
de kevés az esély rá, hogy mostanában
más lesz, és másként lehet lenni.
Sebaj-t sugdos a nihili ennyi -,
vizes fával, álló csotrogánnyal, feles kedvvel
és bokával, és még enyhülést várni?
Minek? Ha nem kell semmi, meg lehet

így ellenni, hunyorgó humorral, váltó valóval,
tudat(os)módosítással, ebben is jobbá válással.
Ma lehetne még, de ilyen holnapra lekonyulhat,
se karácsonyfa, sem ajándékok,
és lassan halnap…
Csendes múlás, fájó vesztés és másra-hagyás,
s a mosolyok belehalnak.
- 2022. 12. 12.


Gyengéd-gyenge hasonulás
------------------------------------
Ma vérarany a naphalál,
máskor sárarany, és seb-lilás sárgulás,
amilyen az élettől a világ.
Csak ha nem látjuk, attól lenne más.
Hisz temetés, az idő gyilkolata, de szép -,
és így, gyengéd-gyenge hasonulás,
akár az öregedés sötétedésében
egy régi alakváltó emlék visszaváltoztatása,
át segítség, vagy nosztalgiás le-létfolyás.
- 2022. 12. 15.


Gyengülten
---------------
Végre füstöl a kéményem,
vagy az ablaküvegen visszalátszik,
hogy dörzsölöm a kezem, fázom -,
és lerobbantam, ha még lehetséges
a békaseggtől lejjebb, szűnj meg
kedves tél-nedves, hiszen ettől
ilyen taknyos krákogás a versem,
az egyetlen túlélő, leélő életemben,
ami most gyengülten gyenge, de
talán vírusosan hat! (Jó a rosszban.)
Azért próbálni kell jobbat, vagy
jobban bízni az olvasó kárörömében
és vidámparkin tükrözni a rosszat!
- 2022. 12. 21.


Ez is a versről
------------------
Sokan azt tartják, a versnek hangulata legyen,
mások szerint rímei, ritmusa, igen, így is lehet,
s kötésben, vagy szabadon, de szerintem
inkább mondanivalója szükséges a lényegéhez.
Formája, tartalma, úgy, mint a test és a lélek,
s ha jó harmóniában, vagy káoszban is lehet
jó a rosszban -, az én valóságomban csak olyan,
amit, s ahogy élek!
- 2022. 12. 22.


Anyagi idegesség
----------------------
- Nyugodj meg, tudom a pénz és a körülmények…
- Lényegi köztes, de elfelejted, mi körül és minek!
- 2022. 12. 23.


Változások és állandóságok
------------------------------------
Kutyák, macskák, papagájok, hüllők, halak,
boldogságaimból bolondságok -
De vannak, és vagyok!
- 2022. 12. 23.


Egyszerűen
---------------
Lassú a javulás, gyógyulás, létjobbulás,
míg az időm rohan, nem elmúlás még,
csak harmóniátlan, és fogy biztosan,
amíg van. Teszem, amit szoktam, és
bízom a tavaszban, nyíljon ujjá minden,
s a szeretet segítsen, jó értelemben
értelmem legyen; az élet élvezetben,
az írás olvasatban!
- 2022. 12. 30.


Utódidakta
--------------
Ha nem a vers az elsőszülöttem ma,
és az időt húzza, a helyemen ülök,
és inkább a mókust várom, valami
jó csak történjen, éltessen érvényre
a világom, persze, van egy kiskutyám
is lent, meg a lányom és a kedvesem,
de én a létnemző szavakat kívánom,
az újakat ujjaimba, s mindezeket
mondandómba, szabad mondatokba,
Vöröses lélekzet legyen,
minden nap utódidakta lélegzeteihez!
- 2022. 12. 30.


Szilveszter – újév
-----------------------
Egész jól sikerült, megült, míg elült.
Jobban, mint az ó-év, az, életem
legrosszabb éve volt, talán csak az első,
s az utolsó..., és másban versenyeznék.
Adja, és megkapjam, jóját átadhassam,
s maradjon is tartalék tartalomban.
Bort, búzát, békességet, szeressük az
életet, kerüljük a rendőrséget! Úgy
gyarapodjak pénzben, jó körülményben,
és elsősorban versben, általa és érte,
egészségben, szeretetben, örömben,
legalább olyan érzett, értett aránylásban,
mint ahány korty pezsgővel többet ittam
a hátha-múlt legrosszabbra, és érjek úgy
értékben, ahogy hajh, veszítek mértékben!
Nosza, rajta!
- 2023.1.1.


Nincs ellen kincs
----------------------
Nincsek elleni kincsek közül keresek
egyet mára segítségül, olyan kergét,
hogy ha írnám, se helyeselnék,
de nekem gyűjtögetett különlegek,
érintésre megérintenek, örömet
hitetnek, s hogy csak az enyémek,
mint a magamnak írt versek,
vagy az öregedő szeretők,
kik nem tudják kivé lettem,
míg én így őrzöm mik is ők, nekem,
meg fétis, szerencsekő, társ, segítő,
együttlétre, simításra tettre keltő,
az idősödőnek az időtlenre
emlékeztetők!
- 2023. 1. 3.


Hamvadó ravatal
----------------------
Az ég, kék festővászon,
rajta tűz-tarka színfények,
romlás lila, sivatag sárga,
kihűlő lángvörös, győztes faszénszürke,
bugyi-rózsaszín a bili-kéken,
öregedő életvonal feketült kondenzcsíkja,
gyermekemlék, és a változás gyorsulása,
alattuk hamurímek az örökkének -,
összefolyó lát-létvég kép,
hamvadó napravatal
az időölésnek!
- 2023. 1. 4.


Impresszió
--------------
Zöldfoltos terrakottaszínű földek,
ködből bújt fenyők, lét füstjelek,
eső után, esők előtt...
Január, csütörtök.
Fázom és keveselek,
idő fosztása és jövő foszlása között
élegetek.
- 2023. 1. 5.


Változtatva vállalva
-------------------------
Magamban bíztam eleitől fogva,
mert én lőn ön-világosodásom,
s a velem esettek múltja, útja!
- 2023. 1. 5.


Kelőben
----------
Inkább halo-vány e kelő napsugár,
mégis éltet, felvilágít, nem a télbe rémít,
ha végre, hajnalhasadáshoz érve,
az ősztől örökölt ködből kitalál.
Talán, ez alapján, az öregedő létnek
van öröme, értelme, mert tehet, lehet,
és úttal, álló farokkal, több is mehet,
és útközben, megér(t)ő élet, sikerülések,
nemcsak a halál előzetese, s végpontja vár!
- 2023. 1. 6.


Kutyalét
-----------
A négyhónapos próbálkozik,
a felnőtt szuka ásít,
így vagyok én is,
az élet ma, csak avitt frázis.
- 2023. 1. 12.


Jó hír
-------
A jó hír meggyőz, gyógyír,
vagy a pillanattal purgál, ámít,
elhiszem, végre véget érjen,
gondfertőzte életrészem,
engedjem a tavasz felsegítsen,
a jelen sajna bajban sántít,
nem a ment, a jön…,
csak a menjen számít!
- 2023. 1. 15.


Most és majd
------------------
Most, hull a hó esőszünetben,
vagy havas-eső, mindegy,
együtt egyiket sem szeretem.
De jó, hogy nem kell, sehová
sem mennem!
Mintha elfelejthetném fájó lábam,
limitált képességem csúszós terepen,
képzelem, hogy mindez rendben,
s játszom a kutyákkal a hóban…
Jól van, majd így is lesz,
vakkantunk, nevetünk, egymásra
csúszunk, napon, a porhóban,
boldog ennyi-valóban, és
surran a sí, a csúcson Chopokban…
Egészségesen, ifjulva, barnán…
Itt, elállt. Azokhoz meg, és leállok
sandán -, tavasz kell, te fasz!
Túl a tél idő izgatta fagyott
gyönyörcseppjein, s ha majd…,
e megtörténtek lét-irgalmán!
- 2023. 1. 18.


Egy rávilágítás súgta megvalósulás
---------------------------------------------
Száraz karikába szépült az életfám,
egy rávilágítás súgta megvalósulás.
Tudtam élni, és ki fogok nyílni,
gyógyuló hatvanvalahány,
nyarat hamisító, festett, bárha feslett,
szép, ügyes, lét-rügyes tavaszán.
- 2023. 1. 19.


Hó és szó
-------------
A hó és a szó… Rokonok, hosszban.
Ilyenek, olyanok, ék, és akadály,
áldás, béke része, jel(lem)zők sport-ok,
időfüggők, hangulatokozók…
Megjött a hó, csodálok, állok, míg
sószórót várok,
mert én csak szószóró vagyok!
- 2023. 1. 21.


Cigányútra ment
---------------------
Mindegy, hogy sumák, vagy vagány,
tán tisztességes, ha nem tisztséges,
kerüld el, hogyha lehet,
s ha a körülmény és a helyzet cigányútra
vezet, vigyázz, a cigány az cigány!
- 2023. 1. 22.

Szinopszis
-------------
Hétfőn mindig gyakorlatra kellett mennem,
ezért a második órára bementem,
és a tarkából e szürkületben, egy barátnőm
combjára tettem a kezem, majd leléptünk
a szünetben. Szeretkezés után, sokszor,
ismételten, együtt a kádban boldog ki-kielégben,
aztán pihenő magányban hétköz-tetten.
Estig, mert előjátszó mozi volt a Fészekben,
és haverok, meg blues a pincében.
Kedden későn keltem, Anyámat és kaját
vártam, írogattam, olvastam, a kutyákkal
sétáltam, Anyuval beszélgettem, persze
kénytelen cigit és pénzt kértem, tv-ét még nem
néztem, a Sarokházba, vagy a Randevúba
siettem, onnan is tova, vagy valakivel haza,
belebotolva a szerdába.
A szerdákra nem nagyon emlékszem,
de tudom, az állandót vacsorázni vittem.
Csütörtökön, valamikor egyetemre kellettem,
este Eötvös klub, aztán a Kis-pilzeni, vagy
ha jutó, futó szerelem, vagy sem.
Péntekre elfáradtam, és kijavítottam a versem,
bevásárlás, barátkozás, jó-pofizás, főzés,
és kimostam a farmeringem.
Szombaton Vár, E-épület, KEK, vegyesen,
a többi, ahogy szokott, ha nem, a banda
továbbszökött, s pia, tán nő, vagy mindkettő,
utána botorkálás a kutyák után a vérmezőn
az én hajnali részegségemben. Kevésbé szép,
és jó, de nekem valóbb volt.
Vasárnap akárki, akármi, döglöttem képzelegve,
este a tegnapi másik fele, és ez így ment
húsztól harmincötig, s az Ifjakkal és minden
más lehetőségekkel; színházzal, koncertekkel,
csavargással, üres zsebemben a fél világgal,
könyvkiadatással, olykor sikerekkel felturbózva,
kipótolva negyvenig. És csak azt csodálom,
hogy nem lett előbb a tököm tele vele!
Akkor is, ahogy is, létezésem legszebb ideje,
égve éltem, s csak a következményt reméltem,
néha untam..., s csak írni akartam, de mi-másról,
a társas magányról? Végül csodás csömör csöbör,
s e mi-lettem, ki-lettem része.
Mai véleményem… No comment életem telében!
- 2023. 1. 24.


Pillanatkép
-------------
Én hiszek a hírek egy részének,
bár ismertem hivatásos rémhírterjesztőket,
a beetetésből nem kérek, a politika nem érdekel;
mert igazán nem dönthetek, eleget sem tehetek,
teszik, viselik, élvezik, helyettem.
Hasonlóan gondolkodok, (ha lényegemtől üres
vagyok,) a föld pusztulásáról, s az általános
felmelegedésről, amik természetes, ciklikus
ismétlődések, de amit tudok, meg illetve nem,
megteszem.
Ha itt körülnézek, pedig január van, a kutyáim
játszanak a kertben, a télen szűrt napfényben,
a rigók csipegetik a borostyán termését, (tán
igazságszolgáltatás?) békében, pár száz km-re
a háborútól, amit azok vívnak, akik letiportak,
szétloptak, elnyomtak minket, és megtennék
most is! Na, ezt bárhogyan ellenzem!
Igaz hullámzó, de amilyen az életem, olyan
a véleményem. Pillanatkép. Már nincs is,
csak egy kisminkelt januárvég volt, mostantól
ingatag jelen, bizonytalan jövő, a lerobbant
egészségem, öregedő idő van. Lehetne persze,
javulás esély, tavaszremény, s humorral,
gumi-hittel, szeretettel, és ezzel -, él a fifikás
lírai elköltő, múló pattanás, (hátha hanghatás,
itt a költészet meging, mert ha így, akkor ez
fing…) vél, hogy vall, léte kínröhejében a
beleillő én -
- 2023. 1. 25.


Az eset estje
----------------
Szél fújta fátyol-szürkék a halványuló kéken,
a napégette lángvörösen, elfolyós okkeren,
terrakottán, halott sárgán, hisz temetés ez,
vég-kép sarkaiból feketülő fényzabáló éjalapon.
Télies, hamuból halvány színvarázs,
a fény napi elhunytján. Alkonybúcsú, már
kiég az égen, elmúlást, így meglesett estet
színez, zöldből barnuló, tükrös szemeimen.
- 2023. 1. 29.


Felhősödve
--------------
Gomolyfelhők szaladnak felettem,
és nem is vélelmemben összetévedten,
meg grafit-satíros, lomha hófellegek,
lassultan, hó-fontoltan, mert terhesek.
Egy órája még világolt a nap,
nem sütött az biztos, azt élveztem volna,
de kivilágosodott a környék és a kedvem
ellenni engedett, bár mostanra, ennyire
jutó, de gyorsan futó jó időmmel ezt is
vesztem. Egyébként, aminek nagyon kell
az nagyjából rendben, olvasóimnak,
léttársaimnak nem kéne részleteznem.
A múlás hátha-titka, hogy szüneteit
kiélvezve, vagy ellene téve is mindegy,
és se, íme, az öregség passzív bölcsessége.
Nem tudjuk elengedni ami, úgyis elmegy,
annyira kapaszkodunk bele, hogy amíg
lehetne, sem élünk vele! Pedig csak
kölcsön, visszajár az élet anyagi része,
csupán holtig tartó haszonélvezet van,
és a lélek esetlegessége -, s ami még,
a záró-rész, az élet végző keservese.
És, hogy hasonlón, a felhő honnan jön,
hová megy? Az számít, amit letesz!
- 2023. 2. 6.


Borzoltan
-------------
Felborzolja tollait az olajfűz ágán
rugózó feketerigó lány, hideg van -,
jó-néhány mínusz akárhány, a
benti hőmérő is leértékeli a szobám,
megfázás és kifagyás közt ingadozik
vele kedvem, szavam, a fakó napfény
is hamisítvány, vagy csak egy szebb
téli nap vacogtatja a fogaimat, és
fázós sajnálkozás hordja, dobja, ide
a mondanivalómat: Tavaszt!
Az egyetlen megbízható forradalmat,
újjászületést, felépülést, s amit hozhat,
jobb, ha a háttér addig ilyes feles marad,
míg mást-kívánósan a változásért tüzel,
és a márciusba szerelmesedik a nap!
- 2023. 2. 7.


Költői igazság
------------------
Nem illik, nem is tetszik…,
ezt is, minek írjam le?
Mert ezek életversek,
és ilyen a létem nagyobb fele!
Teheted jól, jóvá, verssel igazsággá,
mert bár az élet ettől nem változik -,
de te se lehetsz mássá!
- 2023. 2. 8.


Három ká-vá
---------------
Körbezárt ön-kalandor vagyok,
az egyik utolsó a versbecsesek közül!
Aki, menne, maradna, tenne, írna…
Így, felemásig, őrölő öregedésbe őrül
végleg, mert tudja, ha félig leállna,
néma kutya-kakává kövül!
- 2023. 2. 8.


Voltam…
------------
Annyi minden lehettem, kimódoltan,
aminek hittek, s magamat tartottam,
de én csak urasan, költőként akartam,
érző, cselekvő, megelőző lenni,
koraérten, akkor még e tévedésben,
- fölös önsúly az emberen -,
ehhez rosszkor, rosszul, rossz helyen.
Másként, másoknak hagytam éppeni
mi-voltam, az ateistának vallásos,
a klérusnak pogány, gyereknek rossz,
kamasznak rab-halvány, Tapics, mert
mindig volt lány. A galcsiban idegen,
a suliban vagány, pedig csak önmagam,
reményrügy a gyökér álmán. Neveltem,
próbálgattam, lázadtam égőn, önfecsérlőn!
Így, későn, öregedve, párunkra feledve,
elesve-felsegítve, ingyenélőn, de költőn!
Volt, amit elértem, abban föllök mostan,
lássatok akárhogy -,
de úgy, hogy boldog voltam!
- 2023. 2. 9.


Sörözök
----------
Sörözök. Hideg télen melegen, sőt
rigógént keverem, és étkezéshez,
kedvhez, szívesen ledöntöm, míg
nem lesz elegem. Csiki sört tisztán,
aztán Budwar barnával felengedten,
Csikit mert erdélyi, mint én is,
gyökereki értelemben, s a csehet,
mert szeretem, Úgy vagyok a sörrel,
mint a nőkkel elméletben, nem
sokat beszélek róluk, míg be nem
sokaltam tőlük, hogy rosszul lettem.
Írni persze más, hát ne habozzunk
habzani, inni, remélni, hogy nem
késztetünk mást!
Félek, hogy ki-böfiztem a lényeget,
vagy elfeled(t)em a folytatást…
- 2023. 2. 10.


Jó hír
-------
Jó napom van. Az (sz)ügyészség elállt
a vádemeléstől, és közvetítői eljárást
javasolt. Ettől nekem felállt, és a
magam részéről közvetítőmmel
a begyönyörítő eljárást elvégzem!
- 2023. 2. 11.


Jó reggel(t)
--------------
Őszapóka, vagy Hócinke,
szép, kedves, fehéres,
billegő, rebbenő,
örömcsepp a télben,
csipogó hópehely kísértet,
- mintha hazatérő -,
ék, az ajándék napsütésben.
- 2023. 2. 13.


Roskadtak
-------------
Roskadtak a kupacba letört, vágott ágak,
a kutyaház, s a házam vakolata,
kissé a járásom még, meg amikből elég -,
összeszorított szájam sorsdacos, és a
szélén az oroszlánárkok megtört vonala,
a bűntelen elfagyott rügyszükség,
a létlényegemhez fölösleges hűség, és
kiszenvedett jobb járandóságom aggódó,
időkormos, gond ráncolta homloka.
És mindez csak a miért, sehol-sincs,
hogy hova?
De ne legyen a néhaság léhaságából
a léhaság némasága!
- 2023. 17.


Alázás
--------
Ne időre élj, bár az időnkből élünk,
nevezd akár ő-nek, vagy nőnek,
sokból egynek, mindenből semminek,
csak a sora; torzójától torzóra -,
s úgy hagyd, és hagyjon el,
hogy nincs neve, csak véletlene,
kedvesen lényegtelenebb,
mint az egyetlen végtelene.
- 2023, 2. 18.


Várom a mókust
---------------------
Várom a mókust, mert valamit mindig.
Nem jön, lényeges, más se. Még jöhet
jó is, nemcsak hátsó lépcső roskadt foka,
a feljebb jutás esetlege, viszketeg kényszere,
a helyben járás hiábavaló izomlázával.
Sokan mondják, ez is nagydolog a mában,
fél éve gyógyuló törött bokával, nekem
túlontúl nem, én azt akarom, ami jár, járt
normál létezésem jársával általányban.
A mókust kedvelem, hisz vörös és ugrál,
rokon-szenves, szökkenő meglepetés
kertemen át, mint változatai életemben.
Régebben volt elég, minden értelemben,
most örülök annak, akit megszelídítettem,
és elégedek a javuló hétközszerben,
de ugrás, futás, jóra jutás, még nincs
napirenden. Jó, legyen séta és tánc,
magamnak való megalkuvás az idővel,
és a tükörpróba, váltva változás,
az írást tükrözze élmény, és új magát
átélt igazzá, míg irtott létből írok, és
mindegyik a másikért más!
De addig, mókus fuss! Szemmel is
követem a tavaszi gyorsulást!
De még csak mocorgás van, szaglás
és rügyremény, térdre esve februárban,
sántítva is elsietve, képezve, elképzelve;
én! Hajnalhasadást az esthajnalban;
türkíz-zöld öl nyílt az alkony rózsaszínjén,
búcsúfény az ég árnyék-kékjén,
rőzseláng a zárja szürke füstjén…
Érzem-nek értem sér(ült)tett koraöregként
a természet szabadszerelmét,
a nélkülem, helyettem, létpezsgő tobzódást!
- 2023. 2. 20.


Viharka a pocsolyában
-----------------------------
Táncol a szélben a környék,
az ágak, örökzöld levél, papírszemét,
csupán engem nem kér fel senki,
a nyugati lökés is lehorgad, a hátam
mögé fuj, ahogy lát lebotorkálni.
De szépeimmel elfoglalom az agyam,
keményebben lépek, nemcsak
fájdalmam, hiú akaratom is akad,
forgok kettőt és sasszézok egyet,
a szellő, mert nő, megkerül,
és utamra enged.
Összeszedtem aprópénzem, kenyérre
elég lesz, nosztallgikus érzés,
de ifjabbá már nem tesz, más kellő
raktáron, beosztom magamban,
elleszek a max. egyhetes magányban,
majd még több kevésbé-t teszek,
és keresgélek az ágyban.
Féltet az élet? Haha!
Csak luk van a megszokásban.
- 2023. 2. 21.


Megadott és megadatlan
-------------------------------
Irodalmam nem pénzben fizet,
vagy csak ritkán, és kevésbé nekem,
egy életért tartozik a megfogadt ígéret,
az egyéni út a teljeshez, s a lélek-élet
a tejeshez, életvers lett -
Akik segítettek ebben, és amik nem,
azoknak életben, ezeknek versben…
Köszönetem!
A többi csak emlék és sejtelem.
Ez van, ami nincsen, tehát pénzben,
hogyan térítsem? Ja, a költők mind
szegények, és igazságukért hallgatnak
az elköltésről, és sajna ettől, s az ezekből
0-szaldótól, behajthatatlan tartozások
lennének, ó de boldogtalanok a lelki
gazdagok, mert csak a láncaikat…
A megélt, írt bizonytalant, félreélt
álmaikat lehetne, és ennek lehetetlene,
meg a természetes vesztés a kiadás,
a bevitel már felélt létszükséglet,
a profit itt, halál utáni ok!
- 2023. 2. 22.


Kutyától a kortyig
----------------------
Fájdalmas kutyavonítás ébreszt fájdalmamra
és okoz rémálomból valósulású alliterációt;
- szar szedés – az ok, hogy hideg szélből
visszafelé megiszom egy kortyot. Persze,
ez csak az egyik, egyre többször segít,
mi enyhít. Összefüggelem -, lehet,
megérdemlem, de mennyivel ennyit?
- 2023. 2. 23.


Elmeékek
------------
Régi dogok, elmúlt dolgok,
emlékek, jobb, hogy már nem érzet,
tapasztalatok, elmeékek, mi minden
és mennyi nem, volt ez alatt,
másikak helyett ma már ez maradt,
s volttal van okok, jó, hogy vagytok!
- 2023. 2. 24.


Időző
-------
Öltözteti, mutogatja magát az idő,
melegíti, hűti, az élet kirakata ő,
március elején a februárral kever,
majd tréfál az áprilissal, váltogat,
csipeget, terel, szerepel, játszogat.
Ha a természet az anya, akkor az
örök nő az idő, a kedves, a csalóka,
a félelmetes, melegítő, féltető létfő!
És nálunk négy lánya van, jobb,
s rosszabb helyeken kettő, már ha
monszunosabb, de tavaszka most
úgy érzem, még csak kisegítő.
Eleget dicsértem, haladjon rendjében,
bár a női rend…, nem ez a bajos,
csupán áprilisos, inkább udvarolok;
változatos és meglepő, és ami
nekünk a lényeg, valamilyen biztos
lesz, míg leszünk. Ok is és okozat,
itt botlik az eszünk. Jobb, ha szeretjük,
el kell viseljük, hisz többször élvezhető,
míg egyszer temető!
Nem az a baj, hogy idegesítő, öregítő,
hogy kikerülhetetlen kerítő, a vessző,
s a pont, erőlködésünk érve, sérve,
hanem hogy számoló nő!
És mi elkapjuk tőle, hogy véletlenelmélet,
kényszerelv, esélyszámítás lesz a vége!
- 2023. 2. 28.


Közelítő
----------
Üresedőből telő,
hogy újra jól kellő,
alagsorból tető -
Tér, jó-idő.
Megéri megérni,
és jöhet a jövő
a jelenből áttűnő,
addig bármi közén,
még időtlen ködén,
sejlik, vagy se,
-hisz nem kötelező-
a következő.
- 2023. 3. 3.


Belátó megalkuvó
-----------------------
Ma délig aludtam, ilyen már évek óta
nem történt, - igaz, kályhatűz, szükség,
szeretkezés ügyén háromszor felkeltem -
legfeljebb betegség, vagy részegség ürügyén,
tehát a létmutató jócskán kilengett, de ez
magammal együtt senkit sem érdekelt, ehhez
már hozzászoktam, 50 felett ennyivel.
Évfolyam találkozóra hívtak, vagy
csak megtudtam. Egy átlag életkor
alsó évsora telt el azóta, elmegyek, ha
tudok, s ha segít az égi, a régi leszek.
Sohasem volt(ak) igazán fontos nekem,
és én sem ott, csak helyettem az élet
így válogatott, félig írt szinopszis -,
de melegíthet a kabát, bárha piszkos volt,
és a barát haver maradhat, ha nem is!
- 2023. 3. 4.


Végítélet
-----------
Azt, hogy nehezebben mozgok, megszokom,
tán kimozgom, ha felejtek ezt-azt, számokat,
szavakat, kénytelen kelletlen elfogadom,
meg, ahogy időbe rándul az arcom, és
nyomaim a ráncaim, hiánnyá múlik a hajam,
de azt, hogy üresebben, lassabban jár az agyam,
azzal végleg megöregszem, el-hagyom magam.
És maga(m)tehetetlenül nem…
Mert az már nem az!
Húsz évesen korai volna, 40-esen ki tudja,
60-nál észbe sem került, de minden jó
meglepetés, szerencse, bátorság, s bölcsesség
kéne a hetvenen túlra. Vagy megírom, és
még mehet, vagy sem leszek, ha nem lehet!

És a versek? Lesznek, lehetségesek,
de az élet-versek…
Embertelen ítélet, istentelen ígéret!
- 2023. 3. 6.


Kérdéses
-----------
Jobb, vagy rosszabb, ha több
a bölcsesség, mint a hév?
Mivel, mit értél el, és érnél,
meddig érnél, amíg csak élnél,
egy üres kezdés segítene a végnél?
Amint volt, ahogy van -,
se jobban, sem okosabban,
amilyen vagy szállva és zuhanóban.
Maradjunk, míg lehet, élhető létben,
e szépen megosztottban, tettben,
és szavakban. És ha keverem,
magamnak okozom, magamat nevetem.
Akasztófasz humor tudom,
de ha tavaszban öregen…,
akár semmit tudón, csak kinevethessem,
lesz-létemben, amíg versben!
Aztán marad a fenti kérdés,
mitől, ha könnyezem?
- 2023. 3. 7.


Napi baj
-----------
Néha siklik, máskor megakad,
a gond fölött a gondolat,
s a tett helyén toporog a vers,
meglesz, megoldom, ismételgetem,
csak lassabban, mint vesztem
az életem az idővel szemben.
Az a baj, hogy indokul, kifogásul,
komolyan veszem, amit régen
fel se vettem, merthogy néha
lassabban áll haptákba a farkam,
nem olyan a lábam, mint volt,
ráncosabb az eszem, repedez a lelkem,
s a jeleni jövőben túl sok lett a vakfolt!

Tovább kell mennem,
vagy tán nem kéne lennem,
persze, ezt is csak az eszemmel
teszem, segítsen a versen, és e
tehetetlen percben.
Mert különben, hiába érzem,
hogy ott van bennem, verstelen -,
olyan lennék, mint az égő
tiszafáról elfüstölő pollen!
- 2023. 3. 8.


Hintában
-----------
Merevre összeeszkabált hintaszékben ülök,
ami, akár jeleni létem törött, s enyvezett
görbe tükrének vakfoltos szimbóluma,
kényelmes, de mire, a vers előre helyezett
segítsége, az is nélkülem minek, hova?
Kint tápászkodik a tavasz, fénye, hangja
már van, de akad, mint az öreg motor,
vagy, ahogy bennem a miért zakatol...,
mit akarsz e forgolódó márciusban,
itt lesz, hajtja a vége, az új élet, színek,
illat, és ezek is tettek helyetti szavak.
Teszegetek én, de még csak sebtapasz
a gondok, bajok fenekén, bár hiszem,
ha én-reflexből teszem, a május majd
magával ragad, s az új ember, szebb,
finomabb, boldogabb dalra fakad!
Koromban már minden huza-vona,
s az ilyen avítt szó darabokra szakad,
már nem az a lényeg, hogy mi,
hanem meddig marad?
Addig csak gyűlik a voltra a van,
ne fogd a tavaszra,
ha meggyűlik e létrügy,
s így kifakad!
- 2023. 3. 9.


Tavaszi párhuzam
-----------------------
Apró rügyek, félig zöldek, fehérek,
de győztes fradi színek, mik amire
megérnek, pattanós kemények,
mint felizgatott női mellek,
s csak azon epekednek; termés,
vagy levél lesznek?
Mint a kétértelmű versen, melyen
értőn mosolyog, vagy éretlen
értetlen rötyög az olvasó, de nélküle
a dolognak csak fél értelme lenne.
Akár az egyéjszakás kaland, a költő
élvezné, majd elfeledné a következőért.
Mindig új olvasók kellenének,
ahogy tavaszi ismétlődések, tudjátok mit,
jobbak a májusi élmények, mint a
bármikori ésszel képzett meglepetések!
- 2023. 3. 12.


Tavaszban télhatás
------------------------
Ha ennyire… Akkor már nem kéne!
De mennyire ez az ennyire?
Végleges, vagy behelyettesítő helyette?
Elég e, a gyakoribb elege(m)?
Mi kéne, befutóra, vagy kifutóra,
továbbra, tova, vagy végre?
Még több, ha van, a szeretete, szerepe.
A kifogyás kifogás,
dermedt tavaszban télhatás,
és időtől versenye;
kifagyás és a szívek melege!
De felmond e a szeretet,
ha nő a rezsije?
- 2023. 3. 13.


III. 14.-én
------------
Azok az ügyek, és ezek a rügyek
már fehérre feslettek, akár egy
első bulis tini-lány elő álmai.
Bár épp megfenekletthettek -,
kontrázott az esős szürke hideg,
de holnap ott leszek, forradalmi
vén gyerek, hogy az ünnepre,
a nemzeti legszebbre emlékezzek,
leginkább saját tüntetésemre,
és következményeire, noha mára,
fölöslegére az oka-vesztettnek -,
mert ideje van a tavaszkísérteteknek!
És nagyon szeretnék ismét
tiszta, lázadó kamasz lenni, újraélője
olyan szilvafás rügyrobbanásnak,
s nem mostanra pálinkája
krákogtató nosztalgiájának!
- 2023. 3. 15.


A boldogság világnapján
--------------------------------
Írni, inni…, vannak szavak
és jelentések, amik összeillenek,
persze, ha jó arányban és segítenek,
egymást és engem, és még illenek.
Születhetnek házi csodák, és
halvány hittételek, de ne keresd
a boldogság okát, ha élvezed,
találd, éld, szeresd, mint az
érdemes nőt, aki viszonozza,
és hosszútávon megengedi neked!
Azért, hogyha nem, jó, hogy leírtad,
visszajátszó illata a tavasznak -,
irtó okozatára, utána, helyette,
- a fene megette,-
elelillant voltjára úgyis megittad!
- 2023. 3. 20.


Van szíve?
--------------
A szerelmeseket és a bolondosokat
védi az isten. Ha még van. Nos, elmúlnak.
Tehát az idő, s az elmúlás a summás?
A fő alkotó jobb és bal keze.
Csak a végzeteseknek
a közepe kellene…
- 2023. 3. 22.


Esti ébredő
--------------
Megjött a hangja, még nem áriázik,
de hangzik, a tavasznak,
galamb-mólban, rigó tenorban.
A gyümölcsfák és az aranyeső már
virágot bontottak, s pollent ontanak,
a bödék, s a suszterbogarak a langy
földön bagzanak, így igaz, szeretkezni
nem tudnak, de nagyon odavannak
a kétirányú összeragadtak!
Tapadós boleró a csízek csőréből,
s valami gyönyörű felindulás
a nemző természetből, és közben
lelkes rápróbálkozás, indító plagizálás,
az esthajnalából tápászkodó embertől.

És szállnak a szirmok,
elszeretett pillék, lengék,
s míg e csiricsáré csodán csodálkozok,
emlékek gyökér-gyökével érnek versé!
- 2023. 3. 23.


Lerágott csontok
---------------------
Le-létem élem, s jobbját remélem,
segítek, okozok, kiskutyát tanítok,
verset írok, panaszosan tavaszosan,
de gyógyulok, csak felnagyítom,
amit mégsem, azt mért ne kéne írnom,
s állítanom sor(s)ba megérten, mert
nem olyan szépek? Ahogy szoktad, csak
szomorúbban, hogy ma sokkal őszintébben.
Párbeszédem velem, akivel lehet -
És a meglepetések, sikerülések…?
Lesznek és teremnek,
majd, ha nem, e hiányok úgyis
csontig esznek!
- 2023. 3. 24.


A tavasz hátoldala
-----------------------
Na, a tavasz hátoldala;
az összevissza légköri és
idegi váltások vihara, a
kóbor korcsok zaklatásai
tüzelő szukám és kölökkutyám
hiába vágyára, s talán kárára.
Vizsgálatok, tárgyalások,
javítási próbálkozások,
és gyógyulásom hullámvasútja,
a tavasz-tarka és az esős szürke
kakasléptű keringője,
újélet-kezdet és régi el-végzetek
lábra lépős keveréke, s hogy
mégis, jól jöjjek ki belőle!
És még csak most jön az április.
Beleidegesedhet az ember,
pláne, ha ön-szentelten dilis…,
ettől még jobb verset is szülhetne,
mert érzékeny és nem vérzékeny,
sem felejthetetlen, csak szenzi-bilis!
Olyan kéne, mint a viharból kinevető nap,
s mitől a kedves sírásból mosolyoghat,
mire felmelegedhet a szó, s a kéz,
amivel a szívét, s a testét simítottam,
a szeretet szerelemtelen - így több - verse,
de vissza is változhat tőle -,
életem képlete lehetne, az öröklét előőrse,
vagy a bánatpénz előlege.
- 2023. 3. 25.


Egyszerű vers
------------------
Rózsaszín a hajnal és sárgás az alkonyat,
akárha ma szemeidben nézem az arcomat.
Az idő nyomatékától sereghajtón kocogok,
a tények estbe szürkülnek,
emlékek maradnak és hangulatok.
Koraérett, későn értett,
nyáron született, őszbe szeretett,
télbe múló vagyok. A tavasz még nyitott,
bármi (ez ugye semmi is,) lehetek,
a változást szeretném,
de úgy, hogy vissza is lehet!
- 2023. 3. 26.


Emlékemből álmom
--------------------------
Varadéró ezüst korál-homokján,
a haverok motort béreltek,
én akkor lovat -,
a parton a dagállyal vágtattam,
ahol ma szállók magaslanak,
míg egy bóvli úsztatóból
Utrillós-orrú hangokat hallottam,
le és beugrottam, s a delfinnel
úsztam, ő csacsogott, én
boldog voltam.
S mivel oda bíz belógtam,
vegyük úgy, hogy csak álmodtam…
2023. 3. 28.


Külön(c)bség
-----------------
Az ejakuláció utáni kozmikus magány
az ön-veszteségé, a csodaváróké,
s a csillagoké.
Én elégedetten röhögök. Adni több!
- 2023. 3. 28.


Múltból jövőtlen
---------------------
A mélység éhsége is,
és az élet szeretete kitölt.
Összeköti mi összetört,
a szellem a testtel győzelme,
és a vesztés félelme,
mi ön-telit és híja meggyötör.
Persze ez a kicsinység szepegése,
ha vers lesz belőle, kitágulhat
a lent-ből a föl, valahogy mindig
győz a valagi valakik fölött
a senki mindentsége, ki, az akik
titkolt értetlenség-félelmével
az ismertségre tör. Megveti, de veti,
- bal lator a Balaton parton,
semmiség kapcsolt okon -
Ha múltból jövőtlen, légy a jelenben,
de egyszer egyetlen, ismételhetetlen!
És következik, a történhet új fejezete,
április bölcse lesz ki szótagolva olvas,
és ki neki ír, bikáskodó ökör!
Így, élj másnak, írj magadnak,
és fordíthatsz, ha összeér a kör.
Addig mú a bú, s az idő söpör.
- 2023. 4. 1.


Létszomj a lé-parton
--------------------------
Azt mondják a szerelemből szeretet
üres pohár,
de miből igyál, ha létszomjazol,
és az sincs már?
- 2023. 4. 1.


Mint csatolmány
---------------------
Duzzadó anyamellek,
ezek az aranyrügyek a fákon,
másokon már sok elvirágzott,
száll a szirom, vagy lóg öregesen
a csalódva zöldült ágon.
De levél pattan, és győz a zöld,
langyosodik a föld, az élet,
lassanként megérted, köreid
utolértek, mert benne vagy,
míg ölő ősszel ki nem dőlsz,
hát tavaszodj, ez majd felgyógyít,
bár a vágy már túljutott ezen,
s a Jannus-i megérzés megelőz,
rugaszkodj, színesedj, kapaszkodj,
mint pendliző csatolmány -,
tavasz a roskadt tél-sárgával
nem időz!
- 2023. 4. 2.


Hideg kezdet
-----------------
Összehúzódik, konyult ma minden,
megint hideg van.
Értetlenek a nyiladozó szépek,
a virágzás, az újraéledt épek, a zsongás,
s a természet-szerelmes percek,
megállt a zsendülés, hűdés, hűlés késztet
véget virág-világom torpanásaiban.
Nedves, nyálkás, reszketeg időmorzsát
élek, míg képtelen képzelgek, hogy
hátha felszívják a szavak, de hiába hiszem,
megéri ennyiben, le-létből léteznem,
együtt kéne szólni, velünk legyek,
és én most magammal sem merek -
Ki kéne törni, vagy be kéne rúgni,
ezeket elfeledni, vagy jobbat tudni,
tán ágyba húzódni álmodozni, dugni…
Így, vagy úgy, az élet majd megéled,
de ilyen(ek)tén, ha a részed kéred,
tavaszka rádfintorít;
ki ez a kónya, korareggel részeg?
- 2023. 4. 3.


Vitorlás dilemmám
-------------------------
Repülni a szél szárnyán,
víz hátán,
és nem tudni kikötni…
- 2023. 4. 3.


Cidri
------
Cidribe halvány-rándult április 4.napja,
és már bolondja sem csípte a hideget,
nem változott sok, csak a csoda taccsra csúszott,
jövőben hiteget, s a keveset győzi az eleget.
Rám tekintve, nálam fagyos nyugalom van,
ünnep előtti csend, zsenge még a zendülés,
a nap néha kikacsint, de alul gazdagítana,
kihűlés a kiülés. Felmelegedés kéne újjázsendülés,
e napok érve csak majd egy télre felkészülés.
Ölelj át nap, adj valósult álmokat, színt, kedvet,
léttermést, mit ér, hogy tavaszba szalad,
ha fagy nihiljébe ragad az ész, most épp
szavakba caplat, versbe mutat, jövőt juttat,
és azt hiszi ezzel kész -, de még utat kutat a tudat,
mert hőköl a tavasz, és fékez az élet,
elhidegült az egész.
- 2023. 4. 4.


Öregesen
-------------
Kellemetlen, lényegtelen,
értelmezhetetlen az idő,
most fagy, fogy…
Mért, máskor nem?
De hidegben, s ha kifogy,
él(vez)hetetlen!
2023. 4. 5.


Húsvét
---------
Gyászos idő, égi locsolással,
gyereknek, öregnek való,
hitetlenné félrevezetett közepeseknek
nem! Hosszú ünnep, embert közelítő,
felszabadító zabálással.
- 2023. 4. 8.


Csak a névvel
------------------
Húsvét, elvét vagy vétek,
húsvét becézése; hús-vétke…
Játék a névvel, nem a jelentéssel,
csak érzetemmel, nem más végzetével!
- 2023. 4. 9.


Lepusztítva
--------------
Ahogy öregszik a férfiember,
először fiatalabb csajokra tör,
aztán jön a kaja, meg a sör!
S a maradék eltemet, mert köll!
- 2023. 4. 10.


A jó-rossz mutációi
-------------------------
Bennem szintezik az emberi többesség,
mint a legjobbakban, s ahogy a
rosszabbakban kitűnik az egyesség -
S talán többségben a jó, ha ilyesmi
tisztán még megtalálható,
félem, nagyrészt átváltozó keverékben,
és jobb, ha a régi egyszerűsített kettősség
a felületen, felületessen általánosítható.
- 2023. 4. 10.


Április 11.-e
----------------
Anyuci, úgy élem hiányod,
hogy a költészetembe purgálom,
lényegembe, bizonyságomba,
létkísér(t)etembe. Kettőnkért -
Ma egy dátumban az életem.
Egyes szám első személyben,
világgá! Így közösült múlt jövő
emlékben, bekerített, tartott,
privát mindenségben!
- 2023. 4. 11.


Április közepén
-------------------
Növőben a zöldülés, színe múlik a jelennek,
a tavasz akármilyen vegyes, kiteljesedett.
Elhagyott, inkább csak lehagyott engem,
mert fellétezésem és érte tetteim helyett
rigók gyönyörű gyönyörködéseit hallgattam,
most, késetten virágoznék, bár teremtetten
terméstelen. És létnemző pollenem helyett
csupa leszaladt szirom és remény lepett,
maggal, szerelemmel áldott madárszaros kotta
lett az ingem.
- 2023. 4. 13.


Példátlan példabeszéd
----------------------------
Noszogató nosztalgia dobna az éjszakába,
izgalmakba, kéjbe, problémákba,
régóta ismertem és ismertek, már nem -,
úgy sincs ott sem találhatom azt,
csak kevesebbet, illhetetlen-ravaszt,
s bár ”idegen pina edzi a faszt”
jobb ha -míg, mert- a szokott jónál maradsz!
- 2023. 4. 14.


Kapcsolási hiba
--------------------
A társasághoz, tág családhoz,
magamhoz, a világhoz,
most már az íráshoz szükséges
kapcsolattartásban is kár-ol.
A baj állandó, csak beosztja erejét,
létszakaszonként érzed nyűgét,
s ó, a sors sem engedi végleg
maga-módján tenni rájutó emberét!
Értem, de ha már nem tudok
égni-írni, s közzétenni, létélvezni,
kedvem szerint lenni, minek élni?
Mert, ahogy szél ellen, úgy a sors
ellen is, kifordulni, kiröhögni kell,
és merni szembe spriccelni, hisz
bármi létig szükséges vizelni!
- 2023. 4. 17.


Nem
------
Van még valami, amiről nem írtam?
Az, amit nem éltem, nem bírtam.
Minek a nagy képzelet, ha éltedbe
nem fordítod, nem képzed, teszed?
Csak ami megtörtént, történik és fog!
Kivel vagy őszinte, élmény és lét-
vesztésedben az olvasó esetleghez,
mint a fogorvoshoz a fog?
- 2023. 4 18.


Szü(r)kület
--------------
Áttűnik az esthajnal a friss faágon,
zöld-arany fáradtsági éberálmon,
szép nap alkonyán, bajaimtól báván,
magányos estém nyugalmát várom.
Enni, inni, Tv-ét nézni… Megőrültél
öreg! Vagy már tényleg ez vagy?
Elmehetnél...Tavasztalálkozóra az
öregekkel. De nem teszed, itthon
jobbat ihatsz és nem is hasonlíthatsz!
- 2023. 4. 19.


Változás
----------
Szeretek így ülni, kint pislákoló alkonyatban,
bent már sötét szobában,
rigófüttyben ál-tavaszos elmúlásban.
Akkor is élvezem, és mi van, ha nem így hiszem,
ifjú a lényem, lelkem, ha már az életem nem!
Mit akartok a cukros (v)ízzel, nekem rock,
(blues-t most a csajomon se,) whisky és nő kell,
nehogy leszámoljak korán az egésszel!
- 2023. 4. 20.


Mintha tél lenne…
-----------------------
Mintha tél lenne, vagy késő ősz.
A tavasz áprilisin nyer, veszít,
akár egy hol dicső, máskor öregedő
betépett dizőz, aki elfekszik nem
törődőn éppen melyik része győz.
Én meg csak nézem és érzem
a rosszidővel átszőtt díszleteket,
és inkább remélem, mint hiszem
a napfényes jövőt!
Pedig tévedek, hisz az alkony nyer
a tél-restaurációs délutánon,
hogy az est hajnalikreket szüljön
a természetnek és nekem,
újulást és öntartást, azaz tavaszt és
én-javulást, kezdetnek és vég elégnek.
Ahogy egy pohár bor is hajnalt mutat
a bealkonyult hangulatnak!
- 2023. 4. 24.


Ma a holnapért
-------------------
Nálam összefügg a környezet, s az érzet,
a külsők, s a belső, a hangulat, kinézet,
úgyhogy ma csak itthon, mélán, e felejtős
tavasz-megálltán túlélek, kitöltöm e napot,
hogy akármilyen is lesz, teljes erővel,
hittel, szerencsével, éljem a holnapot!
- 2023. 4. 25.


Fűzések, függések
----------------------
Ahogy öregedésbe fog, fogy az életem,
úgy kopárodik, egyszerűsödik a versem.
Lehet, a korral jár, tán a veszteséggel,
s olyan akár egy túl szűk farmer, hiába
emeli a seggem, ha a tökeimet szorítja el,
történtek – versek, fűzések, függések.
Így hát remélhetem, szálkás, kemény
írás lesz, szikár, érő, megőrző, túlélő,
mint belőlem. Örülnék, ha alul, fölül-
rendeléstelen, egységben tehetem.
Talán, ha csupán jobb napokon írnék,
kevesebbet hiányol-panaszolnék, hogy
a jó maradjon meg, de igaz -,
kevés lennék a kevesebben!
A megmaradás (t)örvénye; ami itt fogy,
ott teher, nem szűnik, csak tűnik,
tőlem vesz, nálam vész el.
Szeles vakrepülés létem a verseimmel!
- 2023. 4. 28.


Majális
---------
Lazíts öregem, olyasmik ütköznek fejedben,
amik már rég nem, mert értelmetlen -,
azok ott, most csak köszöngetések, piálások,
másként politizálások, felemlegetések lettek,
s már nem szeretetből, inkább odafüggésből,
megragadt bratyizálással telnek.
Hiába, hiányzik, na, 40 évem majálisa volt,
több, s persze kevesebb, szex-szikráztunk,
s néha bizony hittünk Ernestnek; hogy
„minden becsületes férfi valamivel többet
iszik, mint amennyit elbír” álltuk, és
minden évben vártuk. Nincs helyette más,
így az ember magányosabbá válik,
s bár a barát az barát…, ha ki nem változik,
és nem érkezik jobb, vagy több másik.
Mennél, aztán gyorsan eljönnél,
sértődöttre, felhígult emlékeiddel.
Ha tehetnéd, se tedd, eleget megbántad
a szerelmeiddel, békültél, s kékültél,
mire lezártad!
Ahogy verheted, simogathatod a farkad,
attól még nem szeretkezel!
- 2023. 5. 1.


Ki se
------
Ki se nézek az ablakon,
mert tudom, látni fogom
növendék dogom gaztetteit,
mondjuk játékait, nyomait,
szétszedett, széthordott,
széttépett, megrágott,
fekhelyét, szőnyegeit,
növényeim régi konténereit,
fáim lerángatott részeit,
s hogy a másikat nyúzza,
ki nyüszít, és kertem
frissen ásott lyukait, árkait.
A barátnőm sírt, megkarmolta,
a ruhám összenyálazta,
csupa szeretetből…,
és nem jön, nem engedelmes,
ő Folti a rettenetes, s csak
reméljük nem lesz rettegett.
Azt mondják, kik úgy tudják,
a kutya olyan, mint a gazdája,
elmehetnek a francba,
ja, hibája, ha ráhagyja, s ha
így, vagy úgy eltúlozza,
ha ennyire zavarja, jobb
ha (f)eladja, de előbb még
próbálkozzon, várjon,
s nézzen körül a háztartásban
hátha máshoz hasonul,
másra hallgat a kutyája,
vagy a párja!
- 2023. 5. 3.


Öregedő védő dilemmája
--------------------------------
Ami az enyém, s a miénk, megvédem.
Csak most már félném, összekeverném
a különbségeket, s a válaszokat néha
félremérném, így, ha lehet, elkerülöm,
féltő félelemből az összeütközést,
tartva az időmtől kimerüléstől, hátha
a kezdéskor nagyobbat ütnék a
befejezéshez. Nehogy lét-sértsem
a csak pofán verésest!
- 2023. 5. 6.


Most kéne
--------------
Most kéne vitorláznom, állandó erős szél,
s így, hogy nem tehetem, idegesítő,
örülök, ha a hajót helyben tarthatom,
mert egyedül kivinni nem igazán tudom.
Meg kell jól tanulnom, s használnom,
mielőtt kénytelen – kelletlen eladom.
Most kéne Erdélybe menni, felfedezni,
meglátogatni, ami volt, van, s lehet,
érezni a múltat és élvezni a jelent!
Most kéne rendemben lenni, tavaszodni,
verseimbe illőn élni, jól tenni, átélni és
leírni, merni még szerezni, s megszeretni,
kikötőből, vízre, szél-létbe menni,
kiköltöttből, kiköltővé lenni!
- 2023. 5. 7.


Függelékek
--------------
Elfekszenek a lágy, sárga fények,
felhőöregségeken fáradt áttünések,
hogy még fénylenek az újszülött zöldek,
de mintha intenének a szélben az ősznek,
pedig csak az est közeleg, s mi szín
marad, a sötét eszi meg, hogy majd új
színéhség harmat-nyála fényezze a reggelt.
Nekem az újabb nap már régi feladat,
s ha betör a tavasszal pár jobb pillanat,
világítja a jelenbe fásult múltat.
Lassan odáig érek, hogy a holnap
felemás képzet, tervezem, vagy képzelem,
száradt ecset képez képet.
Addig jó, míg teszem, élem és élvezem,
s amit nem, - egy jó az öregedésben -
úgyis elfeledem!
- 2023. 5. 8.


Cinikusan
-------------
Várok, bírják még e romok,
remények, élmények, fájások,
vesztések, állj, s tovább okok,
az idő kicsire nem ad, velem,
vagy nélkülem tovább halad,
tőle örökségem, hogy voltam,
lehet, leszek, s biztosan vagyok.
Amit kell, kéne, mérem, vagy
mérgelődöm, teszem, mit tudok,
jobb, ha magamnak magammal
tervezek, számítok, próbálkozok.
Magamban bíztam eleitől fogva,
ilyen lett e lét termése, vesztése,
s ha már verseimmel estem örök
szerelembe, talán megmarad pár,
a szülő(fenn)tartást megfizesse!
- 2023. 5. 10.


Önrendezés
---------------
Ahogy a légyzümmögés megzavarja a gondolatot,
az idő a hozzákényszerítettet, a felhő a napot,
úgy érzékelem az örök ellentétet, s a két szélső
sarkot. Igaz, a jó, s a rossz, harca, s a harmónia…
Méginkább a jón-rosszon túli, a sorsra hárítva,
és a gondolat eldugva hátul, az agyban hagyva,
hogy a hites elrendeltetettség, s a békés kétség
angyalbőrbe rendezze a szélsőségek élét, és
valahol egyenlőségben, középen szépen, értőn,
beleegyezően hagyd, mihez gyenge a közöd.
De az önrendelkezéshez önrendezés kell -,
így a bölcseletet helyretéve,
tisztázd mit a légy beköpött!
- 2023. 5. 11.


Konklúzió, testamentum helyett
-----------------------------------------
Ifi-dilinek, csali csodának köszönhettem,
hogy költőnek leledzem, és élem -,
inkább hírhedtnek, mint híresnek,
társas magányban az ismeretlen(ség) ellen.
Azt hittem másokért, aztán, hogy magamért,
végül nem kinek, csak tettem, éltem, írtam,
jólétben, bajban, segítségben, szarban.
Ilyen maradok, mint majom a körtáncban,
leutánzom a létem, de ha megunom,
és az ismétlődést túlzom, kifordulok.
Ölek és mondatok, míg köztetek,
önmagam vagyok.
Kérded, mindez miért? Ennyim a mennyiért!
Együtt Villonnak se ment,
nem párhuzamos a körülmény, s az ész,
én ma a farkamon érzem,
körülményem mily nehéz!
Megbántam így? Nem, de mire rájöttem,
felkopott az állam,
és kisebesedett a seggem!
Nem ismételném, de nem is cserélném,
lelki – testi gazdag szegényként!
- 2023. 5. 12.


Azonosan a különbözőségben
--------------------------------------
Hozzám öltözött, mert öntözött e nap,
eső az eleső embernek, bár az esős és
esendő, rám-bizonyítottabb, hitettebb.
Mert e körülmények kinőve ismétlődnek,
nem elmúlnak, én meg igen -, bár még
annyiféleképpen értelmezhetetlenen…
Vágólapon e magamba kényszeredett
végtelen összeköttetésben,
nedves azonosan a különbözőségben.
- 2023. 5 14.


Rész részegség
--------------------
A permanens részegség
alaptörvénye;
hogy legyen mit, mint,
és ne legyen vége!

Próbáltam sokszor és sokkal,
hihi-wifi, és csömör végre,
de hála magamnak,
nem az, és ezek sem többet,
lett belőle.


A tenger ma lever, s elhidegülve,
e rideg fényképmás tellett tőle,
ordító, tarajos, elűző, átcsapós,
felsózott Karthágó vált belőle.
Mennyire vártam, és most
fázva álltam e lé szélén,
otthon tán felmelegedés lett,
itt most a napért iszom a végén.


A barátnőm győzköd, és győzne felettem,
engedném, ha futna, de nem, mert tartósan
szeretem, így és ezért nem engedhetem, hát
szenvedjük, és viseljük, míg tart és kell -,
köz-engedelmesen.


Engedek létemnek és körülményeimnek,
túl sokat iszom és eszem eszerint!
E jóban is rosszulok, és sokasodott magamból
kiadok, vagy rám hagyok, a mennyiség szerint.
Már rég nem úgy, mint akarok, hanem ahogy
tudok, várok, bár az ok inkább mit várnak,
még önrontón nem alkuszok, de kellhet a
több, és a megérte érte, mert a még ne, s a
mért ne, a halál sült húsához érve, büfögve,
s öklendezve legyint és beint!
- 2023. 5. 25-27.


Meggyűlt idő
-----------------
Még esős a háta, beivott bőven a föld,
másnapos zöld, sárga, de szakadozik
spanyolfallá, vagy háttérré válva a köd,
kifakadt a nappróbára, májusmeneti
átállásra, s a visszára bezárolt világ
kinyílt a napsugárra. Bár kísértettek
fagyosszentek, hetes esők, szürke
teendők, a madarak hangolnak, de
inkább átöröklött szoci szombatba
erőlködők, szem elé a szárnnyal,
pár után leselkedők. Sok a dolgom
és kevés időm ebben a helyzetben,
kiérdemeljem, legalább lehessen
napfényes tisztulás, s így e vers is -,
de be kéne fejezzem, vagy se, hogy
igaz legyen, mert győzött egy felhő,
s ez az össze-vissza időcsámpa,
őszbetévedt (ugyan kihívta,) ócska
metamorf-fricska, idegkrízis,
rég-végbe fogant, s visszatévedt
emlékrágó réteg napfényféreg,
a jelent-gyűjtő szembogárba!
- 2023. 5. 30.


Körpanorámá(m)ból keskeny részlet
-----------------------------------------------
A fák az idővel nőnek,
én meg…
Összenőttek előttem,
így lett,
körpanorámából keskeny részlet,
s nem látom ha nézem,
a múltat is jelentő jelent,
létem valóságát,
csak, ahogy a jövőmet,
ha nyit a szél, szét, vagy össze.
A fák itt lesznek,
s talán a versek,
szeretteimnek és nektek,
ennyi a mennyi, lényeg-kéreg,
részletek belőlem,
holléttől független.
Nyeshetitek nézetemet,
s éltető-ölő körülményeimet,
ezt rendelem,
mire majd elrendeltetett,
sebaj, ha így sem lesz(ek),
de az sem, ha véletlen
télen, és elnézetben,
kötetekben és net-en,
használtok engem!
- 2023. 6. 1.


Szakadás
-----------
Nem mennék sehova,
a világ, mint esőtől zsinóros
pillanatkép, mi ma túl sokáig ér,
felhőszakadás -, a sok függőleges
esővízcsík dobpergőn összeért.
15 perc, a természet őrjöngött,
s most elázva ődöng odakint.
Bár tudom mi, miért, mint,
azt nem, könnyet, vagy köpést terít,
jobb bent itt, kívül-belül elázva,
túlozva, létfázva megint!
Újabb életrész, amit rosszul élek,
mégis újból, újat kérek,
de rossz a képlet, ha csak most néz,
- és kibicnek nem nehéz -,
semmit sem érek az úristen szerint!
Kisütött a nap, fönti fentem legyint,
és saramba magamra hagy,
tegyem, mit kell, lenni, viselni, menni,
de a vers marad!
Papírhajóvá lesz, ha Noévá tesz a harag!
- 2023. 6. 6.


Késői?
-------
Késői problémák, megbánás, oda-vissza miegymás,
meg persze szeretet, együttünkért, egymást,
csak hát az idő és Ő, meg én a vége felén,
miért és hogy, véges, vagy végre, fogjuk reményre?
Kéne, ha menne, segítve, szeret(kez)ve, de...,
és megeszik, vagy tán kárrá isszák,
a késői lét-rögzött, félrelökő, szembeköpő,
hiéna hiábák?!
- 2023. 6. 12.


Ilyen meglepetések
------------------------
Olyan meglepetések kellenek,
mint, hogy most felcsendült
egy Beatles ének, és bennem
zendült, érdemesült az élet!
Bár már csak várok, kelletlenül
lepusztult kell-eket vágyok,
ha bejöttek, s célokat fellőttek,
újra táncolnak velem az álmok.
Mint ma a megélhetés, megérés,
egészségvesztés, visszanyerés,
idő és érvénylebegtetés, múlás,
és küzdés, az írás öröme, üröme,
kétsége, mindensége, és egy dal,
hogy felcsillantam végre!
- 2023. 6. 17.


Fáradok
----------
Fáradok, engem fárasztanak dolgok,
gondok, amik másokat izgatnak,
szinte feldobják őket, ezzel, s erre
hatnak. Aludnom kéne, de…,
ugyan, tegyem, vagy felejtsem,
nem éri meg a fele sem, ha
nem megy egészen, legfeljebb
leírom, és létem követő titok lesz az ok,
és akkor már a közösre kötök, köpök,
hogy kibeszélem őket, vagy erősen,
mert épp gondtalan, nőtlen, horkolok!
- 2023. 6. 20.

Belezúg
----------
Belezúg ez a szar fűnyíró a fejembe,
szép-vetésű, nyárálmú életembe,
jó, magánügy, de e versembe is,
s így, már közös, vagy elközösült ügy!
Felhangosítom a bluest, megoldom,
érdekem és kell, békés megoldás,
mert nincs más fegyverem, hogy
a gépet kilőhetném, a zajt, az alkotást
vájó bajt megszüntethetném! Na,
a képzelet ereje, elhallgatott a dög,
kifogyott, vagy megdöglött, bocs, be,
ideje jött, rég nem győztünk
John Mayall és én -!
A nyári napfordulón, e fordulással a
kifordítón, a hallás, hangzás örömével
a növényölés valóságán,
e leképzett elképzelet lét tiszta
tinta verítékén át,
zenével a csendhez!
- 2023. 6. 21.


A komponálás stációi
---------------------------
Nő nélkül, nem nélkül
az élmény menekül.
Így vágytól, segítségtől,
bármilyen szeretetből,
de álljam és élvezzem,
érezzem, éreztessem,
hogy megérőn létezem.

Nem mikor helyettesítem,
magamnak magamban intézem
elérem a végem, mi kiderül,
mert a merőleges komponens
a kezemben egyedül hegedül!
Bár ez csak a lelét kezdése,
de a férfiasság magánzó vége,
ezért inkább a megszokottba,
mint a markodba, érzelemtelenül,
és a lett, a voltba dűl.
Hát fel, és továbbá együtt el,
a harmóniához a két fél kell,
s ez a duó az élvezettel
az életről énekel!

A szesz és a szex együtt,
nem külön helyettük.
Együttük több gyönyör,
vágyukra hiányuk öl!

Létrészemben milyen botor voltam,
nem volt fontos csak a farkam,
meg az iszom, eszem, s hogy írom,
később jött meg csak az eszem,
hogy másra vágyva és megtalálva
ebben a késő mában, hagyhatom,
hadd hiányozzon, - és vigyorgom-,
ifjú, botor voltam!
- 2023. 6. 30.


Napsütésből, fény
----------------------
Létünk fényre létének
váltó különbsége,
fokozati tükörképe.
Minőségi viszonyítás,
fókuszált létlátás képlete,
jobbrészi maradék finomítás,
lényegi értés az érzésre,
hogyan tégy, e időjelekre;
e napsütésből, fényre.
Szimbiózisból metamorfózis,
térlátás a létezésre,
a múlás, s a mégse leképezése,
éca, szimbólintás az öregedésre!
- 2023. 7. 2.


Lénye(ge)mi kívánság
--------------------------
Legyen jó nap,
mikor semmi sem akad, akaszt,
a szív és ész egymásba nyílik,
az élet az élvezettel jólétté szeretkezik,
az élmény, s az írás, művé válik,
s nem hazugság, hogy ilyet állít.
- 2023. 7. 3.


Impressziók
--------------
Vidám pofát vág a világ,
végre zöldet kapott a nyár,
friss élet-zöldet, ha nincs
tavaszvirág, és m ár az
őszesőkkel konspirál.
Most tengerkéken nevet az ég
és aranyat kacag a nap,
az elköltő mára nyár gyereke
marad, és az élet, ha múlik,
ha szakad, akkor is szép!
A viszonyítás a valószínűséggel
társ, mint az egy nap az élet
a leléthez, meglett rocker
a rappeléshez,
meglepetés az ismétlődéshez,
versbe vert illékony szók
az impressziók leképezéséhez,
könnyes mosoly a nosztalgiája
az idősödött télidőbe, s a végek
vége, hogy, hogy megy végbe?
- 2023. 7. 6.


Szedelőzködtek
------------------
Szedelőzködtek a reggeli dolgok,
jóga, szeretkezés, léttársaim
etetése, itatása, tea, öntözés, edzés,
íráspróba, telefonok, olvasás,
sajnálkozás a kimaradóra, mi
kell-nek kéne, de marad sorstartóba.
Ennyi a mostig, elhúzva és félbe,
háborogva, hogy maradékot élve,
rendszerbe zár e kifutó jutó,
időm vége még biztos része.
Régen átaludtam és éltem az estébe,
mikor még a kéj rétegvonalait
láttam az égen, s már a délutánra
marad a még nem, s a mért nem -
Ez már így lesz, a leendő leeső
hulló pontig, túl reménytől a
hátha hitig, bár ki tudja…
Mostanság a szakadás dívik,
s a kilógás nem jut el a foltig.
- 2023. 7. 15.


Ordenáré
-----------
Ordenáré remény, feketének a fehér,
de közös pinának túrós a farka,
mint rossz szomszédnak a léte, szava,
nem, és sem, s hogy mégis elviseljem,
szerencse és szeretet kéne, hogy az
enyémet a tiétekben megteremthessem,
sarjadt vágyamból a szavam ténybe érjen!
Nem kés, hanem gyökér,
ösztön nemzette ész, ért tehetségem,
és szabadságom meghágta körülmény -,
hogy minden eredt tettemből virágozzon
ami kell -, mert hátulról én!
- 2023. 7. 18.


Megfolyó színek
-------------------
Igen, burokban születtél,
(még ha hat hónapra is,)
szépébe, békébe burkol
e hars arany-zöld díszlet,
ha értékeled, lehet félévnyi
kincsed, lent a domb, fent
a lomb, és visszatérő,
mint a múltszerelmes nő,
csak ide neked kell
menned és visszatérned.
Itt élek, és hála így is,
ön hűen, az idő hűtlenségében,
ha a lényegeset nézed,
ami itt ide-oda váltó
négy évszakos reménylet,
fel és le élet, tragikomikus
érzetmerénylet, de megérte
megélned, ha léteddel, időddel
lefizeted az elfedő telet, és örök
szerelmet hazudsz az öregedő lehetnek.
Mi ez? Monodrámás színfolyás,
a személyültségek keveredése,
pillanatnyi társult magány
vagány párbeszéde.
60 túlért bekövetkezte óta
így szólaltatom,
így nem hazudom,
s már díszlő díszletem van
a sikeres lehetségeshez,
aztán vas vagy taps -,
míg tart a magamét másnak
bérlet, és élek-írok lejáró
ingyenjegyéhez. Hagyd,
hass és szeresd, vagy nevesd
és feledd! Párszemélyes
játék, datáld a jövőnek,
a tavasz visszatapsol,
ősszel kisöpörnek! Színes élet?
Szinezett summája a végnek,
színvaknak kifestőkönyv
s az elfekvő kifes(t)lőnek!
- 2023. 7. 24.


Kenyérre gondolok és fényre
----------------------------------
Kenyérre gondolok és fényre,
de eső fékez az érte lemenésbe,
s csak kiürülése, a viharos szürkébe.
Tévedek, felejtek, önszánón öregszek,
létem szükséges szüneteiben álmodok,
reménylek, helyüket vesztik a tények,
s csupán mert erős vagyok, és a
létezésért létemből írok, tudok
kicsalni kompromisszumot,
ki-időmből, le-kedvemből elegemből,
a múlástól, s a nullástól!
- 2023. 7. 25.


Lepke a tarka napernyőn
-----------------------------
Lepke a tarka napernyőn,
aranyszín pihegés a sárga
semmit sem érésen, mimikri,
vagy odatartozás vágy,
túl az esőn, a vihar után,
vagy inkább pihenés a libegés
esőnapján, szép, és ép, felül
a sodrás sok sodrott szárnyán.
De gyorsabb, mint én, elrepült,
míg mélázva bölcselkedtem,
vagyis csak bamba szerűségében
leledzettem, s maradtam
feketén-fehéren, felesleg felesben
a sárarany napfényben.
Szép érzés, langymeleg, időtlen
kevesebb, jó-tolódás jobba,
hímporcsík ék e hímnek,
héköznapi, pilla-harmónia
pillerebbenésben, lepketudatban,
mozaikszem kacsintásban.
- 2023. 7. 31.


A lét-ihlet lelence
---------------------
A tele has átka kihat
a gondolkodásra, úgy,
ahogy serkenti a hiánya.
Eleget, se sokat se keveset,
és ideg, velő szüli a verset.
Sétálj, aztán pihenj egyet,
olvass, igyál, szeretkezz,
ez hozza ki a lét halomból
az életverset. A többit meg
bárki bármint szerezhet,
mi kevesek a kevesebből
ezt a többet!
Főleg ilyen lét-egyszerűket,
a komolyat, a váteszeset,
életpercért, vérért cserélik,
hogy emlékezz és emlékeztess,

megérik, a megértett megérte mégis!
Van, ki csak érzi, és vagyunk kik
így vélik, élik, de akárki is, ha nekünk,
velünk játszik, e létezésért táncoljunk,
ahogy illik, hisz a csoda, kenyérrel
borral indít, míg lőn a létihlet lelence,
a megélt élet, s a sorsfoltos lélek, mint
örömszülők őrzik szerelemgyereküket,
azt az egyke verset!
- 2023. 8. 3.


Kiválasztódás
----------------
A nagy érzelmekre jót lehet pisálni!
Mert előtte piálni, és hinni, hogy
nagyobb jobb is lesz, szerelem,
szerencse, gyógyulás, megadatás,
túlélés, sikerülés, még ha csak a
jólét egyszerűsége, a viszontszeretet,
az élés elviselhetősége, s bár ezek
már normális érzelmek, a tovább
segédeszközei, eset lehetségek,
létegészítések. Majd kevesebbet
hozsánnázok, iszom, s tán megérem,
kiegyenlített középszert remélek.
A kiegyelt helyesebb lenne,
a középszart feledve, vagy mindez
együtt, ahogy kéne, s kiemelve,
a fejemből a szívembe verve,
jelentős, jelzős szavaktól kísérve,
a – talán - purgatóriumába érve.
S aztán, közöm? A piálástól
a vesén kiérve, pisi párán,
létvers íven át, a szükség szomját
követve, az érzék értékét kifejezze!
Kiválaszt(ód)ás elsőre, s ha a
fene mégis megette, majd
hülyülünk helyette.
- 2023. 8. 7.


Téttelenül
------------

Téttelen, tejüveg nap,
s e lényegtelen, lég-fehér lap,
ma csak halsz, te magadba ragadt?
Ha nem, hát tégy, írj, többet,
jobbat, közzé-érthetőbbet,
ne már, hogy ennyire meghatároz
az, ahogyan úgy, aképp van így!
Mikor csorba az él, ködös a cél,
inkább kell jobblétre faragni
a belefásult rendet.
Vetni, érőn teremni, együttműködni,
s bár fölös az intés, túlértelmezés,
de ne az ész kövesse a tettet!
Vagy tudd időben mellé, elé,
helyére tenni, hogy együtt
szabadon engedd, vagy hagyd el
és snóblizz az idővel!
- 2023. 8. 10.



Szélcsendben
---------------
A boldogság megszépíti, szédíti
a nőket! Egy ideig a pénz is.
Sajna ezek elszálló dolgok,
így a szerelem-szeretet sárkányeregetés,
s a fentiek szélcsendjében
ránk esnek, vagy, és, elszelelik őket.
- 2023. 8. 16.



Augusztusi gusztus
-----------------------
Táguló időnként írok,
létárnyékomban sorscsomókkal,
vagy magammal nem bírtam?
Kérve kaptam, írva adtam,
hiányoltam, feléltem, sokalltam,
feküdtem fél halottan, futottam
boldogabban, sok minden megvolt
meg ami mégsem, csupán ezeket
az újat, a meglepetéseket hiányoltam,
inkább testemmel, mint lelkemmel voltam.
És augusztusi gusztus; voltból fosztó
foszló mostban nyár császármetszését
vártam, és ősz majd-borát hozomra ittam.
Se nagy halat, jobb nyarat nem fogtam,
s csak átfut az idő rajtam,
mennyi mindent kihagytam -,
és már a nyárvégével viselős a van!
- 2023. 8. 27.

Augusztus 31.
----------------
Még napbarnított vagyok,
és a szemem vágyó macska-zöld,
de kint már barnulnak a bokrok
és fakulgat a letermett föld.
Ideges az idő, elsieti a mostant
majd visszafogja a következőt,
továbbkuszálja az össze-vissza
nyárból őszt.
Néha felhőtlen halványulnak a fények,
s a színek zsinati lilára, oszló szivárványra.
Szangvinikus a nap emlékszem,
50-es hajamról -, előre tőrnek szomorító,
elő-őszes árnyalatok, olyan félhalott fehérek.
Másnap kánikula, s hajnalra viharok,
fáradó, ide-oda hangulatok,
epés remény, elmúló oktalan okok,
várok, teszek, aztán írok, ha bírok.
53-as őszre kellett volna, de nyári gyerekként,
ma is égve élni ordítok, nem véget vonyítok!
Attól még vidám, élőbb, mint múló fickó vagyok,
mert most az elvesző időtől,
koraszülött(ként) őszbe szomorodok.
Ősz az ősznek? Festék, és ital az észnek!
Nyitva vár a végzet,
dupla zárvár; az életnek, s a versnek!
Ne kínlódjak, és értsenek,
szeretettel, és szerencsével az egészhez
kiteljesítsem és kiélvezzem,
visszabeszéljek
időmértékkel az öregedésnek!
- 2023. 98. 31.


Békülékenyen
-----------------
Van, hogy megy, aztán megyeget,
néha nem…,
azok is versek, ez is az életem!
Őszül a tél, a visszaváltozást élem,
az idő már elköszön,
csak versek zöldülnek belőlem.
De, ha mégsem egészen,
és teljesedő életemet érzem,
lehettel, talánnal békülök -,
a véletlent vélem.
- 2023. 8. 31.


Csendes ébredés
-------------------
Csend csendülése és
múlása csengetése kelt,
és kelleti magát,
így esek a múlt álomból
a vált valóba át!
- 2023. 9.3.


Könnyű szélben
-------------------
Könnyű szélben, könnyed légben,
ősz-otthonos halvány fényben,
nyár tüköre kölyökszeptemberben felélek,
meglett mennyiségben, váltó minőségben.
Csak az árnyalatok, hangulatok változtak
a nyárból, s bár átvéltem már százszor,
boldogan élvezem, napozok, henyélek,
nem érdekel meddig, miként, míg
nem érzem az ősz élesebb sarkantyúját,
mégis köpnöm kell, mert fájom a vesztés savát,
két kedvencem fogy el tőlem, a lovaglás,
s a vitorlázás, igaz tehetem, ha lesz rá pénzem,
és egészségem. Átértés a sarkantyúról a szélről,
sebaj, majd a tudatos tudatlanság is elér,
de az öreglegény szex-el és szesszel is megél,
csak szüret legyen és ágaskodjon a kedvem!


Azért néha érzem, mindenem gyengébb,
öregebb, van, működik, de milyen?
Rossz tréfa, mindent akartam,
csak öregedni nem!
Kesergem e kellemesben,
túlért, sértett, illetlen értetlenen.
- 2023. 9. 6.


Bor ünnepen
---------------
Ittam, vitatkoztam a múlttal a vannal
finoman, finomat, de nem ugyanazt…
Mert a borünnep fent a Várban,
gyengébb volt, mint vártam,
hiába boldog bódulatban, bár így -,
ilyenkor mindig, mikor szűkebb
hazámban, a régi helyeken jártam.
Emlékek, ízek, zenék, mi kéne még?
A többi volt, helyük folt hátán folt.
Az egész kicsit idegenebb lett,
ezért tán spiccesebb a férfi,
ha jó idején túl, az emlékeit félti,
pedig érti, csak nem úgy érzi, mi éri,
s ilyenkor Hemingway-el ért egyet,
legyint, és még iszik egyet!
- 2023. 9. 11.


Az első őszies nap
---------------------

Az első őszies nap,
a komor nap-hunyor a kedvembe kap,
elsatnyult a nyárvég, megőszült a fény,
az idő lökdösve halad, s nem opció
a reménysorakozó. Örömből üröm jön,
eső és allergiás könny a nyakamba,
szájzáramra szakad, és lőn a költő
magában beszélő, s már nem érti,
hogy is szabad!
Az élet lét-öreg, lettben, versben piheg,
(mert öreg harcsa nem rakéta -,)
ősszel csak a nyár szalad.
- 2023. 9. 19.


Időkötő felesleg
-------------------
Mire meg-kopaszodnak a fák
én növesztem a hajam,
az ősz, bocsi isten, fölös abszurditás,
túlkezdés és leszorítás.
Az öregeknek idegesítő emlékeztető,
a többieknek dühítő télkezdő,
mellesleg a melegesnek eleges kettő.
Jó, a bor és dió, meg a színek…,
van kocsma és képtár, s mozi-illúzió
időkötő felesleg, szerény, de helyettes.
Szélsőségek közt tán feles az átmenet,
az ember kevesebbet vár a nyárra,
a tavasz úgyis rácsodálkozás -,
ezt a marhaságot meg fogjuk a
hordóhely túl szomjas biztosítására,
az öregedő memóriátlan melankóliájára,
bízná inkább a pótlást, a vele vénülő
tavaszka felejtető likára!
Segíthet e párperces tavasz,
ha nem is hiszel már a nyárban!
- 2023. 9. 21.


Tanács
-------
Tegnap bántottam az őszt,
ma hálás vagyok érte,
esője helyett nap áldása
ragyogta be nyárias testemet,
meg pofátlan blaszfémia,
hogy belekö(l)tögetek
a teremtés tényébe, illúziójába.
Persze van az éltető, és még
nem igazán érthető világ,

s az ember önmagában is az -,
de valaki szabadon tervez,
s az emberke csak falaz,
netán, ha hagyod élni hagynak,
hát napozz, éld mid maradt,
ne átkozz, ne köszönj,
becsülve őrizd magad!
- 2023. 9. 22.


Megfontolás
---------------
Ahogy a darázs kiszökött az ablakon
a légycsapó elől, úgy kell meggondolnom magam.
A piacozást elmosta az ősz, a nőm Debrecenben időz,
nem megyek sehova, nem borotválkozom,
a reggeli teát borral iszom, az esti bulit is lefontolom.
No, a telefon…, a lányom éhes nincs benzinje se,
persze hogy a szeretetem tehetővé tesz,
kis önfeláldozás, és az eső ezüst permete díjammá lesz.
A többi is az eshetőség reszlije, majd meleg szívvel
káromkodom, ha bajos nagyon, és elázott
megfontolttá tettet életem gyermeke.
Ha meg változás, megint más, az is elfontolás,
már üres a helye, ide vele! Kicsit kesernyés volt a tea,
akár a szeretet keservese. És a túlérés kora.
- 2023. 9. 26.


Gondolati líra
----------------
Olyasmi az aktívák, s a passzírozott passzívák gondja,
mintha a kígyó feje elfelejtené az ellökő, támaszkodó
farkát és leharapná, de így nem jut tovább.
- 2023. 9. 29.


Évszak szavaim
-------------------
A nyár a forradalom, az élet áradása,
az ősz az erjesztett szabadság színes hanyatlása,
a tél fehér fél-lét, s a tér-idő álomba ájulása,
a tavasz feltámadás, itt féltámadás a sokadvirázásra!
S az év emberlét időrövidítő az elmúlásba!
- 2023. 10. 3.


Napi semmi
--------------
Íróhelyemre ülök, várok, hátha valami
lényegesebb felmerül a macskákon,
kutyákon, kerten, hétközszeren kívül.
Fél óra hiába, ha voltak is, ezek
félretoltak a fölöttesből mindent,
ész-szikrákat, vers eseményt,
az enyémek engem. A legnagyobb
juharom tűnik eszembe, rajta 25 kis
ugyanolyan fa a lombozatban, így
áll össze egyben.
Mintha alakváltó okát keresném
az - ez lett - tettben.
- 2023. 10. 6.


Kifut
------
Kifut az idő alólam,
seggre estem, és fájom,
saramba ragadtan.
Az őszt már kivédem,
régen megszoktam,
de a tél huzatos szele
fagyos űrt kavar
szélütött agyamban.

Ellennék az év nagy részén
jómagunkkal úton és ágyamban,
de néha szakadás, kihagyás ijeszt
tetszhalált gondolatban.

Úgy élek, ahogy akartam,
de már meguntam, nem szöktem,
csak oda-vissza csavarogtam,
magányvágy és társas kompenzálás
tesz rendet és hiányt
halál-közelben és túlélésben,
megérésben, feledéstől csodákban.

Jó így, mert jobb nem lehet,
valóság röhögné a képzetet,
mégis az idő nemzette ezzé
az életet!
- 2023. 10. 9.


Ősz a ködben
----------------
Ősz a ködben,
igen, a szél majd elfújja,
de nekem, be kéne festenem -
Ilyen időben, ami nem kötelez
nem kell tennem csak létszükségletem,
és szeretkeznem, s ha jó helyre
evakuláltam ejakulátomat,
versbe személyesítenem, s olvasnom,
tűnődnöm az októberbe,
filmet néznem, többé reménykednem.
Így nem hangzik novemberi rosszul,
de ha az ember rosszba rosszult,
olyan, mint a múlt, ha végét elfelejtem,
és azt hiszem még tart, mégsem
élem, érzem, marad a gond marta
ködbe vesző part, meg a le lét,
és az ősz a megerőszakolt kertben,
meg a kedvem pöcegödörben.
Majd más nappal kilátszunk,
s a jó-rosszal bújócskát játszunk,
míg az idő hajt.
Ugyan, csak egy kis rosszidő mart,
szokott őszi impresszió,
mi reális szart kavart!
- 2023. 10. 10.


Utazás előtt
--------------

Már majd mindenem megvolt,
és részint meg is van,
haszonélvezetben, oda-adatban,
csak túl régen, megszokásban,
s itt vannak velük a szellemembe
szellentő szellemek, ha eladásban:
a máshogyan, mást, a lennék, voltam,
akár az egyenes a kicsavarodottban.
Csavarogni mennék, ha korom a
káromtól és másomtól nem tartana.
S ez nem csupán tervezés kérdése,
a sors, s a szerencse hagyom, kimérje,
van, ami kell, vagy tesped a mégse,
de időszer, alap a kalandhoz, persze
külső, belső segítség is kéne, hogy
a múltjába utazót Erdély e történelmi
történésbe hazavárja, ne sértse,
kiegészítse, hogy találjon, csodáljon,
elméleti helyére álljon, aztán,
mert másként csak tehetetlenül a
lehetetlenségben -, hazataláljon.

Lehet, mégse megyek, se megfelelő
kocsim, sem elég pénzem,
s a növekvő hideggel csökken a kedvem,
ősztet az október, s ahogy a nap huny,
gyávul bennem a csavarogna ember.
Régen halottak napján is mentem,
csak akkor tizennyolc és negyven voltam,
nem hetven. Szeretteimmel nem jönne
össze, egyedül meg..., inkább tavasszal
szeretnék. De kéne! Gyökerem, én-hitem
Erdélybe vonzana, és még egyszer kell!
Talán ha a körülmény jobbá változna,
mégis mennék, s ha mégsem így volna,
legalább írnék egy másik verset róla!
- 2023. 10. 12.


Csodák
---------
Csodák nincsenek,
csak csodás pillanatok,
s csupán másodpercek
értem, velem,
épp míg megérzem, és
lopom, adom.
- 2023. 10. 15.


Hasonulás
------------
Megszólít a szomorodó ősz
és elszomorít.
Szürkült hátterével,
szépsége felével int,
hát öreg, így vagyunk megint,
mulassuk mi maradt,
ősz az őszben,
festett a vérzőben,
égető mimikri a tél ítélete alatt.
- 2023. 10. 20.


Paradoxon
------------
Paradoxonból, független változás,
szaggatott párhuzamos,
s az ellenkező vágy,
a megszokás, és a kiborulás,
az elfogadás, s a megalkuvás,
az önbecsülés, meg a megélhetés,
az éles szélek és könnyű középek,
ami nem eladó, de így sem a tiéd,
a valóság fölötti szabadság,
kiszolgál a kiszolgáltatottság.
A hozzánk igazodott igazság,
a bevallatlanba holt hazugság,
s a múlás válogatatlan megváltása.
Az örök (t)örvény érvényű halál,
s a mégis holnap rabszolgasága.
Összeölt mi szült, s mi öl,
a volt, és maradék élet
színjátszó szavakért.
A zengő, tengő versek
a ki maradottakért.
- 2023. 10. 23.


Hajnali léptek
----------------
A záró kihányó kocsmák,
s a hajnalfényes utcák,
az idegen csend, s az
ismerős együtthullámzás
a Duna rakpartján,
a pesti sikátorokban,
s az ébredő Budán,
Sarokház, Randevú,
E-épület, Taknyos varjú,
Fészek, Ifjak, KEK,
Véndiák, Balettcipő.
Eötvös klub, Kis pilzeni,
házibulik, szesz-szex estek
után, alkalmi, vagy tartós
társsal, csapódó baráttal,
magamban, vagy a kutyákkal,
jó időm jobb estéinek zárja,
a besokalás és hiányok utója,
tömegiszony és társas magány
vágyott és utált, hiányzó és
nem várt, nosztalgiája.
Hajnali léptek, sasszézó,
botló évek, és emlék ék;
az a csúszós csúcsán lévő én
napraforgósrác, verset élő férfi,
túl az elégülésen vagy a semmi
részegségén, és ezekből
kinőttségén át, azokkal a léptekkel
találok a mával harmóniát.
Kísérő verset és kísértő kortyot,
- az élet ennyit osztott -,
maradékát írom és iszom tovább.
- 2023. 10. 26.


Bőszült ősz
--------------
Ma bősz az ősz,
viharral, esővel kerget e csősz,
a levelek elnehezülve lecsüggednek,
vagy kényszervállnak, kerengenek,
még félig zölden a kora-halálnak.
Hideg nincs, a víz pedig kincs,
de csak látszat tervem, se tettem,
sem kedvem sincs, a szoktatott toll,
s a képzelet száll, nem kattan zár,
kilincs. Én mennék, de a kocsimat
szerelik, az időm a házba sűrűsödik,
s mire a gondolat és a lehető
tehetség verset szülne, kisüt a nap,
és a kertben fog olvasni, befogadni,
s nem adni az agy. De ma bősz az ősz,
ez marad, nedves szürkeség,
és árnyék hangulat, abbahagyod ezt is,
mert berzenkednek, vagy összeragadnak
a szavak.
Te vagy aki ülsz és őszülsz,
minden más halad!
- 2023. 10. 27.


Halottak-napi részem
-------------------------
Hullik, múlik, ami még a nyárból
őszbe tartva mementónak maradt,
az eső, s a szél felél, s nyomásuk alatt,
akármi volt, csak elveszni akad.
Micsoda melodráma, sírás, kacagás,
színes kavargás halottak-napi ék,
színváltoztatott krizantém, és láb
alá illő ősz dísz, hullott levél.
Reggel kissé megsérültem, Bálint
naphoz illesztően adtam vért,
délelőtt szar hírt kaptam, bár ez
nem szokatlan, délben rosszul
(l)ettem, délután megáztam,
szidtam a postást, ismét magáztam,
káromkodtam, ittam, de bármit
próbáltam, a késő őszi körből
ki nem jutottam, épp hogy élőn
múltba múlón, őszbe sújtottan,
hogy majdnem közre kiborultam,
halódó hallatlan magamban, írva
ordítottam ön és világfájdalomban,
értőn, érzőn, a tudatomba égő
édes mérges általános halálszagban!
- 2023. 10. 2.


Terülő térben, létben
-------------------------
Kimosta az őszi eső a színeket,
fakón pillednek a búcsúba színesedtek,
az ég, a fű, a levelek, emberek.
Így is szépek, míg véget ünnepelnek,
programozott sorsukban a végzet ellen
élnek, s én, ki e természetesben verset
élek, próbálok tőlük szépet csenni
ez őszintébe; tavaszcseppet, nyárparazsat
az őszi végbe. Hirdesse az örök láncot
tépő táncot, rokit az egyen hóesésbe,
hangosan, vadul, belérészegülten,
a tél felénk-belénk terülő létcsendjébe!
- 2023. 10. 10.


Depi impresszió
--------------------
Télre pusztul a kert,
vizes posvány halott levelekkel,
az örökzöldek is víztől csüngenek,
az egész élőhely tavaszra prolongált,
ha él -, a fejlődés elesett.
Azért esőszünetben történnek dolgok,
hétköz-szer, a kutyákkal sárban
caplatás, alapjárat, szeretetszer.
Azt hittem lesz még…,
de átvert hány ezredszer,
görbe tükrös csőbe húzott
ez a kurva november!

A tavasz bolond ribanc,
a nyár fürdős-kurva,
az ősz kipingált, beteg cafat,
a tél álmos, vén szajha,
s te fizetsz, míg létezel
kénytelen folyamatban,
mert magadból másoknak élsz!
Lesz rosszabb idő,
s csak a prosztata nő,
ha nincs elég nő,
ebben a van, s még-sincs korban.
Elkurvult a világ -,
s te öregedő passzíva vagy,
se strici, sem kuncsaft,
tán add le még lejjebb,
vagy verd ki magad!
- 2023. 11. 13.


Szülni fog a kutyám
------------------------
Szülni fog a kutyám,
valószínűsített álvemhesség után,
az egyéves kölyöktől -,
s mi lesz ebből a teremtő viccből?
A kellemes lehetbe, de a télbe…,
hát kimondom előre,
köszönöm szukám!
- 3023. 11. 16.


Esthajnal blaszfémiával
----------------------------
Vöröses lángárnyalatok
a grafit-satír égen,
meg a sötétedett hegyek,
az alkonyi égszínek,
és a ledőlés előtti nap
kifénylő felvillanásai együtt,
képeznek képet nekem,
míg e fényszépségtől félszegen,
és félrészegen, a piros sálas
szürkében elhiszem, hogy ér ez
annyit, kiegyenlítő árnyalatnyit,
hogy lejegyzem, mikorra el is
tűntek, összefolytak a koraestben,
és én értetlenül, elesetten nézek,
és nem érzek már ennyit.
Vesztett csere, de az idő múlása,
ha meg nem is, de kisegít,
sietős lemenetrend -,
mi van, ovulál az est,
az istenít!
- 2023. 11. 19.


Fáz-ok
--------
Fa ügyben kell intézkednem,
jobb, mintha egy sz-el hosszabb
és fájdalmasabb lenne,
sehogy sincs örömem benne,
bár az utóbbiban tán igen, előtte.
Novemberi üresedő járat,
mi az ára a különféle melegnek,
szeretetszernek, vagy a fának?
Félő, hogy nedves füst,
és rosszpont a vaginának!
- 2023. 11. 21.


Tanultság
-----------
Vibrál, pilinkézik fent pár levél,
játszik a szél,
kapaszkodnak, míg tart a levélnyél,
de elenged, ha e vég körtáncra kér,
s búvá barnul sárrá sárgul,
belepi, befedi a földet a hullt
ravatali szőnyeg, esett elegy,
s csupán emlékeztet a nap.
Szilánkos a fény, felhők fedte feledmény,
s próbája majd kósza, koszlott
hófoltba fakulhat. nem segít a januári fény.
Lesz még rosszabb is,
az ember úgy véli, feledteti, ha őszi szépet
képzel, s a le-lényeggel lényegel -,
nem érti, megint csak alul,
telet tanul.
- 2023. 11. 26.


Puffok
-------
Puffok és párnák szürkéllnek a kéken
a szélben, léghullámzásban, hogy
a pufi puttók leesnének szépen.
Már csak annyi aranya forog fent a fáknak,
tán, mint nekem, végelszámolásnak,
fagy minden, a klímavágtával, s az idővel,
száll el az élet, a tél tépi széjjel.
Puffogok ma én is, kis fájdalmaim, kínzó
hiányaim, kínos fogyatékaim ébredtek
velem, de nagy baj nincs -,
csak gondok híznak az otthonos árnyaktól,
s a külső-belső lepő felhő beárnyékol,
és kevés a reményesély, hogy a felvillanó
fény-kincs feltölt és megsegít,
amint szokott, bearanyozva létem stációit.
Jó, csak kapaszkodj e sírós őszi véghez is,
a közelgő télderék semmijéhez képest
bármi felderít!
- 2023. 11. 27.


Tapintatlan tapasztalat
---------------------------
Az eső esés, s majd a cseppenő cseppek
álmos, ólmos rosszkedvbe kergetnek,
összeesett minden, fél élettel kisebb.
Várakozás dühít, sár koszolja a reményt,
ideges, idegen érzések takarják az esélyt.
Kihűlt a teám és savanyú a bor,
összekeverem, együtt tán másmilyen,
elhiszem, úgyis elfelejtem,
síelni lehet a lelkemen -,
de taszít a tapintatlan tapasztalat
büntetve tanít az öregkor!
- 2023. 11. 27.


Halasan
----------
Eszek, iszok, fickándozok,
lét-levegőért tátogok,
és néha életverset ívok -
A kishal is megteszi a nagy magáét,
míg igaz(at)án él, felfelé a fényért!
Mert a vers létivadék,
s ha felnőtt, sorsa a szerencséje,
a csillagoké, vagy a szembe csillogásé.
Ívva írva; az ihletett élet
a sorsomra formálva,
talán a repülő haléra -
Volt, lett, lesz, vers,
picsába a részletekkel!
Valahogy elleszek, csak sok a beetetett -,
és hagyjuk a méretet!
- 2023. 12. 4.


Telünk színei
----------------
A tél színei sem csak a fehérek,
inkább a fehéres, s a kifakult
őszi szegények, meg a bogyók,
és az önhites örök-zöldek.
S így valahogy az enyémek is,
Vörös a fehérben, csak én
frissítek, hitetek, átfestek,
teszek, nemcsak elviselek, tettetek,
magamból, magamnak hiszek,
és színezek, mert piktor az öregedő
hiúsága, oda-vissza változtatása,
csak az a csalfa tavasz az tükröz
és kacag; a télbe még elmentél,
de májusban nincs hova
festékért!
- 2023. 12. 12.


Lecsodált Karácsony
------------------------
Összeszedtem a kutya-szart,
így kicsit távolibb a végző part,
s a tél hideg, rideg játékai,
a semmibe benyilatkozás.
Ünnep jön, aztán tavaszvárás,
de most rákészülés, főzés takarítás,
díszítem a jövőbe romlót -,
mintha sminkelném magam,
de így van a rend kicsinyjén,
ezt tanultam.
Négy nap múlva karácsony.
Hitem nem sok akad,
de van családom,
és reményem az emberesedésben,
hát hit, remény, szeretet,
amit az ész közelebb engedett,
és jóérzés létben, tettben, versben,
díszítsék, amit félbe, vagy meg sem
tettem, ilyen képletes leköszönés ámít,
az egyre kevesebben, csak ezek,
s még a lélegző lélek számít,
jövőtől, megkapott értéktől, fájva,
vagy röhögve, régen elköszöntem.
Mintha rajtam múlna -,
amíg nem lesz nulla,
minden lehet!
S veszíthetem újra.
- 2023. 12. 14.


Decemberi impresszió
--------------------------
A legszűziesebb a ringló-szilva fa,
magán tartja régi, évi gönceit,
s majd márciusban fehér virággal
indít, míg összehozza, s önti,
satnya gyümölcseit.
A hótól hajlott, de meg nem tört
örökzöldek ma a lesz-nek feszítik
gerincüket, s a létfolyamot jelzi
reménynek megtartott színük.
A többiek lemeztelenedve, lehullt
voltjukat lesik, majd tavaszvárón
a visszát ébredik, addig reszketnek
kicsit.
Alattuk alszik a föld, rügyreményt
és virágfeslést álmodik.
Az ember már megszokottan
a múltján lépked, a télbe tényked,
dicsőülten, tán kényszeredetten,
s a költő képzi kihűlt ötleteit.
Kellenek, a léttérhez, emlékhez,
megéledéshez, csak aki nem látja,
nem érzi, érti, az véli fölöslegesnek!
Kívánok tavaszt, szeretetet, virágzó
körülményeket, őnekik meg verset!
- 2023.12. 21.


Szinkópa
-----------
Görögnek, vagy pörögnek a napok,
halk átélő, itt ért túlélő vagyok.
Miért, hogyan, miként?
Értelmes e kérdezni, nem élvezni,
élni, az élet ételmét? Köz-ízű bóvli!
De egyként fogynak, szívritmusos,
keveredett folyamatban, és én
az egyéni-enyémit járom,
színtelenedő szinkópámban,
a tetőpontját várom, hogy írjam
amilyen, sors egyelte életemben,
én-fenntartó, vagy önpusztító
aritmiában!
- 2023. 12. 27.


--------------------------------------2024.--------------------------------------------------

Újév
-----
Na, ez is jól kezdődött…,
jó szarul!
Nem végzetesen, inkább visszeresen,
minek részletezzem, megoldom, felejtem.
Biztos több szerencsém, létszemcsém lesz,
ma még beetetés van, és öreg bulizó
nem gondol a végre! Csak, mint napozó
az égre… A mondás úgy tartja; ha rossz
a kezdete, jó a befejezése. Jó-jó,
csak e szaros jojónak legyen vége!
- 2024. 1. 1.


Sárarany
----------
Sikerversek, s könyvek, netes ismertségek,
arány-aranyaim a fellétezés lényegtelenítésében,
ma, árja helyett létapadás, árnyaim telében.
Nem bolondok aranya, de magamtól nekem csillogás,
mi már sárarany az öregedés értékvesztésében.
Megtaláltam, kibányásztam, eladtam, vagy
megtartottam, azzá haszna-használatban,
talán egy reményrügynek, ha ifjító ifjulóban,
csak most, süllyedőben a sárban.
- 2024. 1. 12.

Akadozón
------------
Fél fagy, alvadt porhó foltok,
áruló mák, csábító voltak,
és késés, félbesikerülés,
gúnyos okok a várakozásnak,
vagy csak hangulatváltások,
külső, belső átfázások,
téltarkás, miazmás árnyalatok.
Míg a hallgatásból szófosás,
majd egyeléstől egyetértés;
karcsú, szikár, kemény legyen,
ha az ok nem, a vers az okozatod,
ért létértelmed, megérte bizonylatod,
az egyetlen sajátod, akárhová szánod,
élményből erény, nevelésből nevetés,
hajóhinta, kiegyezés.
Aztán a kiszolgáltatottság szolgasága,
voltból van, lehet, s kétséges leszek,
naptól csillogó hó, mazoista egyenleged.
- 2024. 1. 15.


Frappáns
----------
Apályból dagály,
vagy épp akadály -
E hetvenkedő életrészem
meddő (de) próbálkozás
a szinten tartásra!
Letett lett léttett-tét,
még ne tégy az elmúlásra!
- 2024. 1. 18.


Kiszolgáltatott
-----------------
Kiszolgáltatott vagyok,
mert kérek és hagyok;
a fenntartómnak, feltartómnak,
a tehetségnek, lehetségnek, s lenségnek,
mert túl sokáig voltam, s tán fennmaradok,
másoknak, magamnak, élőknek, levőknek,
szenvedés-szenvedélynek, vágyaknak,
ráhagyásnak, akaratnak.
Körülményeimnek, rögeszméimnek,
lét-igenemnek, hogy jobbítót jól mondok
és hatok -,
tetteknek, jeleknek, szeretetnek,
mert kényszerű, de tényszerű visszavonultan
szolgájukként elég, hogy megvagyok -,
s félbe élve, végbe égve, halogatok.
- 2024. 1. 21.


Januári hites elesetten
--------------------------
Hidegen ülök szobám melegében,
kihűlten, öregesen, koravénen, csak
a vágy, remény, s az idő paradoxona
tart még e lefutó játékban, érzem.
Utálok várni, állni, a léthalasztásra
jópofát vágni, nem bírom ha más
és közfüggő vagyok -,
úrlélekkel a testet szolgálni!
Teszem, mert hiszem, fontos az életem,
legalábbis versben.
A kénytelen körülményekért, a szükségért,
s a fennmaradásért, igenis szerencsét,
létsegélyt kérek, lényegesemért az életet
hittel hitetem, könnyebb létezéssel,
s csak feles vesztésével, még
megfizeti nekem!
- 2024. 1. 23.


Imás szentencia
-------------------
Nem kéne félni, félig élni,
nem csak az elején, s ha össze-fuj a szél,
léttetted vigyen a véghez,
akár túlért, beletörődő, vagy iszonyú -,
végig kell égni!
Így is hamu, úgyis hamu,
de parázs csak így lesz!

Lehessen a versnek, járó, fájó,
végső szentülése,
ha köztudat lett néhány része…
- 2024. 1. 26.


A jótól rosszabban
----------------------
Nincs még mit, mint,
a tény-végtől miért lenne benne,
de megírom, használjon,
jobb a lett, mint ha lehetne!
Na, ma jót hasad a probléma,
gépesen, végre, haladhatok vele,
bár e jótól rosszabban, megszenvedve.
Zsebbaj. Bele és elszoktam ettől,
mert kifordítva, felfeselve,
sértődötten kevesellve,
hogy a kezem melegítse,
lényegtelenül, létemtől idegenedve
a szentháromságomra; lelkemre,
eszemre, farkamra dűl!
- 2024. 1. 30.


Rá(d)hatás
------------
Képzelődni, szenvelegni, felesleges
élni kell a költészetet!
Nem csak a voltat másolni,
a vant megélni, felérni, s alkotva égni,
a sorssal, s e szentüléssel egybeforrni,
de a lesz lehetébe elengedni
- vetni, vagy veszni – e lényeged!
- 2024. 2. 3.


Februári beszéltető
-----------------------
Így februárban ön és létérzetesebb vagyok,
tavaszt akarok és nyarat vágyok,
megújulást és kiteljesedést várok!
Sohasem öregként, beleszokott vesztőként,
valami, de meglett valaki, emléki srácként
hiszem, érzem, hittetem magam,
s csak dühít a reálisabb tükörkép,
bár a-kép már nem tudom, ezt meg
nem akarom e-kép!
Elvagyok magammal, végleteim,
és végem közt, halkabban,
de a tavasz a létszerelem, azt nem engedem,
s ha megkéső farsangolóként is,
de gatyába ráz e nemezis, és ilyesmi
magamat élem, vagy élném, aki voltam,
forrongón és bele nyugodtan, (b)írjam!
Csak a szünetek hosszabbak, az élmények,
cselekmények rövidülnek, szűnnek,
a megvágott folytatásokban.
- 2024. 2. 6.


Műfordítás
-------------
Megint egy naptalan nap
akkor is zavar, ha ritkábban akad,
bújtatja a bajt, hívja az árnyakat,
takarja a szépet, tán múlásával ad.
Még jó, hogy az est-sötét majd
egyensúlyban tart, s addig az ital,
írás(ok), a majd-éji együttlét, s a
külső–belső fény holnapi létremény,
érő tavaszígéret, én csak fordítok,
ha mosolygok, ha ordítok!
- 2024. 2. 9.


Mire, mibe?
--------------
Virrad, szakad, hasad,
jobblétet, szabadságot ígér,
még ha nem is szabad.
Persze a Vörös benne van,
bár színvesztőn, vénen
tudja, a legjobb, míg marad.
Időjáték, szivárvány ék,
tesz-leszek, hogy megfelelnék,
de az idő nem kérdez, árulón
röhög, én meg mekegek,
mert tudott a felelet:
értettem, vesztettem,
revans nem lehet!
- 2024. 2. 12.


Esthajnali szín
-----------------
Aranyos ez az ó-arany ég(ő) csillogás
a napfogyás színvérző, megfolyt trikolórján,
mint esőkönnyes csillanások földre villanása,
az őszvégi lim-lom lombok alkonyi búcsúján.
- 2024. 2. 15.


Hatvan felett
---------------
Rossz napokon hasonlítgatom
milyen volt, és miféle lett,
a rengeteg, s az egy…
Persze az idő és a körülmények,
tán fogyásával harmonizál az élet,
hisz minden összefügg,
de, akkor semmise,
ha tagadod, mit tenni kéne…
Kevesebb az élmény, megszokott
e folyékony kevesem,
mert az áradás nem válogatott,
a csermely már igen!
- 2024. 2. 18.


Épp lelketlenen
------------------
Lelkes állatok, fénylelkes növények,
világlelkület, lélekző létlélek, gépérzet,
Már ez sem csak az emberé,
akár szentség és átok -,
lehet, mindez az idő hordaléka,
és érzékei, sorsa, programja,
zsúfolta belé.

Az isten lassan szellem, az ember végül szellen…,
csak az alkotás, a vers, bogáncs az értelemben!
- 2024. 2. 19.


Belebékülten
---------------
Valamikor szó(show)szóró voltam
mindkét értelmében,
ma már egyik sem!
Kevesebb az energiám, kedvem,
a másik meg lehet, jót is tett nekem.
- 2024. 2. 19.


Ki, mi(n)t, hogy
-------------------
A kutyám vackot csinál a napon,
én is takarítok, javítgatok,
el-lényegtelenült lényegesek
kerülnek sorra, jól nem is tudom,
de működünk, és nem került sokba.
Csak időbe, energiába, káromkodásba,
létlényegesebbek elkerülésébe,
elégedetlen, fáradt minekutánba.
Ha a megoldás, megoldom,
s mindig több lesz a dolgom.
Az ember maradjon magánál,
ki, mi(n)t, hogy -,
s ha romlik, múlik,
hát verset írjon róluk,
egyen, igyon, szeretkezzen,
és akárhogy, elégedjen,
egy végre megtalált szavával
ebben az életvers-részben!
- 2024. 2. 20.


Február 21,
-------------
A sósat jobbszeretem, mint az édeset,
ez a realizmus, vagy az életkedv bennem?
Az idővel lett így, és ígyebb öregesen.
Kint tavaszkodik, közelítő váltásban,
bent melegszik a lelkem, bár fázik a kezem,
állva álmodok az ágyban.
Jobb is volt, jobban is lesz, csak rosszabb
ne legyen! A kilátások fényesednek,
a körülmények hitelre kedveznek,
az élvezetek segítenek, a növények nedveznek,
én meg mellébeszélek
a márciusra sminkelt öregedésnek.
- 2024. 2. 21.


Feltárás
---------
Az esthajnal alja ritkán volt témám,
mint az alkony színvesztése rendesen.
Az öregedés rokon térlátása,
talán a magány erre értetése,
vagy az élet kiüresedése állt belém,
s elém, a fények, színek, tények,
élmények elhalványulása leköti
érzékeim maradék létre zrikálásait,
és fáradt szemeim álmokat, emlékeket
élesztgetnek inkább, s ha mégis,
az remény lesz a majdani tavasz
megújulásra, mint a kevergő jelen
(f)elismerése! Igaz? Rám sötétedett.
Sötét igazzá korrodálódott a felhígult
színes esés est-alapja, így okafogyott,
és sikere vesztett elő próbája
verseskedett keservemnek.
Míg a folyamatot lesed, a tőled függetlent
összegezed, s nem a részeket értelmezed,
és megéled, majd örökíted, vagy papírba
temeted, az matekosnak elmegy, de
költőnek körbe egyszeregy, továbbjában
egybefolyt elegy. Rendszerszemlélet,
meg létélvezet antagonisztikus ellentétek,
tudd és tedd, mi jobb neked! Inkább
jutó-futó részenként él(vez)d, ne le-léted,
s a véged féld-képezd!
Ami már nem lehetséges, azt lépd át,
csak súlyozza lelkedet!
A nemérdemes nélkül könnyítsd időtől
növő terheidet, bár a maradék egybegyűlt
egészrész, ezekkel együtt is csak
a bizodalmas bizonytalan,
hogy esélyt, vagy esést ad!
- 2024. 2. 24.

Alkonyulásban
-----------------
Szeretem nézni az alkonyt.
Viszont az arcomat már nem,
se tükörben, sem fényképen.
A minőség kortól-sorstól
leminősítése és a hiúság
rá(m)hatása lenne,
a mindemberi halálsoron?
- Nem nézem végig, sem
végemet a jeleni é(g)jig -
Addig emlékképi létképem
fotógéntelen!
Képzi a tehetetlen s kénytelen,
de engedj el tél,
és tavasz maradj velem!
- 2024. 2. 27.


Halódó hasonlítások
------------------------
Színei, egy Turner képről visszavett
narancshajú, köd-színsálú kikötői nőjé,
aként tűnik, és tűnt el a nap, bár
épp hátrastírőlt, akár az az öregedő
strichelő, hátha hesszet kap -
Bocs alkony, de ezekben a színekben
esthajnal nem lehetsz, talán elsietett
kéjes-késett-kékes naplemente, füstben,
ködben, lemenőben. De most, ez -,
nekem, kedvfoszlány elveszett időben, mi
már nem remény-szép, és még nem semmi,
halódó hasonlítás reményei és elegei,
idősödő sikertelenség(é)ben.
Mert a jótett még nem jól tett,
ahogy a lenni-hez is enni, inni, szeretkezni,
még tenni kell! Ültetni a költéshez -
- 2024. 3. 3.


Panaszos tavaszosan
-------------------------
Udvarol a dog-süvölvény, ahogy
tőle telik, sután-durván, aztán
nyalakodva, de 4 hónaposak az előző
kölykök, s a nász remélem el lesz
napolva. Sajna a napsugár is, és hideg van,
- csesszétek meg fagyos szentek -,
szar ügy ez, vele kent szavakban,
Nem figyel az isten, a természet elsietett
késésben, csak a kutyák tüzelnek,
a tavasz időtorpanásban, s néha bennem.
Bezzeg így is öregszem, keserihletésben,
allergiásan, nappal csalatva, fogvacogásban.
Te ráérsz tavaszka, de én keveseddel
kevesebben, fogyva e hiányra -, nem! Siess,
vagy kereshetsz új szeretőt virágzó hasadra!
És bánhatjuk jövőre, a zabi-csodát mustrálva.
- 2024. 3. 12.


Tárogató
----------
Ma mulattam magamban,
kedves nótáimat hangtalan daloltam,
szép búsongókat átélten, felbolydultan,
urasan, és közben boldog voltam.
Nem is ittam, lovat simogattam,
a kutyákkal futottam, leráztam a bajt,
a terheket, sajna nagyja ragad, s marad.
E siket koncert sikeredett, hang visszhang
nélkül, perceknyi múltat jóra datáltam,
s a kizsaroló mostba belenyugodtam,
már bármi, bármilyen lehet, ha
mosolyom csókolja áldottá a kedvemet!
És ha vers lesz belőle, jókedv és nyugalom,
a többit elnézem, s ha mégsem -, rokizó
tér-idő kontíniumnak, vagy sorsnak hazudom.
- 2024. 3.18.


Meg
-----
Kék, zöld, barna, szürke,
fakó még a tavasz fénye, szűkje,
de bimbózik a csini csoda, és
itt, ott, színre feslik gyönyörűsége.
Kapjam már el tőled Tavaszka,
az allergiámat meg küld a fenébe!
Hogy korai még? Nekem meg késői!
Hosszú szép tavasz kell,
a rövidülő ellenébe. A nyár majd
megérleli, megőrzi, és lesz mit aratni,
vagy vetni, az ősz szemére,
a télre meg, - ez itt egy ünneplésrés -
hagyjuk a köteles középszert, és
az alvadó olvadást az öregedés(é)re,
tavaszt akarok átélni, a vesztésért cserébe!
- 2024. 3. 21.


Jóban rosszból jó
--------------------
Ha nem az esős szürke,
akkor a viharos szél,
köp bele a tavasz-szerelembe,
hát nem ez a cél, ez csak
hátulról télszemét -,
kell, hogy az élet, a természet,
rendjén befejezhesse.
A vajúdott jóban rosszból jót;
megszenvedett elmúlásból
szentült születésbe csodatárulkozót,
és hogy ma épp a tél lelence rég holt
avart szórt a levesembe, nagy ügy -,
kint a reményrügy bomlik
létszínesebbe!
- 2024. 3. 24.


Krisztiny szülinapján
-------------------------
Alkonyatom hajnali szivárványa
rőt megjöttömet ma hiába várja.
E jókívánságom az ünneplést
prolongálja, mert mai jelenlétem
akadálya az időjárás,
és kettőnk két kutyája!
- 2024. 33. 25.


Kísértet kísérlet
-------------------
Szürkül, bőrösödik a tavasz zöldárja,
megállt az idő jó-járása,
a szél hiába rázza, ez csak szomjas
ágak, szédült szirmok, fed levelek,
elengedett levélnyelek, csattogásból
sóhajtása, és fázó majálisvágy, és
nyáremlékek nyúlt mézgája fedi be
e fájó szünetet, újszülött sérüléseket,
küretet. Úgy érzem koponyámba
varasodik szabadulna szellemem,
verssel varrná be e felszakadt sebet,
valaki kiengedte a tavaszfogságából
a létgyilkos telet, orv kísértet kísérlet,
de Tavaszka lefikázza, és északsarki
kuplerájba zavarja az önfertőző öreget.
Sajna halhatatlan, de Áprilka súgja;
csak rest restauráció volt ez,
és mint az elmúlás,
elég, ha érzékelhetetlen.
- 2024. 4.1.


(V)iszonylat
--------------
Megijeszt az üres lap
semmije, fehérje,
jéghideg külsősége,
s a késztetés és ellenérzés,
hogy én leszek benne.
De létem, nemlétem kérdése,
bizonyítéka, értelme,
mert semmi sem egyforma,
így alkotása, másolása,
érzékeim, tettségem alkotása,
vagy magam utánzása,
hát teljék, teljek a lapba,
az így többébe, és hasonlatba,
akár létváltó viszonyunkba!

A hordozó törik, porlad,
a gondolat, s cicomája átalakulhat,
tán ilyen marad, te tedd a dolgodat,
hogy élted, versed megérje,
értesd, hogy - át, s meg -
éltesd magad!
- 2024. 4. 5.


Szűkül a térlátás
--------------------
Szűkül a térlátás,
szűköl e maradék kis élet,
pedig a tavasz teszi épp meg,
e létburjánzás eltakar, befed,
észre sem veszi a múlásűző,
lényegtelenülő vele-késztetésem,
időntúli szabadrúgás tévesztésem.
- 2024. 4. 6.


Hogy vagyok?
----------------
Vagyogatok, fogyok, de kapok és adok is,
állok, bár hogy vesztésem állom az álom,
noha néha úgy látom, nem látszik.
Csak, a házam romlik, a baj, gond tódul,
hogy e síkba fogyó attól kódul,
l-el talán nem, amíg szeretetből segítségben,
és azt hiszem egyenlegben, létezgetem,
az egészségem libikókázik, az idő(m) múlik.
S több a rigmus, mint a ritmus, a cinikus
realizmus, mint a lét-rokendról, inkább
a túlélés, mint a megélés bennem.
Így vagyok, vagy így sem,
s ha nem tetszik e versem…, nekem se,
de ez szól e eklektikus valóságról,
pimasz grimasz az elmúlásról,
s ha olyan szerencsések vagytok,
hogy fel sem ér(t)itek, s legyintetek,
tehettek egy szívességet…,
vagy mégsem, a részetekké lettem,
és még elérem a seggem!
- 2024. 4. 10.


Szimbiózis
-------------
A lefekvő nap átsárgállik a friss lombokon,
lemenő remény erény, vélő, féltős szimbiózis,
szinte Szinbádiózis kor okon, van esély,
a végérzet az enyém, de napszemüveg a
szemtükrön; gyávára szűrt tünemény,
csak visszfény az éj-árnyas sors soron,
voltból-lesz árnyékom ugrálhassam én!
- 2024. 4. 12.


Légy, hogy legyek…
------------------------
„A sas nem fog legyet”
én meg már légyvadász leszek,
csak, hogy múljon a légykori legyek
pótcselekvése, az idő reszlije,
pedig nekem lesz kevesebb.
Az időm szüksége, ha szűksége
az élet létszabályzó rendelkezése,
mindenre hat, a mennyiségről
a minőségre, eszmélésről
az észféltésre,
s döntés az öregedésre.
Próbáltam átverni,
hitegetett,
becsapott engem,
lecsapom a legyet!
- 2024. 4. 15.


Megkönnyülés
-----------------
Látomásom volt, prolongáltan láttam,
most látom(elő)ásom nektek.
Játszom, éppen-életem bal felével,
- felszálló léghajó szerű, esés eséllyel,-
de a tényekkel sohasem, lépcsőfokok,
vagy kerítések ezek, szigorúak,
szikár verset érdemelnek.
Néha képzelegni, játszani szeretek,
mint a felnőtt gyerekek, sikerülök,
repülök, le-létem fölött lebegek,
pedig csak felfújó hétköztöbbemből,
földhöz ragasztó terheimből,
kiengedek egy keveset.
Tarka vágy-ballon, szakadt kosár,
sokáig, kényelmetlen,
s lent a valóság hajótörése vár.
- 2024. 4. 16.


Tavasztüzelésben
--------------------
A természet erőszakolása
még mindig jobb,
mintha a teremtő programozása
az állatok szaporodására.
Kutyák, macskák őrült vágya,
lebonyolultsága, végrehajtása,
s végül a gazda kiborulása…,
nesze nekem nemző április,
s ha még szóba állnánk isten,
elmondanám neked is,
sok a vakhit az ismétlésben,
s túl kevés lett a –nem– nekem
az ösztönszerű nemződésben.
- 2024. 4. 17.


Beteáztan
-----------
Piáltat a magány,
ez lehet az aggkor sokja
maradék kevesében,
akárha bepiálni vagány.
Többet, csak társaságban ittam,
e végén már magam, míg nem
pusztítom, stimulálom, vagy
bódítom az agyam.
Minden(em) megvan, csak ami
hiányzik, nem, meg hála felejtem,
amiket elvesztettem.
Míg az akarat több a poharakban,
elröhögcsélek az emlékezésben,
segít, hogy megemlékezzem a seggit,
de tetszhalok a másnapokban.
Na, még egy korty,
mért is maradtam itthon,
no, miért…, ezért,
mert ott nincs otthon!
És jön vele a kábult kommersz
leélet-áldozat, mit nem visel el
az éles ész, s a megéledt vers,
tán túlkompenzált csúcsvesztés lehet,
otthonos létalap. Így is életvers,
úgyis csak szó marad.
- 2024. 4. 17.


Zöld vágy
-----------
Hagyjuk az időt!
Az enyémet felejteném,
a csámpáit szokom,
bennem tétova titok
lenne, de míg benne,
morogni nincs okom.
Szép a kertem,
zöld tarka vágy,
beépülnék én is,
gyökérző törzsként tennék
tavasz-gyönyör forgatást,
lennék lustán angolkertemben
metamorf színtézis,
kert-ész helyett
besorolt tavasz mantrázás
visszacsalt április!
- 2024. 4. 18.


Meteurológia
---------------
Hullámzik kint az élénk, friss zöld,
bambulásomba tengeremléket tölt,
de csak szemeim követik, a fejem
meg se rebben, elhevertemben.
Szemben vizes még a föld,
összerázkódva félrenézem,
hideg volt az éjjel,
szeles, kissé teles lett a völgy.
A másnapos nap bújócskázva
meglátogat, súg, sugároz
purgálásokat, a kutyák, macskák
melegszenek, csak e tavaszvágyó
elégedetlen, nem tudom eldönteni,
a kert hidegebb, vagy itt bent?
Süss még létalap jó szokás szerint,
nem érdekelnek fél fagyok,
napszünetek, ne vacogjunk
a papagájjal megint; néma rokon ok.
Szárny és kedvszegetten;
ő nem repül, én nem tavaszodok,
s fekete gombszerűen, macska zölden
nézzük el egymás idegrángásait.
- 2024. 4. 19.


Szeles napon
---------------
Igaz, „tavaszi szél vizet áraszt”
de ez a mostani biztos bágyaszt,
tavaszvétkű (h)ideget, hajat borzol,
míg meleget, felhőűzést hiteget,
parasztvakítás csak, fúj vegyest eleget.
De ahogy volt, úgy lesz is,
szélhámos széllel bélelés, garabonciózis,
és tarka vágyvirágzás, pollen szerelem,
az új élet megelégedett szerelmeskedése.
Addig meg gondom, bajom, korom
ad illetlen, szeles kedvet nekem,
hogy mordon ózonját, fanyar hordalékát
esőhányós zöld hullámaiba köpjem,
és rádűljek, hadd vigyen!
Mostantól napsütés és jószerencse legyen,
bizományba itt e versem, a feléért is
megérő felajánlás, egál a megtérülésben,
s a fedezet; ígéret a szélben.
- 2024. 4. 20.


Április 21.
------------
Világosodik a bolondok napja,
néhol már kisüt a nap, így lesz
itt is, épp elég bolond vagy.
Úgyis csak pille pillanatkép,
azért szép, remény, emlék,
álmodozok, s a felhőt bámulom.
Érzem, ha most épp…, és
lépcsőzik, telik bennem a lét,
szemem, szívem tágul, kitárul,
pipiskedve elérném a jóérzés
szegélyét, érzékeim élét,
ahogy szeretném a lét szeretetét,
az időét, s hogy valami legyen
a nőkét. Jó így, kedvem, lényem,
a váltó-valóság színjátszó, s vesztő
kaleidoszkópjába bámul,
ugrálnak a színek, szintek,
a teremtő ma tovább aludt, s most
kárpótlásul ezt a kamu sémát hozza,
harmonika harmóniául.
- 2024. 4. 21.


Dugulás
----------
Baj, ha a befolyás leáll,
de nagyobb, ha kifolyás megáll,
sőt visszaönt és csőgörényért kiállt,
így mai vágyam a dugulás-elhárítás!
Mit mondjak még…, öregszem,
nekem mára ez túlmúlást okozott,
kéne segítsetek, melléktermékem
legalább csörgedezzen, káromló
imáimmal szentelt le folyamatok!
Függő, független rend legyen,
amiket beviszek, majd kiengedek
az életkörbe esélyedjenek, addig,
amit tudok, visszatartok, meg,
vagy nem teszek, fakír, aki csak ír
leszek, aszkéta esztéta, hát szakik
gyertek, de budirákászok kíméljenek!
- 2024. 5. 24.


Megnyugszik a lét
----------------------
Nyugszik az élet, múlnak a rendetlenségek,
hideg szürkeségek, a tél alvóügynökei,
bajok, rosszkedvek, április képmutatásai.
Frissre fénylenek a fázó-ázó zöldből a
létjelző színek, visszamerészkednek
a virág és új élet szivárvány gyönyörülések,
többet vagyok kint, széppel telt kedvemből
nevetek, míg a télfélsztől lekushadt tavasz,
késésben, de én majd végre vágyvalósulástól
remény, és lét-kéj adrenalinjától,
május lélegzetétől repesve kélekzek!
- 2024. 4. 30.


Léttükör
----------
Régen; a lehetetlennek tűnő lehetségesítése,
énharc az állköz ellen, szeretkezés a szerelemért,
szabadosság a szabadságért,
megtettek magamért nemtettek egy-másért,
a kötelező felkötélező lerángatása,
önteljesítés, célelérés, kifelejtés, elfeledettség,
fellétezés, lényegvetélés, életversek alkotása,
szerzés, nyerés, vesztés, a megtartott kiárusítása,
küzdés, védés, szinten-tartás, akadályok fogadása.
Ma; létfagyás, időfogyás, a megszokás továbbja,
párizsi padlásszoba Budakeszin, sorsom sora ára,
helyi toporgás, a maradék haláltánca,
maradék-elv, létszerelem, a szeretet kompenzálása,
maradnék még, de sebesít a vég realitása,
a szükségszerűségek megmódolt találkozása,
léttükröm homályosulása.
- 2024. 5. 3.


Életsúly
---------
Vers verseimért,
a lét-ellét hinta-aránya,
mennyiségben a minőség,
kiszökkenő szikra,
átéltető adása hatása.
A lélek ejakulációja,
a gyötrődés fellációja,
vágy, kín orgazmusa.
Összeharapott szólánc,
nyíló szájzár,
jó íz nyálcseppje,
sors borsa,
sorom igazgyöngye,
sikoltó sóhaj.
Ész kéje,
hétköznap gyönyöre,
az érzés vérzése,
a szellem szellentése,
csodát óvó ótvar!
- 2024. 5. 7.


Kell és lehet
--------------
A kell témái mérgezik a kéne értelmeit,
s az írás így, vágy, s bevallás,
terv és valósítás között ingadozik.
De van, és lehet, (hogy) lesz!
Amíg én leszek, bár kiteljesedhet,
akárha csak nektek,
olvassatok és szeressetek!
Na, lényegem és lényem -,
együtt is sikerülhet, s ha nem,
elolvasás után, lényeg(m)esen döntsetek.
Ilyesmit másra bízni…,
elbizakodottság, sztoikusan öntelt,
magamban kell bírni,
jól, s jobbá tenni, hinni, de elfeledni azt is
- az ilyesmi harc, és sikeri, zsigeri krízis, -
ha majd, már, nem kell(ek) senkinek!
- 2024. 5. 12.


Félbe sematikus képlet
---------------------------
Május kétes tiszta alsója e nap,
kellemes, nem télcseppes, bár
így, idusa felé őszes. Problémátlan,
vagy még nem vettem észre,
persze a megszokottak,
és a szám is cserepes, hiába,
sokat járattam, és a némaság
is fertőzhet, magamban? Bennem!
Hiába megszokhattam,
zavar a minapi veszteség;
a bunkó parasztok elsüllyesztették,
flesszel kivágták a csónakom közepét,
viszont kívánom, és megoldjuk majdan.
Mert eszköztelen karcsú a szerelem,
addig Balaton, a látványod szeretem.
A megoldás még agyas, az UV is magas,
csak nézem a napot, és próbálom
szóhálóba fogni, idők ellen, verssel
mibelénk eldugni, e szöcske fürge,
én-áldott és rontott, ráncosodó illanatot,
üresedő, telő mondatokba, terceljük
percbe, hogy az elégig teljek vele.
Ha mohó vagyok, sebaj, öklendjem,
ürítsem, metamorfótikáltan, mérgem,
mézem, meghatározókban,
jellemes jelzőkben!
- 2024. 5. 14.


Kell és lehet
----------------
A kell témái mérgezik
a kéne értelmeit,
s az írás így vágy és bevallás,
terv és valósítás közt ingadozik.
De van, és lehet, (hogy) lesz!
Amíg én leszek, bár kiteljesedhet,
akárha csak nektek,
olvassatok és szeressetek!
Lényegem és lényem -,
együtt is sikerülhet, és ha nem,
olvasás után lényeg(m)esen
döntsetek.
Ilyesmit másra bízni…,
elbizakodottság, sztoikusan öntelt,
magamban kell bízni bírni,
jól, s jobbá tenni, lenni,
hinni, de elfeledni azt is, az ilyesmi
harc, és sikeri, zsigeri krízis,
ha (majd, már) nem kell(ek) senkinek!
- 2024. 5. 17.


Miről, miből mire?
----------------------
Megvagyok a megmaradtból,
metszek, nyesek a hajtatottakról,
termőre, jövendőre,
sorra, sorsra, borra…,
emlékezek, teszek,
s írom, hogy létezhessek.
Én-múltakról, díszletekről,
megcsináltakról, perc-elértekről,
késett, elsietett létszüreteimről.
Szertelen szeretkezésekről,
szerelem szerelésekről,
időposványról, csóró csodákról,
sikerről és siket értetlenségekről,
berágódott barátságokról,
a vágyak sárkányeregetéséről.
Hétközszerről, élv- ünnepeimről,
egyszeriekről, s az ismételendőkről,
veszteségekről, az ész veseköveiről.
Regény(a)prózákról, életversekről,
az irodalomhoz ékezeteimről,
lét-lélekzeteimből!
Előre a tűnőből, a lejtőn felfele,
300000 szó szellemi szőlőmből
érlelek a jövő(m)be, s ha így se…,
a seregély részegsége!
- 2024. 5. 17.


Majális után
---------------
már véget ért az idő csámpázta
tél-badar, mert az élet tavaszt akar,
újat, tisztábbat, elindítóbbat,
mámorítóbbat, bezsongatóbbat!
Ha körbe is, tovább haladhat,
a világ világost, ember értelmet találhat,
jó okot, hogy jobbat, jobban éljen,
örömből boldogot tegyen, és ne féljen.
Megújulást, bizonyítást, érdemest,
érő érthetőt, hogy legyen!
Töltekezzen, ürítsen, nemzen, szeretkezzen,
menjen, találjon, reméljen, valósítson,
álmodjon, alkosson, szentüljön, elkárhozzon,
isteniből emberien, s vakon, hogy szabadon,
de amit lehet, tegyen!
- 2024. 5. 21.


Sárarany
----------
Mostanában minden este esik,
nem mondanám, hogy jólesik,
bár szükségeltetik.
Jó, tudom a májusi eső…,
de ha túlzott, szaranyat se,
mintha még mutálna az idő,
túltenne, sorát feledne, velünk
együtt, meg lenne keveredve.
A zöldek harsabbak, burjánzanak,
de a kaktuszom szétázott, kidűlt,
nincsen jó arány, jóba átmenetek,
csak tavaszfedett szélsőségek,
esztelen, túleredt szélsebességgel.
Nappal napozok, este ázok,
káromkodok, vagy egyensúlyozatlan
élet se életverset írok, míg
tavaszkönnyel telnek a téli sírok.
- 2024. 5. 24.


Fontosságok, ha nem is pontosságok
-------------------------------------------
Addig élek, míg a hajam!
Fontosságok, ha nem is pontosságok,
lehet, hogy az tovább él, (nő, a nő az is)
a hajam, meg a verse halma,
dúskálás meg alma…
Kicsinyes, meg nagyságos létem!
Önzés késztetésem, és túlélésem.
jelenleg, a fejem(b)en rendem van,
de hippi, rocker, szabadszerelmes
szeretetszédelgő lényem, kopaszon
ténye, okafogyott, nevethető.
Hiú fiú vagyok, költő, nem nevettető!
- 2024. 5. 26.


Badacsonyi „bulim”
-----------------------
Bizony a halak békén vannak tőlem,
néha kikapok, s bekapok egyet-egyet,
de inkább csak befizetem az éves
ivás adót, ha annyit ittam, hogy az
írással összetévesztem.
A Balcsi gyönyörű ilyenkor,
ülök egy stégen, és a félkész miénket
nézem, ez is, ahogy a vízjárók,
kivesznek tőlem.
Gyöngyszínű a túlpart, Fonyód ikercsöcseivel,
mögöttem látóhegyek, köröttem nádas,
előttem sikló cikáz az akvamarin vízben,
fölöttem elhúz egy nemes kócsag,
kijjebb pár vitorlás, és néhány csónak,
csak, hogy a veszteségeimre, s az üres
szákra gondoljak. Maradok a szóknál,
de ez az énekes csend, béke,
bizalom a lehetbe, s a napsütésbe,
(akárha halsütés) helyett, nyugtat,
s belenyugtat az ez lett-be, tudom,
sokkal rosszabb lehetne…, francba
az a süldő süllő, mintha az is rajtam
röhögne! Elnézem, nem érti a lényeget,
én nem fogom ki, ő holdvillanásával
színezi versemet!
- 2024. 5. 28.


Vénségcsapdában
----------------------
Az ember alapjában egy serpa-sperma,
testesült, s megvénült valahavolt ma,
a tettei teszik, az élete eszi,
hamvába holt és magával teszi,
és hogy még mégse, csak téli rügyreménye,
vénségcsapdában idő csali!
- 2024. 5. 28.


Utazás
--------
Utazom végre,
s nem bajra, végzésre,
Prágába, kedves helyemre,
szépségre, sörre, emlékekre.
Majd folytatom, ha visszatértem,
mennyit változtunk,
és mi-végre?
Már többször voltam,
szerelemtől, síelésből,
koncert élményért,
csodái csodálásáért,
és tartok tőle, utoljára,
kevés az időm ismétlésre,
érdektelen másra.
Na banda fel Prágára,
nyitott szívvel, szemmel,
és ökör igyon magában!
Mostra, lehetre, barátságra!
- 2024. 5. 31,


Jön, s jobb végre…
---------------------
Jön, s jobb végre…,
öröm az ihletre, székletre,
az élet alsó, s felső végkifejletére,
létezésem lényege, s következménye,
termő és letermett létösszefüggéseim
öregségi megelégedettsége!
- 2024. 6. 6.

Szellemi szemafor
---------------------
Gyorsak a váltások, s a sor(s)váltó megtalál,
mint a szélszerelem, s a szivárványhalál,
s hogy a finis-idő létem lassítva hátratalál.

Mára inkább értek, mint feleselek, kérdezek,
majd szanaszét érzek és írok, hisz életverset
élek, s ha mégse, félve félrelétezek, kis gyászt,
és reménybomlást vélek, pedig csak épp
hozzám öregedett létszerelmem, s így a vers is,
- szent, szimbiózis szarta szintézis -,
és én visszaváltok, múlt-magamba szállok,
sors marta sorokkal, görbetükrös jelzőcserepekkel
rég-ránk reagálok, és ha nem megy, új álmomban
jelent gyalázok, káromkodok, eliszok, s iszkolok,
esek, kelek, ál-szenvedek, majd megbocsájtok.
Kinek? Minek? Magamnak, sajna egyetlenemnek,
mert csak követő nem jelző, szellemi szemaforként
állítok, engedek, vátesz helyett bifokális részelem,
mert azért jó, jó-néhány részletem, de mert nektek,
így, egy félig ismert vegyes váltóval áldott lettem.
- 2024. 6. 9.


Jön, s jobb végre
--------------------
Jön, s jobb végre…,
öröm az ihletre, székletre,
az élet felső, s alsó végkifejletére.
Létezésem lényege és következménye,
létösszefüggéseim letermett megelégedettsége.
- 2024. 6. 12.


Csak a láncaimat
--------------------
Csak a láncaimat…, és sajna táncaimat
veszthetem. Így, így-létem védelme
a nihil(izmus) kénytelen segítsége,
bár nincs már mi elvehetőt elvenni,
tán a megélhetés béklyóit veszteni,
mert az is csupán időre-kölcsönbe,
semmi sem enyém örökbe -, ezért
mindenért, mit nem vehetek versért,
adós maradok örökre, gyom az ökörbe,
létszegényen fizetnék,
- ha tudnék és akarnék, -
szellemi gazdagságomért.
- 2024. 6. 15.


Maradok a maradványon
-----------------------------
A nap hatása napom határa.
Az én istenre szavazatom a napé!
Na, nem minden napomé -,
istenképemé és blaszfémiámé.
Kisütött, s az össz-körülmény
jobbá változott, visszatavaszodott.
Pedig a felhőtömeg ott az égen,
mint a rosszlényeg a mindenségben.
De legalább itt és most, a jó érzet
győzött, kimegyek és kihasználom,
a papír, toll megvár, inkább elvár -,
életemmel már sok mást nem teszek,
amit tudok, kiélvezek, amit nem,
elviselek, ilyen egyszerűen,
a több(i) kiesett, az idővel veszett,
maradok a maradványon,
teszegetek, elmélkedek,
kínnal, röhögéssel,
írott szóval, feleselő feledéssel.
Van a nap, hajnalhasadásom az alkonyon,
s egy megtartó mosolyom, hogy vesztek,
ha rosszra emlékezek, s a reggeli túlélésre,
és hogy lenni, írni, szeretkezni,
legyen a dolgom!
- 2024. 6. 21.


Próbálkozom is…
---------------------
Próbálkozom, de nyerve is vesztek,
az idő csak játszik velem,
kihátrálok, s hagyom, hogy megéljek,
de tudom, ezen kívül van, - bár túléltet
a szeretet, s a vers, - az eredendő élet.
Persze kéne, és hátha…, próbálom is,
ugyan már, hisz véget vet a végzet,
milyen próbát áll, egy hetvenes idézet?
Aktívan passzívat, és ha kedvem szerint
nem megy, s a maradék is szívat,
ha lelkem felé árad már a szenny,
s a lucskoskáposzta…, felteszem vabankra,
tagadok, lét-hámozok, és befestem a hajam!
Elvetélhet a létlényeg, ha a létezés kivérzett,
és betakar a salak, csillogjon közte lényegem,
- vére, könnye, izzadtsága cseppje, -
izzva megmutasson, köztes létet adjon,
értessen, átéltessen, megtartson
és apának szólítson, eltemető,
megérte szavam!
-2024. 6. 21.


Múlóban
----------
Nem sok értelme(m) van,
azért, tartom magam.
A veszítő győzelme a veszteség felett,
mert ha előre is, az idővel hátra,
amíg a létmozgás megállna,
- a vers tán túléltet, a költ(öz)ő álma -
és ellibben egy leheletnyi sóhaj
tovább, hiába.
És ha mégis…, az már antitézis,
az álhalál megalkuvása.
2024. 6. 25.


Keserű keselyű
-----------------
Az etetés, öntözés megvolt,
el és kikészültem,
de verset szültem.
Most lemegyek kajáért,
ebédre jön a lányom,
és mást szeretünk, eszünk,
de a szeretetnek csak a - nincs -
határa -, az apaság hatása.
Az éjjel nagy vihar volt,
a keserű keselyű bomlott, tombolt,
féltettem a kölyköket,
tőlem függő életeket, épségeket,
a ránk-mért és a szabad is szakad…
Reggelre elmúlt,
kisütött a nap,
így legyen tovább,
odább és ódább!
Valami jó mindig marad.
csak legyen nyitva
a szemed, szíved,
slicced és a szád!
- 2024. 6. 26.


Állapot
---------
A fejemen másként áll,
gyengül, gyérül a haj,
és hűha de hű hozzám a baj!
Ami sok, a leélt évek száma,
sokszor e szóló sokkal szólal
a múlt hiánya, s egyelheti az agy,
hogy amit a lét humorában hagy,
a megmaradó lemaradtnak marad.
Szeretet és írás mi életben tart,
de e tartósság aránya az elbírása,
és lehet, már nem is én leszek,
ki letörli rólam a szó savóját,
és a szart!
- 2024. 7. 3.


Idegzendülés
---------------
Rázkódik a lelkem,
túlfeszül a testem,
már nemcsak az időm,
lelétem, s hogylétem vesztem,
nincs mi jó újat nyernem,
tán épp így-úgy tovább lennem,
e idegrángós, ért-öreg, fél vén,
értem-élem ellenszegülésében!

Eltúlzom ezt is, haragsúlyos presztízs,
hisz jó, ha nem rosszabb,
mint jós-jövőben, kimúlt múltban,
ahogy ebben a - csak versben tettben -,
én bizonygatós idegrezdületben,
lettben, fél-nemlétben, rímvert rendben,
felkakafóniál a félelmem!
- 2024. 7. 9.


Károkozók
-------------
Kőröz köröttem,
mögöttem, fölöttem,
hiány és idő kölke a baj,
még csak ijesztget,
hogy ne lehessek
hárítani kész, vagy csak a félsz?
Zavarni, kárt tenni, idegesíteni
akar-nak, de nehogy nagyobbat
viszonozzak, tegyek…,
nem éri meg, ezek csak legyek,
károkozó lehetségesek,
kevesek, hogy én kevésbé legyek.
Kikészülni nem, de felkészülni kell,
mert sajna nem tévedek,
lám, elszarták a verset!
- 2024. 7. 12.


Tisztogatom
--------------
Tisztogatom az életem,
kibírom, kiírom, vagy
köpködöm, s dörzsölöm,
ahogy az ablakot kilátásra,
s a madár-szart a kocsiról,
öregesen, balfélvállról,
mert újítani nem,
nagytakarítani sem
sikerül és ikerül; többre
nincs pénzem, se kedvem.
A vant, lesznek műpróbálni,
használni, hasznosítani,
ez jut nekem.
és képezni, képzelni,
tervezni, átsikerülgetni,
inkább, mint meglenni,
a szükségest tenni -,
a hiányt elfeledni,
vagy papírral eltömni,
s ha már ez se megy-,
köszönni az életnek
és neked, lelépni
és verssé lenni!
- 2024. 7. 21.


Pont-osítás helyett
---------------------
Előre ne, utána se,
közben tedd, éld, érezd,
a kéne, s a mégse között,
ez a - megérte megélte -,
feltét a körítés fölött,
az értelmes idő,
mi először szökött!
- 2024. 7. 24.


Előzetes
----------
Hogy mégsem sikító sínen,
vagy közhasznált kötélen,
de át-életben végzem
fél hitetlen ezt esélylem,
mert égve-írva éltem,
s ha megértve -, túlélem;
lényemülőn lényegülhet
közérdekes részem!
- 2024. 7. 28.


Szülinapi gratulálóimnak;
------------------------------
Köszi, enyhíti az idő súlyát!
- 2024. 7. 30.


Következtetésem
--------------------
Most úgy néz ki,
én vagyok, akihez
késik az idő -,
sajna, majd behozza,
s az utolsó napokra,
ellenző vagyok-ra
egyszerre megadja
a végkövetkezőt.
- 2024. 8. 3.


Előzetes
----------
Hogy mégsem sikító sínen,
vagy szolid kötélen,
de át-életben végzem,
fél-hitetlen ezt esélylem,
mert égve-írva éltem,
s ha megértve -, túlélem;
lényemülőn lényegülhet
közérdekes részem!
És meglehet;
hendikepes reményfutamból,
létből versé, és versből lesz-é
leszek!
- 2024. 8. 6.


Menetrend
----------------
Kontra harmónia
múlik, elvész tőlem
az enyémből, belőlem,
az aktuális minden,
csak az idő súlya nő,
s vele a halál csírája,
így egyenlít az élet,
mert ellen-ugyanígy
egészül, s szentül,
benne fejlődő
gyermekével a nő!
- 2024. 8. 9.


Házammal…
---------------
A Házam is öregszik,
fakul, vizesedik,
teteje csuklik, eresze nyaklik,
festése pattog, vakolata hullik,
és szép-emléke fél,
csak velem együtt él,
s múlik, veszik, feledik.
Rá egy durva lét-vég durvául;
sajnálnám kurvául!
A gazda még tartja magukat,
kell, többre nincs pénz, idő,
csak ha néha lejtőből föl,
s ha nincs is jobb jövő,
valahogy, valahonnan,
szintén szintjén marad,
a szükség tartja, és szavak,
tán szeretet és segítő kezek.
Valamire jó lesz és leszek,
s ha nem tart más, s a máz -,
időnk idejemúlt, elidegenedett,
keseredve megkevesedett,
majd zöldjében szeretkezem
és földjébe temetkezem.
Míg vagyok, itt vagyok,
látsz, ha idejársz,
én ritkábban megyek
Szétszórt szar és sitt a vég,
létszívó legyek gyűlnek
és idegenednek a tavaszok.
- 2024. 8. 12.


Kint, bent
-----------
Kint kikukucskál pár napfényfoszlány,
megújulnak, vagy kora alkonyulnak talán,
bent, poros porcelánvalójából rámcsodál
az oroszlánom, szédül a hamutál szélén,
mint én, ha magamat nem találom.
Ősz(i)ek vagyunk, titkolt öregek.
még nem múltunk, csak fakulunk, romlunk,
de megvagyunk, és leszünk, amíg
magunknak lehet. kint, bent.
Nem számolunk, nem számítunk,
el se nagyon járunk, s egymással táncolunk,
de vágyaink virradatára várunk,
s mint e tűzfény ékes augusztus vég,
felhasználva és kikerülve állunk.

Ez nem a mi igazságunk, mert
lennénk ifjabban, akár ki-bezártabban,
még-ha fel is kopik az állunk!
- 2024. 8. 20.


Meteurológiai jelentés
--------------------------
Évül a nyár, de az ősznek, késve,
már az augusztusnak is vége,
de még gusztusosan illeszkedik,
settenkedik, a hőre bízza,
hogy győzzön, a (b)ősz.
Szép végünk ne kísértse, sértse.
Nyárszöktét megszokva így vélem,
hamis-hajszolt keringőnek érzem,
biztos, mert rég botlat, büntet,
kiállít, télsarokba ültet,
ez a sumák, sunyi csősz;
mert fűre lépek, virágot tépek,
és beleheveredek szeretni
e nyár-lét-végbe,
vagy csupán képzelni, képezni
mást, és ön(ki)elégülve nevetni
a zöld kaszást!

-2024. 8. 30.


Még áll a bál
---------------
Még álla bál, bár a
nyár-hév már alábbszáll,
nem végzet(t) az élet,
ha magadat bevégzőnek érzed,
de a lemondás megadás,
a halál a szavak közt is szanál,
maradj magadnál, nem árt,
ha az utószezon vár,
és a poézis, s a pollen
illő kelyhébe talál.
Végül is mindegy meddig,
ha így lesz legalább,
mint eddig.
- 2024. 9. 3.


Bakterolva
------------
Ma reggelre besötétlett az ősz,
fütyül ránk a szél, küld a fenébe,
szeptemberben cserébe lett az ember,
s e létcsökkenés esernyős csősz.
A nyári gyors kisiklott,
még téblábolunk a mentesítőt várva,
remélve részcsodákra, az indián nyárra,
de félek, főleg vénasszonyok könnye
lesz belőle, s csak idősödünk,
szürkülünk bele, és ázunk, míg fázunk,
nyári gyerek, nesze!
Megint át leszünk verve, nyarat veszítve,
hogy inkább az őszt érzet-veszejtve
gyorsabb tavasz legyen, a telet feledve.
Csak ne legyen időnk az időre!
De ősszel, bőszen és őszen,
a most a fontos, köpök a lehetre,
élvezet jólét, napfény kell,
cél-remény, és százas a sínekre!
- 2024. 9. 12.


Utószezon,
------------
Az utószezon nem futószezon
- öreg harcsa nem rakéta -
szemlélődök, költök, felejtődök,
égve érek, versbe vénülök,
szóba szentülök, célba lassulva.
Közben megtenni, lengedezni,
magamnak lenni merni,
akár gyommá nemesülni
a hasznosok között.
Tudom, hogy lefelé jön menni,
de a lét-köz fölött!
Ki tudja még mennyi ez az ennyi,
kiélvezem, kiegyezek, küzdök, kényszerülök?
Élek, végzek, de döntök, míg elkések vagy
meghülyülök, s a sor-sorsba beledöglök.
Addig a halál hullámain létfennkapkodok,
s az áttűnésben reménylek, fél-feltámadok,
újraélesztenek létvármányaim, s vers-mütyürök.
- 2024. 9. 15.


Régen írtam
--------------
Régen írtam, vagy régebben, írtam,
ahogy létlényeggel, élménnyel bírtam,
ma puzzle-t játszom a betűkkel,
behelyettesítőst a szavakkal,
előre (s a régent felismerve) megélt,
tematikussá simult, kitartó tartalmaimmal.
Versnek hitt, izzadsággal írt,
prózaversé gyűrt, emlék-szemetesbe,
sajna-fiókokba gyűlt lénydarabjaimmal,
sikerünnepekkel, és hétköz-szarokkal,
én vagyok ez is, földről égőn
és sohase égben, másként érdemelten,
de valakinek dicsérni kell engem -,
magam-magommal termékenyített
papírhalmokkal, és időzavarommal,
meghasonlott hasonlatukkal,
és hasonló sorsunkkal.
Csodált, ócsárolt csodácskáimmal,
s ütött-kopott idevalóimmal,
létcsókká csiszolt vicsoraimmal.
- 2024. 9. 25.


Őszi reggelen
----------------
Szürkén laposodott a tér,
s követni látszik a lét,
hiánnyá hígul a vágy, most
csak altatna az ágy,
összehúzza magát, s csoszogva
téblábol tovább, őszbe botlik
az agy, túlöltözik, kiköltözne
a lélek, marad az ital és az étek,
lustán kókadoznak a remények.
Még nappal áldódhat a nap,
szerencsével, szeretettel szentülhet,
hisz kaphat, ki ad -, meg így is
maradhat és kárörömmel múlhat.
Az ember engedelmeskedik,
bár vár újra ujjat, s ha sem,
hiába is ellenkezhet…,
nagy hiba, kis büntivel;
a szeptember tél-sarkába ülhet.
- 2024. 9. 27.


Jobb nap
-----------
Jobb nap, szép,
ameddig épp rőt őszvég még,
ilyen lehetne róla e vers is,
semmi vátesz, se depis lelét,
de, csend! Ilyen ruhát öltöztet
a nap, mit egy létutánzó csak
utánozhat, e spleenes illúziót
hatni hagyd, míg színek, fények,
és kopogtató remények vannak,
bár valószerűbb a diók kopognak.
Írd le, és tedd el a télre,
ne gondolj a görbe, körbe végre,
ha ma a szem, tarka fürdőgatyát
csal az agynak!
- 2024. 10. 2.


Összehatás
-------------
Egész jó reggelnek látszik,
játszik a szukám az apjával,
a kiskutya az anyjával,
szívemnek, zsebemnek, drága
e család, élem, s élvezem,
közben, körben a gondjával.
Húzódik minden, hála isten
a tél is, bár lenne ez az őszvég
tavasz-nyár színtézis!
Akár, e -még utoljára- vészszín,
ha napozik, s így díszlet részint,
hogy talán félig elhidd, s még ha
más szívás, ez meg fáradt én-hatás,
az öregedő év e túlsminkelt része,
rám ható, most látszatnak való
összhatás!
- Mint néha, e léha évszak rúzsos csókja,-
versbe eredt önszuggeszció!
- 2024. 10. 5.


Álmok
--------
Álmok, s ha nem is rémálmok,
nem a régi vágyakozások,
részszeletek ezek, sokak és kevesek,
mostohái, unokái a megtörténheteknek,
meg ami kéne, ha lehetne, menne,
nem pihentetnek, felkiabálnak,
nem töltik jobbléttel a lelket,
csak belezabálnak.
Vagy csupán az enyémek ilyenek,
ha a visszaegyenlődések rám találnak.
Simogass széppel álom,
s az ébrenléttel meghálálom,
nem kell utólag riadnom, bánnom,
ha okait jóra váltom.
Békülékeny blabla-blabla,
akkor kövesd meg,
ha a rádmúltakat visszahozza!
- 2024. 10. 8.


Esőistennek
-------------
Napok óta esik,
felázott a lejtő és a sík.
Kint csak a víz és a sár vár,
s bár ez sajna, mégse Sárvár,
rosszabb és máskor jobb is,
több és kevesebb nekem.
De nem tudok ülni a seggemen,
hát ön-leugatva kimegyek,
dolgaim ellátom, kutyát sétáltatok,
néznek rám; hát én tényleg
kutyább vagyok, na, azért persze
hozzám bújnak, felugranak,
s mire meg gondolom magam
sáros mancsnyomok borítanak,
ahol amim addig száraz maradt.
Már meg se szidom őket,
csak csúszkálva haza igyekezek,
és blaszfémiás rekedten énekelek;
Hej istenem, hát kellett ez nekem?!
- 2024. 10. 12.


Tanmese
----------
Ez kész, mondja az ész,
rest est, súgja a test,
én élek, vágja rá a lélek,
könnyű neked egyedül is megy,
ha hiszed a meséket!
És e szentháromság ködében,
ha Ember,
nélkülük élni nem tud,
halni nem mer!
- 2024. 10. 15.


Őszes szőttes
----------------
Az ősz bekerget, de legalább
írni enged, bár vesztésre áll
az indián nyár, s a kert.
Üveg mögül nézem és
sorsunkon feszengek,
ahogy fogyunk, vesztünk
és elveszünk, a kikopós, kikapós
rendjébe rogyott időben,
aztán mosolygok kertem jobbfelébe,
s az örökzöldek bátorítanak,
- a győzhetetlen jövők mért bántanak,
zöld vagy te is öreg,
csak még pisis piedesztálodra teszed
bár ahogy oázásodat, végsuttogásodat
sem értheted, kergeted és féled e
létvesztő perceket, véded a nyugalomba
meredt kertet, mint maradékokból
rögtönzött rőzsetüzedet, e elfecsérelt
vég-előleget -, mert nincs elengedett
kormány, sem vészfék, de élni-írni
vágyod, s megpróbálod túléltető
szeretőddé csalni, -
az ősztől hitetlenedő örökkét!
- 2024. 10. 18.


Elmondanám a leveleknek is
----------------------------------
Valahogy megnyugtat ma
a napfény őszszínes láng-árnyjátéka.
Már minden levél tüzes gyászban,
de a legtöbb még a helyén.
Megmaradtunk, színezünk, táncolunk,
és mindennek, ami megillet,
- bár túljátsza, szél-szanálja az élet -,
végre jutó, futó, szálló,
lényegei vagyunk!
Elmondanám a leveleknek is,
bár ez csak önhatalmú színtézis,
együtt múlunk, hullunk.
De azt a késő, végző röppályát
irigylem én!
- 2024. 10. 19.


Őszi szentencia
------------------
Lepj meg szabadság,
szédíts el színesen!
Szerelemnek szeressem,
amit jobbá tehetek és
rám vár, mindenki felett.
Legyen szép egyensúly
tett, s tehetségemen,
lehessek létemből vers!
Még kell, mert megkelt…,
éljem-írjam és túlélhessen!
Hitegess szabad döntés,
élhessek e-szerintem!
- 2024. 10. 21.


Sorunk
--------
A sárarany színtömegből
még kivillan a levélnyél,
mint avas-vajas késen az él,
sok itt maradt fotószintézises
penészzölden csillantja, hogy él.
Szép, de akár egy dísztemetés,
csak a sünök, gyerekek és költők
szeretik lezavart avarját,
és belebújnának még.
Megjegyzem, s télire elteszem,
gyógyítsa a kedvem s a versem,
felnevessek közös emlékeinken,
mert a kifutó élet e ritka titka
vigyorogva ért,
mert rendezetlen tragikomédia;
barátságban az ősz és én!
- 2024. 10. 23.


Kár
----
Megvagy, és magadról magadnak
átlag rosszról jókat írsz,
míg bírod önmagad, és agyad
verset nemzeni bír.
Azt, és ezt a kiizzadtat, elfáradtat
még tudom, bár néha ezt is unom,
nem magam, hanem, hogy magamban
élem e lényegem, termő életem.
Van hová tartozom, társ vagyok és fél pár,
kár, hogy amiért esdeklem,
jobb döntnököt,
s több értőt, nem talál…
- 2024. 10. 25.


Langyos jóvátétel
---------------------
A kutyák, s a macskák
a kerti asztal alatt, s fölötte napzanak.
Én mellettük a széken, és nézem,
hogy a hajnali déren bekúszó téltől félő
késő-ősz, hogyan gyűjt támogatókat,
rajtam kívül a már mindenbe kapaszkodna;
lombfosz-lányokat, (a lányokat maradhat,)
a fenntartó időben bízó vénasszonyokat,
s az értetlenül magukat jól érző állatokat.
De hűtlen életfő már a nap.
A múlások helyén gyűlnek az új rosszak
persze jók is, és a megszokottak, íme;
az időcsámpa csali jóvátétele.
Csak ez a szaldó szaltó rám-kopíroz
újabb ráncokat, és nevet, ha
kikérem magamnak; - mit akarsz,
te a verset választottad!
- 2024. 10. 30.


Ri-csajozom
---------------
Arany ravatal fölött ücsörög az ősz
a fákon, s hintázik a kapaszkodó
levelektől fosztott, kopaszodó
ágon, mint részeg matróz a
függőágyon, majd elmaszatolva
rőt-tarkára tetoválja magát,
mert örökké vérnászt játszik,
a végtelenbe öregedő dizőz.
A juhart szereti, s a gyümölcsfákat,
a szúrós örökzöld nem kell neki,
a dió sem, önmagára emlékezteti,
várja, hogy felizgassák a csupasz
ágak felálló, ölelő karjai.
Én ilyennek is szeretem,
illik hozzám, ő kell nekem,
még ha nem is fogan…, ja,
a változások, választások,
s a kéj-éjek elmúltak,
és ami marad,
az öregem, nem csinál nyarat!
- 2024. 11. 3.


Az ősz jelenései
-------------------
Dühbe pirul az ősz-nő, nem érti,
levélhaját tépi, rázza, miért
mindenki a tavaszt-nyarat vágyja,
s csak én vagyok itt vénült poétája,
hisz Ő, őszült szerelmek színezője,
ég még a szépség szenvedélye,
s így gyönyörű gyönyört adó,
tőle vigasztaló jelző az őszszürke szó.
És vágy kisülése, élvezet-utó,
levelek tánca, nem-tett rángása,
a csak azért is, a na, még utoljára!
Vér hősiessége, az ész gyávasága,
a belenyugvás fáradt békéje,
az élet hovatovábbja.
Hullás íve, elmúlás illata,
le lét láng-lázadása, láza heve,
szenvedély parazsa, búcsú blues-a,
jelen jelenése, s a jövő más divatja,
voltunk tetszhalottja, tüzem füstje.
- 2024. 11. 4.


Leeső lepke
-----------------
Leeső lepke a szerelem,
tévesztett, felejtett,
nyár-szőke szösszenetem.
Néhányszor fogtam,
másszor csak kergettem,
mára az ablakfélfán függ,
egy pókfonálon pörög,
lángot keres, félreemlékeztet -,
de valahogy élményében van,
váltott féloldalasan,
szerelmeimből lett szeretetem,
csaknem hitetlenül,
hátha ellenem -, s nem repül…,
de kíváncsi kívánásom birizgál,
s telemmel terhelten,
jégvirágról, hóvirágra repdesem.
- 2024. 11. 5.


Értékelésem
--------------
E használtat használtakkal,
leértékeltet leértékeltekkel,
az örömöt meglepetéssel,
a gyönyört segítséggel,
az együttet, ha szeretettel,
a véget tova-lendülettel,
lényegemet lényegtelenemmel,
túl-szélemet kerekedéssel,
élem!
- 2024. 11. 8.


Gyulladásfok
---------------
Rég felhevített és belém égett
a szexuálcentrikus világnézet,
a szabad és létszerelem,
a kinyíló vágy, s a költészet,
égő örömök, önsürgetések,
meg a félelemérzet, mert mire
fénybe teljesedhetnének,
önmagától éghet,
ez a papíron élet!
- 2024. 11.12.


Őszi szentencia
------------------
Lepj meg szabadság
szédíts el színesen!
Szerelemnek szeressem,
szerezzem, s eresszem,
mit jobbá tehetnék és lehet!
Legyen szép egyensúly
tett, s tehetségemen,
Lehessek létemből vers!
Még kell, mert megkelt…,
éljem-írjam, és túlélhessen!
Hitegess szabaddöntés,
élhessek e-szerintem!
- 2024. 11. 15.


Elnapolás
------------
Búcsúzik, vagy hiányával
játszik, velem?
Melege hitével ámít,
tán nyári elegével kábít,
már nincs is it-, s ez
fázón, fájón sajdít,
de télen napimádón…,
vén hülye vagy, látszik!
- 2024. 11. 12.


Lényegesem
--------------
Ég még az éltető élménylő
szimbiózis bennem;
a verssel, s az életemmel,
simításban, ütésben,
élvezetben, sebben,
szerelemben, hűlésben,
siket sikerben,
a be kifejezésében,
életversem élem!
- 2024, 11. 18.


Ebben, abban,
-----------------
Rőt-sárgán csillan
az avar tömegsírján,
az ősz könny
a harmat meredtén,
lent, s lejjebb a tél kezében,
sikkan, mi fáj a lét tehetetlenjén,
de felmosolygok a nap
ingyen-konyhás szeletjén,
s megalkuvón boldogulok.
Múlok, és maradok,
ebben, abban én.
- 2024. 11. 21.

· Három kutyám, egy szeretőm
-----------------------------------
Három kutyám, egy szeretőm,
Ő is a társam létfenntartó nőm,
volt-hogy fordítva volt,
mára, az idő rám számolt.
Megváltoztam, öregedtem?
Vénen élem, ami nincsen,
leértékelt bóvli kincsem,
megbicsakló, vonító életrésszel,
őszilét léle(g)kzettel,
- 2024. 11. 24.


Ennyi
------
Beint a hideg nap felkelőben
még hűvös embrió sugárral,
télies, jégtükrös a fény,
átfényez, de nem melegít még,
mint az őszi szeretelen szerelem,
ha belefagy a kihűlő szeretet,
alvadó olvadás és siratás a vég.
Talán a dél jobb létre derít,
segít, felmelegít, kedvesít,
létembe létesít, tovább emberit
rajtam egyet, hogy térölelő
szemeimből, agyam, szívem
átvegye használó megőrzésre,
a repedező ősz dacos-szép színeit.
Kell ez a kép, minderről mindenképp,
mert még 25550-edre sem elég!
Nem lesz sok más a tél ellen,
amiben őszszűntén, őszintén hihetnék,
és hit nélkül, csak általában tenni,
- mint a köztesként gyengülő ősz -,
csak halálpróba, ennyi!
- 2024. 12. 3.


A remény ars poétikája
---------------------------
Csúcsra nyitott lényeglátás,
léttudatos, pontos lepárlás,
élesített rím-robbanás.
Életek exenciális lelke,
a sokrétű egyértelműsítve,
hogy vágyja, és nehezen feledje,
kit megérintett és megértette.
Tisztult zeneiség, határozott határozó,
illő jelző, tényszerű tárgyalás,
csiszolt történés, döntő befejezés,
létregény, sors-novella versben;
szövegszövet, út a keresésben,
novella a feszület, a vers a feltámadás,
az írás vallás, kert a tehetségben.
Másként írom, máshogy (is) olvasható,
másnak mutató,
nekem, szétosztott nemezis,
s, hogy nemcsak ezért is,
szóból szőtt illúzió.
Kevesebbet, másként többet,
mélyebbről, egyszerűbbet.
Kitalálatlanul. Felejthetetlent.
Élhetőbből, érthetőet,
a megélt élet és a sorsfoltos lélek
szüljék szerelemgyermeküket,
- ezt a lét-ihlet lelencet -
(épp) az egyetlenegyet!
- 2024. 12. 12.
----------------------------2025---------------------------------------------------------

Akkor;

40. év
-------
Most már zavar is, ha egy új lány vár éjszakára,
mi van, ha szuszog és belerondít a vágyba?
Egyre kevésbé vonz, akinek szüksége van rám,
s gyakran eszembe jut a csóknál, nem
büdös-e a szám?
Ritkább a véres csók, a könny, a harapás,
elfogadóbb, megalkuvóbb leszel ember,
ha vállalt magányodban valaki az árnyékodra áll.
Negyven felé romlik a test memóriája,
még nagy részemnek mindig az ágy a vágya,
de már nem csak a kéj miatt spórolok
a harmadik numerára.
Megijeszt a testem formabontása,
s a szőrzet változása,
nem néz tükörbe a fénykép,
szükségem van a hiúságra.
Megszokottak a külső-belső sérülések,
de mélyebbre váj, mi fáj;
halasztom a jót, elcsábít a holnap,
de ilyen korban hülye ki vár.
Sokaknak már emlék vagyok,
az ifjúságnak nincsen ára,
az igazán jó megmarad,
köpök a nosztalgiára!
Csak hivatásból álmodozok,
kisebesedett a remény lába,
a szervezetem allergiás a fantáziámra.
Több év ellen több humor kell.
A pofátlan agy belecinizál
a szív-töki monarchiába.

És most;

Őszi szentencia
------------------
Lepj meg szabadság,
szédíts el színesen!
Szerelemnek szeressem,
amit jobbá tehetek és
rám vár, mindenki felett.
Legyen szép egyensúly
tett, s tehetségemen,
lehessek létemből vers!
Még kell, mert meg kell…,
éljem-írjam és túlélhessen!
Hitegess szabad döntés,
élhessek e-szerintem!
- 2025. 1. 3.


Ennyi
------
Kint, hideg nap nyújtózik felkelőben,
még hűvös embrió sugárral,
télbéli, jégtükrös ez a fény,
átfényez, de nem hoz melegséget,
mint a szertelen szerelem -,
s ha a ki-tavaszi szeretet is befagy,
alvadó olvadás, s a mért nem
marad. Talán a téli dél segít,
felmelegít, kedvesít, jobblétembe
létesít, tovább emberit rajtam egyet,
hogy térölelő szemeimből
agyam, szívem, s ráérő idegem
átvegye megőrzésre téljég tükre
dacos szép színeit. Kell ez a kép!
minderről, mindenképp,
mert 25550-edre sem elég!
Most sincs sok más a télvész ellen,
amiben hihetnék, és hit nélkül,
úgy általában, csakhogy tenni,
mint köztesként előölő téli csend -,
csak halálpróba, ennyi.
- 2025. 1. 9.


Alakulás
----------
Túl szép léttemetéshez ez a fellétező nap,
pedig e januári teli erre havaz,
színek kifehérítésére, múlás fáj-hangulatára,
hullás hó-rebbenésére, végbúcsúk ködoszlására
tart, a néha-napi nap szép sugárzása és tartózkodása.
Bent, tudás és remény oda-vissza alakulása,
az ember időbe érzése, és véle változása a trend,
ahogy rendezi -, fagyasztja, vagy süti, létszeletét
a rend, míg tavaszát véli, tán jégszilánkját érzi,
érti, vagy csupán szemléli, a tél marasztal,
ez a létezés tovább zavar! Hiába is kérdi,
ez lényegi, nem lényi.
- 2025. 1. 12.


Jeges, havas
---------------
Jeges, havas, káromló szavas
ez a reggel, fagyos kézzel, lábbal,
dermedt lélekkel, utálkozással.
Zúzmarás a kedvem, s még jobban
jellemzi, ha a jelzőjét kétfelé veszem,
a többiről nem beszélek, magamnak
hagyom, megszokott, állandó harcom,
a reszketés is létérzet, majd táncnak
mutatom. Szeretnék ma még…,
de előbb iszom egy kortyot,
felmelegít, viselnem segít
magammal alkudnom, tél leheletéért.
Mindezt egy versért? Sok rosszért egy jót,
az elég kiegészítéséért, most épp ezért,
az utolsót búcsúlehet(ett)tel kell
adnom! Kiadnom…? Ugyan, de azért
felkedvesít, legalább kiröhögtem magam.
Maradjon, s nem elvesztegetett e napom,
s azt már vissza nem szívhatom a napon.
Megkísérlem bolond-boldogan,
jóemberi léttel, verssel, lettel, lesz-szel
végteleníteni a végem,
de öregszem, és ez rohadt érzés, vénen.
- 2025. 1. 15.


Lassan és nem egyenesen
------------------------------
Lassan és nem egyenesen
tervezem, intézem, végzem,
ésszel, szerencsével, segítséggel,
amit kéne, amiket kell,
hogy tovább és előre tegyek,
legyek, egyezzek a lehettel.
Kihagyó lélegzetem pótlom
lélekzettel. Gyorsan és kitörve
már nem kéne, csak urasan,
sétálva-, megoldva, gond-oldva,
talán, ha versben,
még jó, hogy mégiscsak költővé
sikeredtem, magamat próbálva,
fél-elégedve, gúnyolódva,
legyintve, szidva, vagy köszönve,
megértően, de egyet nem értően,
ahogy leteszem a lettem.
- 2025. 1. 18.


Döntet(hetet)len
---------------------
Ahogy lehet, legyen,
s amint lett, úgy újra lehetetlen!
Döntene akarat megalkuvásban,
és sztoikus kuss lét-párában.
A kell és a kéne döntet(hetet)len
lényeg-köztes összefüggése,
az akarom és a hogyan
áttűnése, a többi, költészet,
(nem költés ésszel -)
létlényegem, vagy nélkülem;
életem értelmetlen értelmezése,
egyben, lény-lélekzetem
üresünkbe csendülése!
- 2025. 2. 5.


Az élet-vers sor(s)a
------------------------
Ha gond hoz gondolatot,
abból poros prozódia szürkül,
de ha a lélek élettől rendül, rezdül,
attól lét-kristályszerkezet, vers lehet,
s e részedből miénk lesz -, ha mégse,
gyönyör-gyöngyöd, utódod lett!
Sose erőltesd, a kezdettől beérik a vég,
termékenyítve szenteld, szeresd vagy vesd,
míg melletted, veled, javítsd, neveld,
termőre metszd és sorsához edzd!
- 2025. 2. 9.


Ablak elé
-----------
Ablak elé veri a füstöt a szél,
tehát ég még a tűz, s a légáram északi,
játszik a hőérzet, ahogy a nap kicsal,
s esős mostohája beűz.
Néhány kerti növényem elpusztult,
ja, a kutyák meg a fagy, meg az
élettani összeférhetetlen, a termőföld,
és a növénylét, (ezt sajna megértem,)
s hogy csak pályaelhagyó kertész vagy,
a tavasz ideje, ereje meg bizonytalan.
Az éjjel furcsa álmom volt,
s ez a lényeg, hogy csupán volt,
rám-sütött a nap, s ha elhagyott is,
jobb valóra ébresztett, meg a máshogy
visszatérő múltról több jött, a volt,
és lehet szexről kevesebb ihletett.
De azért, ezért is jobb a reggelem,
az emberben a férfi, nem le,
hanem fel, kel. Keverem a keveredést,
ahogy kint, a kéket a szürkés,
még összeszedem, nem szelektálom,
aztán szűröm és lepárlom,
megiszom, mit éljek, megírom, ha igaz,
s így lényem lényegét jótállom.
- 2025. 2. 12.


Idő-ikrekkel
---------------
Héja barátom siklik a kéken,
látnivaló és tavaszidézet
a februári égen, s máris tavaszt
ámít, a nap megváltoztat mindent,
felnézve és körbe, megértem,
fordítva és fáziskésésben
változik a természet, s az ember.
Teát iszom, pedig van borom,
tüzelőt hordok, bár a hő
libikókázik néha, léha 10 fokon,
épp hősnőm nélkül, napfénytől
boldogan, melóscuccban, kócosan,
pocsolyától a sárig, fejmagasságig
fennkölt gondolattal harmonizálgatok
a csali csoda-tavasz látszatával, alatti,
alanyi jogon, e szép vasárnapon.
Bedőlés, érzékelés ad ma örömet,
mindegy mi, ha jó a mit,
verset írok és ifjultam egy kicsit,
az -épp most- ver véget és kezdetet.
Percekkel ismertem ezt,
évekkel értetlen éltem,
de napokkal,
csak ki időikrekkel öregedett.
- 2025. 2. 15.


Oda-vissza

--------------
(A szabad-szerelem idején.)

Az egyetlen haver volt,
aki tőlem csajt tudott lenyúlni.
Nem lehetett rá haragudni,
utána rögtön visszaadta!
- 2025. 2. 16.


Elnapolás
------------
Az üres lap az üresedés(em) jele.
Lehet persze a letisztulásé,
a tömörülés, túlmélyülés,
az idővágta, és hogy az ész
a szemétbe vágta, halasztott
próba a változtatásra, a net
jelenedése nálam, bár én verset,
létem gyönyörűségeit vártam,
lehet sete-suta serkentés,
gond-serke kergetés, az ok,
most is csak kárjelentést írok,
mint a tátogó kagyló,
sebekből, észszénből, könnyből,
igaz-gyöngyért napolgatva,
lét-gyöngyházat latolgatok.
- 2025. 2. 16.


Átlagulás
-------------
Tegnap még hó fátyol fedte a földet,
mára eső csöppent,
közben lényem léte egy nappal töppedt.
Ez itt február közepe, nem bruhaházom
tőle, pedig csak az idő vétlen vétke,
de én öregszem tőle, szaranyból szarrá,
a borzalmas véget, vagy a véget húzó
borzalmakat mérve, a döntést kihagyva,
és jobbat remélve, hogy e kicsinyülésem
árnyképe fényez nagyobbá, ahogy
az érte munka a verset, csak az ára tesz
zöldségé, tán állattá…! Vagy
döntésképtelen, és így is megértetlen
ember maradván, s így kétcélú maradvány,
a sor(s)om lesz átlaggá.
- 2025. 2. 18.


Leteljesedés
---------------
Nézem az asztal lapjáról
olyanok az üres üvegek,
mint Florentia tornyai…,
de sajna, csak felidézet igézet,
le-létem romjain az alkohol ormai.
S lassul a reakció, kopik az emlékezet,
máshol, máshogy kéne lennem,
és öregszem veled.
Értünk mit lehetne tennem,
teszem, mit tehetek,
tettet nem tettetek,
lehet, más tett nincs is,
tenném és így sincs. Súgd;
lény(eg)ed csak túlértékelt én-kincs,
de ha leteljesedésben felszikrázó mégis -,
s már megtettem és nem megyek,
feledtetve emlékeztess,
vagy gúny-nevess…,
ha nem kellek neked!
2025. 2. 21.


Le-esetem
-------------
Az éjjel, a díszhelyről leesett a címer.
Csak úgy, de csupán az üvege tört el,
azért elég volt fél sötétben összébb törnöm
és összeszednem. De mitől, miért?
Jelzés ez, figyelmeztetés?
Felkészült küzdő vagyok, akár
a családom a történelemben,
mert nálam sem váratlan a baj -,
s ha nem is félek, idegesít, zavar.
Már csak szép, felemelő emlék,
jelkép kitüntetése felmenőimnek,
nekem is büszkeség, kötelesség,
hogy emlékezz és remélj,
- kelj, ha kell, jobbat akarj és tégy! -
Megreparálom és visszateszem,
szívből, lélekből, bár néha kiröhög
az eszem, de hisz a ruhám is
összehajtom, és sokszor csak
megszokásból eszem… Az én
reinkarnációm fétise, ha volt, ha lesz,
ha voltam, és lehetek ez!
- 2025. 2. 24.


Időkeskenyen
-----------------
Sok már csak úgy lesz jobb,
ahogy nem lehet -,
a lehetőség tehetőség,
de én nem teszek
sokadszorra ismételhetetlent,
jelet, ha sikerületlen a megtett.
Csak amit kell, vagy szeretek,
és mit kapok, ha szeretnek.
Élek-írok, így volt, most is,
felírok, de lelétezek.
Kifejezések adnak értelmet,
esek, kelek az időkeskenyen.
Nem ajándék az öregség,
mert lehetek és felejthetek,
cserregő csermely még-létem,
verselve veszítem.
- 2025. 2. 26


Létre-ébredésem
---------------------
Még feketés árnyalata van a földnek,
de fényesebben csillognak az örökzöldek,
tűleveleik végén az esőcseppek.
Napsütésre ébredtem, koraszült tavaszt
képzeltem, mert az éjjeli esőtől sáraranyba
csúszott át minden, és lét-bujálkodás
illatát éreztem, vagyis véltem, mert a
kurva covid óta szaglásom sincsen,
azért az ablakot résítettem, és így
a látvány, s a képzetem, most épp e
versbe húzó kincsem.
Szépen sorra veszem így elérhető szépem,
s amíg kitart felelégedésem, elvarázsol
pillanat festette létre-ébredésem és
örömül az ölembe dűl kertem vágyba esése,
gyógy-emlékül versbe tejesedjen,
hogy ami jön, zúdul és tör,
mára, zsebembe felejtsem!
Legyen védelmem, ha lét-kimértem
pusztul és elgyötör.
- 2025. 2. 29.


Soraim
---------
Koraszülető korasiető,
alakuló, eljutó, köz,
s közte(m) pattogó,
magát adó, ön-utód,
lét-tettes, terméshozó,
menve is maradó,
sem előző, se hátraforduló.
A génbe múltaké,
a ma maradványáé,
s a jövő trágyájáé,
létversei megéledéséhez.
Szabadon választott,
hagyott, s odahagyott,
megbán(t)va is elhívatott,
létszavak az időtlenedéshez,
én-igazolás, táv-rábeszélés
a jótevéshez, papír a közrészhez.
Semmi a mennyihez,
tenger a csepphez.
Lemente a napkeltéhez.
- 2025. 3. 1.


Reggelem rosszkedve
---------------------------
Elég a szűk szükség, eláztató eső,
fényevő szürkeség, beázó tető,
s máris múlt a jókedv, a reményt fedező,
félrefeslenek a bimbók, nyávognak az írók,
romlik, lassul, akad a tavaszidő,
visszavágnak a gondok, lázul a tovább erő,
pedig tenni kell, menni kéne…, bárcsak,
de inkább bércet másszak, minthogy
ércet ássak, mert e idő mindkét faja
az ember ellensége, öngyilkolása,
az egyiktől elmegy a kedve,
a másik tolvaj jövő -
Süss fel nap, kápráztass, ámíts tavaszka,
a hűvös problémásnál jobb,
a hihető hittető, hazug szerető!
Az évente vétlen kénytelen, ujjá tettesem,
át-élet teremtő, éltető nő!
És lehetétől hinni merő, fellétező,
zsarátnoki lényem.
- 2025. 3. 4.


A jelen
--------
A jelen semmilyen.
Múlttal művé tett idejétlen.
Meglétem csak hófolt,
jövő csalta most volt.
Közös, vagy nélkülem-továbbra
esélyem, ha jól teszem
életversem, így valóban
voltam, vagyok, lehetek,
emlék, ha veletek,
élmény, ha vers leszek!
- 2025. 3. 7.


Vég-végletek
----------------
Az idén először élvezem a naplementét,
színeit, örömét, a tavasz e teremtő kísérletét,
ahogy színre vitte az alkonyt,
és kijjebb lódítja magányos közönségét a
lehetbe, a döglődő telet kergető felindulásból.
Mert nem pontos az, hogy szar az élet,
hanem, hogy leszar az élet!
De most megnyugvást és békét hoz,
és reményt, hogy én is benne maradok,
s majd e létszeretkezéssel vágy-vörösen robbanok
azért, mit szeretnék, s amit még tudok.
Tudom mindez bizonytalan és ma is csak múltam -,
de a szemem felragyogott, és hosszasan dúdoltam.
- 2025. 3. 12.


kapocs
--------
Arany abroncs, simogatás bilincs,
a szeretet kiszolgáltatottsága,
benne üresedése, nélküle hiánya,
biztonság érzése, segítsége koldusitása,
vágyak vénülése, idő gyalulása,
hűlt hűség, szűk szükség felvetése,
vesztés semmitése, a szokás monotonitása,
ha jobb, jómmá téve nincs -,
élvezet szolgasága, kapocs szabadsága,
hiányom, de másom nincs!
- 2025. 3. 16.


Kedd leend
---------------
Fáradt ferdén botorkál a napsugár,
bár a tavasz már kikandikál,
de az ár még vár,
nyárterhes bimbókat oszt a virágvásár.
A kutyák bambán járőröznek a kertben,
s persze a kan lepisilte egy fám,
volt, hogy a lábamat érte, jelzése, hogy
érezte megérinti a tavasz szerelme.
Színesedik, fénybe virul a láthatár.
Én meg a poloskákat irtom a szobában,
kis kárfordulást és foltot hagynak
a lélekkérgen, s az ablakon,
de ma örökzöldet ültetek,
este a kedvesemet köszönteni megyek,
nemcsak lelét kőröz a hétközszeren,
e léttényekkel csiszolódik halvány-opál
napom, és megifjodok kicsit,
váró járó tavasz okon.
- 2025. 3, 25.


Tavaszőrületek
------------------
Megőrültek a kutyáim,
permanens tüzelő a szukám,
a kan meg nyalja, őrzi,
próbálkozik bután, előtte, után.
Ha majd abbahagyják, reménykedek,
ad e a szerencse születő előleget?
Ravasz a tavasz, éppen ez az igaz.
De szép. Még ha nem is telt ki,
és nem elég, az új élet zörgeti a tél
itt hagyott, félhalott füvét,
az április nyitás nyílását,
és fényezi, élvezi színét.
Kell e kikeleti fellétezés,
a kikelt tovább, és a gazda reméli
(f)elkapja, viszi, nemcsak tüsszögi,
viszketi, megéri megélni,
parázna tavasza hímporát!
- 2025. 3. 26.


Hasonítások
---------------
Írok eleget, magamhoz jókat,
bár beírni, feltenni lustálkodom,
de tavasz színei, illata, íze,
keverteti a szómat,
mosolya ráncolja a számat.
Folytatását várva folytatom
és fogom, amíg tudom, hát persze,
életem vezérévszaka és lélek utódja,
s akár az eszem és pénzem egyenlege,
több szóm marad, mint tavaszom,
s azokkal is őt támogatom, s várom,
hogy dolgát velem is tegye!
- 2025. 3. 29.


Újjászületés
---------------
Kibomlik a tavasz mennyasszonyi fátyla,
s ránk sugárzik kivirágzó vágya,
alul még tél-sáros ruhája, hát ledobálja,
s az orgonával majd kipirul a násza,
és új életet születtet a természettel,
tán szerelem-nátháját elkapja az ember,
beteljesedését várja, és jövőjét látni mer,
mert csodává csitul a tavasz csalfa
huncutkodása, beindul milliárdnyi
újjászületés, mint jelzői között az „és”
és világunk termékeny anyái mellén
felcsillan a tej!
- 2025. 3. 30.


Ahogy tudom
-----------------
Inkább megemlékszem ami kedvesít,
s felejtem, mi elkedvetlenít,
mint ahogy más remélve kefélni,
mint kielégíteni minket,
megúszni, amiket meguntunk,
és könyörögni a máskor elértet,
a követőért, s épp versetlen lelkemért.
Az öregség ejtése sem úgy szelektál,
ahogy jó nekünk, többet veszítünk,
minek minősítsem a maradék lenni-t,
így többször iszom az ennyi az annyit.
Lepj meg életem! Fokozz fel tavaszom!
Minden eljövő perc kell!
- Ide jutottunk szabad választásom -,
a vers is csak szidás, súrlódás a lelkemmel,
s a lehető tehető csoda, volt sokszorosítás,
a választás és változás;
baszom, vagy elbaszom!

S ha a szült életvers szétválasztása a létmegmaradás?
- 2025, 4. 1.


Tavaszhétfő
---------------
Fehérbe szépülnek a ringó ringlószilvafák,
szűzszíneket szülnek a reményrügyek,

világvilágító virágok, s létszerelmes levelek
születnek, megindító szépei a tavasztülekedésnek.
De a legtöbben várnak még, nem hitték
Bródy remeklését, várnak májusig -,
a körték, almák, s az orgonák,
de az ibolyák legalább tündökölnek egy kicsit.
Virágvágytól megfeszülnek a budai hegyek,
s nem téma már, meddig, hogyan, legyek.
Még hétfőn is zöldül a fű,
szél és eső esete űz szürkeséget,
s bár a nap mára nem süt kedvet,
érzékelésem, és tehetségem,
ma ennyit mégis enged;
tavaszvágy és virágzó ág
hímporozták termőre e verset.
- 2025. 4. 2.


Pihen a tavasz is
---------------------
Pihen a tavasz is,
ma nem rohan, robbant,
példálózik az alvó nappal,
mint hívő bűnös a pappal,
szürkébe bújik, pihen kicsit.
Ma csak alszik, vagy az
idővel összefekszik,
s mint szeretkezés után a férfi liheg
a széllel, s a szívritmusú csenddel,
virágrügyből termőrügyet álmodik.
Nem így a tavaszka, huncut,
fiatal, bakfis tanonca,
ámít, csábít, szerelmet állít,
mert fontosabb előtte,
a tettnél a hit -,
s ha mégse, mért ne,
rózsás füllel füllent,
jósokkal, költőkkel játszik,
váltó-vággyal, élettel,
tüzelőn cicázik.
- 2025. 4. 2.


A bolondok havában
--------------------------
Az almafa gömbölyded, rózsás-fehér virágzata
olyan, mint egy feszes női mell szép domborulata,
ahogy a májust várva, elhagyja az áprilist.
Összefog a széllel, és fütyül e rügygyilkos,
kerge időre, nem lát előre, épp ez van -,
nem érzi a finist. A rügy kétlaki, a virág női,
s az irigyen zöldülő, levelező férfi kénytelen
megérni, hogy megszülje, szépítse, építse őt.
A természet érti, s majd velük küldi a sok
szeptemberi, perlekedő kérlelőzőt, de azt már
a nász-bolond fejem félreérti, mi késztetheti
a most-születőt, e tavaszgyönyörben
emlegetni az őszt?
- 2025. 4. 5.


Rigósikoly
-------------
Sárgarigó, aranymálinkó hívogat, keres,
párja után kutakodik a kertben,
évek óta párban, átszikráztak, daloltak,
nem itt költöttek, de a fejem felett
énekeltek, szerettek.
Most, egyedül gubbaszt az esőben,
míg a feketék versenyeznek, repdesnek,
az ő nősténye nem jött meg.
Májusvégig meglehet, ha meg nem…,
hátha elszíneződni lehet,
csakhogy ő szólista, egy kísérővel,
nem hangversenyez kísértő zenészekkel,
és a cserregőknek túl különleges lesz.
De még cikkanhat a napon és megjöhet,
s boldogulja a magas c-t, katarzist tehet…
Most vár, és mólban bluest zengedez.
Sajnálom, de ez, közelebbi nekem.
- 2025. 4. 8.


Emlékektől
----------------
Az emlékek közt jókat keresgélek,
javítókat a taszítók helyett,
de hiszen ilyen az élet, kénytelenít,
rossz vágányt nyit a felejtésnek.
Nagyjából jó életem van,
úgy feles értelmében, a magam életét
élem, gazdag-szegényen,
meg, ahogy kell -,
megejtő segítséggel, meglepő szerencsével.
Az első felét másokéért, másokkal,
(inkább sokkal) éltem, de
a másodikat magamnak, s az enyémeknek,
most is, ahogy lehet, mindeneknek,
és keveseknek.
Költő vagyok, kiköltök, elköltök,
még nem előlem,
de már nem mögöttem jöttök,
emberkedem, bár néha embertelen,
az élettel vesztőn, de élvezőn eszközölök,
az idő ellen edzem a testem,
jobblétem-lényem emlékszem, kergetem,
de basszameg öregszem!
Fogyó időmmel szemben hősködök!
S jön még más is, általános frázis;
majd gatyába, ágyba pisálok,
mert sokat iszom -, ha van,
ki kifizeti borom, közös sors-okon -
Levállok, kívül állít köziszonyom,
s a szagom,
keresem a szavakat, s az eszem,
míg el nem felejtem..., és tehetetlen,
megeszem a versem.
- 2025. 4. 12.


Ősz-szín-tétlen
------------------
És te vidám vagy most is,
mert ezt teheted -, magadnak
bohóckodsz bizonykodva,
s e boldog-bolond szimbiózis
bár kívül a verseken, de a versenyen,
fellétezéssé hazudja az életedet.
Jó ez, ha jót tesz, és mások kedvéért
versé fényesíted a tiédet,
s a mosolyráncod nézve
elhiheted, hogy elhitetted!
S hogy ennyi csak?
Nézd meg mid marad(t),
Túlélhet e annyi mi e mennyit felejteti?
Az-az, ami már nem tiéd lesz,
és röhögve is a halál felé haladsz!
Addig hidd el azt ősz-szín-tétlen,
hogy a salakot bevirágozza a tavasz.
Te ta-ta-fasz!
- 2025. 4. 15.


Tan-tavasz
-------------
Fáidat, bokraidat, és magadat érzed,
csak az övék másnak szabott élet,
egy hét alatt kinő a természet?
Lehet, ha tömegét, színeit nézed,
de a rejtett alap a gyökérzet,
s máris közelebb áll hozzánk
a fele lényeg. Meg és fel,
utol sose éred. Április van,
az új lét még kis pisis,
de amiknek kellett, már kikeltek,
látod és megkönnyezed
e allergiás szépségeket,
s a fokozatból felnő az okozat -,
már hullhatnak a múló szirmok,

tavaszból is öregedik az élet,
miket tegnap még üdvözöltél
ma dühöngve hessented el,
ha bőrödhöz érnek.
Megérted, kifejezted, de ez
régi ének, a létlényeg belőle;
benne, s nem kívülről felőle!
- 2025. 4. 16.


A kerék oda-vissza gurul
--------------------------------
Aranyrügyek napzanak a nagy juharon,
aranyom, arányom, rötyögök a harmóniámon.
Reggel kilenckor felfénylik a világ,
mindegy, hogy látom, vagy tudom,
a lényeg, hogy versbe mint igazul át!
Alul árnyak, felül már színek,
és míg elfordul a föld,
e végletek kiegyenlítődnek,
s valahogy ismétlődnek,
és az élet szilánkjai hullámzásnak tűnnek -,
a tavasz győztes színe mégiscsak a zöld.
Írok én boldogan, s ha nem, máskülönben
elfoglalom magam, (az öreg, úrul, ha ürül,)
s a gond, a baj, csak arányt segít,
a kerék oda-vissza gurul,
a megélhetés csupán lényegest kerít,
a látás, alkotás, hatás, hozzá(m)járulás -,
földhöz ver, vagy repít!
- 2025. 4. 19.


Locsolás
-----------
Már csak titeket,
amiért, mit lehet -,
bizony, frusztrált frázis,
okafogyó nem-akarás,
locsoltam eleget,
locsoljon már más!
- 2025. Húsvét.


Pá-pám!
----------
Pá-pám, az időcsámpa vált,
a napfényes, s a szürkéses,
a világon minden lét-lény
a párjáért kiállt, csak a
rikácsoló kedves miatt éppen,
én nem. De elkapja a változás,
és mosolyra vált, érzem, vélem…
Húsvét vasárnap, az elhalt felélt,
s bár a csoda alapja csiklandoz,
de a tapasztalat elfogadást hoz,
és hiszem, mi jó nekem -,
a szokás így velem, nem ellenem,
háthájára ingatom, vagy rázom a fejem.
Az ebéd elkészült, a társam lecsendesült,
ünnep ez mindenképpen!
- 2025. 4. 21.


Szemlélet
------------
Szép nap, a tavasznak jókedve van,
élesek a fények, a színek szívemhez érnek,
vérbő az élet, sokasodik a természet,
felpezsdítenek, telítenek a lét-szeretkezések.
Beporoznak, hágnak, bagzanak, én is
tenném, magával sodornak kéjhez e tények,
szeretkezik bennem és velem,
a létlélek öröme, s a férfi szemlélet.
Kérd, engedd és tedd, élj vele!
De ne, akármi(nt) leszel,
egy dugásért, élvezésért, a szerelemért se -,
ne légy, senkinek egy senkije!
- 2025. 4. 24.


Másnapos hogy-volt
--------------------------
Múlt világban nevelődtem,
jobb ifjúságot éltem,
szabadosan szabad-szerelmet,
másként az elvet, s az élvet,
bezártságban is szabadot,
protekciós lázadót.
Csak félig olyat, amit kellett,
cserébe, épphogy leltem, ami
vonzott, amit rám mért a fél lét
alig tettem, lázadásból, dacból,
akkor tudtam miért…, de
kiugrott mérnökből költő lettem,
bár nevem, lapok helyett,
inkább listán volt.
Azért szép, élvezetes, is okolt,
-bár ma, csak másnapos hogy-volt,
míg kiszabadulóból szabad szókba
értem, idő-ittas, szabad utas,
sorssal snoblizó, 4-évszakos hófolt.
Meddig és mekkora? Eddig ekkora!
- 2025. 4. 24.


Vasárnap
-----------
Nekem a vasárnap ma már vásárnap,
régen vaságynap, sor(s)közben szünnap,
pihegőnap, másnap.
Jobb, mint a többi, lehet szeretni, feledni,
de ez is csupán kiengedett póráz,
hogy elbírd a hetet, tán érzed, tudod,
vagy megeszed, a rosszból jó következik,
s csak napnyi rész, időfék, telehasi szusszanás,
programozott átbaszás, ennyi!
- 2025. 4. 30,


Esős reggel
---------------
Zöld lombhullámok fodrozódnak felém,
hétfő-henger, mint a tenger árad az ablak
üvegén, nyomaszt a nap és pénzhiány,
új hét, újabb vesztés reggelén,
öregebb, rémálmodtan kevesebb magam
látom benne én. Zuhanyozik, aztán csepeg,
sártól sárlik, ragad, folyósan őszt mutat,
csúszhat kint minden, hogy hatni kedvem
elkeseredjen, hogy aludni se, felkelni sem,
tétovázik e le-létben a lényem.
Tudom, a körülmény változik, és néha jobb,
de ázott létszemétként nem erre gondolok,
Mért az ilyen (-) vers sikerülhet jobbra?
Mert, ha széppel, kéjjel ékes, ritkán verem
dobra, az igazság sminkelten izzadtabb,
véresebb, jó, az élet ilyen-olyan, de a vers
elcsúszhat máshova, hamisra, műfordítottra
rajta, elvesz, kiharap belőlem, de üresebb,
elégülést nem ad. Seggre esés fáj-szálkába,
vagy a délig döglés kimagyarázása,
ez az ára, se fel-lét, se renováló vers,
ez jutott mára.
- 2025. 4. 30.


Nem fontos, hogy pontos e az óra
-------------------------------------------
Ha dühít, hogy dadog az órám,
eszembe jut, mi jut, és elhagyom,
időm, dolgom magam szabom,
s ha mégse, és mégis késnék,
az időcsámpára, s koromra fogom.
Még működök, egyben vagyok,
örülök, élvezek, kinézek,
gondolkodok, írok, teszek,
s ha szavakat felejtenék,
vagy a lét lényegtelenét,
kiröhögöm magam
a körülményekért, és újrakezdem
figyelve a változott időt, és
létem újult lényegét.
Azért öregszem. Ezért.
Mint minden, körbe fut a kerék,
talán ha előbb bevégezném
és előröl kezdhetném…
Így is gyermeteg álmodozó vagy,
csak több lenne a kevés.
Az idő enged, míg érvényben élek,
mint magam ingyen cselédje,
meg ura és barátja tudatomnak,
mert azt tartom fontosnak,
mik maradnak, mit hagynak!
Emelt fővel lelétezek,
míg költőként lehet,
és enged a világ, s az emlékezet,
emberi módon lenni, ennyi -
Mégis tudni kéne az időt,
mikor kell menni…?
- 2025. 4, 30.


Május elseje
---------------
Buli-nap, nekem mindig az volt,
a munkaszünet ünnepe,
időmegálló, hedonista amit lehet,
Csárli buli tavaszünnepe, míg
a politika tönkre nem tette,
meg néha az eső, s aztán
az ezekből következők.
Nyertem nőket, ismerősöket,
vesztettem barátot,
és most itthon hitetlenkedve állok,
mert zöldség kéne a tavaszi levesbe,
de bezártak a boltok. Fokozott okozatok.
Azért kimegyünk a Tabánba,
nosza nosztalgiázni, a maradékát élvezni,
bár csak hallgatni, nézni…,
akár az öregedő, ha hagyatékát méri,
menne, és kimaradna is, mert féli és félti,
majd kicsit többet iszik, ha e esőnapot érzi.
- 2025. 5. 1.


Lét rés
--------
Félméternyi képet
hagyott a tavaszos természet,
benőtte az újszülött zöld
a panorámás életképet.
Már ezen át leskelődök
az eddigi nyílt térre,
mezőkre, hegyekre,
a nekem nyitott légre.
Beszűkített, körbekerített
e burjánzó természetesség,
több helyért oázó szépség,
a kimozduló élet, így,
akár itt is nudizhatnék,
és az alkonyat késhet,
csillagokból is kevesebb jut,
az idő itt lassabban fut,
jé, talán tovább élek,
vagy csak akkor, tán addig,
míg lehull ősszel e díszlet,
és hetvenes hetvenkedésemen
nevet, a kitáruló se lét, se végzet!
- 2025. 5. 4.


Élet és vers
--------------
A nap is itt hagy, s egyedül maradsz
idővesztett időddel, díszeit vesztett
elidegenedett életrészeddel,
télgondokkal tavaszvágy helyett,
s iszol még egy pohárral, míg elhiheted,
az alkony neked nyílik, múlik,
és benned marad, amíg hitetni látsz,
és önérzeted lódítgat neked,
szépség és színek exponálják létképpé
állítmányod és jelzőidet.
A dolgod csak; összeszedd és összetedd,
felépítsd az életverset,
sors, szerencse kalákában, míg közben
leépül, metamorfózikál az életed!
2025. 5. 12.


Nem nyugszik
------------------
Nem nyugszik a vágyam, lelkem, lényem,
még most is létszikra, tett-lobogás,
jelzőfény lenne a létem persze versben,
csak…, kezd belepni a hamu és a salak.
Talán ilyen az őrült vágy a kankutyámban,
nem eszik, nem őriz, udvarol, erőszakol,
és követeli megint, akár a létszerelmem,
legalábbis amit megőriztem, megtartottam
magamról magamban, a körülmény
vér, évmérséklete szerint -
Sok vagyunk nekik, mondtam,
mikor a szukáról lerugdostam,
s ha majd kevés…,
nem marad más nekünk
csupán az őrzés!
- 2025. 5. 15.


Kisegítő
-----------
Hiba húz rám a hideg,
és keserít e május-cafat,
a madárfütty és kedvem érdekében
kinyitom az ablakomat.
Szerelmes rigó, pityegő pinty,
csicsergő csíz, vijjogó héja,
blues-t búgó galamb, nyugtat,
kedvesít, a hétfői mába.
Rossz álmom volt félálmom utójába,
szószáraz szájjal ébredtem
e fényszegény hétköz ünnep-másra.
A természet felesel; és velünk
mi volt a télen, te meg mindig így
elvoltál ellentett-tétlen fél szegényen!
Köszi, a szépség, létbujaság segít
az önköltögetőnek és létölelés jár
az én-önzetlen szeretőnek…, csak
lejár az élet, és nem vár új kísérlet,
az élményből versbe élő,
bárha lényét cserélendő öregedőnek.
- 2025. 5. 18.


Jutnak
--------
Jutnak eszembe jó, s rossz emlékek,
amik jutottak, futottak, emléknek maradtak,
sokszor jólesnek, máskor zavarnak,
sarkai ők a játszó, vájó emlékezetnek.
Ilyenkor, vagy olyankor kedv, s kínnevetek,
vagy reménykedek, az öregedéssel majd
olyanokat is felejtek, de sajna nem így megy,
nem amik rém-rosszak, csak mikre alig,
vagy csak néha emlékszek, azok mennek
a voltba, eldugulni az idővel.
Az eszem súgja; idézd meg, vagy viseld el
azokat, ezeket, úgy bánj velük, mint a jutó,
futó szeretőkkel, szemben a szerelmekkel!
- 2025.5. 21.


Szelekció
-----------
Többet leírok, mint beírok,
életverseket az internetre,
ez feléltet, de ha épp nem, leéltet,
többről kéne kevesebbszer többet!
Most szétszedted, amit összeraktál,
többet-élni akarsz és az utóéltet
a hátha náthájára hagynád…
Csak tedd, s ha jól megy, élvezd,
átteremtettél, tettél már
lénycsipeszeddel mindenféle létet,
hogy írtadból irtsd, vagy kevergesd
össze a verssel a létet,
hagyd az elmaradó többit,
ahogy a miértet!
- 2025. 5. 24.


Azért is!
----------
Zöld rebbenések szemem
álomcsipás sarkaiban,
viszket, tehát még tavasz van,
álmomban egy trópusi nyárban
jártam, Kubában, vagy Mexikóban
lehettem, mert máskor nem,
de akkor, ott, és fiatalabban, jobban
voltam, ahogy decembernél, meleg
viharban, bár jobb itt élet-átlagban,
ha számokban tán nem is, érzetben,
tettben, versben, s ha már teljesen
felébredtem; gondolatban.
Bár megelégedetlen, kielégületlen -
Tegnap végre megtörtént a nász
a kutyáimmal, tavaszi igé®zet,
nyári megtörténhet, lehetőségre,
örömre, pénzre, mert versből sajna
már nem, csak nyögdíjból,
szeretet segítségből, s el-képzeletből,
hát a kutyákat fedeztetem.
Valami mégis, valahogy mindig,
öregedő tavaszomban,
májfoltos májusomban, és éltet
e nem(z)ésis, élményért, versért,
körül(belül)ményeimért, a holnapért
csak azért is, azt a keservit!
- 2025. 5. 27.


Ijedt reménylet
-------------------
Ijeszt az üres lap,
a poros toll, és íratlan magam.
Félem versetlen énem,
hogy fogyó időm vegetálva élem,
az életem átlagulva sem érdem,
hisz így élem-írom önérdememért,
s csak ilyesmit tennék, ha magamnál
lennék, létemből lényeget jobban,
körülményekből és létezésemből
alkotást, virágot e lét-keresztfán,
és minden túlélt, túlírt nap után
csalamádé csodák csattanóját remélem.
Amit még nem, s ahogy mégsem,
teljesedő létműben, öregedésben
e-nélkül apálynak érzem,
és száradó szivacsként élem.
- 2025. 5. 30,


Mi van még hátra?
-----------------------
Mi van még hátra? A rosszulás java,
a semmisülés lépcsőzete, lefele?
A minden összefügg szakadása,
s a megmaradás kérdése, vagy
létem ragyogása, verseim gerince?
Érdemes, netán a vége hasítéka?
Tedd, érdekesen viseltes legyen,
mint a rád szabott öreg kabát,
és ha azt hiszed verseidért megéred,
rápazarolt nedveiddel öntözd
az életverset, és hidd hogy ezzel
időt, jövőt, és köztes közönységedet
meggyőzheted. Illene életedhez,
ami alatta nem ment,
az örök szerencsejátékban,
majd bepróbál, s új osztást nyer,
a véghez!
- 2025. 6. 3.


Az egyik, a másik…
-------------------------
Az egyik sikerült, a másik nem,
hullámhegy és völgye,
kurvája és hölgye, vátesze és tönkje,
a sorsnak, életem. Érzem és vélem.
Azért jó is jött, nap és hó is volt,
sok jutott, csak gyorsabban futott,
hogy a vers mögött, újra éljem én.
Álom igazult, jóslás ferdült,
lényemből lényegem sikerült,
s helyemre ült, de időmbe merül,
vágyam szédül, bár nem térül,
s csak kergetem mi várt,
éhes, mérges lejártamban is
nélküléjért még jár nekem.

Hogy mondják; szerencsétlen álomütött,
nem, szerencsés, de verse-függő,
önlétével telt, másra élhetetlen élősködő!
- 2025. 6. 6.


Amíg, amim, akárhogy
-----------------------------
Evés, írás, szarás, írás,
létvesztés, időrák, szertelen szeretet,
szeretkezés szokványba, szerelemképzetek,
ez jött már szokásba, létem utójába.
Néha néhány jó nap, csoda az öncsalásba,
s folytatom, ha folyatom, ez az átlagom.
Nem is káromlom, mi jöhet utána…,
e maradékom is elronthatom,
a szavam míg kánonban dalol, s megpihen
szavadon, s amíg amim akárhogy,
hat amíg hagyom, ennyi a vagyonom,
és élhetem írhatom, szegényházi
végrehajtás, de jól vagyon!
- 2025. 6. 9.


Test-a-ment-um
--------------------
Volt.
Kikelés, érés, az élet sarjadása,
hogy tőlem függ és van -,
meg versé váll(al)ása,
szeretetem szeretteimre,
ha megmarad és szabad,
szikra a világra, bár inkább
hamu a homokra, nagy szavak,
elmélyülés-ránc a homlokra,
fél méter vitustánc láncokban,
s a legrosszabb, miattam, mert
hagytam. Kevesem és sokam,
létlényegem, élt írt tettem,
akárki másra, hisz szóban
lélekzetem létem tanúsága,
ez most mindenem szezonzáró
örökhagyása, még felélem,
mit utóérdemeltem,
tán marad vacsorára.
A nagy le-buli előtt töltekezem,
s ha csak otthon költekezem,
iszok, kéjelgek, vagy álmodom,
míg bírom, ha a tehetetlen
költő telhetetlen, s írom, költöm,
kikönnyezem, és így rátok hányom,
és másnap már csak én hiányzom,
ha végrehibázom, hogy beteljesedjen
tessék bazmeg tessen -! főpróbás
temetésem! Ja, ez csak por-prózult
prófécia elszabadult versben,
tőlem, nekem.
És ha semmim ennyire sem,
szedjétek szét valamelyik könyvem és
szórjátok a szélbe, legyen mi betemessen!
- 2025. 6. 12.


Minitől
---------
Magamhoz leültem,
s megírtam sok-sok üres sort,
de kell az alkotás, s a barátság,
ha szar is, jön még gőzhajó hahó,
azért négerek ne intsenek be
itthon, időt, szerencsét, levegőt
hozzon, de, újra meg hallgatnám,
üdvözölném Őt!
Keresztes póknak halálos hálója van,
török után az únijó -félig se jó- jött.
Vissza a városba, körbe, körbe,
emlékek, örömök, dallamok,
csak mostanára az út sántája vagyok.
- 2025. 6. 15.


Önző énző
--------------
Alapul szeretetben, önző szeretetemben,
és éltető, de lekötelező segítségében.
Együtt öregszünk, és fogyásunkkal fogy
másra, másokra lehetőségünk,
szívhez, szinthez kötött hűséget teszünk,
amíg vagyunk, míg leszünk.
Nem, ahogy tudunk, hanem amint hiszünk!
Tudni, talán hinni, vagy dugni és inni…
- 2025. 6. 18.


Suhog
-------
Suhog, sustorog a széllel a kert,
rá, értetlen rosszérzéssel ébredek,
bár álmomban többfélén létezek,
nem ártottam tudatosan senkinek.
A nap győz, s én győzködöm magam,
a szellő már lágy, a léle(k)gzet langy
meleg, hiszek magamnak, főleg
e versért, mit életemből túléltemért
teszek, bennem hathatnak ártó
körülmények, de a vers
a szóval lélekből légbe metszett
és ejtett, kristályos élet!
- 2025. 6. 21.


Időtlen időközben
----------------------
Alakul, igaz, a múló meg fakul,
s oszlik az elmúlt foszlása,
s a jövő behajthatatlan tartozása.
Életem vesztése, tartása,
újabb próbája, problémája,
hogy alakul, vissza önmagába,
de nyit a remény kaleidoszkópja,
enyhül a létszomj, szemem klikkelése,
fülem zúgása, a párja süket csendje,
és akármint, lesz mosolyom rája.
Már közelibb a múlt hullt tavasza,
és nyaram ujjongása!
- 2025 6. 24.

Kettőzötten
---------------
Lassan, bár nem szépen, összeérnek
felettem a juharos leveles ágak, árnyak,
fölém nő dolgom, sorsom, mimikri-zöld
kupolája. Á, ez csak a kertem nyári
buja tombolása, és létem, hitem,
hitelem, fagyasztó fogyása hatása,
mert magasabbra nem jutok,
és csak az ősz, a tél vesztegethet helyet
jobb kilátásra. És belátásra; ha kertész,
a kertje nő, s ha költő keserűen köpködő,
s ha mind a kettő, öntöz, nyes, ösztönöz,
verset nevel, s mert öregedő, idővel
nem törődik az idővel,
akár a gyom virít, akár a vers nyer.
- 2025. 6. 27.


Páratlan párhuzamban
-----------------------------
Emberi ma az időjárás,
csámpázó, kapkodó,
tavasz, nyár, ősz felszecskázva,
június esőkabátjába zárva.
A nap, s a felhők tánca
alvasztó, vagy borzongató.
Nem tudom mi is a neve, száma,
de biztos, hogy áprilisi, s rémlik,
hogy büszke ködköpenyes holdjára,
vöröses színére, teli nagyságára.
Én, hogy nem ér semmi más,
csak lehet lenni, elhinni, letenni,
páratlan párhuzamban,
élt salakban, írt alakban,
elhívő, enyhítő körülmény nélkül,
ennyi – Kevés és miazmás,
de percesen elévül,
idővel térített szavakban.
Talán, ez a lap megjelöl,
hirdet, majd feledve öl,
most a tökömön van,
fehéren, töltőszó sorokkal,
véd az uv-től, gyűrt ismétléstől,
és óv a hetvenkedő hencegéstől,
megváltó változásoktól,
halaszt és maraszt,
talánba és csalánba csap.
Magammal összepiszkolom,
és magamtól emlékbe hagyom.
- 2025. 4. 1.


Rendem
-----------
Rendem? Rendben;
jó ideülni az ablakhoz
a hintaszékbe, nézni
a kertem, s a másokét
alattam, a messzeségben,
várni újabb versem, vagy
a húgát, tán a nagyanyját,
néha csak mélázni, múlt-
játszani, a hiányzókat
így kipótolni, aztán
végigvenni a szűkségben
szükségeseket, és beleveszni
a hétközszerbe létezgetni,
s önerőből, költészetből talán
többé lenni, magamat
átlagtalan versé,
a körülményt alá, mögé tenni.
- 2025. 6. 4.


Választó válogatás
------------------------
Idetartoznak a versek, kéjek,
létlényegítés, lényemi létezések,
szeretet-színtézis, gyerekszületés,
alkotással szentelések,
élmények, örömök, sikerek,
boldogságigénylés, napi túlélések,
csökkenések, nemző életönzés,
legyen-lélekzetek, s ami még lehet,
a többi csak öregedés.
- 2025. 6. 10.


Akár egy tavasznap
------------------------
Lágy napfény, és lélek-lenge szél,
a gerjedt reggel álmaimról zenél,
színesedik, fényesedik minden,
s a tavaszos hímportól aranykeretet kap
ahogy éltem, s mint a folytatást
remélem, míg túlér mi ért,
s pontosít a pont. De bekavar sajna,
ront, talán segít, hogy leesett az áprilisi
csörgős sipka, s a rózsás lila,
a virító fehér, a testes terrakotta,
a zöld osztódó árnyalata, a mába zavar,
mert felkavar, hogy holnap már nem így
láthatom, az életem végét húzom,
s vajon kedves tavaszom még
hányszor csókol szájon,
az újnapi életért, s a velejáró herpeszért?
- 2025. 6. 13.


Ahogy tudom
-----------------
Inkább emlékszem arra mi kedvesít,
s felejtem, ami lehetetlenít,
mert más remélve kefélni,
mint lihegve kielégíteni valakit
valamiért, talán egy életért -, vagy a
felejtett hírnevedért, megúszni,
ha meguntam, s könyörögni
a máskor elértért, vagy kénytelenért,
és épp, versetlen lelkemért.
Az öregség ejtése sem úgy szelektál,
ahogy jó nekünk, a kevesebből
többet vesztünk tudom, minek
minősítsem a maradék lenni-t, így
többször iszom a mennyi az annyit.
Lepj meg életem,
fakassz fel tavaszom,
minden eljövő perc kell!
Ide jutottunk, mennyiség a minőség
helyett, legyint szabad választásom,
a vers is csak szidás, súrlódás
a lelkemmel, s a lehető, tehető csoda
sokszorosítás, a változás és választás;
baszom, vagy elbaszom!
Na és ha a szült életvers szétválasztása
a létmegmaradás?
- 2025. 6. 18.


Levezetések
---------------
Jó, hogy jól vagyok,
és hátradőlve magamon ámulok;
az épp jóból jót írok, bár e kívül
én is másokat olvasok.
Ezért még érdemes, de azért érdekes,
hogy egyenesen élek, noha szaggatottan
pusztulok. Erre jók bizonyos célok,
mik fölöttem csal(ogat)nak, hitetnek,
s én emelt fővel követem, vagy
megvetem őket, elérem, vagy sem,
a fejemre nem esnek, és akármilyen
megélhetésre, kénytelen belenyugvásra,
legyintetnek velem. Csak tudom,
az élet sipista, s lényegét sorokba,
apró dolgokba dugdossa, s az ember
költő, tán ráérző kiötlő legyen,
hogy értelmezve, értőn élvezze,
vagy sorba menjen, de ne öncélún
vezessen, bízza a sorsra, szálljon a
végállomásig, a tömött hatosra!
- 2025. 6. 21.


hangok
---------
Külső és belső hangok,
amiket füllel és ésszel hallok,
zaj, zene, veszekedés, nyögés,
a természet, s a környezet hangja,
zsongás, ugatás, madárfütty, motorzaj,
a népek, gépek, a létmozgás lényzöreje,
s a lélek emléke, vágya, rábeszélése,
fájdalma, reménye, az élet hangkiterjedése,
kapcsolat a képzelet, s a tett előtt,
ami van, s ami már emlékbe veszett,
a létezés, s a titkok, a köztes híd

fölött, mögött, meg az ordítás, ének vers,
esdeklés, vezényszó ima, szerelmi szó,
amiket érzek, értek, vélek, ha rossz, ha jó,
A halható és kimondható élet,
s a csend, lélegzet és lélekzet között!
- 2025. 6. 24.


Lélekléthez
--------------
Miért? Mert. Amiért mertem,
létméretemhez mérten kikevertem,
lettem lényéletből léleklétem,
és lehetségem, hogy legyen
létértelmem, örömem, jól-tettem,
kiemelésem, jelzésem hová értem,
könyvjelzőm az életversben,
nélkülem is megtalálj, hogy
ezektől, ezekkel, a szívedhez érjek,
és 24 év test-ütközés helyett
és mellett, lélek kedvességben.
Aztán felhívhatsz, hogy kiabálj velem,
hogy teljesebben tied is legyek!
Lényes le létben, versrendezte
lélek-lét helyett.
Majd leteheted, mert én
a lélek állítmányban jobban hiszek,
mint az alanyi állapotban, s így
a versben, mint a korszakos túlkoros
együttlétben, noha múlhatatlan
megtámogatva az idő verte szeretettel!
Csak csendesebben, türelmesen,
hadd felejthessek kiegyező öregesen
ifjú lélek, vénülő élet tisztelő,
érző, értő közösségben.
- 2025. 6. 27.


Zajérzékenyen
------------------
Hangok, miket nem-szívesen hallok,
zajok, amik felzavarnak,
hajnalban pláne, a hőség hűségével,
engem csak kínoznak, nem
nekem dolgoznak, csak poklokat
harmonizálnak kalapács basszusban,
és flex sikoltásban. Öregszem?
Persze, és kattogó napokat vesztek
e katafón hangelhajlásban…,
de nem kiabáltam, nem is szóltam,
csak -, s feküdtem álomtalan,
iromba passzívan, otromba irodalmamba
kapaszkodtan, öregember módra.
Ha ilyesmi lesz a hátra-többi,
és ilyen hangsúlyban, nem fáj majd
abbahagyni, és elhúzni, innen, onnan.
Vagy jöjj szelektív süketség, és lehessek
élt-írt körülményálló álmomban
magamban magamét mormoló,
vagy éltessen a csend!
Az ébresszen, mi élménye lehet,
s ha mégse, így se,
halk, bús blues-zenével a the end.
- 2025. 6. 30.


Pasta a la Poéta
--------------------
Mi lesz az ebéd kérdezte a lánya,
a költő köhintett, és mondta;
pasta, szükség szülte poéta módra.
Szégyen és szeretet, sajttal, szósszal
kiegyenlített, nem ünneplésre, de
kétségvégre, éhségre, nem torra!
- 2025. 7. 3.


Van még pár év
--------------------
Van még pár év, ahhoz,
amit rég nem számolok,
ilyen, olyan, jobb, kevésbé rossz,
lassú romlás, vagy hírtelen vesztés,
és ki tudja még…
S valóban mennyi is? Télen több,
nyáron kevesebb, amennyit érzek,
teszek, s nem, nem veszek…,
meg, ahogy kinézek, és látsz Te,
mik ölnek, míg én időt ölök,
sajna, gyorsabban futnak, és
rosszabb helyre jutnak, a napok,
és ne irigyelj, én perceket, verseket
számolok, vagy ha nem, a másikat
sem -, az életemről akartam,
és időküzdelmem velük takartam.
Legyen időm ránk, rájuk,
és arra, mit kihagytam.
Emitt a boldogság-bolondságból,
amott az öregségből vénség,
maradjon a lényes lényeg,
a többi már mentség, s jó, ha
nem nevetség.
Csak össze ne felejtsem -,
meg a fedő szót; segítség!
- 2025. 7. 7.


Mi az mi maradt?
---------------------
Mi az mi maradt?
A lanyhulón is stimuláló vágyak,
felejtős álmok, hunyó boldogságok,
kifeküdt ágyak, elunt megszokások,
avagy csak a rossz szagokat érzem,
vagy azokat se, a kéjek gyengülése,
a fájdalmak, vesztések térnyerése.
A túléltető jók és szépek, míg épp
érnek és épek, elért, túlért, és vélt
büszkeségek, hogy még bírom és élek,
a „nemelég” elévülése, sok sokba
(si)került vers, elvált barátok,
szeretők, egynyári élmények, és
ellentétes emlékek, a társ, ki már más,
s így én is azzá válok, rá tavasz
hitetése, kutyanyalintás!
A segítő szeretet, kontra élvezet;
szex, szesz, és némi steksz,
a tenger gyógyítása, s a baszhattyúk
a tavon, hogy lényemült lényegemért
lehetek, tehetek, veszthetek időt,
jövőt képződve, képzelve nyerhetek,
az ok, hogy van még dolgom, s az
okozat érte, legalább null-szaldóban,
s a lelét értéke, az öregedés létszerelem,
és szeretet éhsége, a még versbe érése.
Mi az mi maraszt? A nefelejcs, s a gaz,
meg ez, meg az!
Még azt kéne élni-írni, mit keresek,
kergetek, elérek, szenvedek,
már majd mindent megö(lel)tünk,
amit szeretek, és el-éltetek.
- 2025.7. 12.


Hogy?
--------
Sokam soha volta,
és hátha jóm visz a pokolba,
s odáig se jutok -, perlek,
porlok a purgatóriumban.
E szavakból is, mennyi az enyém?
És lelépő énemből mennyi még az én?
Hagyom, hogy hatva hagyhassak,
keverem a kavartat, látatva láthassak,
olvasok, mert olvastak, s így a jók is
elkaptak, írok, hogy ne irtsak.
Szeretek, hogy legyetek, és
ennyikből, míg leszek, aurát és elmét
emelgetek, hogy ha emlékeztek,
emlegessetek!
Nincs sok többem hátra,
mint írjak, és szeretkezzem veled,
kivárom, ennyi juthat mára,
öledről verselni,
vagy menni a picsába!
- 2025. 7. 21.


Még ez hiányzott
----------------------
Kedvezőtlen, de nem végzetes,
zavaró, még nem kékeres,
kellemetlen, mégsem érdemes,
dühöngeni, büntetni, szidni,
csak kiírni, ráinni, feledni,
a nincshez, sincshez, letthez,
plusz egy halom, ennyi.
- 2025. 7. 24.


Helycserés kiegészítés
-----------------------------
Árnyékos zöld sáraranyban,
szépségbúcsú a napagóniában
ellazulok, hagyom, helyrehozzon
ez a július végi, nyárszivárvány -
alkony, megírom, míg ibolya-lila
lesz tőle helycserés kiegészítése.
Somolygom, hogy nem várom,
bár bánom, nem jött a szeretőm,
se a lányom, de ez van -,
pár percig elhiszem, a vers győz
a hiányon.
Becsukom e napot, és kikapcsolok,
jó már nem lesz, rosszabb se legyen,
majd ablakhoz és más üveghez nyúlok,
tisztán lássak és legalább így,
- igyál, hogy higgy -,
mámoros szó okos, túlkoros legyek.
- 2025. 7. 27.


A túl sokadik születésnap
--------------------------------
Félig egyedül, félrészegen,
társas magány-sorsban
a hátsó sorokban,
igazat hazudva magamban,
idegenkedve nézem a koszos
üvegben skicces kísértetem,
mi vicces a végben?
Nem is értem mért nem a mégsem,
kevesemet kevesellve a sokban.
Talán innen az onnan.
Óvatosan, az öndöntés feldőlés,
és gondozatlan belső sír
a létfeladás gyávasága, mert ölés
az én-gyilkolás is,
az eleve elrendeltetés elrendelése,
ha a vers helyén szóköszörülés nyí,
és enyhítő memóriavesztés
a számokban nincs!
Ezért csak túl sokadik a születésnap,
vénség-ünnep, kétség készség
összeábrándulóban.
Mámor-vidám összetartozás,
eltört a kilincs!
Mit tehetnénk, a párunk az pár,
akárhogy, akárhány is,
árnyék a magányban,
a nincs-ben a kincs!
- 2025. 7. 30.


Szeles
--------
Manapság mindennap fúj a szél,
amikor vitorláztam, alig suttogott.
Mindegy, a frizura rég nem érdekes,
a „Suhanó” meg pénzé veszett,
igaz a féltő aggódás is lenyugodott.
Ami jöhet, az főleg őrlő, őrjítő, ölő,
a tehetetlen lehetetlen, elköszönő idő.
A háború szélén, a meglét-nemlét közén,
lélekezek, észreveszek, szóvá teszek,
kitöltöm, kiköltöm, elköltöm,
aligra éltető, - ha szélvédett,- s megillető,
jövővel növekedő, fennakadó,
mardosó maradékom én.
Öregedő költő a mindenhogy kötéltánc
megkötő, kivezető, fellógató kötelén.
- 2025.8. 3.


Résező, foltozó
--------------------
Keresek valami lécet,
s a nadrágomhoz félcet,
és hiányukhoz, élcet,
likat, hiányt, rímet,
varrni, tapasztani, bírni,
vízzel borozni, lukas zsebbel
tehető(s)nek, fitt ötvenesnek
látszani, vidám kalandort,
felismerendő költőt játszani.
Valakit, nemcsak akit -
Ámíts csak, ha a világot
nem megy, magadat,
már régen megtanultad,
hogyan áltasd. Hogy hathass!
Résező, foltozó?
Az élet ad neked, s míg
van rá ihleted,
talán létértelmed, meg ő,
a vers fel és átéltethet,
s a látszatot, s a lényeget
mentheted.
- 2025. 8. 6.

Ilyen, olyan vagyok
-------------------------
Erre a dalra de sokat lassúztam,
beléptem, tapadtam, tapiztam,
s gerjedt izzadtan kidobóztam,
persze saját ritmusomban.
És azok a vétlen érintések,
segítő tévesztések; pardon,
mondtam, ha letapostam,
istenem, 14 éves voltam…
Ma sokkal több vagyok,
és inkább csak rokizok,
ha eleget iszok,
de olyan tiszta szívvel,
hévvel, füllel…
Most, csak hall(o)gatok;
létzenét, búcsú-bluest,
szívem halkulásait,
a lecsengő idő fülzúgását,
s az én-kivégzet dobjait.
- 2025. 8. 9.


Va(k)bank
-------------
Eleje, vége, kiterjedése, vesztése,
öröme, közönye, élvezete, szenvedése,
szüksége, rühellése, lebbenése, rebbenése,
összéje, széjjele, hiánya, elege,
ölelése, ölése, vésze, védése,
szeretete, hideglelése, öregedése, mindegye,
együttese, nélküle, helyette, s más tegye,
szerep és szelep, szerelem-híjas, nyitott szeretet,
együtt, de a többtől szegényebben,
a minden vesztegetése, a semmi mindenese,
érzésvásár, mert más már nem vár,
vidámvásár, s az utolsó koporsó,
az élet, és társasjátéka ilyen.
Merj, csalj, vagy szerencséd legyen,
a végén veszíted(sz)!
Va(k)bank? Ki mint hiszi, úgy tegye,
az adu a szerencse, s a tét az élete.
- 2025. 8. 12.


Helyemre
------------
Szétszórt hamvaim
kedvenc verseim parazsával keverve,
együtt hulljon kedves helyeimre,
lét és lélektáplálékként
kihűlő helyemre!
- 2025. 8. 15.


E pillanatnyi fatal
----------------------
Mit tudom én mi lesz holnap,
vég e a vége, és kár, tán végre,
csak a most van igazán, a nyári nap,
tedd mit kell és lehet, a többit,
metszd, egyeld, végül a bajjal hagyd,
nélküled nem erősebbek -,
szíved, eszed szeretkeztesd,
s tükör-versed belőlük fakaszd,
sors sodra, vagy idő kölcsönhatása,
a megéltet szeresd,
a világ - ahogy lett - pillanata vagy!
- 2025. 8. 21.


Végbe menni
-----------------
Mikor arra ébredek, hogy létezek,
de nem megy lennem,
és rajtam túlemelkedett
a zöldség-lét bennem,
menjek, vagy hagyjam, menjen?
Mert még élek, de minek -,
s nincs már annyi se, hogy az
öngyilkosság bölcs belenyugvás
az élet értelmetlenségébe -,
és minden lényegem tehetetlen,
vak-süketen, terv s tett-telen, csak
zúg a fejem, és viszket a seggem!
Végbemenni vajon mi, ki

segít nekem?
- 2025. 8. 24.


A csacska macska harca
-------------------------------
A kis hős inkább bölcs lett volna,
mint pofozkodó bősz.
Ezt, sem a helyzet, se a kora
nem engedné meg, hisz csak 10
hete született, a drága-szép
sziámi gyerek, Lanta cicc,
ki ráfújt kan-dúrban, hörgött
a dogra, meg is pofozta -,
s a gazda azt se mondhatta,
hogy sicc, épp bement a házba,
csak este találta, vég-merevedve
buta bátorságába, könnyezte,
temette, a kutyát meg pofán verte,
s míg keseredve nézte a tűzijátékot,
néha kék szemeket,
és fehér villanást látott.
- 2025. 8. 20.


Költészet-történet
----------------------
Az én költészetem
vízbe hajított nem lapos kő,
csobban, hullámot vet, csillámlik,
de félek, nem kacsázik…
- 2025. 8. 24,


Egy óra
----------
Egy óra, mit rászánok naponta,
hogy révedve várjam létemtől,
a mindenből nekem jutót, verset,
így aláírt jelenléti ívet, ellentételezett
tettet, ön és közigazolást arra, hogy
élek-írok, még nem hagytam abba,
és teszem, míg bírom, bár nem nyom
a nyögdíjon -, hogy gyöngyöt szórjak,
vagy kiröhögjön a fabatka,
ez a dolgom, kerevetem és keresztem
szálkája, hogy elszámoláskor a mérő
ne hozzon zavarba, bár nem számolta,
nem minősítette, adtam, bárki kapta.
Ócska, viszonzatlan, fals harmónia,
a fele harc, a többi mórika!
- 2025. 8. 28.


Ami mindig kell
--------------------
Ami mindig kell,
s ha nincs, együtt hiányzik
kéjszomj és szeretkezés után,
lét-veríték, lélek-test rendülés nyomán,
pár pohár száraz pezsgő lazán,
összilleték, és szét-köszönet gyanánt.
- 2025. 9. 1.


Mai problémák
-------------------
Azért ültem le írni,
hogy békében legyek,
köröttem forr az indulat,
hiány, gond, félreértés miatt.
Nekem e-kívül nem kell más, csak
hogy egyek, igyak, szeretkezhessek,
mégis fordult a folyamat, előbb írok
az előbbiek miatt, tudva ez csupán
önvakítás és pót tett, ettől még az a
minden úgy marad, csak én nyugszom,
és indokul undokul bízom, más és több
nem kellenek, búvó firkász is lehetek,
hogy szavaim maradjanak, jelentsenek!
A szelektív süketség se rossz, atyai
örökségem, mi még érdemleges.
Mindegy hogy mért, ha jót, jól teszel,
a rossz úgyis kergetőzik, egymásba vált,
metamorfó-zikál benned és kívüled a jóval,
ha előbb írod, mint éled a versed -,
húst köpködsz, és csontot eszel.
- 2025. 9. 3.


Ez a vers
------------
Sistereg a fejemben
a kéne, a hogyan, és a kell,
de ma szinten-tartásra futotta,
se lényegi döntések, sem él-versek,
tán vátesz helyén herpesz?
Próbáltam, leírtam köznapi magamnak,
tölteléknek a lehet-hez.
Vélelem, küzdelem, hiányom, sikerem,
véletlen? Lehet, kérdés milyen
mértékben, értékben,
részemről megtettek, részletnek vélt
érzékeny részekben,
létlényegemben, desztillált életemben.
Talán a szerencse az elérhetőbb,
segítőbb együttható, becsúszó jó ebben.
Érdem, szégyen? Ahogy lesz,
kiengedtem, engedem,
a vers égethet, éghet, lesz, lettet,
vagy csak bennem, engem,
amilyen az élet, lélek a tettben!
- 2025. 9. 6.


Konkulzió
--------------
Sajna a rossz a gyorsabb,
a balvégi együttható,
haha, a szavak megoldása,
de hogy lesz ebből harmónia?
A jövendő dolga. Mégis létrész
a lélekvándorlás, a kitolódó idő,
mint a vallás, politika, megvezetés,
parasztvakítás, létcsalás?
A bölcs rötyög, az értetlen dühöng,
a gondolkodó el is felejtette már.
- 2025. 9. 9.


Hétfői szept-ember
------------------------
Opálos ma kilátás, a kert, az erdő, a határ,
a virágok égi könnyekért könyörögnek,
és fakulva konyulnak, bár még a zöld
dominál, de vastagodik a holt lomb,
zavar az avar a fák lábainál.
Tegnap fesztiváloztam Budafokon,
zene, pezsgő, bor, jó középfokon,
régi haverok dicsértek, túlzottan is -,
nem ismerem fel őket, tán 40 éve se,
de jólesett, amire emlékeztetett,
ami ma már nem eshetne meg…
Tartom, játszom, bízom-bírom magam,
testem, lelkem drukkol nekem,
bár rég kiröhög az agyam.
- 2025. 9. 12.


Sivárvány
------------
Még kalandozik, vagy belenyüszít
a nyár az őszbe, mint én
e nyárt idéző szeptemberbe.
Napon újranő a fű, virágoznak vágyak,
hogy valómnak kamaszkedve támad,
és fellázad e lanyhuló váltólázon.
Szűkül a házam, és magányosabb
az ágyam, ha nincs, hogy az állandó
beteljesítse szalmaláng lázongásom,
még jó a jó, de ősszel az öregedő
léte, kedve, kiélt télbe forgandó,
kihagy a vágya, otthagyja alkotása,
keze, lába sivárványban, és hiába,
a telhetetlen tehetetlen, s a véletlen
néhai gyógy-próbája, az új
valósulás esélye kókad a nullába.
A test már hitetlen, bár szépít a
lényegen, hogy néhány vers,
s a lélek az elmúlást kiállja.
Érzem létéhségem,
de rügyreményem értem,
csak a tavasz csorba kiskanálja…
- 2025. 11. 13.



Ősszel, öregedőben
-------------------------
Nálam ősszel nyílik ki a világ, mikor
levetkőznek az ablakom előtt a fák,
és beláthatom légterem panorámás
panoptikumát. A színek színesednek,
a fények kiláttatnak, az ízek ízesebbek,
- illatokat covid óta sajna nem érzek -,
igaz szembetűnőbbek a nehézségek,
de mélyebbek az elértek, az örömök,
az élvezetek, a sikerszerűségek,
ha éppen nem érzem, hogy öregedek.
Ragaszkodóbban szeretek, létezni,
élvezni, élni! Ahogy fogynak az
időhöz kötöttek, úgy az érzékiségek
érzékletesebbek, s a nincsnél a volt
értékesebb, és nászukból lesz lehet -,
becsüld meg öreg, hogy öregedhetsz!
- 2025. 9. 15.


Lényegi apróságok
------------------------
Néma a telefon ma is,
nincs új vevő a kiskutyákra,
s a nyugdíjtalanul öregedő
köz-passzívának várnia kell
továbbra, és marad üresedő
átlaga; hétköznapi apróságok,
létfenntartás, csodavárás,
tartozások. És ahogy húzódik
az eladási idő, vénül a fogyó,
tiltakozó jobb jövő, kezd
kiszeretni az életéből, és a
testesedő őszben, ilyesmiért
lelkesedő a kiköltekezett költő,
versben. De majd cseng, és
mind a 4 elkel, megoldódik,
kinyit még az élet…,
végül-is süt a nap, a kölykök
játszanak, megvagyok, csak
aprókat halok, adományt
és maradékot élek. Csak…,
újra akarok mindent, emléket,
szépet, fura csavar az öregedés,
a befelé is kifelé, pro-kontra
a feledés és eszement az eszmélet!
2025. 9. 21.


Leesett
---------
Leesett az eső,
s a kedvem, vérnyomásom,
itt maradok és őszülök halkan,
hiába vár és várom Erdélyt,
s az Adriát, vágyom, de sejtem,
az idő ellenkezése, gondom,
s a dolgom elnyom, és e
hangulatom egyetlen előnye,
hogy elmondhatom, de elvárom,
s akarom, s a gondviselés, a
szerencse, s a hívó lábnyom
reménnyel, és élménnyel
takarja rosszuló okát, és szépen,
szépben megosztozik rajtam;
az itt, a csitt, s a vándorváró odaát!
- 2025. 9. 24.


Misztikus borünnep a Várban
---------------------------------------
Villámlik, villózik, s zúdul az eső,
dühös az ég, koszlott a felhője,
fakó, színtelenítő, kiélt a levegője,
szomorú a télterhes ősz, vele a nézője.
De estére borfesztivál vár a várban,
csuda nedűk a csudapalotában,
jókedv és zamatok, jóleső borok,
szomjúságok, elégedettségek,
könnyed-spiccesen születő és múló
mámorszerelmek, barátságok,
mit nekem szeptemberben a
vasárnap sara, maradéklétem bulija vár
és múltam kilátása, szépül, ami évült,
s fél életemmel visszafogad, mint
fogászt a fogad, visszhangjában létem
kiáltásával, táncommal, dalommal,
cigány-utas kortyommal a budai vár!
Magányos az isten itt lent,
a pénztár előtt áll, 1500 egy pohár,
a jó időt is elrontotta, nagy a tömeg,
és itt nem divat a szakáll, lopva
megsimítom, az egészségére iszom,
visszavárandó például, remélem,
későbbre figyelme nem talál, hisz
az eredendő szabad választás is akad,
már csak a - végre - szabad -,
de a berúgás még marad, ilyenkor jobb
az embernek, Neki ingyen nem megy,
a rendezők kivezették,
pár szerencsést épp kiokád a halál.
- 2025. 9. 27.


Érdemesülés
-----------------
Mikor már nem sikerül
kitörölni füstcsík nélkül
a seggemet se,
de elfelejtem, mit
felejtettem el tegnap este,
csak enni, inni, szeretkezni
az ok, vagy okafogyott -,
és észmenésemtől
egyirányú út fut
az öklendező semmisülésbe,
segíts fel, meséld, mit kell,
és hidd el,
mosolyogni fogok!
- 2025. 9. 30.


Test a (mo)mentum
-------------------------
Néha már a számig ér
s így szótlanra herél
a hullt múlt, s a jelen ürüléke,
nincs kincs, se talános kilincs
itt, álld, ha tudod, nincs más hova,
s hátha hátra, és nemsokára,
fellebbezés, menekülés sincs!
Kell, hogy emlékezzem, mi hagy
magára, mára, - lefoglalva – tábla
hányva a magány írott vázára,
a megérzés, s a tudás, nyílás-zárás
csapkodására, hogy ismételjem
ellenmondásra; sohase voltam,
s így nem is leszek árva!
Akinek másnak kellő semmije sincs,
nem is semmisülhet a világ hasznára,
De adj még amit tudsz, a békéért
utoljára. Tudod, se vágyva, se várva,
behajthatatlan előlegként lélekzetet,
verset, a tartozik-követel számlára,
bár bizonytalan felhasználásra.
S ne legyen harangszó a szaldó,
nyögés helyett mosolygásra.
Beleszólhatatlan továbbra!
2025. 10. 3.


Másnapos hogy volt
--------------------------
Múlt világban nevelődtem,
másként jobb ifjúságot éltem,
szabadosan a szabadszerelmet,
máshogyan az elvet, az élvet,
bezártságban is szabadot,
protekciós lázadót.
Csak félig olyat, ami kellett,
cserélve, amire épp tellett,
amit rám mért és hagyott e lét,
inkább éreztem, mint tettem,
de kiugrott mérnökből költő
lettem, bár nevem, lapok helyett
inkább listán volt. Amit azért
szép, élvezetes élet is okolt, bár
ma már csak másnapos hogy-volt,
míg kiszabadulóból szabad szókba
értem, szabad-utas, idő-ittas,
sorssal snóblizó, 4 évszakos hófolt.
Meddig és mekkora? Eddig ekkora!
- 2025. 10. 7.


Vasárnap
------------
Nekem a vasárnap ma már vásárnap.
Régen vaságynap, sorsközben szünnap,
pihegő nap, másnap.
Jobb, mint a többi, lehet feledni, szeretni,
de ez is csak a megengedett póráz,
hogy elbírd a hetet, érzed, tudod, vagy
megeszed, a rosszból a jórész is lehet,
időfék, becsap-csali, tele-hasi szusszanás,
programozott átbaszás, ennyi.
- 2025. 10. 12.


Öregedő bölcselet szelet
-------------------------------
A memóriavesztés előnyei;
a feledés, újrakeresés,
és a meglepetés…
- 2025. 10. 14.


Kétféleképpen
------------------
Van, amiben én, és másban az élet,
s természetien, amiben a lét kötéssel dönt.
Az izgága belekontárkodik, az okos kivár,
a bölcs megéli mit tanít, s vannak, kiknek
megéri érteni, tanulni, használni, akárki
tudását, akár ellesni, ellopni -, hogy
fejleszteni, javítani, vagy csak meglenni
segítsen tovább. Sajna a többség dönt -,
ezért jobb belőlük az egyéni alkotás.
Is, tehát öntözök, metszek, itatok, etetek
másrészre, részletemre, és észreveszek,
összegyűjtök, formálok, művé művelek,
köztük, élegetek, öregedek, élvezkedve
verselgetve veszítek; időt, esélyt,
ismeretlent, ismételhetetlent, élet-köveket.
Jelenem, végzetem irányítsa, használja,
és a végül írva mumifikálja,
sok-egyszeri, létegyszerű végem!
- 2025. 10. 17.


Hasonulások
----------------
Rőtbarna, holt hold-sárga
avarfoltok a kiködlő erdőben,
hasonulnak októberi egyenruhásan,
és szürkülnek a létek, földek.
Vízszintesen elhúzódnak a fények,
nyúlósak a jelek, neszek,
már észreveszik fakó magamásom -,
rokonszín, őszi énemet.
Nyárni; lenni, nyerni, vágyni, találni,
külön jöttünk,
télni; veszteni, félni, félig élni,
velük megyek -
- 2025. 10. 20.


23.-án feketében
---------------------
Együtt a jobb tömeggel,
lehetne még jobb, máskor, máshogy,
de ezértekért, hazáért, nemzet(t)ért,
most ez jó nekem…,
csak, én a forradalmat temetem!
Volt itt tanácsköztársaság, szoci-buli
belső idegenekkel, szovjet módon,
ködös közös brüsszeli módra,
én a magyarit akarom,
idegen ösztönzők nélkül, önrendelkezőn,
ilyen, jól végzett ráhangolással
nemzeti mindenmásra!
- 2025. 10. 23.


Hétfői végzet
-----------------
Gyakran írok hétfőn,
- pedig hetfűn a fűse nő -,
kicsi kezdet nagy előjellel, előítélettel,
napfény tánca őszi esőfüggönyön.
Színesednek, végbe-mennek a színek,
sárgák, rőt-vörösek előretörnek,
és a zöldek vesztenek.
S hogy aztán? Ami veled.
Múlnak, hullnak,
elhasználódnak, felhasználódnak,
új értelmet, áttűnéseket nyernek,
ahogy velem és nélkülem a versek.
Biztosabb eltökéltséget, tarkább véget
szerezz nekem isten,
egyensúlyozd ki nekem, kérlek,
ezt a jutó, bukó, le-fel másfél métert!
Érdem? Értem, és kérdem; de
másokhoz, vagy magamhoz mérten?
Te minden(ki)re gondot viselsz,
énrám mért nem, a végére érzem.
Pedig ha tagadlak, elhiszlek éppen!
- 2025. 10. 24.


Októberi vetés
------------------
Egy ideje nem írtam,
a török partokon voltam,
szép volt, megvolt, meg a tenger…,
októberi nyár, a páromnak, meg
törökverő (h)ősöknek utójaként
is köszönettel, kis egyenlítéssel.
Azért eső, és programvesztés,
összeveszés és kéjes békülés,
árnyalt, mit vágyalt -, a szépen
öregedő köztes színtézis,
megnéztek, fényképeztek,
kedveltek, vagy nevettek, de
az előjáték volt, a befejezés is.
Soha rosszabbat, felívelő élmény,
persze, jobb jöhet, milyen
nagyképűen emlékezek itt,
a télárnyékban, gond-avar közt,
meddig marad a nyár e évelő magja
tavaszítón friss?
- 2025. 10. 25.



Alakulás
-----------
Ezen, azon jár az eszem,
így, sértetten elvonul a versem,
sok a percsürgős ez, az, csak gaz,
kelletlen kell-em és mégis teszem,
ez, még bizonytalan kellem,
az megkelt és kikelő kellő,
ez szükséggel kellett,
az szavakkal szavaz,
furcsa szűzség szűkségében a költő,
míg verse pollenje elszelel, tagad,
de bármi volt, s lesz, mit ad-kap,
versbe virágzik, s az írás marad!
- 2025. 10. 27.


Várásból
-----------
Az ablaknál állok és kívánkozva a páromra várok,
mint kiválasztó kan-kutya a kiválasztottat,
pedig főleg szeretetemet, és kipótlásomat hiánylom.
Számomra most, a kitudja, hogy valósuló álom.
Lehet szeretkezés, imádkozás, veszekedés,
Kár, ha nem úgy, mint régen,
aminkért, semmit, vagy amit éppen kell, teszek.
Idő súlyozza a létem, de mindezt megtehetem,
a jobbik részét térden!
- 2025. 10. 25.


Írólapom
------------
Firkálom, tollam próbálom,
szó-mocskolom a papírom,
mi elbír tőlem mindent,
koronázom, alázom, kidobom,
fehérneműként ismer engem,
múltam, jelenem, jövőálmom,
rabszolgatartóm, kedvesem,
barátom. Úgy, mint
versgyermekem anyja, kihordója,
szülőágya, létterem, lényem,
tehetségem ürese, telte,
létcserés írásom szüze, felesége,
tettestársam, létem jobb-lator
tetthelye. Sok legyen, de értelme is,
az idő, én, és a vers, élő, égő,
vagy letermő genezis, látszódjon,
hogy nemzettem, véreztem,
játszódtam rajta. Elbírnak engem,
létlényegem lélekzetének
menyegzője a fák testével,
versülésem tartózkodó helye,
szentülése, mostohája,
vajúdó ruhája, és a hajtás háta.
2025. 10. 28.


Szép időben rosszkedvűen
----------------------------------
Menysugaras napáldomást
áldjon rám az élet,
így régiesen, hisz öregesen,
sorsokultan, nem szeretetten,
túlkelt élesztőként átélesztetten.
Mennyi minden, ami nem…
Már csak mit látok, érzek,
az árnyékból hogy kilátszom,
tán nem nagy érdek, érdem.
Meleg, fény, és nyárérzés
kísérjen, kísértsen, hogy ha
majd téliesen, létleverten,
és mégis a sötétben,
villanjon, hogy éltem!
2025. 11. 1.


Ősz szelet
-------------
Az ősz színeiben rőtre veresedek
színeimben színtelen, vagy festett
külsőségben belsőmmel küzdhetek
a kint külsőző tél ellen.
Idővesztő vesztőhely az ősz,
még csak nem is jeges,
hogy a halál hasra eshessen…,
olykor kor-kór, és fél-végleges.
- 2025. 11. 2.


Röviden
----------
Szerelmem? sok részletben,
nem egyben -
- 2025. 11. 3.


A lényeg lényegtelenülése
---------------------------------
Az öregség réteges üresség, a nem lett tett.
Az öregedés semmisülés, a vesztés üresítése,
a lényeg lényegtelenülése, a vég metamorfózisa.
Közöttük az idő a mérték, s az érzékelés aritmiája,
fény-árnyék egymásba múlása, a viszony javulása,
akárhogy leírása a történés megállítása,
a lét, nemlét antagonisztikájára,
analfabéta kereszt az élet fejfájára.
- 2025. 11. 3.


Halasztott halódás
-----------------------
Amit ma kéne…, halasztom,
halogatom, tovább hagyom,
pihenjen, nyugodjon,
élesedjen, kristályosodjon,
ha vers -, a többi csak körítés,
kerítés, korpa a hajamon,
létköz-nyom a halálsoron.
- 2025. 11. 4.


Költőien
----------
Kitölti a költői űrt a zűr,
rendek, trendek, szükség-kellek,
hogy átlagba létezzek,
valahogy legyek, így ma a 24 órából
erre, egy félre süllyedek.
Persze, ez az ennyi a legjobb benne,
az evés, ivás, szeretkezéstől eltekintve,
de az egész úgyis egymásnak része!
Megfordíthatom, ha a külvilágot hagyom,
uraskodó magam szolgája vagyok -,
de lesz e költészetemnek ennyi tölteléke,
s ha majd nagy betűkkel nagy szavakat írok,
a valóvilág nem érti e félre?
Tán jobb lesz össze-vissza, váltogatva
válogatva, s hátha, a test rendje kénytelen
hajolni a léleksúlyra!
- 2025. 11. 7.


Szélbeforgó
---------------
Szó-temette temető a kertem,
a vihartól levetkezett, lelevelezett,
sápadt-sárga fonákok, színek, levélnyelek
hevernek, keringenek, és hajlong a

nagy juhar; csak menjetek, az ősz veletek!
Belepette velük a szél az örökzöldeket is,
sárarany álruhát ruházott rájuk az
október végi légtömeg áradás, fényt,
ami már nem, csak avar közt él.
Hasonlít, csak persze más, a tegnapi
békemenet, a hazánkért, magunkért,
felvonulás, a tömeggel letettük a
magyarság voksát, és korain várjuk
járó jussát, sorsát, továbbját, tavaszát,
ész, vér, és természet okán.
Tépelődök, a - kell - mikéntjén,
e szélbeforgón is szélfogón,
létszél vert helyemen én!
- 2025. 11. 24.


A vesztés könnyebbítésére
----------------------------------
Picit lecsücsülök,
a semmivel hülyülök.
A végemtől elnézek, ha már
a második gyermekkoromban,
nyakig létszarban, s időkoromban,
gyermeki jóérzést, időtlenséget érzek,
a vesztés könnyebbsége lebegtet,
és összetört ólomkatonának,
létlényegtelennek tűnik a végzet.
Szűnik e az életvesztés, az érzet,
még mindig hiszed,
hogy az önvégzést kivéve,
lényege vagy az életednek?
- 2025. 11. 27.


Festett ősz, a feslett őszben
----------------------------------
Borús, kora-decemberes, fázós, szeles,
ez a kedd reggelből délelőtt nekem,
pedig az ősz szép kabátját nem engedem,
le sem veszem, rőt-sárgával, kivérzett pirossal
pompázik derült deres emlékeimben.
Csak, ha nézem, eszembe szúr öregedésem,
sőt, hogy itt hagy a november, tűnik az újember,
vén vészt zúdít, időreményt vesztő le-lettemre
a december. (Akkor tehát decens ember?)
Megnézel, vagy elnézel Isten? Emberkednék
istenesen, legyen alvadt esély az olvadt télben,
a természet rám se ránt, hát én sem dicsérem,
rólam szól majd a többi versem. Jó, lehet, hogy
lát az isten, de kit nézel hülyének ezzel, bennem?
Ezt is úgyis elfelejtem, az egyetlen felemás
jó az öregedésben, meg, hogy nincs még tél
és végső vég az őszben.
S már robog is tovább a maradék minden,
ahogy véremmel, húsommal, időmmel kikentem,
most még velem, - festett ősz a feslett őszben, -
és csak mutogatok félseggnyi helyemre
lejárt bérletemmel!
- 2025. 11. 30.


Rendeződjön
-----------------
Várok, mint romló várrom,
árvalányhaj a szélcsendben,
apróságot, nagyon, hogy
ami most felforgat,
nyugtasson, boldogítson.
Emeljen, mit leejtettem,
valósuljon bárhogy, ne csak
fordítottan, ha versbe írom -,
az alsóm ne árulkodjon
a farmergatyámon…
- 2025. 12. 3.


Az én verseim
------------------
Gondgomolyok, ünnepszületések,
vágykiáltások, vészsikoltások,
örömujjongások, akadt lélegzetek,
baráti kézfogások, ökölbe kezek,
kéjfájások, létájulások,
szósimogatások, jelzős jelzések,
sorshatározók, jó-rossz rímelések,
alanyi állítmányok, kedvjelentések,
jövőkellékek, kőbe emlékek,
kesergések, legyintések,
ívelések, szabad-verses lélekzetek…
Életjelek.
- 2025. 12. 6.


Rávaló próbája
--------------------
Témám kevés, rávaló próbája sok,
fedezem a létem, értem sokszorozódjon,
hetvenkedő, el nem köszönő vagyok.
Minek, kinek, nektek, vagy ami lettem?
Nem ami lesz, s nem mi lehettem,
a jelent jelölöm, a múltat letettem,
élegetek, verselgetek, néha felnevetek,
legtöbbször legyintek, öregedő a télben,
míg megtartott kitartott, úr a szegénységben.
Te ismersz, ha rendelsz, méltó maradékot
mérj isten, emelt fővel lehessen esnem,
a magam útján, s ha már fekszem,
álmodjak, szeretkezzem!
- 2025. 12. 9.


Jövő az emlékekben?
--------------------------
Tán rák rág rajtam, mint Anyun?
S a vég-vész ahogy Apámon,
s megint a tüdő, s a hörgő,
mint végzett a nagyszülőkön,
a Papa éhen-halt, pedig a legnagyobb
vendéglője volt a budai oldalon,
és az átkozott áttétek…, még
egész egészségben élek, de néha rám
ijeszt az élet, jövő az emlékekben?
Örökölni nem csak a jót lehet,
s valahogy végezni kell…,
de addig felejtem, bár szeretem Őket,
csak ellenpontok a létben a végek,
irányítom, vagy bódítom a testem,
csak a lelkem, versem őrzi,
és őrjít örökbe, még jó, ha örökre -,
tehessem, élvezzem, szeressem
a létem, s ha nem…,
hörögve nevessem!
- 2025. 12, 12.


Ne kárálj drágám
----------------------
Ne kárálj drágám,
nem érdemes
rögtön replikázni,
várj, gondold át,
mit hoz, s mit okoz,
ne rontsd magad,
s a szavad igazát!
- 2025. 12. 15.


Rosszkedvű kapcsolat
-----------------------------
Az olvasatlan költészetnek
annyi értelme van,
mint a foto-színtézisnek télen!
- 2025. 12. 15.


Humanodian
----------------
Öregedett, megőszült az ősz,
reggelre deres, jég-merev lett,
a vénember átverte, sminkelve,
kifestve, ő is új-embert játszott,
agg, agonizáló novembert.
A vén hülyék, ónost köp, s felröhög,
közben halálra, hóra, jégre vágyik,
mióta a tavasz nagyanyja
nevetve kidobta, magán(y)zó,
évszakos sorozatgyilkos,
szeretet színlel(te)tő télhámos,
decens ember a december.
2025. 12. 16.


A változás választása
---------------------------
Mehetnékem van,
mert minden behúzódik,
gunnyaszt a télben,
persze, hogy én nem!
Talán mert fél-magányban élek,
hegység dombja tetején természetben,
s ki akarna állandóra, télétre hasonulni,
temetőben előre érezni a halált?
Ezért menni kell, ha halasztó jót
talál az ember, az utazás,
a változás választása, körbe, le, s fel,
hogy lehessen visszatérni egyszer,
a szívben tavaszcsemetét nevelni,
idő, tél duplanelzonját kibírni,
magamban túlélni legalább.
De éljük a tavasz forradalmát,
nyárral őszüljünk, és szokjuk a halált,
a négyért egyben, elviselni az egyet,
szidva is szeretni, bár tényszerűen
megszenvedni, a többiért e kényszerű
éltető-ölő, május kábította,
alája rendelt demokráciát!
- 2025. 12. 15.


Van egy órám és lesz pár percem…
--------------------------------------------
Van egy órám, (több is a fiókban,) a nyög-unalomban,
amit elmélyülésre, tűzhányásra, (váltogatásra) hagytam,
révedni, feltalálni, megemlékezni, összegezni, írni,
a vesztést, rövidülést, öregedést, vénérzést kibírni,
szebbet, reményesebbet próbálni az igaz mögé tenni,
velük életté tenni a létet, s gyöngy-halászni a verset.
Többet is tehetnék, de a tél és a létölő évek,
a megélhetőség, és a le-kötelesség, ennyit enged.
Csak kifogás az akkor kell, s a túlért elhivatottság,
a belekopás, s a hullámzó alá-fölé rendelések,
hogy intézkednek, ellenedre törnek, a te rended!
Mindened csökken, hát mért nem érted,
az eszed is, s a tehetséged, a memóriád után
veszted, ahogy önvesztő e le-léted, s csak az
alkalmi alkotás maradhat, az önvesztő időd,
s az összetört terved, de, ha köztük versnyi perced
akad, tedd, úgysincs más értelmest tenned!
- 2025. 12. 18.


Belemagyarázás
---------------------
Az ég halotti fátylán átlyukadt a nap,
kiégette a szürkét, fény és szín tért
alkonyata elé. Pont egy pont, ennyi
volt, vélt télkészség egyenruháján
félig kész télszivárvány volt, s már
egy vörös folt. Az élet elő-forradalma,
a széthullt őszvég, s a holt-fakó téli ég
között, terveimbe költözött, hogy a
a napfény a szívembe szökött,
mint egy női rám-mosoly győzelme
az öregedés fáj-ráncai fölött!
- 2025. 12. 16.


Lap-os
---------
Már nem fényes fehérre írok,
besárgult vének, mint télen
az élet a lapok, nem havas,
csak teles, latyakos, fagyott
kutya-szarossak tőlük a szavak.
Túlzok, sajnáltatok, pedig tán
jobb ezen, nehezebben, át-
éltebben, fontoltabban megy rá
az írás, érett-gyümölcsösebb
lesz az alkotott gondolat,
s a mondat helyén marad, de
nemigen hasonlít rám, talán
éles részletekben, hogy ne is
részletezzem, ha e talán, talált.
Felhők alatt laposabb a világ,
nedves hullottakon tenyészi baját,
a vers is csak köpete, izzadsága,
taknya, romlása, hibája, fertőzi
magát, s messze még a tavasz,
s túl közel az ünnep, az elülső
le se szar, a másik erőltet,
szokás-ünneplése a kéne szeretetnek,
s a téltelte büffentésnek.
S ha már ezt is tönkretetted,
ne feledd, a plusz létidő ajándék,
amit a halál engedhet neked -
- 2025. 12. 17.


Purgalmak
--------------
Múlnak az elmúlások, vesztések, halasztások.
Az emlékek színe, minősége, mennyisége csökken,
keveredik, az öregedéssel mind-semmiig -
Az ünnepeket, a retusált revelációkat feledjük,
sajna a jókat gyorsabban, ha használtabban,
a rosszak kitartanak végig, létrobbanásig,
belénk kapaszkodnak végmúlásig, nincs kiút,
s ha lenne lékekző luk, jón-rosszon túl akárhova,
purgalmak közé keveredve, a könnyebb,
idő független utat keresve, segglukká degradáljuk!
Azt mondod szükséges az egyensúlyhoz,
és virágozhat a gaz -, csekély vigasz,
hogy igaztalanul igaz!
És az én élt fél-hazugságaim fontosabbak nekem,
mint mások vélt igazságai.
Mert azok, ezek, az összetéveszthetőségig!
- 2025. 12. 18.


Poharazás közben
(Czomba Bandinak)
--------------------------
- Na, milyen ez a bor Bandikám?
- Nem jó, de rossz sem,
kicsit hordószaga van, olyan,
mint amikor kielégíted magad
egy szájszagú nővel!
- 2025. 12. 21.


Írásom
--------
Simi-csinosítom, hogy csillogjon,
csiszolom, vágom, vájom, nyíljon,
mutatkozzon, mutasson, adjon,
magyarázzon, életjelet hagyjon,
boldogságot, boldogulást,
ha olvasod, s hogy írom. Még
jobban, ha szökésen kapom,
hogy hozzád pártol,
lényeghajtó, s közérdeki okon.
- 2025. 12. 19.


Születés
----------
Igazodott, révült várakozás,
ünnepi ajándékvárás,
míg megszületik a kiötlött,
lét-töltött, költött, nekem, tőlem,
s az elérhető körönségnek,
közönységnek, akár az ítésznek,
megértőjének, idézőjének,
s átél, megél, túléltethet a vers,
és ítélt ígéretén sokkra sokalva,
megértét ajánlkozva,
a lét-részeg örömapa, én!
- 2025. 12. 19.


Csillanó reggel
-------------------
Nap csiklandozta, fény áltatta az ég és föld,
hogy látszani tud a tél-rozsdálta zöld,
és játszani kezd a látványtól a kedvem,
s a kehes létcsomókat szavakba köpködöm.
Ahogy elmúlik kívülem, s belőlem a köd,
végre, teljesedőt, s egészet látok, és én
rövid ö-vel őrülve, reményvirágzást remélve,
e jótól, jobbulást kiáltok, kívánok, mert
színesedik a kopasz tél, az ember dolgába kezd,
gondolkodik, kedvére tesz, verset ír, szeret,
bár a ráhulló folytatástól fél, a fénylobbanásba
néz, és hiszi, hogy még-többet megél.
Nyílik a mimikri képzelet, s tervezgetni véli
a rügyeket, tavaszhoz illő verseket,
s a télbeöregedő, fénylőbb tükörképet fest,
mert a többért a kevesebb látszata a cél.
Messze még a tavasz, de a szemideg,
s a reggeli ízület jelezte, hogy él!
- 2025. 12. 21.


Képesen a képre
---------------------
A tegnapi felvételen megnéztem magam,
szörnyen vénen, rosszkedvűen ültem,
fáradt részegen, nem figyeltem elfeledten,
összedűlten. Ne igyak, vagy többet,
mindenesetre, köztük pihenjek, persze,
így is, többre képesebben, elbírom leharcolt
arcom, s a farkam fontos és az agyam -,
inkább beszéljek, ne gondot gondoljak,
s ne éles lámpa alatt, a sarokban.
Nézzek kinézettebben, és higgyek jobb
változatomban, ha csini-csoda nem is lesz,
de hasra-esetten, több még nem tudod mit
és talánt találhatsz, meg esett eseti virágot,
ahogy a sarokból felállsz. Inkább a váza
cserepek csikorduljanak, mint a fogad,
takard, színezd, és fogadd el magad!
E képzett beképzelten képezz e képre,
tudd felejteni jó-képetlen képed,
és Krisztus-lepel szavad!
- 2025. 12. 23.


Parafrázis
-------------
Verssorok, létrészletek gomolyognak bennem,
nem kéne most írnom, se sírnom életversben értem,
hisz bölcsője, majd siratóm, létem társas egyvelege,
s talán ha önállósítom…, ha, haha, írom, míg bírom,
s akkor sem tagadom, ha a rajtam túlban,
nem él túl mégsem!
- 2025. 12. 23.


A tény és én
---------------
Mit szülhet e szűkülő szürke délután?
Előtte, reggele fekete tévedés, elhalasztás,
a bekerítő ünnep riadt rianása, fájó rámutatás;
ideérted szégyene, nincs rá elég pénzed,
s majd a kapott ajándékod remeg a kezedben,
kínos mosoly lesz, és hallgatás.
Megszokhattad már, (szöknöd kellett volna,)
gyáva kitartottá válva, és ha a szív-ünnepi
társas magányt seggbe rúgja az önsajnálkozás,
hát írd ki, ne szégyelld az öregedéssel párzó
tény-reményi kölcsönhatást!
- 2025. 12. 25.


Lekerekítve
--------------
Vágyjunk, álljunk, várjunk?
Lehet, jön, mehet, mégse,
ki, be, el, a lehetségesbe,
reményünk, jobblétünk, álmunk.
Aztán jöhet megint körbe,
míg van, mit megéljünk, kitaláljunk,
de csak lényemi lényegit a létembe!
- 2025. 12. 27.


Rendeződve?
----------------
Előre, és hátranézve,
az élet egy csalfa vélet,
és ha végig nézed,
becsapó csattanó a végzet.
Ha a vég előtti véget éled -,
másoké, (vagy sem,)
tetted, s a miérted!
- 2025. 12. 27.


Együttélés
-------------
Rokizó kapcsolatunkban
egyre a kapocs dominál,
gyakorta a szeretet kárára
kárál, átforgat, hátrál,
tujázik a szerelemmel,
lóg a helyzettelennel,
lejárt bérlettel flangál.
De a vágy villamosa, ha
dörgöljük, még sárgáll,
él és éltet a kéj -,
nem győz a tél, a vakvágányon
egymáshoz visz a szeretet,
le sem áll, egy ritmusra jár.
Veszekedéssel taszít,
béküléssel gyorsít,
múlt marad a holnap, s a jövő
össze-vissza együtt halad,
megvagyunk, s míg táncikálni hagy,
párrá maraszt a vágy, s az ágy,
a szűkség szükség, lét-szívfagy is,
összetart a cimbiózisos szimbiózis!
-2025. 12. 28.


Megérte(m)
--------------
Már rég nem játszom bölcs ítészeknek
az együgyűt, ez-ügyemért ügyetlent,
értő, de érzetlen, utasított szerkesztőknek
- mert hát nekik se ment - a zöldfülűt,
ha tőlem titkolt, tiltott nem közöltek után,
„további elmélyülésre” volt szükség…
Engem becsapó csajoknak az őszintét,
Anyámnak a múltkori megígértet,
a bevállalt beváltó jövőt,
Apámnak az Ő minőségének szeretetét,
a segítségével kikövezett következőt.
Gyerekeimnek, ami még, és nem lesz meg,
szeretőmnek, hogy a végén úgyis elveszlek,
ha elveszel a haláltól, önmagam alkonyától,
és ezután szereted még e megérte öregedőt.
Magamtól; mért nem teljesedtem, esélytől,
reménytől miért üresedtem, mért válaszom
rokon keveseké, a győzőként veszteseké,
ball-jobbik részemé. Nem tettem meg mindent,
de feláldoztam érte az elégedett létet,
a mindenekhez kevéshez, életvég eléghez.
Senkisülésem szellősen szellemi, anyagiként
szellentésnyi sikerétől fél semmisülésem
az elfogadható végéért, a jövőm újra-kiköltő
esélyét. A fenét, szeretteim újra szerettét,
bár ha szerették is, meg sem értették -,
sikersárért sárlató sármomért!
A végleteket is próbálni kell,
s az író fizet az életével!
- 2025. 12. 29.


Öröm és üröm percei
---------------------------
A nap még kigyönyörítette a hótengert
reggelre, szikrázik, hideg tűzzel éget,
elfed, befed, téli reklámfotót játszik,
és felráz, ígér, csalogat, ámít,
aztán a hófúvás az arcomba fázít,
és nem lesz itt síelés, elintézte a szél.
Csak e vers, a siklás, szellemszellentés
a test öröme helyett.
Később lehet, ez majd eléggel tölt el,
de sohase fog kibékülni
az elejtett percekkel.
- 2025. 12. 30.


Melyik ruhát?
-----------------
Melyik ruhát, melyik irányt,
milyen ételt, milyen olvasmányt?
Hogy jóllakjak, ne fázzak,
ne unatkozzak, valamit csináljak,
túléljek, én legyek, kerüljenek
a vesztések, kevesebbet fájjak,
hiányt magyarázzak, mikor
a létszerelés lényege a megélhetés,
értelmet és termését hintsem,
tettet tegyek, realizáljam a vágyam;

írásba, versbe, legjobb esetben
újabb strigulát létértelmembe,
legyen-, de az a reálgatás,
fejrázó tisztánlátás beleköp a
minőségi létbe, esik az eső,
a cipőm beázott, csak annyi biztos,
hogy zoknit váltok, maradékot
eszem, és unom tehetetlen,
telhetetlen tehetségem,
köz-érdektelen értelmezésem,
hiába az eszem, ha magamnak teszem,
csak játszom, áltatom a változásom,
szeles, teles az utam, próbálom,
vizsgálom értelmem, helyem,
örömem, kötelességem, létlehetőségem,
még-kiérdemlésem, továbbító
elviselésem, életem szürkületében.
- 2025. 12. 31.

Év-végek
------------
Függönyt húzok a lényegekre,
inkább megéltekre, mint kértettekre,
kitakarnak karácsonyi képek;
szűk szükségek, örömös emlékek,
evés-ivás, családi ünneplések,
adás-kapás, bódult boldogság,
éjféli misék a behavazott várban,
barátkozás az ép mosolygós
világgal, akkorok, és most, pont.
Álabb átlag, örömváró, kell, hogy
boldog, bár halványabb, örökös,
örökölt dolgok, zavart pótlékként,
vers mögé bújóként, várok, várnak.
Ünnepi keretet keresek a talán-nak.
Közben és körben lehessek méltó
magamhoz! Okozataimmal az okhoz.
Maradtak békítő köz-ködnek, ízek
éneklések, vakfoltos tükörképek,
meg fókuszálva szív-meleg, érzett,
nem csak értett gyönyörülések,
múltra, mára…,
egy hetvenkedő, s a hetvenes évek!
- 2025. 12. 31.